2022. március 21., hétfő

Orbáni bőrvastagság menekültügyben

A háború a szomszédban folyton folyvást folyik. S annak kísérőjelenségeként menekültek érkeznek. Nem új jelenség. Sem a háború, sem a háborús menekültek sokasága. Ahogy az sem, hogy egyes politikai szereplők aszerint játszák a humanistát, hogy a politikai hasznuk abból mi. 2015-ben jól lemérhető volt, hogy a magyar kormánypolitikai haszonélvezők szerint a hasznukat az embertelenségben vélték megtalálni. Kormányfőtől főpapig.

Amiért a 2015-ös helyzetre érdemes emlékezni az ukrán humanitárius válság kapcsán az több megközelítésből is kiemelhető. Ezek egyike az, hogy a kormány ugyanúgy az egyébként szinte csak szidott és lenézett civil világra hagyta, illetve terhelte a menekültekkel való humanitárius foglalkozás nagyját, ahogy annak idején sem sokat tett a tényleges megoldásért. Most sem. Mert a karhatalom, illetve rokon testületei vitathatatlanul szükségesek lehetnek egy háborús krízis környékén. De aligha elégségesek, és korántsem biztosan elegendőek.

Persze, lehet azt is mondani, hogy a civileket egyelőre legalább nem kezdték szidni azért, mert segítenek embereknek. De tudjuk a gyakorlatban: Orbán Viktor esetében ez nem is jelent ennél többet. Nála az egyelőre, nem több, de nem is kevesebb ennél. Ha a politikai hasznát abban látja majd, akkor megint mindenki ilyen-olyan bérenc, migránssimogató, vagy bármi más lesz. Akár csak azért is, mert letöröl pár könnycseppet egy menekült gyermek arcáról. Aki nem hiszi, az olvasgassa a 2015-ös trógerhiradókat, az orbanista publicisták, illetve fórumvitézek agyhalott ámokfutásaival.

Az utóbbi napok történései kapcsán ez azért jutott eszembe, mert Orbán Viktor hirtelen megvilágosultságában elkezdte promotálni magát. Gumicsizma-nosztalgiával meglátogatta a határzónát. Mindjárt több helikopterrel is. Aztán nagy hirtelen új menekültfogadási stratégiába kezdett. Amennyiben az atlétikai BOK-csarnok lett az új központja a menekültek befogadásának. Ez akár még jó is lehet, bár pár apróságról azért biztosan nem árt nem megfeledkezni. Ezek egyike a zártság. Aminek lehetnek kétségtelen pozitív, és negatív hatásai egyaránt. Remélhetőleg a pozitív lesz túlsúlyban. Amennyiben nagyobb védelmet fog jelenteni az emberkereskedők, a menekültek helyzetével visszaélők ellen. S nem a hatósági packázásnak való fokozottabb kitettséget fogja jelenteni. Mely utóbbi más határszakaszok tapasztalatai alapján mintha közelebb állna a kormány főcsapásához.

A pályaudvarokat minden esetre kiürítik. Mert a pannóniai szuperhíró csettint és megold. A csarnokban, a bejelentés szerint minden esetre helyet kapnak a segélyszervezetek is. Úgyhogy az adományokat azért még szétoszthatják. Mert mindent mégsem akar megoldani. Miközben a miniszterelnök olyanokat is mondott azért, hogy: „A következő három napban megszervezzük a jövő hét védekezését azért, hogy továbbra is képesek legyünk minden bajbajutottnak segítséget nyújtani”. Ami nagyjából annyit tesz, hogy innentől, amit a civilek tettek, azt ő tette, és innentől csak őt illik babérkoszorúval illetni. Mert „továbbra is”, meg „képesek legyenek”. Mindarra, amit eddig? Eddig hol volt? Vagy Putyin már annyira meggyengült, hogy Orbán állást mer foglalni? Esetleg egy hét múlva hol lesz? Vagy csak az uniós pénzek kellenek a haveroknak?

Ügyes? Pofátlan? Mindenki döntse el maga.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése