 |
Kiefer Sutherland jelentette be a nagyobb nyilvánosságnak édesapja halálhírét. A hír koppant, és a visszhang még sokáig fog ide-oda bolyongani. Hiszen alig van talán olyan moziban, TV-ben filmet látott ember, aki ne találkozott volna Donald Sutherlanddal valamelyik szerepben. Háborúsban, horrorban, bármiben. Szinte bármiben.
S amiben játszott, azt meg tudta emelni. Szerintem. Melyre példaként hoznám a már idősebb színész alakítását abban a filmben, mely hazánkban „A parazita” címmel futott (eredeti cím: The Puppet Masters). A filmet valószínűleg nem a világ legjobb scfi-fi filmjeit felsorakoztató listában fogjuk megtalálni. Talán azért sem, mert az alapmű negyven évvel előzte meg a filmet, és az sem mondanám Robert A. Heinlein legkiemelkedőbb alkotásának. De minkét „kategorizálás” szubjektív. Ahogy, nyilván, a színészek megítélése is. Mégis kiemelném az öregurat, mert Donald Sutherlandon látszik, hogy együtt tudott élni a karakterrel. Így, amikor a már fertőzött ember „ottfelejti” a korábban mindig használt botját, és ezzel lebuktatja magát, szinte leugrik az alakításból, hogy amíg csak szikrányi lehetőséged van, addig irányítsad a történést.
Most eljött az a pont az életében, amikor már nem tudta, és amely ponttól már odafentről nézi a világ nagy műtermében a mindennapok forgatókönyvét. Mi pedig emlékszünk Vernon L. Pinkley-re, Csodabogárra, „Sólyomszem” Pierce-re, Andrew Nivens-re, és a többiekre. Mindazokra, akik bőrébe bújva okozott maradandót a filmtörténelemben.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése