2021. december 21., kedd

Demagógisztáni napló: Katóka új ruhája

Most egy darabig Novák Katalin elnöknőről fog szólni a média. A szerteágazó vélemények halmazában az egyik csapásirány az, hogy jelölésével egy Fidesz-csinovnyik lesz az új nemzeti golyóstoll. Amiben lehet valami annak a fényében, hogy Áderről nem igazán készült olyan kép, amin orbános-fideszes fülönfüggővel pózolt. A másik vonulat egy igazán vérbeli politikai húzásnak értékeli. Ami szintén érthető.

Már csak azért is, mert Orbánt és környezetét elég sokszor lehetett hímsoviniszta tahó kijelentésekre ragadtatott állapotban hallani. De arról sem kell okvetlenül megfeledkezni, hogy az akkor még élettársat a vak komondoron átpofozó lokáldöbrögi Fidesz-képviselőként volt olyan roppantbátranerős. Ahogy, szintén visszatekintő üzemmódban emlékezhetünk a családon belüli erőszakot elmarasztalni szándékozó törvények körüli huzavonára is. Azért persze remélem, hogy Novák Katalint nem pár nyaklevessel beszélték rá a jelöltség elfogadására. Elvégre elég magas fizetésért volt képes olykor lenézni nembéli társait. Úgyhogy még az is lehet, hogy tiszteletbeli hímsovinisztának tekintik a kormány körüliek.

Ugyanakkor a jelölésével a fideszes taplóságok élét megpróbálhatják kicsit tompábra püfölni. Miközben szinte biztosan számolnak a szexista kártyával. Ha nem is egészen abból a szempontból, hogy a nőket idióta lombikokként kezelő jelenleg ország-házmester kulturáltabbá válna általa. De abból a szempontból biztosan, hogy a köztársaság első nőjét illető kritikákkal szemben szinte biztosan kijátsszák majd az említett kártyát. Azonnal nőgyűlölő szemétnek kiáltva ki a kritikát megfogalmazó ellenzékieket. Ha nő az illető, akkor is. Legfeljebb hozzátesznek majd az LMBTQ-s pakliból pár lapot.

Azt, hogy milyen lesz valójában Novák Katalin államfőként? Azt nem tudjuk. Független, például, valószínűleg nem lesz. Már csak azért sem, mert Orbán semmilyen politikai előnyért nem nevezne, neveztetne ki a frakciójával szerintem senkit, akit ne tartana a markában. A munkássága kiteljesedéséhez nyilván ajánlanak majd neki irodavezetőt és mindenféle szakszemélyzetet. Tiszta kezű megbízható embert. Mint amilyen az igazságügyben ténykedő, lehallgatásokért is felelős államtitkár volt. Elvégre egy igazi orbanista szakember minden pénzt megér. A másokét.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése