2020. július 25., szombat

Index-margó

Emlék 2012-ből
Tüntetnek az Index mellett? Biztosan jól teszik. No nem az Index miatt, hanem a sajtó, illetve véleményszbadaság okán. Az, hogy erre az Index szerkesztőségét festik a zászlóra, az legfeljebb különlegesség. Ha ez lenne az az utolsó szikra, amitől a közvélemény benzineshordója elsöpri a neo-bolsevik hatalomgyakorlást, az az egyik oldala lenne a történetnek. A másik oldalon azonban az Index szerkesztősége áll. Akikkel természetesen nyugodtan legyen szolidáris, aki szeretne. Szíve joga. Ha tetszik: a véleményszabadság talaján állva, a legteljesebb mértékben joga van hozzá.

Személy szerint azonban nem elég mélységes az amnéziám kútja ahhoz, hogy ezt kellően nagy lendülettel megtegyem. Éppen a vélemény szabadsága és annak védelme miatt. A vélemény kinyilvánításának ugyanis meglehetősen fontos terepe volt sokáig az internetes fórumok világa egyébként jelenleg is. Legfeljebb nem az Index háza táján. S nem mostantól. Egyszerűen azért, mert annak idején volt ugyan egy nagyon pörgős politikai fórumvilág az Index nevével fémjelezve, de azt annak idején gondosan átszervezték. Nevezzük így azt, ami zajlott. Eufémisztikusan, és erősen szépítve a történteket.

Mikor is? 2012-ben. Ekkor szervezték át a Polidili-nek nevezett topikcsoportot. Kiemelném ismét: 2012-ben. Nem tegnap, nem is az idén, és nem is az elmúlt évben. Nyolc pve immár annak, hogy a kormányt legvérmesebben kritizáló topikokat egyszerűen „archíválták”. Azt pedig, akinek ez nem tetszett, és a moderátorok felé kérdéseket fogalmazot meg, egyszerűen kitiltották az Index nevével fémjelzett fórumról. Amit, a miniszterelnök pöcsméregetős stílusához igazodva, egyszerűen kiheréltek.

Akkortájtról kevés emléket őrzök arról, hogy az Index portálja címoldaln határolódott volna el a nevével fémjelzett fórumon végrehajtott véleménykorlátozástól. Arról sem őrzök sok emléket, hogy azok, akik most vezér-duzzognak a szerkesztőségben túl sokat írtak volna arról, hogy mennyiben korlátozza a véleményeket, és ezzel közvetve a sajtó szabadságát. Mellyel kapcsolatban általában él a szállóige: a tény szent, a vélemény szabad. Általában él. 2012-ben az az „általában” megszűnt az Index háza táján pörgő fórum kapcsán.

A szerkesztőség felállt a tiltakozás hevétől vezetve? Tudtommal nem. Akkor most mire fel ez a nagy felállási buzgalom? Esetleg nem kaptak elég mézet a spárgára? Pont most fogyott el a baksis-keret? Lelapult a párna az eddig kényelmes ketrecben? Hol tetszettek lenni 2012-ben? Kocsmában? Egy másik szerkesztőségben? Ez utóbbi lehet, ha azóta vergődött oda valaki. De ez esetben azzal azonosult, amit ott talált. Kényelemben üldögélő ketreclakókat, akiket már a saját fórumon esetleg olvasható vélemény sem kell, hogy zavarjon. Ellenzékiek voltak? Lehet. De mennyiben voltak önállóak ebben, és mennyire őfelsége demonstratív ellenzéke? A fék-nyúz mintájára mennyiben volt fék-ellenzékiség? Esetleg az ellenzékiség feszültséglevezető fék-je? Ami néhány pártosodott izé kapcsán is feltehető kérdés.

Hót Jó! Felálltak. Majd csak találnak valami munkát. Esetleg valami jó kommunikációs feladaot a fenetebbi pártok valamelyikénél. Bár, ahogy elnézem, a Momentum nevű izé elég jól elboldogul így is. Azért még van terep. Sok szerencsét! Ha már a véleményt anno hallgatólagosan segítettek temetni a fórumon, még nekiállhatnak kibányászni valamit a társadalmi fásultságból.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook