A Momentum Mozgalom kétségtelenül elérte azt, hogy Orbán
Viktor zavarba jött. Annyira, hogy visszanyúlt a szokásos taktikához. Ez, mint
tudjuk, leginkább az agyatlan vagdalkozáshoz hasonlít. Ami különben láthatóan
kielégíti a vakhitű tapsoncok szellemi igényeit. Azonban ettől még az Orbánt
kevésbé kedvelőknek is kár lenne eufóriába ugrálni magukat.
Mert a magyar álomhelyzetnek csak az egyik oldalán billeg
a miniszterelnök és az ő álmai. Amely utóbbiak között nyilvánvalóan ott szerepelt
az Olimpia. Mert akkor ő lehetetett volna az a kormányfő, akinek munkásságát a
nemzetközi helyzet annyira, de annyira visszaigazolja, hogy még az Olimpiát is
ide sorsolják. Ha az ország különben beledöglik, akkor is. Így teljes mértékben
megérthető az, amikor álomgyilkosságról fecseg Orbán a rádióban. Az, hogy a
Fidesz részéről Kocsis szinte már az eredendő
bűnről beszél az eset kapcsán, az sem lóg ki a képből. A valamikori miépes
figura nagyjából annyira képes az árnyalt világkép artikulálására, mint egy
széndarab a sötét szobában. De valószínűleg őt ezért szeretik. Meg talán a
széljobbos kapcsolataiért, ha vannak neki. Azzal meg amúgy sem szokott sem ő,
sem a pártja sokat foglalkozni, hogy egyébként ki mit szeretne.
Számukra csak egyféle állampolgár létezik: a Fidesznek révülten tapsoló.
Mindenki más a haza ellensége.
Az, hogy ez nem jó, nem nagy újdonság. Az, hogy ez a
szemlélet még annak sem jó, aki kezdetben lelkesen tapsol, az is nyilvánvaló.
Aki nem hiszi, járjon utána. Egy könyvtárban. A diktatúrák tündöklésének és
belső ellenségkép-keresésének. Az, hogy a protodiktaturák maturációjával
szemben egy agilis politikai ellenzék lehet a leghatásosabb társadalmi erő, az
is nyilvánvaló. Az, hogy hazánkban egy tesze-tosza, apró alig-valamikben megnyilvánuló,
lassan önmagával sem tárgyaló zagyvulat az politikai ellenzék regnál, az is
nyilvánvaló. Ellenkező esetben nem az önszalámizás bajnokaitól várnák a csodát.
S persze nem lenne égető késztetése egyik pártnak sem, hogy egy társadalmi „célszervezet”
akciójára próbáljon rárepülni. Mert volna saját, jól kommunikálható programja,
és saját elképzelése. Azon kívül, hogy mostantól ő akarja az óvoda-udvar bal csücske
makkfájának az árnyékát.
Alkalmasint persze, ha lenne ilyen ellenzék, akkor fel
sem merülne, hogy egy adott cél elérése, netán egy adott szakma érdekében
fellépve, széles politika platform alakuljon. Márpedig egy párt általában
az utóbbit képviseli. Kielégítve az aktuális csodavárók aktuális igényeit. De
egyben kiürítve, marginálissá szorítva az eredeti célt. Nem egy esetben
céltalanná is téve az eredeti mozgalmat. Akár elérte azt, amire alakult, akár
nem. A Momentum Mozgalom esetében, ha a cél a budapesti olimpia elmaradása
volt, akkor ezt a célt teljesültnek tekinthetjük. Abban a pillanatban, amikor a
fővárosi közgyűlés a pályázat visszavonásáról dönt. Amennyiben ez bekövetkezik,
akkor snitt, vége. Teljesen felesleges túljátszani a szerepet, és túldimenzionálni
a mozgalmat. Ez ugyanis, hasonlóan a többi politikai kérészhez, nem győzelmet,
hanem fásultság-növekedést eredményezhet.
Azon sem érdemes polemizálni, hogy az aláírók
lelkesedésével mi lesz a jövőben. Azt éppen az tarthatja fenn, ha közlik: a
célt elérték. Aki az olimpiai játékok ignorálása miatt írta alá az íveket, az
simán átverésként értékelheti, ha ezt követően, rá is hivatkozva, egészen más
politikai célok kezdenek előbukkanni. Legyen az akár egy másik aláírásgyűjtésre
való ráfordulás, akár a Momentum párttá alakulása. Amitől a mozgalom aktivistái
nyugodtan alapíthatnak pártot. De nem ebből a mozgalomból, és nem a jelen
aláírásgyűjtésre támaszkodva. Nem jogilag, mert attól akár egyházzá is
alakulhatnak, hanem a politikai célszerűség okán. Még akkor is, ha látható:
valós ellenzék nélkül nagy a csábítás. Mert sokan egyfajta messiásként
hajlamosak tekinteni egy-egy ilyen mozgalomra. Amely várakozást simán ki tudják
használni a Pukli-osztályú politikai kalandorok. Elérve azt, hogy sokkal
nagyobb szívességet tegyenek hosszú távon a hatalomnak, mint azt a résztvevők,
támogatók egyébként szeretnék.
A Momentum Mozgalom neve gyakorlatilag összefonódott az
olimpiai ellenkampánnyal. Ennyi. Elhiszem, hogy néhány mozgalmárnak most nagy a
csábítás a párttá alakulásra. Azt sem kétlem, hogy jelentős a látszólagos
tömeg, ami mögöttük áll. De ez a tömeg az olimpiai aláírásgyűjtés miatt áll
mögöttük. Ez kevés egy pártnak, és gyorsan elolvadhat, ha a most aláírók
becsapva érzik magukat.
Ettől még persze jó lenne, ha nem alakulna az ország egy
rasszista diktatúrává. Meg semmilyenné. Meg jó lenne egy népszavazás Paksról.
Meg jó lenne, ha lenne valós ellenzék. Meg jó lenne sok minden. Közte olyan
politikai szereplők is, akik nem egy szereptévesztés áldozataiként kerülnek be
a politikába.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése