 |
 |
Illetve Madurót, és az olajat
2025. január 3. könnyen lehet, hogy tartósan bevonul a történelembe. Azzal a reménnyel, hogy lesz aki majd olvassa is azokat a történelemkönyveket. A Donald Trump vezette USA ekkor hajtott végre katonai akciót Venezuela ellen. Az első hírek alapján általánosabb, bombázásokkal egybekötött akció zajlott. Később precíziós támadást emlegettek, amelynek a célja Nicolas Maduro elnök elfogása volt, akit a feleségével együtt az USA területére szállítottak. Majd Trump bejelentette, hogy átveszik Venezuela irányítását. Az akció kétségtelenül, és az USA technológiai, illetve hadászati fölényének kihasználásával gyorsan zajlott. Az áldozatok számát illetően korántsem biztosak, később akár lefele is korrigálhatók remélhetőleg, a pillanatnyi adatok. A beavatkozás azonban ettől még beavatkozás.
Az USA-nak ugyanis aligha volt korábban fennhatósága Venezuela felett. Így az USA beavatkozása, legyen bár Maduro bármekkora csirkefogó a hazájában, aligha tekinthető másnak, mint az USA fennhatóságának a kiterjesztéseként egy tőle független országra. Ezt, noha a széplelkűeknek valószínűleg nem tetszik, nyugodtan hívhatjuk agressziónak, megszállásnak. Akkor is, ha venezuelai diaszpórák karneváli hangulatát mutató videókkal mentegetik, ahogy az megtörtént az első reakciók között. Már csak azért is tekinteném ezt felmentésnek, mert annak idején a Hamasz vérengzését is számos helyen ünnepelték az arab iszlamistákkal, bocsánat, a hősiesen erőszakoló, embereket elraboló, illetve legyilkoló hős biomorfokkal szimpatizálók. Akikre hivatkozva a hamaszos akciót sem mentegetném.
Ha pedig az USA egy vele barátságos kormányt állít az ország élére, akkor azt a kormányt tekinthetjük bábkormánynak. Az így jellemezhető folyamat nem az első ilyen eset lenne a világtörténelemben, és volt olyan korszaka a történelemben, amikor bevett gyakorlat volt a nyílt gyarmatosítás szalonképtelenebbé válásának korszakában.
Az ilyen beavatkozások célja, bármilyen szép, illetve hangzatos címkét ragasztottak rá, valójában a gazdasági hatalom kiterjesztése, rövidebben a pénz volt, és maradt. A jelen esetben az olaj. Azzal a csomagolástechnikával, hogy Trump az olajcégeket bízta meg a gyakorlattal. Mert ahogy régen is tartotta a közmondás, nem árt tudni, hogy kinek is az érdeke a történet ilyetén fordulata.
Az USA-nak nyilvánvalóan. Valószínűleg nem is feltétlenül azért, mert az olajszükségletét ne tudná más módon kielégítené. Azonban van egy világpolitikai konkurense, amelyik előszeretettel szerezne befolyást a globális erőforrás-piacokon. S lehetőleg nem túl drágán. Így Trump gyarmatosítási akcióját talán nem is annyira az olaj mint nyersanyag megszerzése motiválta, mint az, hogy előbb tenyereljen rá, minthogy Kína jelentősen bevásárolná magát a venezuelai olajba. Kuba potenciális megfojtásának a lehetőségét sem veszítve el szem elől.
Mely ok fennállása esetén sem lesz az agresszió kevésbé agresszió. Az erőszakos fennhatóságszerzés sem válik kevésbé annak minősíthetővé attól, hogy kevesebb ártatlan áldozattal járt egyelőre, mint egy, a területet katonailag leuraló totális háború. A hosszútávú mérleg azért lehet kérdéses, mert egy esetleg elinduló polgárháborús eseménysorozat sok embert áldozhat az amerikai befolyásszerzés oltárán. Ez sem lenne új jelenség. Gondolhatunk akár Chilére is, ahol a pletykák szerint az USA-nak szintén lehettek elévülhetetlen érdemei a Pinochet-rezsim hatalomra-kerülésében.
De addig is veszélyes precedens lehet az amerikai akció arra, hogy egy elég gyors akcióval bármelyik szuverén ország vezetésváltását előidézheti egy egresszor. Ha elég erős. A másikhoz képest. Miközben elég erősen csökkenti az USA morális alapját arra, hogy kritizáljon bármilyen befolyásszerző agressziót. S persze azok hasonló morális alapját is eliminálta, akik kiállnak most az USA mellett.
Andrew_s
