2021. december 23., csütörtök

Az ember, a csónak, és a balta

Szubjektív, de a korábbi beírásokban sem titkolt véleményem: Orbán Viktor nem az, akire rábíznám az országot. Márki-Zay Péter (továbbiakban MZP) azonban egyelőre leginkább fogyasztotta, mintsem bővítette azok körét, akik tiszta meggyőződésből az ellenzékre szavaznának. Jószerivel beleállt már mindenkibe. DK-ba és legutóbb a Jobbikba is. Tulajdonképpen eddig többet tett az orbanizmus konzerválásáért, mint ellene. Többet rombolta az együttműködést, mint építette. A legutóbb azonban tette egy olyan kinyilatkoztatást, amire egyetlen szóval annyit is lehetne reagálni, hogy: barom.

Pedig nem az. Egy elszabadult hajóágyú. A jelek szerint Orbán-hoz mérhető, ha nem is azonos, komplexusokkal. Az a pártszervezési ötlet pillanatában kiderült, hogy a saját háza tájának kivirágoztatására hajlamosabb lehet, mint a mögé felsorakozott politikai erők kiegyensúlyozására, kompromisszumok mellett megvalósított összebékítésére. Annak ellenére, hogy az említett politikai erők jelentősebb képviselői aligha kevés munkát fektettek abba, hogy az ellenzéki együttműködés választói követésére biztassák az egyes pártok szimpatizánsait. Ezt az erőfeszítést MZP gyakorlatilag kikukázta. Gratulálunk.

Ja, és az a bizonyos nyilatkozat. A 24.hu adta közzé. Azzal a címmel, hogy "Márki-Zay szerint aki őt lecserélné, az a Fidesz beépített árulója". Rendben. Tudom. Blikkfang-ipari termék is lehet. Tehát várom MZP cáfolatát, hogy nem ezt mondta, nem így mondta. Közben nem is erre gondolt. Meg esetleg ott sem volt. Elvégre korábban is képes volt már olyan kinyilatkoztatásokra,amit nem győzött később megmagyarázni. Egyébként a tudósítás később is idézi: "Sok ember van, aki az ellenzékben a Fidesz győzelméért dolgozik, de tudniuk kell, a legnagyobb nyíltsággal fog erről beszélni, ha elsüllyesztik az ellenzék hajóját".

Amely kijelentésről két dolog jutott eszembe. Az egyik az, amit a felvezetőben emlegettem. Az, hogy MZP ténykedése, kezdve a Budapest pillanatnyi főpolgárával kötött, gerinctelenítettségű, megállapodástól, többet tett az ellenzékbe vetett bizalom eróziójáért, mint a Fidesz. Mert belülről ver éket az összefogásba. Amiről egy másik kép jutott eszembe. A hajó-képhez is kapcsolódva. Az, hogy jelenleg olyan, mintha egy ember ülne egy mentőcsónak fenekén, és hangosan szidná a vizet, ami el akarja süllyeszteni. Miközben baltával veri a csónak alját.

Miközben nem a kemény munkával elért vereség előre-megmagyarázásával kellene foglalkozni. Esetleg. Viszont lassan szinte biztos, hogy kisebb veszteség lenne egy gyors és hatásos arccsere az ellenzék oldalán. Mert ez az arc már csak lapjával fér be az ajtón. Akkora.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése