Kongresszus-margó

Most, hogy zajlik az eucharisztia jegyében rendezett kongresszus, lehet, hogy kiváló alkalom lenne, hogy mindenki kicsit utánaolvasson az olyan szavak jelentésének, mint "katolikus", "keresztény", "klérus", "egyház", stb. Nem azért, mert vallásosnak kell lennie a kongresszustól. Magam sem lettem vallásosabb, mint két héttel ezelőtt voltam.

De olvasgatom a fejekben levő zűrzavar, a szövegkörnyezetükből kiragadott mondatok, szövegtöredékek lecsapódását a fórumokon. No meg, az Erdő Péter, és a hasonló emberségi szinten álló papi, vagy nem papi figurák által, akár különböző időben, tett nyilatkozatok fényében zajló általánosításokat. Amelyek még akkor is hibásak lehetnek, ha Erdő Péternek nem a 2019. Karácsonyán tett, és szövegkörnyezetéből kiragadottan hivatkozott mondata a legproblémásabb. Mert az, amikor a katolicizmus által felvállaltan küldetésszintű felebaráti szeretet állítólagos képviselőjeként felszólalt a menekültek istápolása ellen, az sokkal árulkodóbb.

Azonban a csúsztatások, általánosítások, bár egyszerűek, és a kocsmaretorikában jónak is tűnhetnek, vissza is üthetnek. Árulói lehetnek az ostobaságnak, demagógiának, s megannyi másnak. Miközben az informálódás, a használt fogalmak valós tartalmának az ismerete éppen ellenkezőleg hat. Ráadásul segít felismerni azt, ha valaki csak a vezérkolompot rázza, de nincs valós tartalmú mondanivalója.

Andrew_s

Parragh coming-outja?

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Csongrádon megmondta az orbáni tutit a tanévnyitón. A taplósodás bajnokaként tett egy alapvetően homofób kijelentést. A neten egyre több helyen sírnak, nevetnek, sírva röhögnek az országos szakképzési tanévnyitón mondottakon. Amit egy olyan valaki tett, akit a szakképzés környékéről is valószínűleg korbáccsal kellene elkergetni. Mert azért a múltjából nem a nyelvével előre bukófordulót tett figura kifejezett tehetsége köszön vissza. Még akkor sem, ha nem is olyan régen a neje is hárommilliós zsebpénzt vitt haza egy zsíros majdnem-összefonódásból.

Maga a megnyitón mondott baromsága sok helyen olvasható a neten: „Erős vívódás volt bennem a hétvégén, hogy ezt szóba hozzam-e, nehogy elrontsam az ünnep hangulatát [...] Azt már nehezen viselem, amikor mondjuk a 9 éves kisfiamat a tanár úgy segíti fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik.” . Amiből az egészen nyilvánvaló, hogy sűrű nyelvcsapásokkal lehet pénzt, beosztást, és közhangzatot szerezni. Kultúráltságot már nem annyira. De ez nyilvánvalóan csak az egyik, bár elég nyilvánvaló, olvasata Parragh kijelentésének. Ami, ugyanakkor, akár bejelentésnek is tekinthető. Egyfajta kaletaizmusnak.

Az ugyanis világos, hogy Parragh szerint egy fiúkhoz vonzódó tornatanár egy ellenszenves jelenség. Nekem speciel a gyermekeket abuzáló bármelyik tanár ellenszenves, az iskolák környékéről is eltávolítandó jelenség. Miközben Parragh szerint, ha a tornatanár a kislányokhoz vonzódva egy kislányt segítene fel a létrán vagy a kötélen, az tulajdonképpen rendben lehet. Ha pedig így van, akkor ez a kijelentése Parraghnak vajon értékelhető-e egy kriptopedofil coming-outjának? Lehet, hogy bárki kezdhet aggódni, ha Parragh a gyereke környékére keveredik?

Mondjuk, ha a bocskais hülyeség esetleg fertőz, akkor lehet, hogy ettől függetlenül is aggódhat.

Andrew_s

Modern mezőgazdasági szocreál

A Kertészeti Egyetem felröppent gödöllőizálási hírét a kormány-oldalról, illetve a fideszes trollipar művelői próbálják fake-news szintjén kezelni, vagy elbagatelizálni. Ha végül nem valósul meg, akkor sem gondolom, hogy a szándék múlik el. De, ahogy már többször, a jóféle kádárista hangulat-kísérlet jegyében azért módosítást, halasztást szenvedhet.

De, eközben persze nem árt elgondolkodni azon, hogy a nagy, és jelentős önálló múlttal rendelkező Georgikon ma már csak egy "Georgikon Campus", és pro forma a Kertészeti Egyetem is átkerült annak idején a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, akkor éppen aktuálisan Szent Istvánról elnevezett, jogutódjához.

A beszántással valószínűleg tényleg komoly értékek mehetnek veszendőbe. De végül is.... Annak idején a szocreál vívmányaként, 1950-ben megalakított, szerintem sem szakmailag, de a szakmai bázist tekintve sem indokoltan létrehozott, Gödöllői Agrártudományi Egyetem legalább a jogutódai szintjén megvalósítja a "minél nagyobb, annál szocialistább" szemléletet, melynek jegyében fogant. Azzal, hogy 100+ éves egyetemeket próbálnak egyre totálisabban beleolvasztani.

De legalább az említett jelmondat manifesztálásával legalább ezen a téren is igaz lesz, hogy összenő, ami összetartozik. A kisebbség nevében kétharmados bolsevik jellegű kormányzás, és a szocreál behemótképzés.

Andrew_s

Orbán a norvég trambulinon

Grigorij Alekszandrovics
Patyomkin
Forrás: Wikipedia

Orbán hadat üzent... A józan észnek már jó ideje. Azt nem tudjuk, hogy a „csináld magad” pálinkának ebben milyen hatása lehet, azt nem tudjuk. De azt jó ideje láthatjuk, olvashatjuk, hogy ezt követően már mindennek és mindenki másnak is. Mert ő mindent lát. Az összes bokorban meghúzódó ellenséget látja. Tisztán. Mind a nyolc kezükkel, hat lábukkal, és a hangok is szóltak neki időben. Most éppen arról, hogy Norvégia összeesküdött a gyíkemberekkel, és a lapos északi féltekén csócsálva azt tesz a saját pénzével, amit akar. Miután a másik fél nagyjából diktátumszerűen meg akarja mondani, hogy mit tegyen. Erről Orbán kormányhatározatot is hozott. A norvégok meg válaszoltak.

Na jó! Nem azonnal válaszoltak, csak másnap a jelek szerint. De ezt nézzük el nekik. Elvégre nyilván van a röhögésnek egy olyan szintje, amikor valaki fizikailag válaszképtelen lesz. Így könnyen előfordulhat, hogy az ottani politikusoknak kellett egy kis idő, amíg elég levegőt kaptak, hogy válaszoljanak. Akkor viszont megtették, és a válaszuk nagyjából azzal foglalható össze, hogy: coki. Egy olyan indoklással, hogy az, aki tarhál, és tudhatóan rá van szorulva az adományra, az ne szóljon bele a címletezésbe, de még az összegbe is csak nagyon óvatosan. A probléma ezzel nem is az lenne, ha Orbán saját magának tarhálna. Mert arra valószínűleg egyeket lehetne szép számmal eladni, ha a nemzeti koruptokretének az aluljáróban abból próbálnának megélni, amit akár a híveik is önként rájuk szánnak. Nem zsarolás, ellenállhatatlanul kifejtett, akár képletes pofonok hatására, hanem önként és dalolva. Amellett valós adományt. Nem lózungokat, imaláncot, és fénykép-puszilgatást. Mert az utóbbi gyakorlatilag ingyen van. De ez egy másik, a hazai talpnyaló klikkek története.

A Norvég Alap egy kicsit más. Egyfajta záloga annak, hogy Norvégia, Izland és Liechtenstein részt vehet Európai Gazdasági Térséghez kapcsolódó ügyekben úgy, hogy nem léptek be az EU-ba. Alapvetően a kohéziós programot szolgálva. Mely kohéziós program valamelyik alapdokumentumából igazán idézhetné egy kedves fideszes troll azt a passzust, mely alapján azt alapvetően a miniszterelnöki strómanok felvirágoztatására hozták létre. Márpedig vannak olyan vélemények, hogy Orbán azért nem volt hajlandó eredményes tárgyalásokat folytatni, mert az, szerinte, égbekiáltó gazság, ha egy, a kormánytól független civil szervezet akár csak egy fillér felett is ellenőrzést gyakorolhat úgy, hogy ebbe nem ugathat bele teljes hatáskörrel. Alkalmasint persze tudható, hogy a Norvég Alap által nyújtott támogatásnak a nagyobbik része nem az Ökotárs Alapítvány hatáskörében kerül elosztásra. Amikor tehát a töredékért a magyar miniszterelnök a teljes keretről lemond, akkor a fideszes trolloknak is kisebb a zsemle. Még talán az is, amit másodhasznosításból, a vezérük farpofái közül szereznek be.

Orbán minden esetre, még kormányhatározatot is hoztott arról, hogy Norvégia csak ne ugráljon, mert majd ő, mármint Orbán megmondja, hogy hol van a trambulin. Mire most megkapta a választ, hogy pontosan tudják, hogy hol van. Csak egyelőre Orbán ugrál rajta, és ők röhögnek. Azért persze még lehet, hogy Orbán hadat üzen. Mondjuk az Első Magyar Intergalaktikus Falucsászár-zsömle nevében.

Előre is köszönettel!

Andrew_s

Kertészeti: Nyílt levélként a polgármestereknek

Tisztelt Dr. László Imre, mint kerületi, de első sorban Karácsony Gergely, mint fővárosi Polgármester urak!

Dr. László Imrének köszönettel, hogy legalább jelezte megőrzési szándékát. De tekintettel arra, hogy a hallgatás talán az ismeret hiányának a következménye, a főváros polgármesterének is szeretném jelezni: a főváros XI. kerületében van egy igencsak patinás tanintézet, mely valaha önálló képző helye volt a magas színvonalon képzett kertészeknek. Még van. Ez az, amit rövidítve manapság is csak mint "Kertészetit" emlegetnek, és a Villányi útról nyíló parkolón kívül oktatást biztosító épületekkel, és a Ménesi út felett egy meglehetősen régi arborétummal is rendelkezik.

Ha esetleg a közjogilag kicsit nehezen megfogható, és egy arborétum sorsánál talán Önnek érdekesebb, előválasztás során egy gondolat, egy mondat erejéig szakítana rá időt, akkor biztos van az irodája környékén olyan, akinek a munkaidejébe belefér az információk összeszedegetése a valamikor önálló Kertészeti Egyetem, és arborétuma, sorsát illetően. Ezt követően talán tudna időt szakítani a személyes, illetve polgármesteri véleménye artikulálására azzal a hírrel kapcsolatban, amely a közelmúltban jelent meg a Magyar Narancs jóvoltából. Mely úgy tudja, hogy leporolták azt az ötletet a Villányi úton található egyetem beszántásáról.

Tudom, az ötlet nem új. Igaz, ellenzéki politikusként tett ezen irányú, nyilatkozatairól sem túl sok emléket őrzök. De ez utóbbi lehet az én hibám. Azonban most, hogy polgármesterként lenne lehetősége, illetve hatalma szólni, a hallgatás, ha a csend arat, az Ön hibája marad Karácsony Gergely úr. Ön aki oly előszeretettel beszél a "zöld dolgokról". De egy nagy közigazgatási egység vezetőjeként is lehet súlyos a véleménye. Ha van ereje kiállni legalább a valós, tényszerű tájékoztatás érdekében. Bevallom, nincsenek illúzióim. De örömmel venném a cáfolatát annak, hogy nem csak a nagyobb hatalom felé vezető ugródeszkaként tekint a fővárosra, hanem tényleg érdekli, hogy mi zajlik a bicikliutakon túli világban.

No meg persze az is jó lenne, ha egy "ez kérem az egyetem belügye" típusú, a valós véleményt megúszó semmitmondásnál kicsit messzebbre ragadtatná magát. De természetesen tudomásul veszem a vélemény hiányát is. Az is egyfajta vélemény.

Előre is köszönettel!

Andrew_s

Csak sikerül beszántani Budán a Kertészeti Egyetemet?

A Magyar Narancs úgy tudja, hogy leporolták azt az ötletet, hogy a valamikor önálló, most a gödöllői egytem (az önmaga paródiájaként elnevezett Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) részeként működő Kertészeti Egyeten Villányi úton található campusa nem jó helyen van ott, ahol van. Biztos van jó magyarázat rá, de azért nehéz elhessenteni azt a gondolatot, hogy ez a tény nem független a telek értékétől. Mely telket esetleg a hatalom más, a klientúra valamelyik talpnyalója kezében szeretné inkább tudni.

2015-ben még Rostoványi asszisztált a Corvinus, akkor éppen a Kertészeti Egyetem oda tartozott, szétszedéséhez, amely folyamatnak az egyik része volt a kertészképző kiszervezése Gödöllőre. Igaz, akkor volt egy olyan véleményem, hogy Rostoványi akár államtitkár is lehet. Elvégre a gerince már megvolt hozzá. A ruhatárba leadva. Mert benne nem sok. Azt is emlegettem, hogy amelyik rektor egy ilyen folyamathoz révülten asszisztál az ő kis szaros nyelvével, az menjen el bojtnak a halál nemi szervére. Ahogy akkor, 2015-ben, még Rostoványi rektorsága idején írtam:
"Az egy nagyon pocsék szöveg, hogy: a rektor nincs döntési helyzetben. Egy rektor nagykorú, autonóm személyiségnek kellene, hogy legyen. Tehát elő a farbával rektorom. Remélem holnap azt olvashatom, hogy az Emmi-ben éhség-sztrájkol. Megmentendő az egyetemet. Alternatívaként nem fogadok el semmilyen pofázást arról, hogy majd megvizsgálja, mit tehet, megszemléli a helyzetet, és kivár. Mint mindig, ha a hatalommal kellene bajuszt akasztani. Ha az arborétum-eladós, Kertészeti-szétverős hír igaz, és mégis úgy dönt, hogy hallgat, kivár, szemlél és megvitat, akkor tudja, mit tehet Rektor úr? Elmehet a halál faszára. Bojtnak."

Nos! Most egy másik egyetem másik rektorán lenne a sor, hogy cáfoljon. Illetve, ha a hír igaz, akkor legalább morálisan számon kérhető nyilatkozatban, és a személyes kiállásával tiltakozzon. Mert önmagának tartozhatna annak igazolásával, hogy a gerincét még megtartotta.

Mert, ha a hírek igazak, akkor kétségtelenül csalódás lesz, ha ehhez halk szóval asszisztál is. De ez, nyilván az ezredik szempont a pozícióhoz és a nyilván nem kevés rektori javadalomhoz képest. De a tiltakozása legalább elejét venné annak az akár barátilag is feltehető kérdésnek, hogy elég a meleg szarig, vagy lengőbordáig kell egy rektornak teljesíteni? Egyetlen mentséggel. Ha a Villányi útig terjeszkedne ki az arborétum. Mert ha nem, és lekóövezetté teszik esetleg még az arborétumot is, akkor csak azt kívánom, hogy itt kapjanak lakást az ebben segédkező egyetemi oktatók és egyéb bürokrétenék is. De még abban is bízom kicsit, hogy a hírek sem igazak. Csak egy rákos daganatként jelent meg ez a választáshoz közelítiő kommunikációban.

Andrew_s

A politika húzzon a keringésből

A COVID-19 kódon futó koronavírus kapcsán a kezdetektől túlpolitizáltnak tartottam az alapvetően biológiai kérdés kezelését. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének politikai kérdések. Bőven vannak. Az elkapkodott intézkedések, például a sebtében hazaküldött ápoltak esete, okozta következményes halálozások, a beszerzések körülményei, és hasonlók. De a vírus törzsképzési hajlama, az egyes emberek immunreakciói biztosan nem politikai kérdések.

Az a kezdetektől tudható volt, hogy a koronavírusok általában hajlamosak törzsképződésre. Nem azért, mert a politika szeretné, vagy nem szeretné, hanem mert biológiájuk ilyen. Az, hogy az egyes emberek immunválasza ugyanarra a vakcinára sem egyforma, szintén nem újdonság. Gyerekként emlékszem, hogy beadták a tüdővész elleni oltást. Majd időnként kaptunk a hátunkra egy tapaszt. Akinek meg nem jött be, azt újraoltották. Az orvosok. Nem a politikusok. Nem rémlik, hogy ebből, akár csak szűk családi körben, de politikai élményt generáltak volna az emberek.

Ezzel szemben mostanság mintha divat lenne, hogy nem egészen összehasonlítható adatokat összehasonlítva politikusok generálnak kampánytémát a kérdésből. Ilyen a COVID-19 elleni védettség esete is. Nem vitatom, hogy a szűréseken kapott adatok azok, amik. Azonban azt még a szűrést végzők is elismerik, hogy az adatok nem reprezentatívak. S különösen nem azok az egyes vakcinákra. Mert nem ugyanazokat oltották, ugyanakkor, és korántsem azonos egészségügyi státuszban. Ettől függetlenül, mintegy ezen tényektől sem zavartatva magukat, azért kiállnak politikusok szájat tépni. Most éppen a kínai vakcinát fikázva. Amellyel kapcsolatban továbbra, is van olyan érzésem, hogy ha a leosztás fordított lenne, akkor ma a teljes vírust tartalmazó vakcinát hájpolná a politika. Mondjuk akkor, ha egy német gyógyszergyár egy Pasteur-típusú vakcinával, és a kínaiak egy mRNS alapúval. Biztos, hogy akkor ma nem arról szólna a politika, hogy az európai mögött százéves tapasztalat van, míg bezzeg a kínai GMO-vakcináról semmi?

Ettől függetlenül nem kizárt, hogy vannak különbségek. Mármint akkor is, ha tényleges összehasonlítást végeznek a vakcinák között. Az is valószínű, hogy szükség lehet további oltásokra. Az új törzsek okán is akár. Ahogy influenza ellen is évente oltanak.Amire nincs szükség az az, hogy vezéri kegyként kezeljék a vakcinálást, és ellenzéki kampányszlogenként az összehasonlításra alkalmatlan részadatokat. A politika legyen kedves kitakarodni a vérkeringésemből.

Andrew_s

Orbán kínálata: nemzetidemokratikus zsákfalu

Nyolc éve halt meg Horn Gyula. Nyilván nem volt tökéletes, de tudott valamit. Leginkább azt, hogy egy erőforrásokban nem igazán dúskáló országnak egy nagyobb integrációs egység egyenjogú tagjaként több esélye van a fennmaradásra, mint akkor, ha önjelölt főmitugrászok a babfőzelék gáznemű melléktermékét passzátszélnek hazudják. Az évforduló környékén Orbán ismét arra buzdította önmagát, hogy a nemzeti demokrácia az előre. Szerinte.

Mert Orbán, a pannóniai géniusz, és császár, már akkora szabadságharcosnak gondolja magát, hogy a Hárshegy egy nagy semmi hozzá képest. Aki a Himalája magasából csak azt felejti el többek között, hogy odafent egyre ritkább a levegő. Ahogy Orbán körül is fogy a politikai légtér Európában. Abban az Európában, amelyik Orbán szerint a vesztébe rohan, ha birodalmasodik, de ő, mint megannyi, és Hárshegynyi, szabadságharcos majd elébe áll a rohanásnak. Holott már a mondás is azt tartja, hogy a rohanó orrszarvúnak egy dolgot lehet adni: utat. Különösen, ha a bajnok nem is igen tehet mást.

A birodalmakat ugyanis általában történelmi tendenciák szülik, és nem emberek. Amitől természetesen a megfelelő ember a megfelelő helyen nagyon is jól jöhet ki a történetből. Személyesen is, de hazája szemszögéből nézve is. Menjünk kicsit keletebbre egy futó példáért. Ami, mint minden hasonlat sántít. De azért a maga sántaságával is mutathat valamit. Keleten, például Indiában elég régóta építgették szépítgették a maguk civilizációját. Azonban amikor a világ erőforrás-egyensúlya abba az irányba billent, hogy birodalmasodhatott volna, akkor nem igazán a megfelelő személyzet vezette a civakodó csoportocskákat. Az angolok remekbeszabottan ki is használták ezt, és az oszd meg és ülj a fejükre jelszavát követve birodalmasították Indiát. Legalábbis a számukra értékes részét. A sok kicsi civakodás tehát bekövetkezett India birodalmasodása. Csak éppen elnyomotti szerepben, egy gyarmatbirodalom részeként. Mert a történelmi tendencia, pontosabban a világ erőforrás-készletének aktuális hasznosítás-optimalizálása kikényszerítette a birodalmasodást.

Mert annak motorja, mint azt korábban már írtam, alapvetően erőforrás-hatékonysági kérdés. Akkor is, ha hangzatos szólamokkal hazudják körbe. Ahogy akkor is, ha vallási köntösbe burkolják. Ahogy annak idején Európában is majdnem kialakult egy, a vallást egyfajta „fedősztoriként” használó pszeudobirodalom pápai vezetéssel. Az is cudar, aki nem ismeri el, hogy ezt sikerült megfúrni. Okkal, mert a birodalmasodás módszertana nem igazán volt ínyére sem az egyházban konkurenciát látó helyi kakasoknak, sem az emberségesnek fenntartásokkal is csak érintőlegesen nevezhető módszerek elszenvedőinek. A probléma nem is a tendencia „megfúrása” volt, hanem az, hogy helyette nem jelent meg alternatíva, például egy világi vezetésű birodalmi modell, a kínálati listán. Az eredmény nyilvánvaló. A fejlődés, mind a társadalmi, mind a technológiai fejlődés lényegesen gyorsabbnak bizonyult az egységesebb, ha tetszik birodalmibb koncepcióval szervezett konkurenciánál. Az Újvilágban.

Az pedig a történelmi térképtárra pislantva is látszik, hogy a birodalmak természetesen nem statikus valamik voltak sosem. Alakultak, újjászerveződtek, olykor betagozódtak nagyobb egységekbe, illetve olykor a jelentéktelenségbe vesztek. Olykor országok, és országos vezetők gondolták a maguk kupacát egy egész birodalomnak. Ha kellő erőforrással rendelkeztek, nem egyszer meg is próbálták másoknak is a fejükbe verni. Akár kalapáccsal is. Ha pedig a technológiai fejlődés már túlmutatott a kalapácson, akkor ennél veszélyesebb módszerekkel is. Azonban még ebben az esetben is megjelent alapkoncepcióként, hogy a birodalomnak belül egyfajta egységes viszonyrendszerrel kell rendelkeznie. Akár az egyes részterületek által elfogadható kompromisszumos, de minden esetre több hasznot, mint kárt ígérő koncepcióként, akár erőnek erejével. Az, hogy az USA, vagy a németek 3. birodalmának a koncepciója szimpatikusabb, és hosszabb távon fenntarthatóbb, azt ki-ki eldöntheti. De a hosszabb távú fenntarthatóságot a kölcsönös előnyökön alapuló megoldások látszanak biztosítani. Ahol a birodalmi háttér biztosítja az egységes erőforrás-kezelést, és ezzel a jobb hatékonyságot, miközben a magánélete valakinek legfeljebb a szomszédait érdekli.

S akkor térjünk vissza az orbáni nemzeti demokrácia lázálmához. Különösen egy olyan ország vezetőjeként, amelynek az erőforrásai finoman szólva is végesek. Az emberiek is, de a technológiaiak még inkább. Mert ameddig egy közúti villanykörtét sem tudnának becsavarni külső támogatás nélkül, addig elmondható, hogy addig lehet önállóskodni, amíg hagyják. De ez csak a történet egyik oldala. A másik az, hogy Európa továbbra is legalább egy három birodalmi központ közti satuban van. Ez akkor is igaz, ha Oroszország állítólag vesztett mára a jelentőségéből. De akkor, ha a medvét levesszük a tábláról, akkor még mindig ott marad Kína és az USA. Mert bár az USA szövetségesként van nyilvántartva, azért nem fogadnék nagy tétekben, hogy ne akarnák kicsit gazdaságilag gyarmatosítani az óhazát. Ha érdekükben áll. Kínát pedig még a nosztalgia sem kötelezi kíméletre. Márpedig ebben a satuban lehet izegni, meg mozogni, de a mozgástér egyre kisebb lehet. Abban is lehet bízni, hogy a nyomás hatására majd gyémánttá válik, és kemény magként széttöri a satut. De azért arra is volt már példa a történelemben, hogy porrá hullva szállingózott le a maradék. Különösen akkor, ha a véletlenül kialakuló kristályosodási pontoknak kalapáccsal ugrik neki valamelyik idióta. Amikor is könnyen előfordulhat, hogy kialakul majd az európai egység, csak éppen gyarmatbirodalomként.

Holott, Európai Egyesült Államokként kialakulhatna egy történelmileg stabil minibirodalomként is, amiben mindenki nyugodtan ápolhatja a törzsi hagyományait. Miközben egységesen lép fel azon a játékasztalon, ahol a korábban elmulasztott történelmi lehetősége nyerteseinek van erősebb bábuja jelenleg. Amely birodalomszerű szövetség egyik kölcsönösen nyertes résztvevőjeként a magyarok is jól jöhetnének ki a történetből. Mert egy dolog nosztalgiával megkönnyezni az ezeréves múltat, és célintézetekkel fényeztetni a vesztes csaták bronzszobrait. Míg egy másik történet az, ami időben előrébb van. A holnap. Márpedig állandóan hátra nézve nehéz előre haladni. Miközben a birodalmasodásban való, előnyökön alapuló részvétel alternatívája a hunagroskanzen kialakítása egy európai zsákfaluban. Márpedig Orbán jelenleg ezt kínálja. Nem elsősorban magának, és strómanjainak, hanem mindenki másnak. Aminél csak egy rosszabb forgatókönyv lehet. Ha tényleg el is hiszi, amit mond. Egy még rosszabb forgatókönyv szerint pedig másoknak is példát mutat. Mert az egymásnak feszülő nemzeti öntudatok eddig háborúkat már sokszor okoztak. De tartós, és versenyképes fejlődést ritkán.

Andrew_s

A Párbeszéd esete a hangulatkeltéssel

Jó pár nappal ezelőtt a Párbeszéd két oszloposa benyújtott egy törvényjavaslatot. Pontosabban egy javaslatot, egy már meglevő módosítására. A törvényjavaslat a benyújtásakor a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról szóló törvényt célozta meg módosítani, és az indoklás szerint azért, hogy hatékonyabban léphessenek fel a szexuális bűncselekmények ellen.

Amely utóbbi egyébként önmagában meglehetősen dicséretes igyekezet. S különösen az lenne, ha a törvényjavaslatban a szerzők egy kicsit visszafogottabban áldoztak volna az előítéleteik oltárán. Vagy, mert azért ez sem zárható ki, annak az előítéletnek az oltárán, amelynek létét feltételezik azokban, akiket szavazói bázisuknak hisznek. De ami nem feltétlenül úgy létezik, ahogy gondolják. Függetlenül attól, hogy a törvényjavaslat kritikájaként megjelent írásában Bencsik Gábor némi maszatolást követ el, amikor az ő Facebook-oldalán már a DK-t is egyenértékűen képviselve érzi a történetben. Holott a Párbeszéd törvényjavaslata a gyónással kapcsolatba hozható vallásszabadságot érintő kérdésről minden további nélkül elolvasható a neten, és a benyújtók közül sem Szabó Tímea, sem Tordai Bence nem a DK politikusa.

Vadai Ágnes törvényjavaslata a témában ugyanis kitételként azt is közli, hogy az büntethető az eltitkolásért, „aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról”. Ami nem kicsit árnyalja a képet. A Párbeszéd törvényjavaslatban ez áll: 12. § „(2) Az egyházi személy a hitéleti szolgálata során tudomására jutott, személyiségi jogot érintő információkat – a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményre vonatkozó információk kivételével – nem köteles állami hatóság tudomására hozni”. Amiből „csak” az következik, hogy az egyházi személy köteles a leegyszerűsítve pedofil bűnesetről hozzá jutott információt a hatóság tudomására hozni. Ami azért nem egészen ugyanaz, mintha hitelt érdemlő tudomást szerezne valamiről.

Ennek a kis különbségnek az értelmezési kísérlete során nem nehéz eljutni odáig, hogy az említett szövegjavaslatot a Párbeszéd-címeres benyújtók valószínűleg önerőből sem gondolták kellően át. Már csak azért sem, mert például a gyónás során a „gondolati bűnök” is „játszanak”. Ugyanakkor még a „megcselekedett” bűn esetében is csak hallomáson alapuló, egyfajta pletykának tekinthető információról beszélhetünk. Különösen akkor, ha nem a gyónáson megjelent személlyel kapcsolatos az információ. A gyóntató ugyanis nem rendőrhatósági képviselő. Remélhetőleg. Így sem bizonyítási kényszer nem terheli, sem tanúmeghallgatásokat nem foganatosíthat, és általában sem gyanúsíthat meg senkit. S itt bukik ki a különbség a két törvényjavaslat között. A Vadai-féle javaslat alapján úgy gondolom, hogy felelősségre vonható mondjuk az az egyházi iskolában dolgozó, egyébként hitéleti tevékenységet ellátó személy, akit ugyanazok a jelzőrendszeri kötelmek érintenek majd ezáltal, mint bármely világi iskolában bármely alkalmazottat. Ha látja a gyermeken a bántalmazást, vagy annak akár hatását a viselkedésváltozásban, meggyőződik annak eredetéről, és az egyházi titoktartásra hivatkozva nem tesz semmit, akkor csukda. Alkalmasint, szerintem, teljes joggal.

A Párbeszéd javaslata esetén pedig elképzelhető az is, hogy amennyiben valaki úgy kér „tanácsot” a paptól, hogy mit tegyen, mert „A”-tól hallotta, hogy „Z” kislányokat csábított el, akkor is bejelentési, gyakorlatilag feljelentési kötelezettsége van. Ha a szöveg úgy szól, hogy „A” szerint „Z”-től terhes a Gézuka kiskorú nővére, akkor könnyen lehet, hogy az elinduló eljárás már régen kicsinálja „Z”-t, mire esetleg kiderül, hogy Gézukának esetleg nincs is nővére. Vagy van, de nagykorú, és esetleg a barátjától terhes. Mely esetben esetleg az eljárás tanúkihallgatásai nyomán a barát is szakít vele. Vagy úgy szájon kapja „A”-t, hogy az szaltóval veszi a vizesárkot. De a következményektől szinte függetlenül az látszik, hogy a Párbeszéd szöveg-javaslata igazi feljelentő-országi találmány. Szinte belesimulva a Nemzeti Besúgás Rendszerének építgetésébe.

Az külön „szépsége” a Szabó Tímea, illetve Tordai Bence által jegyzett törvényjavaslatnak, hogy az általános indoklásban, de a részletes indoklásban is hosszan értekeznek az egyházi személyek által, kiskorúak sérelmére elkövetett zaklatási, illetve szexuálisan visszaélő helyzetekről. Ahonnan csak egy lépés az olyan általános megbélyegzés, hogy a pap gyakorlatilag a pedofil szinonimája szerintük. Ami pontosan olyan általános megbélyegzés, amit a kormányoldal sugallt a menekültekkel kapcsolatban. Miszerint a menekült az erőszaktevő szinonimájaként kezelendő. Függetlenül attól a valós képtől, hogy az erőszakot elszenvedők jelentősebb részét azok jelentik, akiket nem a menekültek, hanem a családban, annak környezetében élők, illetve a közös munkahelyeken előfordulók veszélyeztetettnek. Amúgy, miközben az indoklásban nagy hangsúlyt fektetnek a hangulatkeltésre, azt azért beleírták, hogy a „visszaélésekkel kapcsolatban a katolikus papság körülbelül egy százaléka érintett”. Fogadjuk el, elvégre a Párbeszéd tollnokai csak tudják mit írnak.

De akkor itt álljon egy másik adatsor. Ami szerint 2014-ben, egy ilyen tárgyú felmérésben, az adódott, hogy a férfiak 6, de még a nők 2 százaléka is minden további nélkül élne nemi életet egy gyermekkel, ha nem félne a büntetéstől. Illetve a férfiak közel 10, míg a nők mintegy 4 százaléka érdeklődött, legalább az erotikus tartalmak szintjén a gyermekek szexualitása iránt. Ami, nem egészen mutat azonosságot a papságot célzó politikai hangulatkeltés számaival. Akkor sem, ha ettől a hangulatkeltéstől a Párbeszéd politikai előnyt remél. Ám akkor sem, ha személy szerint minden olyan elkövetőt mélységesen elítélek, aki bárki helyzetével visszaélve éli ki, annak a kárára a szexuális vágyait. S különösen elítélem, ha gyermek sérelmére teszi ezt. Akár pap, akár nevelőtanár, akár nevelő-, vagy biológiai-szülő, vagy szomszéd, vagy bárki más az illető.

Andrew_s

Ferenc pápa akár találkozhatna is Orbánnal

S akkor még nem is beszélt a magyar kijárókkal. Vagy igen...
Foto: Vincenzo Pinto/AFP/Getty Images

A pápa, mostanra esetleg talánra túllicitálva, majd megérkezik Budapestre. Az eredeti tervek szerint, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti záró szentmiséjére, akár már három órányi időtartamra. Meg is indult a diplomáciai gőzhenger, hogy ez így nem járja. Mert mit képzel magáról, hogy nem akar találkozni az olyan páratlanul keresztény figurákkal, mint Orbán Viktor, vagy hű, pillanatnyilag a köztársaság nélküli köztársaság elnökeként leledző, hatalmi fel-csicskása. Amely gesztussal kétségtelenül beleverte a magyar kormányfő orrát az almostálba. Már csak azért is, mert a pápa alkalmasint Vatikán állam feje is. A gesztus tehát egy állami szintű elhatárolódás is. Akár tetszik, akár nem tetszik.

Ugyanakkor a pápa egy alapvetően vallási rendezvényre érkezik, és nem egy politikai öntapsoltatásra. Bértapsoncokkal, beszédekkel, kirakatvigyorokkal, és minden mással, ami ehhez jár. Amilyen politikai gesztusokhoz, spontán szervezett, CÖF-garantálta népgyűlésekhez Orbán Viktor hozzászokott. azon események alkalmából, amelyeken megszólal az ő népe előtt. A gondosan megválogatott, busszal szállított népe előtt. Miközben az ő népének ötös számú párttag-könyvese, majdnem vágóhidast írtam, mindent elmondott már a pápáról, ami dehonesztáló eszébe jutott. Márpedig bayerzsóti nagyon leleményes, ha gyűlölködni kell.

A pápa tehát elsősorban a katolikus egyház fejeként érkezik. Megtisztelve azt a konferenciát, ami a katolikusoké is. Mint alapvetően vallási rendezvény. Egy olyan vallás rendezvényeként, melynek központi tanításai alapvetően az emberről szólnak. Nem az alattvalókat tartó vezérekről, hanem az alattvalókról. Nem a kiváltságos kevesekről, hanem a kiváltságokra érdemes sokaságról. Ahol a kiváltság alapja nem az, amit a mások hátán állva összekapar valaki, hanem a másik iránti emberség. Amely utóbbit Ferenc pápa hirdet, és amely még az egyház némely szereplőjétől is piszok messze van. Elég Erdő Péter menekültügyben betöltött szerepére emlékezni. Ami nagyjából a vezér klotyópapírjának a szerepe volt.

Megindult a diplomáciai gőzhenger, hogy meggyőzzék a pápát: találkozzon Orbán Viktorral is. Mondok valamit. Ha a pápában van humorérzék, megteszi, hogy rászán még tíz percet az életéből, és találkozik ezzel a szerencsementesített cézárpalántával. Ha ugyanis ilyen előzmények után Orbán kisírja, kisíratja magának ezt a találkozót, az megalázóbb lehet a magyar kormányfőnek, mintha a pápa tisztítás céljából a szájába törli a cipőjét. S mielőtt a decibelmagyarok a szívükre vennék: nem a magyaroknak általában lenne megalázó, hanem Orbánnak személyesen.

Alkalmasint azért nem árt emlékezni arra is, hogy 2016-ban a pápa már gyakorlatilag elhatárolódott az Orbán-Erdő párostól. Ahogy még ugyanabban az évben fogadta ugyan a pápa Orbánt, de a mosolygó pápáról és az ez alatt nyögő Orbánról készült kép is sokat elmondott. Míg 2019-ben nem győzték cáfolni, hogy a csíksomlyói találkozó, akár csak a pletykaszintjén is előfordult volna.

Andrew_s