2011-es évbúcsúztató

Köztársaságbúcsúztatók

A Kossuth-tér már sokat látott helye a Budapestnek. Sokat látott, amióta az egykori gödröt feltöltötték. Sokat látott, és sokat is hallgatott. Beszédeket, melyek alkalma, és tartalma alapján meglehetősen változatos képet alkothattak volna a tér fái, ha végig ezek a fák asszisztálhattak volna a tér történetének. Ahogy a sok beszédnek olykor sok lehetett az alja, és a leve is, melyről a pár éve, ősszel lezajlott tér-taroló társaskör több hetes, hónapos összejövetele alatt alkothatott a téri talaj élővilága áttekintő képet.

Ehhez képest kétségtelenül jelentős eltérést mutatott az a közgyűlés, mellyel a Magyar Köztársaságot búcsúztatták 2011-ben. Szó szerint, mivel az új alaptörvény országunk nevének is búcsút int. S búcsút intett több ezernyi ember is a téren. S hogy mi volt a szembeszökő különbség, amire céloztam? Az mindenképpen, hogy a tömeg nem csak rendészetileg volt fegyelmezett, hanem még a virágágyásokban is igyekezett nem kárt tenni. Márpedig már egy közmondás is arról emlékezik meg, hogy „aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet”. Amire persze azt is válaszolhatná bárki, hogy az egykori összejövetel résztvevő közönsége sem rossz emberek gyülekezete volt. Ami természetesen még akkor is igaz lehet, ha a 2011-es évbúcsúztatóról senki nem indult el egy kis TV-s székház-foglalásra, és autógyújtogatásra.

Annak ellenére sem, vagy talán éppen azért, mert sok felszólalás éppen a felelős közpolitika, a sajtó szabadsága és hitelessége érdekében tette le a garast. Ennek érdekében szólaltak fel a hírkozmetikusok ellen fellépő, és hetek óta, Nagy „Navarró” Balázs vezetésével-éhségsztrájkot folytatók. S végső soron ezt szolgálta Tamás Gáspár Miklós nem egy helyen maró szatírával átitatott beszéde a negyedik köztársaság érdekében is. Mert ott, ahol vége a párbeszédnek, még mindig lehet helye a humornak. Akkor is, ha csak a kocsmák szociológiáját nézzük, és akkor is, ha a „ki, ha én nem” a napi politika szintjére emelkedik. Azon régóta ismert jelenség következtében, hogy a hatalom sokszor vehet erőszakot a hivatalos napi kommunikáción, ám ritkán tud úrrá lenni az informális világ suttogó propagandáján. Erre jó példát szolgáltatott az korszak, melynek kritikája a humorból indult, és abban az 1989-es Alkotmányban ért véget, melynek eltörlése éppen napjaink „gyümölcse”. Feloldva, mint korábban említettem, az új alaptörvény által a Magyar Köztársaság nevet is a Szilveszter éji vizében.

Ételosztás 2011 Karácsonyán
(forrás: https://www.facebook.com/mkthk)

Különösen akkor nem, ha olyan kilátásokkal kecsegtet a jövő, mely jócskán túlmutat a hivatalos propaganda hatókörén. Az ugyanis közvetlenül mérhető, és kiszámolható, hogy ki mennyit fog keresni. A köz étkezési állapotát pedig szintén bárki megítélheti, ha szétnéz a városban, és azt nem védett személynek kijáró díszkísértetek társaságában teszi. Talán ezért találták jó ötletnek, hogy a kisebb egyházak némelyikét partvonalon kívülre penderítik. Mert mégis micsoda dolog is az, hogy egy köztéren ételt osztva, a sorok hossza mutassa meg az össznépi éhségsztrájk állapotát. Ahogy, mint azt a netet bejárt fotó is illusztrálta, a karácsonyi krisnás ételosztás is megmutatta, hogy hatezer adag étel mily rövid ideig elég. Igaz ugyan, hogy ezt az éhségsztrájkot már nem a sajtó érdekében folytatják önként mindazok, akiket talán szívesen kikozmetikáznának a híradásokból. Azok, akik miatt is felszólaltak az egykori Gödör-téren 2011 utolsó napján.

Simay Endre István