2011. augusztus 13., szombat

Hatalmi móka laissez-faire módra.



A vezetési stílusok vizsgálatának könyvtárnyi szakirodalma van. Ennek tételes felsorolása tehát egy katalógusfiókra emlékeztetne. Amitől részben megtartóztatom magam, részben megkímélem az olvasókat. Részben talán a vállalt lustaság, részben az empátia okán. Az azonban biztos, hogy a Kurt Lewin által definiáltak között van egy speciális vezetési stílus, ami sokszor okoz értetlenséget a gyakorlatban, és felismerése is nehéz, mivel sok szempontból a demokratikusnak tekinthető stílushoz hasonlít.

Ez nem más laissez-faire típusú vezetés, mely azzal, hogy látszólag mindenkit meghallgat, és látszólag delegálja a feladatokat tényleg hasonlít a demokratikus vezetéshez. Ahogy azonban a nagykönyvek, de a netes források is emlegetik, a felelősséget is megpróbálja delegálni. Ezzel, valamint a lovak közé dobott gyeplővel tulajdonképpen arra sarkalva a beosztottakat, hogy a porlasztott felelősséget további egymásra mutogatással tegyék még átláthatatlanabbá. Végső soron a vezető számára végképpen átláthatatlanná válik a helyzet, és a csapat összes, mondhatni kumulált, hatékonysága drasztikusan romlik. A hatékonyságromlással párhuzamosan a teljesítmény látszólag növekedni is képes lehet, de ez a teljesítmény voltaképpen virtualizált teljesítmény. A leadott dokumentumok egyre nagyobb része szól a felelősség szétkenéséről, és a vezető látszólagos támogatása mellett, annak részleges vagy teljes félreállításáról, mellőzéséről. Mind a valós döntések meghozatalában, mind a személyi kérdésekben.

Kihasználva egyben azt, hogy az ilyen vezető, önmagát is demokratikusnak látva és láttatva, mindenkit bármikor meghallgat. Ám mindig a vele utoljára beszélő embernek lesz aktuálisan igaza. Ami alulról nézve az egységért lobbizni képtelen, felülről nézve a részletekben elvesző, megbízhatatlan vezető képét nyújtja. Alapvetően akkor is elindítva az el-, vagy félremozdításának folyamatát, ha személy szerint talán nem is gerjeszt indulatokat senkiben. Ennek folyamatnak egyfajta gondolatkísérleti, és ezért vitatható, esetét mutatja az alábbi kis „helyzettanulmány”. S mert gondolatkísérlet, nyilvánvalóan minden egyezés egy valós helyzettel csak a véletlen műve lehet. Tehát egy végjáték-lehetőség:

Szereplők:
Kinevezett vezető: Mint említettük, laissez-faire alkat. Nem konfrontálódik, ha nem muszáj. Nem szól, ha az nem kényszerhelyzet, de mindig az utolsónak van igaza. Szakmailag nem megingathatatlan, de legalább szakmainak tekinthető elképzelései vannak, és nagy felettesi, illetve emberi nyomás alatt a gerincesek rendjébe tud tartozni;
1. aspiráns: Nyomás alatt elhajlik. Szakmailag megkérdőjelezhetetlenül teljesítésképtelen, de tipikus bürokrata. A hierarchiában előrefele mindent megengedhetőnek tart, míg lefele semmilyen morális fenntartása sincs. Tipikus státuszbürokrataként viselkedik. Nyomás alatt elhajlik és lapul. Mely utóbbi hatására (anyagmegmaradás révén) a nyelve hosszan kinyúlik;
2. aspiráns: Egy szűk szakterületen rendelkezik a minimális ismeretekkel. Alapvetően kényszeraspiráns. Nyomás alatti viselkedése megítélhetetlen, mivel alapvetően kerüli ezeket a helyzeteket. Túlélésre játszik. Nem vállal feladatot, csak akkor, ha az megkerülhetetlen, és igyekszik a feladatkiosztáskor a minimumra csökkenteni a vállalt munkákat. Az „aki nem dolgozik, nem is hibázik” elv feltétlen híve. Alapvetően nem befolyásolja a történéseket, de nincs ellenére, ha a sodródás előreviszi.
Segédaspiráns: Opcionális, de gyakran felbukkanó szereplő. Szakmailag megingatható, alapvetően nem is a vezető, hanem a 2. aspiráns számít hierarchikus dugónak számára. Türelmetlen törtető. Alapvetően a „cél szentesít bármit” elv követője. De van benne rendszer, és lehetőség szerint nem konfrontálódik nyíltan, de bárkit bármikor megkerül. Felbukkanása a saját szintjén konfrontációt, a felsőbb szinteken a kinevezett vezetővel szembeni biztos ellenpólus megjelenését garantálja. Ebben a fázisban főaspiránssá is előléphet.

1.     jelenet:
Mivel a kinevezett vezetőt, kihasználva az érdemi döntésképtelenségét, számos olyan helyzetbe hozták, ami szakmailag megalapozatlan döntéseket is eredményezett, támadhatóvá válik. Köztük olyan személyi döntésekbe is bevonható, mely a későbbi munka szakmai megalapozottságát kérdőjelezheti meg.
Eközben az 1. aspiráns kerülő utat tudott biztosítani ahhoz, hogy a vezetőt, akinek székére már korábban is pályázott, akár meg is kerülje.

2.     jelenet:
Az 1. aspiráns számára olyan helyzetet kell teremteni, amiből minden szakmai alkalmatlansága ellenére látszólag érintetlenül jöhet ki. Ugyanakkor a végső döntési láncban a kinevezett vezetőt addig a posztján kell tudni tartani, amíg végképpen el nem lehetetlenedik. Addigra a kerülő úton „kinevelhető” az utódja. Megbízhatóan manipulálhatóan, mivel egyértelműen olyan státuszba kerül, aminek fenntartása, saját alkalmatlansága okán, csak és kizárólag a pozícióba juttatóktól függ.

3.     jelenet:
A kinevezett vezetőt egy végletes döntés meghozatalára kell kényszeríteni, melynek nyomán az 1. aspiráns „fájdalommentesen” átveheti a posztot. Először megbízott vezetőként az esetek „kivizsgálásának” idejére. Erre az időpontra minden potenciális veszélyforrást el kell lehetetleníteni, vagy legalább hitelteleníteni kell. Szakmai veszélyt csak a 2. aspiráns jelentene, de alternatív beosztás kreálásával, esetleg más részlegbe vezénylésével kiiktatható. A segédaspiráns még jelentkezhet törtetőként, de alapvetően a 2. aspiráns székének felajánlásával lekenyerezhető, mivel ezzel is lokális csúcsra jut. Amennyiben főaspiránssá vedlett, akkor egy frissen kreált alternatív beosztással érhető el ugyanez.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése