Nem vettek fel a Kodolányira.

Nem vettek fel a 2011/2012-es tanévre. Nem a rossz felvételi teljesítmény miatt, mert a diplomák egy bizonyos száma után szerencsére ebben könnyítést kap az ember. Az a szak amire jelentkeztem nem indult el a jelentkezők alacsony száma miatt. Ez egy olyan szakirányú továbbképzés lett volna, melyet a Kodolányi Jánosról elnevezett főiskola hirdetett meg „Szocioterápiás eljárások az iskolai erőszak kezelésére” címmel. Elsősorban gyakorló pedagógusoknak, és olyan érdeklődő, ám pedagógus végzettséggel rendelkezőknek, mint amilyenként magam is jelentkeztem.

Az, hogy nem indult részben személyesen érintett. De azért van pár kérdés, amit nem igazán lehet megkerülni. Mert hosszú távon tanulni két ok miatt érdemes. Az egyik nyilvánvalóan az agyi gyeptéglák időszakonkénti felszántása. A másik az a hosszú távú tervezés, ami sarkallhat valakit arra, hogy halmozza az élvezetek mellett az életcélok közé is felvegye a több lábon állás személyes programját. A jelentkezők alacsony száma egy különben ígéretes képzésre az utóbbi kapcsán vet fel kérdéseket. Vajon a jelen pedagógusai nem terveznek hosszú távra? Vagy csak nincsenek szabad forrásaik, hogy hosszú távra tervezzenek? Azok, akiknek van pedagógus végzettségük nem érdeklődnek aziránt, hogy a sokszor emlegetett iskolai erőszakkal kezdjenek valamit? Vagy esetleg csak reménytelennek tartják azt, hogy a képzés után, a papírral a zsebükben valóban tudnak tenni valamit? 

Tulajdonképpen a legjobb lenne nyílt vitát szervezni arról, hogy vajon az élethosszig tartó tanulásnak kicsiny hazánkban van-e egyáltalán jelentősége. Már akkor, ha egy ilyen vitának lehet, lehetne-e jelentősége az oktatáspolitikában. Tud-e az ország olyan hosszú távú perspektívát kínálni, ami a kommunikációs fordulatok fölé tudja emelni a felnőttkori képzéseket? Hogy ez miért a tanárképzések kapcsán jutott eszembe? Mert valószínű, hogy a tanárok személyes példája lehetne az a mankó, melyre a jövő nemzedékeket lehetne támasztani. Már akkor, ha nem felemás hosszú, szúette falábakra szeretnénk gyermekeink szellemiségét állítani.

Simay Endre István