Szolgaságból jeles?

A napok egyik vezető hírévé vált Anita Álvarez esete. Röviden összefoglalva az eset annyi, hogy történt egy sport-baleset, és az edző megmentette a sportolót. Sport-baleset, mert másnak aligha tekinthető a sportoló ájulása. Még az ő életében sem először. Az edző, miután felmérte a rendezvényen hivatalból megjelent személyzet, akár csak pillanatnyi, cselekvési képtelenségét, cselekedett. Jól tette. A probléma az említett cselekvés-képtelenséggel van.

Az ugyanis aligha vitatható, hogy vízben elszenvedve bármilyen baleset életveszélyes lehet. Az ájulás is természetesen. Ami nem szolgál olyan kulcsingerekkel, mint a vízben terjedő vörös vérfelhő. Ugyanakkor egy versenyszám végén elég szokatlan jelenségnek lehetne értékelhető, ha valaki a medence aljára süllyedve a víz alján gondolná kipihenni a fáradalmakat. Kétségtelenül laikusként, de arra gondolnék, hogy a delegált személyzet erre illetékes tagjait pont azért delegálják oda, hogy szükség esetén cselekedjenek. Olyan helyzetben is, amikor mindenki másnál érthető lehet a pillanatnyi lefagyás. Mert lássuk be, hogy van ilyen.

Egy közúti balesetnél is sokan vannak, akik ugyan testben ott vannak, de cselekvésileg sehol. Mert a hirtelen helyzetben leblokkolnak. Nem véletlen, hogy ilyenkor sokszor életet menthet, ha valaki van a környéken, aki ilyen helyzetben is megőrzi a cselekvőképességét, és azonnal menteni kezdi a balesetet elszenvedőt. Akár azért is megőrizve a cselekvőképességet, mert olyan szakma gyakorlója, amelyben a kialakult helyzetre kellően "edzettnek" kell lennie. Innen nézve a VB személyzetének a felkészítettsége vizsgázott le. Mert világosan jelzi, hogy a személyzet nem volt felkészülve, felkészítve arra, hogy krízishelyzetben mi a teendő. S ebbe a felkészülésbe most beleértem azt is, hogy a személyzet kiválasztását végző sem végezhette túl jól a munkáját. Mert ezek szerint a kritikus helyzeti döntésképesség nem volt kiválasztási szempont. Olyanok esetében, akiknek a helyzetükből adódóan több a szerepük, mint a mosolygó biodíszlet biztosítása.

Az még rosszabb, ha a személyzet a bírótól várt jelzést a mentés megkezdésére. Ugyanis a mentésért is felelős személyzettől eltérően a bírót nem ezért tartják. A bírónak nem alapvetően a krízishelyzet felismerése a feladata. Nem baj, természetesen, ha felismeri, de akkor sem ezért van ott. Ha tehát egy adekvát feladat teljesítésére egy, a helyzet szempontjából inadekvát személytől vár valaki jelzést az baj. Nagy baj. Mert az egyik biztos jele annak, amikor minden felettivé, mindent visz a VS-elv. Amikor a "védd a segged" parancsa, az utasítási lánc feltétlen tisztelete mindent felülír. Amikor mindennél sokkal fontosabbá, még egy, az adott helyzetben, az adott szerepből fakadóan is elvárható cselekvésnél is fontosabbá válik annak az elmondhatósága, hogy a leírt szabályokat maradéktalanul betartották. Mely leírtakat a jelek szerint szintén úgy írták le, hogy a nem életmentő szereppel delegált bíró, illetve a mentésért is felelős személyzet "felhatalmazási" viszonyát összekapcsolták.

Mert náluk is győzött ezek szerint a bíró mint autoritás tisztelete a realitások felett. A realitásokat is felülíró autoritástisztelet pedig az alávetettség, a szolgaság egyik biztos jele.

Andrew_s