Fogantatás zongorakísérettel

A választások közeledtével megindult a sortűz kommunikációs gumilövedékekkel. Helyre, csontalakú lövedékek. Valószínűleg abban bízva, hogy ameddig ezen kérődznek a népek, addig sem foglalkoznak a lényegesen valósabb problémákkal. Az is érthető, hogy Balog Zoltán ebben jelentős szerepet vállal magára. Sok mindenben ő lehet az illetékes elvtárs, és szellemi lekészültsége is tökéletesen alkalmassá teszi a feladatra.

Mostanában arra, hogy zeneileg intézzen kihívást a hazai lakossághoz, illetve az iskolákhoz. Valószínűleg annak tesztelésére, hogy az emberek mikor kezdik halálra röhögni magukat. Ahogy az a remek kiszolása sem szolgálhatott más célt a közelmúltban, hogy a nők dalra fakadnak a fogantatás pillanatában. Amellyel kapcsolatban egy pillanatig sem vonom kétségbe a lelkész úr szerte ágazó személyes tapasztalatait. Noha határozottan érdekes lenne interjúkat olvasni mindazon hölgyekkel, akiket Balog miniszter úr eljuttatott a fogantatás pillanatáig. Az interjút akár egyetlen kérdésre redukálva: ők mit énekeltek Balog Zoltánnak?

A legutóbb kiszivárogtott hírek szerint már az iskolában felkészülhetnek arra, hogy a leendő anyák zenei kiséretet is szolgáltassanak ehhez az énekhez. Az ATV szerint olyan hírek kezdtek szivárogni, hogy ellátnák az iskolákat zongorával, illetve pianínóval. Potom két milliárd forintból. A zongora-program alibije a Kodály-év. Kodály pedig forogjon nyugodtan a végső nyughelyén. Mert alig hiszem, hogy az iskolarendszer jelenlegi állapotát ismerve azt várta volna el, hogy zongorásítsák az oktatást. Amely program, az említett oktatási közállapotok ismeretében egy kissé vicces. Annak ellenére, hogy emlékszem: az általános iskolában volt pianino az énekórák megzenésítésére. Az is tudható volt, hogy a tanárnő tudott zongorázni. Idő nem volt ugyan a tanórákon, hogy ezzel villogjon, de azért tudott.

Az is valószínű, hogy az a korszak nagyon elmaradott zeneélvezőket bocsátott rá a nagyvilágra. A magam példáján ezt azon gondolom lemérni, hogy az intim pillanatok előtt nem vártam el a partner beskálázását. Aztán azt sem, hogy énekeljen közben. A zongoráról nem is beszélve. El sem fért volna a lakásban. De azért így, végiggondolva, lehetségesnek tűnik, hogy némelyek esetében hasznos lett volna, ha a fogantatás helyett is inkább inkább zongoráznak és énekelnek a kedves szülők.

Közben igyekszem szertenézni, hogy a kormányhoz, Orbánhoz közeli körökben vajon ki foglalkozhat zeneeszközök kereskedelmével, illetve zongorahangolással.

Andrew_s

Gulyástól most fog rettegni a Fidesz. Ja, nem...

Miként a tanártüntetések kapcsán is, most is javasolnám, hogy aki szerint egy blog képes alapjaiban megrázkódtatni az ellenzéket, az ne is olvassa tovább. Mert Gulyás és mozgalma kapcsán aligha lehetne nagy pozitívumot felhozni a legutóbbi szemöldökráncolása kapcsán. Azért meg igazán kár lenne, ha a csodavárókat és a viaszbábuk szurkodásában hívőket kimozdítaná bárki, illetve bármi a kedélyes lavórkájukból.

A legújabb „nagy horderejű” akcióhír egyébként arról szól, hogy a Közös Ország Mozgalom nyilvánosságra hozott egy nyolc párt által aláírt zárónyilatkozatot. A félreértések elkerülésére, magam is az összefogás híve vagyok. Azzal a saját zárónyilatkozattal, hogy egy érdemi program melletti összefogás híve lennék. Valamint egy olyan, ezt megalapozó, dokumentum választási szövetségben való elfogadásának, ami időben is lehetőséget teremt egy program kifejtésére, kommunikációjára. De ezt júliusban is fejtegettem, és legfeljebb annyi változott, hogy Botka már ajánlatokat tesz a még meg sem nyert helyek elosztására. Egyelőre a listán. Ami kétségtelenül kényelmesebb időtöltés, mint egy program pontjainak a valóban nyilvános vitájában porzani. Úgyhogy hagyjuk is magára a helyosztást, és kanyarodjunk vissza a Közös Ország Mozgalom felé.

Olyan nagyon derék, és egyébként ésszerűnek tekinthető javaslatokkal állnak elő, amelynek egyik sarokköve az „arányos választási rendszer”. Jelentsen is ez bármit. Mert gyanítom, hogy Kósa Lajos például a jelenlegi választási rendszerrel teljesen elégedett. Magam pedig leginkább egy pártlista nélküli, közvetlenül választott országgyűlést szeretnék. A saját választókörzetében elszámolásra kötelezhető, és akár visszahívható képviselőkből álló patkót. Még akkor is, ha némelyik képviselőnek bénító sokkot jelentene, hogy először életében felelősségre vonható a döntéseiért, a felszólalásaiért, vagy akár a hallgatásaiért is. Gulyás Márton és mozgalma egyébként nem egy ilyen felelős képviselői körben gondolkodik.

Miközben tényleg borítékolható volt, hogy a kormánypárt nem fogja megváltoztatni a számára kedves, és kényelmes ropirágcsálást biztosító rendszert. Mely ropirágcsálás kényelméről különben jelenleg leginkább az ellenzék látszik gondoskodni. Gulyásék például azzal, hogy jól megfenyegetik a Fideszt egy polgári engedetlenséggel. Amelynek hatásosságához egyébként kevés a meghírdetés. Mert amennyiben az érintettek döntő többsége nem csatlakozik, akkor nagyjából a „jól megmondtuk a kocsmában” szinten lehet hatásos. Mindamellett szeretnék nagyon meglepődni, és azt látni, hogy potenciálisan engedetlenkedők négyötödét valóban sikerül megnyerni az ügynek. Mármint akkor, ha sor kerülne arra a bizonyos meghírdetésre.

Ha ugyanis nem kell meglepődnöm, akkor ez a polgári engedetlenségi felhívás nagyjából annyit ér majd, mint az országos sztrájknak hirdetett, de végül közös cigiszünetté változott pedagógussztrájk. Amely remekül alkalmas volt, a sok kis tüntikével, illetve az akkori mozgalmárok áldástalan tevékenységének is köszönhetően, hogy levezette a feszültséget, de érdemi eredményt csak annyit fialt, hogy a mozgalom mára gyakorlatilag elhalt. Egy nyomokban ellenzéket is tartalmazó Orbán-tagadó mozgalom esetében, amelynek egyik legnagyobb fegyverténye az ellenzéki szalámi továbbszeletelése, nagyjából ugyanerre számítanék. Lenne némi morgás, és semmi több. Leginkább azért, mert valójában ez a jobbára csak a választási rendszert kritizáló cirkusz sem nyújt többet, mint a kenyér, de leginkább, program nélküli felhajtást.

Andrew_s

Antihomeopátiás lobbizmus?

Az internet egyik zugában lett hír abból, hogy még mindig él a homeopátiás szert állítólag túladagoló orvos. Amennyiben dr. Novák Hunor életjelet adott magáról. Kétségtelenül jó marketing-érzéket mutatva. Ami nem baj. Ha ezt követően, mondjuk, gyógyszerügynökként kívánna elhelyezkedni. De a lényeg talán nem is ez.

Egészen őszintén szólva azért sem, mert személy szerint eddig azt sem tudtam a derék dokiról, hogy a világon van. Valószínűleg ezért siklottam el afelett a világrengető kísérleti hír felett is, hogy bevett egy egész fiolányi bigyó-bogyót. Élő adásban. Igen kérem!

Hölgyeim és Uraim!

Itt látható dr. Novák, amint halált megvető bátorsággal bevesz egy egész fiola valamit. Csak tessék, tessék!

Azért, akit a valóban kockázatos, valóban önfeláldozó, orvostörténeti önkísérletek érdekelnek, inkább Hugo Glaser, Az ​életért harcoltak című, könyvét forgassa. Míg a mostani, (korántsem) nagy horderővel bíró, kísérletre talán azért került sor, hogy alátámassza azt az állásfoglalást, ami az egész homeopátiás orvoslást egy kézmozdulattal söprik be az áltudományok közé, illetve a kuruzslásba. Az MTA közleménye egyébként elég korrektnek tűnik abból a szempontból, hogy jelzi: korántsem karitatív tevékenységet folytatnak azok, akik a homepátiás termékekkel való kereskedelmet, illetve kezelést végzik. Amennyiben a forgalom dollármilliárdokban mérhető. Amiért azért felmerül a kérdés, hogy a hirtelen ellenbuzgalom oka nem-e egy ahhoz hasonló jelenség, mint a médiaiparban volt a szellemi termékek védelméért való hirtelen fellángolás? Amikor is kicsit nehéz volt eldönteni, hogy valóban a szegény szerzők érdekképviselete, vagy a zeneipari mogulok bevéltelkiesése, a szimpla üzleti irigység volt-e a nagyobb hatású tényező? A jelen helyzetben pedig a gyógyászati lobbié?

Egy percig sem vitatva, hogy egy áttételes vesedaganat ellen aligha lehet túl hatásos a vese alakú kavics deréktájra kötözése. Így aztán minden olyan esetben egyet értek a homeopátia, a szenteltvízszórás és a hasonlók ellenzőivel, amikor hasonló eset van fennforgóban. Amikor az igazolt hatékonyságú, illetve nagyobb gyógyulási eséllyel kecsegtető gyógyászati beavatkozásról beszéli le valaki a beteget annak érdekében, hogy tőle kézrátételes kavicsot vegyen. Jó pénzért.

De a történelemből azért emlékezhetünk arra is, amikor az isteni áldással való gyógyítás monopóliumát kikezdő, gyógynövényekkel gyógyítókat vetették máglyára. Ha sikertelenek voltak a gyógyításban, akkor azért. Ha sikerrel gyógyítottak valamit, akkor pedig azért, mert a sátán súgta meg nekik, hogy mi mire való. Ha pedig a papi áldás dacára nem csökkentek a fájdalmak, akkor az esetet kikiáltották a kínban fetrengő égi büntetésének, és máris helyre állt a világ rendje. Egy percig sem feledve, hogy egyébként a kolostorok kertjeien is termesztettek fúszer-, és gyógynövényeket. Csak a vad flóra kicsit változatosabb.

A homeopátiára visszatérve, a kép valószínűleg nem teljesen fekete és fehér. Mert a placebóhatás eléggé közismert. Ahogy a pszichoszomatikus betegségeket is el-elismeri a tudomány. Így elég furcsa lenne, hogy az egyik oldalon elismerik azokat a betegségeket, amelyek egy pszichológiai állapot talaján alakulnak ki, míg a másik oldalon a pszichológiai állapot változásával elérhető tüneti kezeléseket tagadják. De valójában nincs is így szerencsére. Az MTA közleményében ugyanis azt is olvashatjuk, hogy a „homeopátiás készítmények bármilyen állítólagos hatása a placebohatással magyarázható”. Így az, aki egészen kockának érzi magát, és a nyugodt álmának biztosítását egy kockacukorral tudja esténként biztosítani, akkor nyugodtan tegye meg. Ha nem cukorbeteg, ha nincs agydaganata, csak felzaklatta a nap, és ettől lesz kerek a világa.

Utána már csak azt a kölyöksátánt kell elcsendesíteni, amelyik olyanokat sugdoss, hogy a mostani nagy kirohanás legfőbb mozgató ereje a gyógyászati lobbi bevételirigysége. Meg olyan conteokat, hogy a gyógyszerlobbi él a technológiavisszatartás eszközével a maga haszna érdekében. Mármint akkor, ha a gyógyításra használt szerek, illetve az azok mellékhatásainak kezelésére használt további eljárások potenciális bevétele a nagyobb. De elfogadom, hogy ez biztosan nincs így. Mert mi más is motiválhatna bármely céget is, mint a legfőbb jó. Minden más esetet az olyan fantáziavilágokba utalva, mint amelyben a „Johnny Mnemonic” című film játszódik.

Andrew_s