Epreskerti séta.

Szobtrok mindenütt

Az Epreskert név hallatán nem elsősorban szobrok képe az, ami mindenkinek beugrik, de talán nem is feltétlenül hernyók, hanem egy földieperföld, sok piros szamócával. Holott a budapesti Epreskertnek az előbbiekhez van több köze. Múltjában a hernyókhoz, jelenében a szobrokhoz. Jelenleg ugyanis az egykori selyemhernyóknak takarmányt termő terület a Magyar Képzőművészeti Egyetemhez tartozó tanoda. Mint oktatási intézmény, nem is szabadon bejárható, de szerencsére több olyan rendezvény van, melynek kapcsán megnyitja kapuit.

Ilyen volt 2011. szeptember 17.-én és 18.-án a Kulturális Örökség Napjai nevet viselő két nap is. A számos színhely közül éppen a nem mindennapi felkereshetőség miatt az Epreskertet választottuk. Jó választás volt. Kicsit korábban odaérve a parkban sétálva érdemes volt egyfajta előnézeti képet kapni a helyről. Segített felvenni a hely hangulatát, és könnyebben befogadni később a vezetett körúton hallottakat. Mert volt mit hallgatni. Beleértve a terület, az iskola történetét éppen úgy, mint azt a személetet, amit az iskola, mint művészképző képviselt.

A kálvária "hátulnézetben"

Ennek vezérfonalát talán úgy lehetne összefoglalni, hogy megtanítani, amit meglehet, és megőrizni, bemutatni mindent, amit érdemes. Így számos olyan mű másolatát is őrzik, melyek eredetije más helyen, akár más országban lelhető fel csupán. De amelyek művészeti értéket, oktatandó megoldásokat reprezentálnak. Legyen az akár a Mátyás királyt ábrázoló fríz vagy egy Sárkányölő Szent Györgyről. De az epreskerti iskola meghatározó alapító művésze, Liptóújvári Stróbl Alajos hozatott ide sziklákat a Vaskaputól, éppen úgy, ahogy a Józsefvárosban bontásra ítélt Kálvária is itt talált helyet. Körbejárhatóan, és látogathatóan. Olyan korabeli ajtóval felszerelve, melyen ma is megcsodálható a régi kovácsmesterek művészete. Egy olyan zárszerkezeten, mely szintén nem tartozik a mai gyártmányok közé.S egy olyan kopogtatóval, mely ugyancsak méltán őrzi a régi kovácsok emlékét.

A restaurátortanoncok műhelye

Ám ez a pár mondat csak szemelvényesen emlékezhet meg a sétáról a művészképzés budapesti fellegvárában. Hogy érdemes-e ajánlani másnak is a sétát? Feltétlenül. Mert alighanem mindenkinek mást, és még ugyannak is időpontonként mást és mást nyújthat. A látogatás után, ha megnéztük korábban az egyetem központi épületét, az egyetlen kis tüske legfeljebb az a kérdés maradhat, hogy miközben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, mint az Epreskertben is látható volt a műhelyük, képeznek restaurátorokat, az Andrássy úton látható épület egyes részei miért olyan ütött-kopottak. De ismerjük a közmondást a cipész cipőjéről.

Simay Endre István