2020. június 19., péntek

Orbán gyíkember?

Forrás: Index.hu
A hazai kormány feje, a Kárpátok Önjelölt Bozótharcosa, kezd felkészülni a nyári kommunikációs kampányra. Ehhez azonban olyan vezérszólamot talált, ami jelenleg üres halmaz. Azonban, a szokásos korábbi baromságokhoz hasonlóan, nyilván hamarosan előkerülnek a naftalinból a szokásos szereplők. Annak érdekében, hogy feltöltsék olyan tartalommal, amelybe kapaszkodva a híveik menthetik azt, ami a kognitív disszonanciáik rohamai után megmaradt a személyiségük roncsaiból. Mert, azt hiszem, komoly intellektuális megalkuvás kellhetett eddig is ahhoz, hogy akár csak fizetésért is, de lelkes trollja legyen valaki a kedvetlen vezetőnek.

Mert kedvetlennek nagyon kedvetlen lehet. Szinte már sajnálni valóan kedvetlen. 2015-ben nem jött össze még az sem, hogy a menekülteket felduzzasztották a fővárosban, és még az ultrák szerepbe helyezése sem volt képes egy kis zavargást kiprovokálni a Keleti pályaudvar környékén. Most pedig a WHO bemondásos licitje dacára is csak egy tömeges fertőződés alakult ki világszerte. Ami nem csökkenti a betegek fájdalmát, és a meghaltak utáni gyászt. De még ez a valószínűleg felértékelt, és a korai nemzetközi prognózisoknál kisebb fertőződést okozó betegséghullám is folyamatosan összeomlott. Nem Magyarországon, hanem világszinten. Akkor is, ha tudom, hallani még, és még sokáig hallani lehet majd lokális, akár országnyi gócokról. Visszatérő mutánsokról. Ahogy az influenza esetében is vannak fellángolások.

Ennek a világszinten tapasztalható tendenciának az ismeretében pont akkora bemondás a sikeres védekezésről kántálni, mint a szovjet csapatok kivonását követelni annak idején. Tudva, hogy a csapatok kivonása hónapok óta le van papírozva. A sikeres védekezés a személyes olvasatomban úgy indul, hogy a betegekkel szembesülő orvos jobb eszközöket birtokol, mint a fotós-kiránduláson levő, a kórházba csak betévedő miniszterelnök. Aztán ott folytatódik, hogy nem küldenek haza ok nélkül olyan betegeket, akiknek az otthoni ellátása nem kellően megoldott. Mert Kásler az Orbán szerint sikeres, amúgy tízparancsolati ráolvasással gyógyító, miniszter ilyen utasítása ismertnek beállított. Függetlenül attól, hogy Korózs egy politikai balfék-e, vagy sem. A tartós pánikhelyzet fenntarthatatlansága, és talán az, hogy a nemzetközi elfogadhatóság terepén is erősen bűzlött a nyilvánvaló hatalom-mánia, erősen megviselhette Orbán Viktort. Talán ezzel magyarázható, hogy szinte már a lapos Földön randalírozó gyíkembereket gyanítja minden belső fájdalma mögött. Eljutva odáig, hogy Orbán szerint „bizonyos bírói ítéletekből kiolvashatók háttérhatalmi szervezkedések”. A gyíkemberek a miniszterelnök szerint egyébként egy „liberális imperializmus” nevű fedőszervezetbe tömörültek. Erről lehet, hogy Orbán Viktoron kívül csak beszédírói tudnak pillanatnyilag, de a trollok, fórumrombolóktól Rezsiszilárdig valószínűleg már kivont billentyűzettel állnak.

Nyelv liheg. Nyak merev. Fej forog. Szem fürgén jár. Fórum, illetve mikrofon-felderítő üzemmódba kapcsolva. Olvasás alól felmentve. Mert ellenkező esetben esetleg még elolvasnák, hogy Orbán Viktor közel nyolc éven át volt a Liberális Internacionálé egyik alalnöke, majd elnökséghez közeli tagja.

Lehet, hogy Orbán Viktor egy gyíkember, és mégis lapos a Föld?

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook