2023. november 4., szombat

Iszlamofóbia helyett, hamasztalanítást

Az egyre korbácsoltabb habokat látva sajnos beigazolódni látszik az a félelmem, gyanúm, lázálmom (nem kívántat szívesen törölném), hogy a hamaszisták mészár-céhe utat nyithat az európai szélsőségesekkel való kézfogás, és általában a fasizálódás felé. Egyben, és nem is mindig csak a sötétségből kikiabálók részéről, elindult egy vallási intoleranciát mutató szál is. Holott az emberformájú veszélyes hulladékoknak a vallás legtöbbször nem több kanócnál.

Legtöbbször nem egy hitrendszer tehet arról, ha felhasználják a nagyon is világi célok érdekében. S itt le is választanám a hitrendszert, az abból megélni kívánó egyházakról, és az azt, hatalmuk céljaikra is felhasználni akarókról. Mert ez utóbbiak egyáltalán nem vétlenek abban, ha a vallással fanatizálhatókat fanatizálják. A fanatizáláshoz még szorosan vett vallás sem kell. Legfeljebb egy egészen vékony mázként. Ahogy a nácizmus sem volt vallás a szó szoros értelmében, de fanatizálásban iegn jól, mondhatni halálosan jól teljesített.

Ugyanakkor a zsidó gyökerekkel rendelkező Jézus tanításai nevében irtottak ki, de mentettek is meg embereket. Ami szintén jól mutatja, hogy sokkal inkább az emberi cselekedetek játszanak a kérdésben. Miközben elfeledkeznek sokan arról, hogy Isten szabad akaratot adott az emberi teremtményeinek. Így az egyént semmilyen vallási lózung nem mentesíti a cselekedetinek a következményei alól. A Hamasz mészárosainak tettéért a vezetőiket, és őket magukat terheli felelősség. Vagy akár a hitet erre használó imámokat, és azokat is, akik hallgatólagosan, vagy tevőlegesen támogatták ezt a szervezetet. Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással, ahogy a liturgikus szöveg mondja. Márpedig az ilyen támogatók sem voltak kevesen.

A Hamasz kétségtelenül egy olyan ideológiát képvisel, ami az iszlám talaján alakult ki. De annak alapján megítélni a vallást olyan lenne, mintha az eretnek mozgalmak elleni fellépés alapján itélné meg valaki Jézus tanításait. Miközben pragmatikusan szemlélve: nagyon kevés vallás, hit tűnt el vallásháborúk, pogromok nyomán. Pedig törekvés jó párszor volt rá a történelemben. Gyanítom, hogy maga az iszlám hitrendszer nem fog eltűnni még akkor sem, ha a jelen helyzet hamaszista felelőseit lassú tűzön megpirítják.

Andrew_s

1 megjegyzés:

  1. Thanks for your clear explanations and effort in creating meaningful content.

    VálaszTörlés