2019. november 9., szombat

Erdoğan látogatásához

Orbán és a felettes énjeinek egyike
Már pár napja, hogy a török diktátor erre járt. Orbán szerint meg kell adni neki a tiszteletet. Nyilván. Orbánnak meg kellett adnia a tiszteletet. Elvégre Orbánnak láthatóan kell egy felettes én, akinek hódolhat. Tisztelettel, városlezárással, bármivel. Putyin, Erdogan, az ázsiai törpe-diktátorok. Mindegy. Mert ezek a látogatások, és maga a budapesti városlezárás nem a vendégről, és még csak nem is feltétlenül a vendégnek szólt.

Függetlenül attól, hogy érdemes-e a török vezér üldözési komplexusain vitatkozni. Nem kizárt, hogy jól el van látva velük, és Szíriának valószínűleg csak erős fedezettel, vagy erősen megvasalva menne a közelébe. Ez azonban nem Szíria, hanem egy olyan ország, amely pillanatnyilag még az EU tagja. Bármennyire is igyekszik Orbán kivezetni az országot az Unióból. Amely gesztust valószínűleg éppen azok ellenzik, akik rövid pórázon tartják a magyar zsebhokibajnokot. Akiknek milliárdokat jövedelmez a felelősségpánikos, a szocializációs hagyományaival, a gulyáskommunizmus fociöltöző-szagú péniszirigységébe gyökerező falubolondjának uralkodása. Ameddig pedig Magyarország tagja az európai közösségnek, addig kiváló a trójai fapaci szerepére. Amelynek Orbán akár örömmel is eleget tesz. Elvégre ebben az esetben a saját baromságait, jellemgyengeségeit ráfoghatja a külső kontrollra.

Közben lezárta a várost? Gondolhatja: na és? A fővárosiak nem hódolnak neki önként, tehát nyugodtan szívhatnak. Az már csak a rend kedvéért érdemes hozzátenni, hogy az adott esetben a kormányzsebre szavazók is ott toporoghattak valahol a tömegben. Hacsak nem kaptak utasítást a saját felettes trolltartóiktól, hogy maradjanak otthon. Vagy éppen menjenek a tömegbe. Hátha sikerül valami kis pofozkodást is kiprovokálni. Nem tudhatjuk, mert a török elnök nyilvános felképelése érdeklődés hiányában elmaradt. Azért persze érdekelt volna a Fideszre szavazó, de a tömegben tipródó, esetleg megtiport, de haza semmiképpen nem jutó honfitársak véleménye. Ott és akkor. Mert a Széll Kálmánba megboldogult Moszkva tér környékén nem túl sok baráti dudálást, beszólást lehetett hallani. De legalább Orbán büszkén mutogathatta Erdogan-nak, hogy mekkora tömeg van az utcán miatta. Ha nem is az ő tiszteletükre.

Ellenben Orbán mégis csak demonstrálhatta azt a hatalmi gőgöt, amiről azt hiheti: vezetővé emeli. Mint a „Diktátor” című film nagyra törő vezérét a fogorvosi szék. Olyan körítést teremtve, ami alighanem Brezsnyev elvtárs egykori látogatásához lehetett volna méltó. Esetleg azt is felülmúlva. Mert annak idején a magyar vezetésből hiányzott ez a fajta pökhendi kivagyiság. Nem volt rászorulva. Az akkor itt vendégeskedők sem. Pontosan tisztában voltak a helyükkel, szerepükkel. Persze előfordulhat, hogy Orbán is pontosan tisztában van azzal, hogy csak lokális vezér. A maga dombocskáján. Amíg legalább a híveivel el tudja hitetni, hogy nála van a gyémánt fél-krajcár. Esetleg egy hangfelvétel. Hacsak nem róla, tőle őriznek egy-egy felvételt, aláírást valamely komódfiókban. Míg az aktuális Virág-elvtárs nem kér egy kis szívességet.

Addig meg játszhatja az eszét. No meg addig, amíg a szavazók hagyják. Megvezetni magukat azzal, hogy bármilyen polgári, illetve állampolgári értéket képvisel kleptoligarchikus zsebészet.

Andrew_s

2 megjegyzés:

  1. Nem lett volna semmi káosz, ha a biztonsági szolgálatnak nem kellett volna számolnia a kivülről szított és külföldről szervezett és finanszírozott transznacionális destruktív liberális tömegdemonstrációkra. Ezek nélkül egy normális nap lett volna. Pontosan olyan és semmivel sem problematikusabb, mint amikor más magas diplomáciai küldöttség érkezik hazánkba. A destruktív judeo-liberális kártevők és szarkeverők, média-diverzánsok a török elnök látogatását tüntetik fel a közlekedési káosz okaként. Holott, saját ideológiai és természetes eredet és érdekközösségük hisztériakeltésének okaként alakult ki a közlekedési káosz és sok kellemetlenség. Az ok és okozat felcserélése a judeo-liberális, korábban judeo-bolsevik kártevők ösztön vezérelt magatartáskultúrájának szerves részét képezi!
    A judeo-liberális kártevők több helyen tömegtüntetéseket és útlezárásokat jelentettek be hivatalosan. Ezért a biztosítás személyvédelem sokkal összetettebb feladattal találta magát szembe. Ami által olyan intézkedéseket kellett tenni, hogy a városban ne alakulhassanak ki nagyobb és esetleg fenyegető jellegű tiltakozó csoportok, amelyek várható meglétét, kialakulását a judeo-liberális oldal rémhírgyártói, mint "bizalmas információt" a rendőrség illetékeseinek jelezték. Holott az égész, nem volt más, mint valós tömegbázis nélküli hatásosnak bizonyult rémhírterjesztés! Budapest lakossága ennek a körmönfont aljas játéknak lett áldozata. Amelynek kialakulását ez a sunyi aljas társulat szintén a kormány nyakába akarja várni.
    Úgy lehet ezen az aljas konspiráción átlátni mint egy elmállott talliton és az okokat és az okozatokat sorrendbe rakni. Ti mindenkit hülyére akartok venni! De ez nem fog sikerülni! Aki ismer benneteket és a gondolkodásotok roppantul intellektuális rafinériájának dupla csavarjait az még azt is meg fogja fejteni előre, amelyen csak éppen most agyaltok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmmm... Gondolkodtam, hogy törlöm. De nem. Álljon itt emlékéül annak, hogy milyen elvtelen gyűlöletet és előítéletet tudott kelteni a regnáló kormány és a szélsőjobbos szimpatizánsok hangadóinak sora.

      Törlés