 |
Korábban azt írtam, hogy közel-keleti helyzetnek korántsem lesznek, illetve lehetnek elhanyagolhatók az európai hatásai. Írtam ezt annak kapcsán is, hogy a Hamasz által elkövetett támadást, és az abban megnyilvánult mészárlást pártoló megmozdulásokról érkeztek hírek. Majd ezeket a tüntetéseket mára követték az Izrael-elleni Palesztin-barát megnyilvánulások.
Közben lezajlott az, amit akár kórház-incidensként emlegethetnénk, és egyike lett a gyermekeket lefejezők píár-akciójának. Alkalmasint az etikai sajtómocsár nagyobb dicsőségét képviselő média-munkásoknak. Mert újságírónak nem igazán nevezhető az, aki simán beveszi, megrágja, majd blikkfangosan tálalja egy hír egyoldalú olvasatát. Márpedig napokig másról sem lehetett hallani, olvasni a Al-Ahli Hospital kapcsán, mint azt, amit a Hamasz tálalt fel a nagyérdeműnek. S ami izraeli csapásnak állította be az esetet. Holott talán érdemes lett volna megvárni a tényleges elemzéseket. Amelyek alapján elég erős jelek mutatnak arra, hogy a palesztinok egyik saját rakétája okozta a tragédiát. A történtek ezen megfejtése mintha kisebb port kavart volna a médiumokban, mint a korábbi, Izraelt egyoldalúan vádoló forgatókönyv.
Ami alapján akár a média-munkások burkolt antiszemitizmusát is feltételezhetnénk. De, velük ellentétben, nem ülök fel a kényelmes látszatnak, és nem teszem. Ahogy továbbra is igen igyekszem nem a társadalmak antiszemitizmusával magyarázni a palesztin-barátnak hirdetett, de megnyilvánulásaiban inkább Izrael-ellenes tüntetéseket. Amelyeken, például az angliain készült képek alapján, gyermekek is részt vettek. Ami nyomán ismét felvetődik a kérdés bennem, hogy azok, akik az izraeli gyermekeket lemészárló akció után Izrael ellen tüntetnek, miként tekinthetnek a saját gyermekeikre? Bár azt hiszem, inkább nem szeretném tudni.
Ahogy azt sem, hogy a szarajevói, angliai, párizsi, vagy bármelyik másik tüntetésen hányan voltak jelen olyanok, akiknek nagyjából semmilyen személyes kötődésük nincs Gázához, a palesztinokhoz, és az arab világhoz általában. Ellenben jó oknak érzik a „Hamasz népével” való szolidaritást a saját, akár történelmileg bedrótozott antiszemitizmusuk kifejezésére.
A „Hamasz népe” szókapcsolathoz pedig hozzátenném, hogy egyáltalán nem vagyok a kollektív bűnösség híve. Ezért is az idézőjel. Ám még mindig nem találtam utalást arra, amit korábban felvetettem. Nevezetesen arra, hogy a Hamasz létszámát többszörösen meghaladó gázai lakosság hány hamaszistát fogott le, és vetett ki magából. A jólértesültek erről is mondhatnának végre valamit.
Azon is el lehetne persze gondolkodni, hogy az európai kormányok miért vacillálnak a tüntetések kezelése kapcsán. Annak ellenére, hogy egy nép elleni gyűlölet kifejezése aligha tekinthető a szólás szabadságába sorolandónak. A hezitálás okait az egyik oldalon lehetne kulturális hagyománynak tekinteni. Ennek illusztrálására elég azt felidézni, hogy Spanyolországban 1968-ig érvényben volt a zsidókat kirekesztő törvény.
Ugyanakkor azt gyanítom, hogy mégsem annyira az i.sz. IV-V. század határán élt Hippói Szent Ágoston (Tractatus adversus Iudaeos), amúgy is vitatható, késői hatása tehet a vacillálásokról, mint egy annál sokkal földhöz ragadtabb tényező. Az, hogy az Oroszországot érintő szankciók után kurva nehéz lenne Európának feltörni azt a diót, ami az arab olajszállítások elapadásával kerülne a gazdasági kalapácsa alá. Akár egy újabb, de a korábbinál kiterjedtebb iráni statuálás kapcsán.
Így miközben az ENSZ is igen mérsékelt habzással lép fel a gyermekek, illetve bárkik biopajzsként való használata ellen, az európai politikusok is a hamaszistákkal láthatóan szolidárisokkal látszódnak szolidárisak lenni. Jeligeként akár azt is kitűzve, hogy az olajunk barátainak barátai a mi barátaink is.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése