2022. április 8., péntek

Conteo - 2018 és 2022 forgatókönyvei

Az ellenzéki bukást szép lassan el kellene tudni engedni. Egyszerűen azért, mert erre is igaz: aki állandóan hátrafele néz, az hasra esik. Esetleg hanyatt. Ami nem jelenti azt, hogy a tanulságokat nem kellene levonni. Vagy mindent, illetve mindenkit, a tanulságok levonása nélkül kellene elengedni. Még akkor is lehet levonandó tanulság, ha valaki ballag magától. Például Márki-Zay Péter.

Rajta hirtelen kitört a lokálpatriotizmus, és ráébredt: polgármester. Korábban is ráébredhetett volna. Mielőtt a fatornyos hazájában le nem szavazzák. Nem kicsit, hanem elég alaposan ahhoz, hogy Lázárnak igaza lehessen a politikai hullasággal kapcsolatban. S igen. MZP. Egyszerűen azért, mert az ellenzék arcaként szerepelt a választási kampánynak nevezett nemtudommiben. Alkalmasint leszerepelt az ellenzék nevében, de azért ehhez az ellenzék többi pártja is kellett. Nem csak azok a hibahatárpártok, akiknek a nagyok elnézték, hogy a kutyát csóváló farkak szerepét játsszák el, és a hátukra felmászva pár képviselőjüknek jó fizetést lobbizzanak ki. De azok is, akik ezt, és MZP szerepléseit is benyelték, illetve mentegették. Amelyek a többiek hátán ugyan beevickéltettek melegedni pár képviselőt, de különben igazi antimatematikus csapat. Se nem osztanak, se nem szoroznak.

Azért persze MZP is megérdemli a pénzét. Ha nem is tudjuk, kinek, illetve kiét. Elvégre már a 2017-2018-as kampányidőszakra nézve sem sokan tudják szerintem, én biztos nem, hogy Botka ámokfutása kinek és mit ért. Amikor az ellenzék akár közösen is kibontakoztatható megbeszéléseit sikerült hosszú hónapokra lebénítania a szegedi polgármesternek az önjelöltségével, és azzal, hogy folyamatosan a potenciális szövetséges vezetőjét, és nem Orbánt, akarta leváltani. Sok hasznot hozva a kormánypártnak, és keveset az ellenzéknek. Majd, huss! Lemondott. Ujhelyi István az MSZP akkori alelnöke is lemondott. Azzal, hogy „Orbánisztán egyértelműen befurakodott az ellenzéki erők sorai közé, beépítette embereit majd minden potens mozgalomba”. Mindezt a párhuzamok miatt hozom fel.

MZP nem mondott le a kampány közben, de az állandóan megmagyarázandó „botlásai”, a belső hatalmi helyosztók provokálása, mint az „alapítok pártot”, majd a „ki üljön a meg sem alakult frakciókba” mozgalom, aligha vitathatóan kedvezett a kormánynak, és aligha használt az ellenzéknek. Októbertől szinte folyamatosan. Majd az „i”-re a koronát, és a megnyilatkozásokra a pontot MZP is feltette, amikor elkezdett Fidesz-ügynöközni. Kínosan hasonló forgatókönyv, mint 2018-ban.

Még a gyurcsányozás tényében sem sok eltérés volt a két kampány között. Csak tematizáltságában. Botka folyamatosan Gyurcsány Ferencet akarta leváltani. MZP inkább az aljas célozgatásnál maradt, és kerülő úton házalt a 2010 előtti elszámoltatással. 2021. novemberében. Épp időben. Nem azért, mintha bármi bizonyítéka lett volna bármire. S szerintem egészen kivételes idiótának kell lennie valakinek ahhoz, hogy azt gondolja: ha lehetett volna, akkor az Orbán fenekéből táplálkozó legfőbb ügyészség nem találta volna meg. De azért, hogy bebizonyítsa, hogy milyen jól teljesít ebben, pár napja még egyszer berúgta a Gyurcsány-motort.

Az egész kicsit olyan, mintha a két kampány fővezéri forgatókönyvét azonos tollak szerkesztették volna. Az időközbeni lemondás bakiját (Botka) kiköszörülve. Végig pozícióban tartva a tuti figurát, aki belülről tud bizalmatlanságot szítani, hülyeségeket beszélni, és megosztani. Tényleg véletlen lenne?

Függetlenül attól, hogy nyilvánvalóan az sem a morál csúcsa, hogy miközben korábban hatalmas arccal hencegett, hogy vele aztán akkorát nyernek, hogy csak na, most igyekszik MZP körbe-körbe rugdalni mindenkit. S vajon csak a szokásos sületlenségek egyikeként értelmezhető a szinte nyílt beállása Orbán mögé?


Amivel kapcsolatban nagyon szeretném, ha félreértés lenne. Ami a 24.hu interpretácója szerint talán nem is kizárt. Nem azért, mintha felemelő lenne beigazolva látni, hogy egy kommunikációs analfabétát tartottak az ellenzék arcának. De még mindig jobb, mint egy olyan valaki, akinek a gerince egy takonnyal töltött óvszer szilárdságával vetekszik csupán.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése