2022. július 23., szombat

Posványüzenet a bálványosi bálványtól

Elindult az a szabadegyeteme a Romániának, amit Magyarországról szerveznek Bálványoson. Itt szokott Orbán Viktor alias Pannónia Géniusza, a Stadionok Császára, jelmezes politikai főpróbákat tartani az aktuális idiotizmusokból. Amivel egyébként a legnagyobb baj az, hogy ezt nem a megfelelő helyen teszi. Ott ugyanis megkapná a soron következő kezelést, és nem gyakorolhatná a gyakorlatban az illiberális állam, alias önkényuralom, kialakítását. Aminek az egyik új vezérszólam a fajkeveredés megakadályozása lesz a jelek szerint.

Legalább is a lendületből-migráncsozás során valami olyasmit mondott, hogy "Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúak lenni". Ami, tekintettel a helyszínre is, világos üzenet a potenciális szövetségeseinek a politikai paletta jobb-szélére. Akik kedvéért még a vármegyésítést is meglépte. Nehogy kilógjon a vármegyés mozgalmár a Fideszhez vezető sorból. De ettől eltekintve a faj-mantra elég sajátos szövegnek tűnik.

Tudományosan nézve a fajokat, egyre több érv szól amellett, hogy a mai ember valójában inkább faj-, de legalább alfaj-hibrid. Miközben a faj, némileg egyszerűsítve, ugyebár az, ami önálló, és izolált szaporodási közösség. Igen, elismerem a biológiai pongyolaságát az előbbinek. Annak megvilágítására azonban alkalmas, hogy Orbán Viktor szerint ennek alapján a Fideszre szavazók izolált szaporodási közösséget alkotó, csak egymás között házasodó csoportot alkotnak. Az emberiség egy külön alfajaként vajon? A KDNP ebben nem játszik, mert ők legfeljebb színvariánsai az előzőeknek. Az a beszédből ugyan nem derült ki, hogy a Fidesz szavazói mikor lesznek kötelesek narancsfoltot tetováltatni a homlokukra, de majd csak kiderül. Mert nekem ugyan mindegy lenne, de a szaporodási aktus során mégsem hordhatnak karszalagot. Bár ki tudja. Viszont valamiről csak meg kell ismerniük majd egymás. Alkalmasint a fentiek szigorú betartásával is kellhet pár ezer év, amíg jól látható különbségek kezdenek kifejlődni az egymás közti nemzések során. De pár szelekciós hatást, mint amilyen a hosszú nyelv és beszűkült látótér már most is világosan felismerhetünk.

Miközben persze pontosan tudjuk, hogy sem a vallás, de még a földrajzi elkülönültség sem okoz fajszintű eltéréseket az egyes embercsoportok között. Így maradnak azok a történelmi párhuzamok, amiből az látható, hogy az ilyen eltérésekre célzó faj-ideológiák általában egy cezaromán vezető szellemi vergődései során, nem egyszer egy bukópályán álló ország élén, a politikai pótcselekvések, a valós problémakezelést kiváltó bűnbak-képzések során szoktak felszínre bugyogni. Függetlenül attól, hogy Orbánon már egy évtizeddel ezelőtt is világosan látszottak a vezérkór tünetei.

Miközben Orbán esetében is érdekes lenne látni azt a vállalkozást, hogy az elmúlt ezer évből elősorolja valamennyi biológiai ősét. Ami, elnagyoltan nem is olyan sok, mindössze negyven generációt ölel fel. Így az a 2^39, azaz 549.755.813.888 ős igazán semmiség. Egy olyan nagyonokos, és nagyonbátor, embernek mint Orbán Viktor. A mormogó-kórusba nyugodtan társulhatna hozzá valamennyi decibelkeresztény, és ököl-hungarikum. Legalább egy darabig el lennének foglalva. A közös ősök közt pedig hátha megtalálnák azt a génhordozót, akitől ők emberebbek mindenki másnál. Mert addig nem többek egy zárt, ideológiailag elembertelenedő, a politikai kátyúban az idegengyűlölet szalmaszálába kapaszkodó csoport tagjainál. Mely csoport szellemi elődei között eddig több tömeggyilkos volt, mint az emberiséget előbbre vivő szellemiség. Ami akkor is igaz, ha olykor zseniálisan hatékony tömeggyilkosok is voltak az illetők.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése