 |
Olvastam egy írást, amelynek a címe azt ígéri, hogy Orbán
tavaszra gyenge vezérré változik: „Orbán
olyan gyenge lesz tavaszra, mint a harmatos libalegelő”. Az ott leírtakat,
bármennyire illetlen a megközelítés, most nem emlegetném. Mert a cím kapcsán
érdemes lehet azon is elgondolkodni, hogy valóban előfordulhat-e, hogy Orbán
meggyengül?
Természetesen, elvileg előfordulhat. Annyira, hogy 2013
nyarán volt is egy olyan pillanat, amikor úgy látszott: lecserélhető.
Nem az ellenzéki pártok, illetve mozgalmak ténykedése nyomán, hanem a Fidesz
belső hatalmi harcainak köszönhetően. Valamint azért, mert akkor még erősebbnek
látszottak azok a tendenciák, amelyek a realitások határain belül látszottak
tartani a kormánypárt politikáját. Azóta az ebben szerepet játszókat Orbán
részben kijátszotta egymás ellen, részben lekenyerezte, részben a
lekenyerezéssel párhuzamosan erősen kompromittálta is. Olyan helyzetet
teremtve, hogy mindenki tudja: vagy kitartanak a hatalma mellett, vagy együtt
mennek a bíróságra. Vádlotti minőségben. Ebből a szempontból Orbán valószínűleg
tényleg teljesen demokrata. Egyformán lenézi az ellenfeleit és a híveit. Amelynek
dinamizmusát tekintve már az említett évben, 2013 karácsonya előtt pár nappal,
megállapítható volt: egyfajta nemzeti
erőszaktétel zajlik.
Ha ennek a folyamatnak a szemszögéből nézzük, akkor Orbán
gyengülése valójában részletkérdés. Orbán rendszere képtelen lehet a jelen
körülmények között a gyengülésre. A kompromittálva lefizetett orbanista
hitbizományosok mára valószínűleg már maguk is átérezheti, hogy milyen a
nemzeti erőszak, a nemzeti rettegés rendszere. Nem a fizikai erőszaktól. Ma
(még) nem. De valójában egzisztenciálisan nagyon sokan kerültek zsarolható
helyzetbe. Még akkor is, ha sokan gazdagodtak meg az említettek közül. Mert
mindenki a saját szintjén nyomorog. Aki megszokta a luxust, annak a parizer már
a nyomor szintje. Akinek meg az sem jut, annak a különben éhbért jelentő
közmunka-bér elvesztése is súlyos lehetőség. A kompromittált réteg esetében
ehhez hozzá vehetjük az igazságszolgáltatástól való rettegést éppen úgy, mint
azok belső pánikját, akikben a lelkiismeret és a morál nyomokban még
fellelhető.
Ez az a kéz kezet tördelve mosogató rendszer az, ami
ugyanúgy konzerválhatja a hatalom játékosait, ahogy Sztálin halálával sem
bomlott fel a pártja, és a változások jó része is legfeljebb, ma már, optikai
tuningként tekinthető. Egyébként valószínűleg nem véletlen, hogy a módszertani
tankönyvekben sok szempontból az odáig való visszalapozást gyaníthatjuk. Ugyanakkor,
a korábbi írásokhoz is visszakanyarodva, valószínűleg hiába is cserélnék le
Orbánt. Négy éve még volt esély, hogy a párton belül egy racionálisabb, „emberarcúbb”
vezetővel váltsák le. Ez a hajó, mára, valószínűleg elment. A gazdasági exodus
kleptoligarcikus kormányában egyre kevesebb olyan tényező látható, akinek valós
érdeke fűződhetne a rendszer lecseréléséhez.
Maradna tehát az a lehetőség, hogy a Fideszt nagyon meg
kellene verni a választásokon. Amire egyébként, elméletben még lehetőség is
lenne. De erre is igaz, hogy az elmélet nem egészen azonos a gyakorlattal.
Elméletileg Hellernek, például, igaza lehet, hogy a Jobbikkal megérheti egy
választási szövetség. Ehhez azonban gyakorlatilag el kellene hinni, hogy Jobbik
semmi pénzért, valamint semmilyen konc reményében sem, kötne kormányzási
szövetséget a Fidesszel. Valamint azt, hogy a néppártosodás folyamata őszinte.
Azaz nagyjából azt, hogy cél túlmutat azon, hogy a baloldal hallgatólagos, illetve tevőleges támogatásával szülessen meg a jelenleginél is jobboldalibb,
netán még diktatórikusabb kormányzás.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése