2020. január 12., vasárnap

Az orbáni entitás-rasszizmus

A miniszterelnöknek nevezett magyarországi entitás az év első kormányinfónak is nevezett észosztásán kifejtette, hogy a bírósági döntések alapvetően nem kötelezik semmire. Tulajdonképpen ezzel az erővel azt is bejelenthette volna, hogy innentől telibe szarja a demokrácia látszatának a fenntartását is. Ami, mint az az utcákon látszik, teljesen megfelel a társadalomnak. Miközben néhányan jól eldobják a sulykot a ló túloldalára.

Az utcákon egyébként azért látszik, mert láthatóan sem spontán tüntetések nem szerveződtek, sem az ellenzék nem vonult ki az utcára. De a bírói kar sem. A társadalom többsége, ellenzékiségtől a szélsőjobbig, tehát láthatóan beárazta a saját szerepét. Valahova a latrinapucoló és vezérsegg-nyaló közé. Ugyanakkor nem árt figyelembe venni azt is, hogy Orbán miként tudta olyan szövegösszefüggésbe helyezni mindezt, ami miatt az ellenzék nem tud, nem akar, vagy csak, egyszerűen, nem mert megnyikkanni. A gyöngyöspatai szegregációs ítélet kapcsán közölte különben a kormányfő, hogy azért tesz nagy ívben a megítélt kártérítésre, mert az egy etnikai közösséget juttatna munka nélkül szerzett bevételhez. Vagy ilyesmi. Holott a kártérítés alapvetően nem jövedelem, hanem egy elszenvedett kár, illetve hátrány pénzbeli megváltása.

A megítéléséhez tehát az kell, hogy valaki hátrányt, kárt szenvedjen el. Ami Orbán szerint, illetve a mondandója alapján teljesen rendben van. Mármint a károkozás. Amiből természetesen az is következik, hogy a miniszterelnök szerint a származásalapú hátrányos megkülönböztetés teljesen rendben van. Talán azért, mert most éppen a széljobber szavazóit gondolta felszopni. Mintha kissé elfeledkezne egy apróságról. Arról, hogy mostanság nagy divatja kelt Horthy hájpolásának a kormány közelében. Márpedig akkor, ha marad az a rendszer, akkor Orbán, ha egyáltalán világra jön a népirtások és pogromok után, valószínűleg ma minden hajnalban „J’reggel naccságos úr’ felkiáltással üdvözölhetné az előljáróját. A ganézást ellenőrző főlovászt.

Ugyanakkor a magyar ló túloldalán Orbánt sanzé lenácizzák. Mely esetben szintén elfeledkeznek valamiről. Arról, hogy Orbán nem náci a szó ideológiai értelmében. A nácizmus, ahogy a többi izmus is, egyfajta zárt, elkötelezettséget feltételező eszmerendszer. Márpedig a miniszterelnök a saját komplexusain kívül semmilyen következetes eszmerendszert nem képvisel. Ami abból is látszik, hogy volt ő már ifjúkommunistától a liberalistán át szinte minden. Szinte minden, amiben nem kellett közvetlen felelősséggel számot adnia bármiről is. Aki tehát lenácizza Orbánt az túlértékeli. Megfeledkezve arról, hogy ha manapság a baloldaliság hozna a miniszterelnöknek némi hatalmat, illetve zsebtölteléket, akkor nála szocialistább szocialista nem lenne a Kárpát-medencében.

Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne lennének antiszemita, illetve rasszista megnyilvánulásai. Azonban ezeket nem valami elvi álláspont szüli. Ahhoz ugyanis elvek kellenének, és álláspontok. Orbán rasszizmusa nem több egy olyan neofita haszonelvű rasszizmusánál, aki utál mindenkit, aki ott van, ahonnan ő jött. Pont olyan, mint a vallását éppen elhagyott zsidó zsidózása, a kétkezi munkát sosem végzett megmondóember által elkövetett kioktatás a munkáról. Egy olyan állapot, amelynek következtében nagy hangerővel akarja valaki demonstrálni, hogy ő már nem tartozik oda, és meg is veti azokat, akik még igen. Már csak azért is, mert a puszta létükkel tartanak tükröt. A puszta létük is figyelmeztet: „nem vagy isten, és egy csettintésre visszakerülhetsz”. Esetleg oda, ahol névsorolvasásnál nem a felolvasók, hanem megveretésre jelentkezők között találja magát sz illető.

Az, hogy Orbán elvileg jogász, hogy van egy nevén szereplő szakdolgozat valahol, hogy a pártja még nem tekinti annyira vállalhatatlannak, hogy lehúzza, hogy a társadalom megvakított nyúlként néz ki a fejéből, az ebből a szempontból szinte részletkérdés.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook