2021. július 18., vasárnap

A politika húzzon a keringésből

A COVID-19 kódon futó koronavírus kapcsán a kezdetektől túlpolitizáltnak tartottam az alapvetően biológiai kérdés kezelését. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének politikai kérdések. Bőven vannak. Az elkapkodott intézkedések, például a sebtében hazaküldött ápoltak esete, okozta következményes halálozások, a beszerzések körülményei, és hasonlók. De a vírus törzsképzési hajlama, az egyes emberek immunreakciói biztosan nem politikai kérdések.

Az a kezdetektől tudható volt, hogy a koronavírusok általában hajlamosak törzsképződésre. Nem azért, mert a politika szeretné, vagy nem szeretné, hanem mert biológiájuk ilyen. Az, hogy az egyes emberek immunválasza ugyanarra a vakcinára sem egyforma, szintén nem újdonság. Gyerekként emlékszem, hogy beadták a tüdővész elleni oltást. Majd időnként kaptunk a hátunkra egy tapaszt. Akinek meg nem jött be, azt újraoltották. Az orvosok. Nem a politikusok. Nem rémlik, hogy ebből, akár csak szűk családi körben, de politikai élményt generáltak volna az emberek.

Ezzel szemben mostanság mintha divat lenne, hogy nem egészen összehasonlítható adatokat összehasonlítva politikusok generálnak kampánytémát a kérdésből. Ilyen a COVID-19 elleni védettség esete is. Nem vitatom, hogy a szűréseken kapott adatok azok, amik. Azonban azt még a szűrést végzők is elismerik, hogy az adatok nem reprezentatívak. S különösen nem azok az egyes vakcinákra. Mert nem ugyanazokat oltották, ugyanakkor, és korántsem azonos egészségügyi státuszban. Ettől függetlenül, mintegy ezen tényektől sem zavartatva magukat, azért kiállnak politikusok szájat tépni. Most éppen a kínai vakcinát fikázva. Amellyel kapcsolatban továbbra, is van olyan érzésem, hogy ha a leosztás fordított lenne, akkor ma a teljes vírust tartalmazó vakcinát hájpolná a politika. Mondjuk akkor, ha egy német gyógyszergyár egy Pasteur-típusú vakcinával, és a kínaiak egy mRNS alapúval. Biztos, hogy akkor ma nem arról szólna a politika, hogy az európai mögött százéves tapasztalat van, míg bezzeg a kínai GMO-vakcináról semmi?

Ettől függetlenül nem kizárt, hogy vannak különbségek. Mármint akkor is, ha tényleges összehasonlítást végeznek a vakcinák között. Az is valószínű, hogy szükség lehet további oltásokra. Az új törzsek okán is akár. Ahogy influenza ellen is évente oltanak.Amire nincs szükség az az, hogy vezéri kegyként kezeljék a vakcinálást, és ellenzéki kampányszlogenként az összehasonlításra alkalmatlan részadatokat. A politika legyen kedves kitakarodni a vérkeringésemből.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése