Első bejegyzésként nagy okosságokat, vagy nagyon jópofának szánt megjegyzéseket illenék talán írni. Nagy fogadkozásokkal, hogy az ember gyereke rendszeresen fog írni, rendszeresen jelentkezik, és ehhez kéri a nyájas, vagy nyájtalan olvasók türelmét, megértését. De leginkább valami olyasmit, hogy mire fel az egész. Mit keres az ember az interneten, és miért akarna elmesélni bármit is. Mert megteheti másként, más formában is akár. Mert az internet szinte végtelen. Annyi információval, amely képes lehet megfullasztani az agytekervényeket.
Eközben persze a világ változik. Az ember saját világa is. S eljön az idő, amikor az elmére boruló újdonságok varázsa megkopik, és a kíváncsiságot a megértés vágya kezdi ki. A felhalmozások kora után talán olykor nem árt leülni, és végiggondolni a sok szilánk egymásba illeszkedését. Nem összeesküvés-elméleteket gyártva, de óhatatlanul több gondolatra jutva, mint a rohanó morzsákat elkapni próbálva a szélviharban. Az is nyilvánvaló, hogy ez a továbbgondolási szándék nem független a morzsáktól, melyek belerepülnek a szemünkbe, csiklandoznak az ing alatt, és körbeáramlanak minket a napok szürke egymásutánjait morzsolgatva.
Az is természetes, hogy alig ér valamit az a gondolat, mely másokat érdekelhet, de nem jut el másokhoz. Bár lehet, hogy ezt csak a betűvető magamutogatása íratja le. De kétségtelen, hogy az internet hírrobbanásának szinte hajnalán a főszerkesztőm, Faklen Pál egy lap koncepciójává tette, hogy nem csak felsorolni kell tudni a híreket, mert arra bárki képes, hanem a hírözönben gondolatokat felvetni, továbbgondolásra sarkalni sosem lehet elég rest az újságíró. Mert ollója bárkinek lehet, de a szolgai másolás csak a szövegszerkesztő használatában szerzett jártasságot igazolja. Igaz volt ez akkoriban még egy olyan informatikai magazin esetében is, mint az Új Alaplap volt. De igaz maradt szinte minden más esetre is, amikor a kavargó mondatok nem segítik, hanem akadályozzák az, amit már eleink is szintézisnek hívtak.
Önmagában megmondani a „tutit” egy blogon nyilvánvalóan nem lehet, ahogy más fórumokon is óvakodtam azoktól, akik minden tudás birtokosának hitték magukat. Még akkor is, ha meghallgatásuk néha hasznos. Új látásmódokat bárki becsempészhet a gondolatok rendszerébe. Azt ígérni tehát, hogy senki által nem olvasott, soha senki által fel nem vetett gondolatok tárházát nyitom meg ezen pillanattól, dőreség lenne. Annak fényében pedig, hogy tudom, korábbi írásaim sem csak asztalfiókban porosodó betűhalmok, különösen az lenne. Nem is teszem tehát, mivel éppen az interneten olvasható nem is kevés. Köszönhetően a Kis János szerkesztette euroASTRA című folyóiratnak. Így még azt sem ígérhetem biztosra, hogy bizonyos gondolatok nem köszönnek majd vissza azon írásokból, mert ismert az árnyék átugrásának esélye. Annyira, hogy szándékaim szerint néhány esetben a más megjelent írásokat, vagy azok továbbgondolásait is szeretném majd közzétenni.
Vállalva azt is, hogy az írások, gondolatok nem elfogulatlanok, mivel rajtuk a szerző árnyéka. Ha valamiben, akkor ebben kérem a későbbi olvasók megértését. Mert kár elvárni azt, hogy egy hír alapján alkotott vélemény steril, minden elfogultságtól mentes legyen. Még azt sem lehet mondani, hogy aki ezt várja el, az a cenzúra híve, vagy akár az öncenzúráé. Azon egyszerű okból, hogy a cenzúra sem steril, és az sem mentes az elfogultságtól. Az öncenzúra pedig a gondolatok önigazoló darálója csupán, melynek eredménye a hatalom hintőpora. Hogy jobban csússzon, és a szerző jobban csússzon-másszon. Miközben a legkisebb szellő is felkavarhatja a hatalom hintőporát, torkára forrasztva a szót a szerzőnek, és betakarva, a múlt homályába taszítva azt.
Hogy ezek után itt mik lesznek majd olvashatóak? Majd kiderül. Inkább nem ígérek semmit. Azt könnyebb betartani. Az életet pedig amúgy is az idő írja.
Ahogy a kommenteket is mások írják sokszor. Viszont, ahogy az élet dolgait olykor nehéz befolyáolni, a kommenteket lehet. Így tehát nyugodt lelkiismerettel fogok törölni megjegyzésket, ha úgy látom jónak, és el fogom zárni a külvilágtól a lehetőséget, ha a szubjektív véleményem szerint erre érik meg a helyzet. S ez nem annak a függvéye, hogy egyet ért e velem bárki is. A vitának, vélemyénynek szerintem szabadnak kell maradnia. A szabadságot és a szabadosságot, személyeskedést azonban nem szeretném hagyni, hogy összekeveredjen.
