Abortuszexportunk nyomában.

Az abortusszal kapcsolatban már többen megszólaltak az utóbbi időben, és az alaptörvénybe belobbizott, a fogantatástól életbe lépő, magzatvédelmi passzus ezt érintő sarkos hatásai megvalósulni látszanak. Erre is felhívja a figyelmet Valkai Nikoletta írása az abortuszturizmusról, mely az Index-en jelent meg. Alapvetően abból a nézőpontból, hogy a bécsi út másik felén sokan megoldhatják azt, amire hazánkban nem adatik meg a lehetőség. Elsősorban nem egészségügyi, hanem politikai okokból elvágva a lehetőségek előtt az utat. Miközben az sem teljesen világos, hogy a politika tulajdonképpen mit is akar elérni. A kormányzat részéről ugyanis igen kevés valós törekvés látszik arra, amit különben a hordó magasából olyan szívesen üvöltenek világgá.

Ha szertenézünk a kormányzati döntések között, akkor igen kevesen lesznek azok, akik felelősséggel mernék állítani, hogy a ma kormányzati döntései megalapoznák bárkiben az utódvállaláshoz vezető racionális döntést. Már akkor, ha eltekintünk attól a szűk rétegtől, akiknek a dinasztikus oligarcha-uralmat szánták osztályrészül. Ezzel szemben már a gyermekvállalás szűk környezetébe a családban is belebeszélési jogot akar a politika. Ennek az ügynek a vezérszónokai alapvetően a klerikális lobbi-pártként működő KDNP soraiból kerülnek ki. Ténykedésük legutóbbi legmarkánsabb jelei Rétvári Bence, illetve azt megelőzően Varga László képviselő urak felszólalásai voltak. Mert ugyan hazánkban, és ezt Rétvári Bence is elismeri számos gyermek születik élettársi kapcsolatban, ezeket a gyermekeket a KDNP valamiért másodrendű biológiai termékként kívánja megkülönböztetni. Jobbára azon az alapon, hogy a szüleik befizették-e az egyházi esküvőért a papságnak járó zsebpénzt vagy sem. Az, hogy Jézus, a gyermekek vagy családok ilyen megkülönböztetéséhez, még hasonlót sem tanított, az olyan apróság, amin a KDNP fényes tekintetű, és egységesre polírozott gondolkodású megszólalói kényelmesen átsiklanak. Ellenben, a politikai kipipálások szintjén kétségtelenül csökkenthető a családon belüli erőszakok száma, ha az élettársi kapcsolatokat egyszerűen nem tekintik családnak. Tovább lehetne persze csökkenteni akkor is, ha az egyházat teljesen kirekesztő házasságkötések következtében létrejött együttéléseket is kirekesztenék a család fogalomköréből. Így, statisztikailag, tovább csökkentve a politika által elismert, de különben családként működő, családok számát.

A családon belüli erőszak akár ilyetén, nem pofonokban, de statisztikailag csökkent száma igencsak kedvére lehetne például a Fidesz delegálta Varga Istvánnak, aki számára a családon belüli erőszak amúgy neuralgikus pont lehet. No persze, nem a léte, hanem az, hogy szóba került. Mert alig vannak talán, akik ne emlékeznének arra az ominózus nyilatkozatára, aminek egyik olvasata szerint a családon belüli erőszak azonnal csökkenne, ha a feleségek bármikor igénybe vehető prostituáltként, illetve bármikor ágyba küldhető retortának tekintenék magukat. Ha pedig nem így viselkednek, akkor pofont nekik, hogy megtanulják a helyes vargapistás etikát. Amitől Pál apostol alighanem ringlispilként forog haló poraiban. Az, hogy a téma kapcsán az Emmi vezetője, Balog Zoltán miniszter, is kinyilvánította a tudatlanságát bizonyos kultúrtörténeti fogalmak kapcsán, már mit sem von le az ellentmondások értékéből.

Az egyik oldalon tehát áll egy teljesen zavaros, az emberi kapcsolatok valóságától elrugaszkodó családfogalom, illetve egy inkább ál-keresztény felfogás a gyermekekkel kapcsolatban. Ezzel szemben a másik oldalon van egy alaptörvény a magzat, fogantatástól való, védelmével, és egyes képviselőknek a fogantatás körülményeihez, az abortuszhoz való sajátos hozzáállással. Sajátossal, mert olyan urak szoktak rendszeresen megnyilatkozni, akiket alighanem keveset erőszakoltak meg, és nem nézem ki belőlük, hogy részt vettek volna abortuszon. Alanyként legalább is szinte biztosan nem. De kormányzatilag a hozzáállás más tekintetben is álságos. Ugyanis a gyermekvállalás irányába olyan kényszerítő erőket is bevet a hatalom, a gazdaság-, és munkaerő-politika, ami tulajdonképpen tisztességtelen, és alig különbözik a „megerőszakollak, de te is akard” szemléletétől. Mert a munkahelyi bizonytalanság gerjesztette szülésbe menekülés például aligha tekinthető sokkal különbnek. Miközben a szétvert oktatás, a szülést követően is várható létbizonytalanság végső soron egyre lejjebb, a szolgaság szintjére degradálja sokak kilátásait. Ugyanakkor egyes képviselők, kellő kétszínűséggel, magához az abortuszhoz, mint sokszor kényszeres, és a nem várt gyermek későbbi lehetőségei szempontjából sajnos mégis elviselhetőbb, utolsó lehetőséghez úgy viszonyulnak, mintha az, valami semmihez sem hasonlítható élvezet, úri passzió lenne. Beleértve a nők számára lényegesen kíméletesebb, és egy későbbi gyermekvállalás szempontjából ugyancsak a kisebb rosszat jelentő tablettás abortuszt is.

Az, hogy közben nagyon erőteljes tendenciák mutatnak a korábban már egyszer általam is megemlített szociális abortusz-trendek szélesedése felé, az mintha nem zavarna senkit a hatalom közelében. Ezzel kapcsolatban a legutóbbi érdemi reakció Orbán Viktor, október 23.-i, beszédében annyi volt, hogy a már kimenteket egyszer majd rábeszélik a visszatérésre. Ha újra hatalmat kap a következő ciklusban, ha Matolcsy György csomagját hagyják végigfutni, ha nem szól bele senki, hogy mit csinálnak, ha... Ha esetleg a Turul valamelyik sámánja ráolvas a kereszt jegyében megszámlált birkákra. Ha a vezért hivatalosan történelmet író messiássá avatják, ha... Ha nem tudjuk, mi lesz. A jelen kivándorlási hullámát ugyanis a sok „majd”, és még több „ha” aligha fogja megállítani. S ebből a szempontból az az ellenzéki szemlélet, hogy talán az okokkal kellene kicsit többet foglalkozni, lényegesen szimpatikusabbnak tűnik. Mert a legbiztosabban hazánkban maradó fiatal az, akinek nem kell külföldre menekülni a gazdasági és politikai hatalomkampányok kereszttüze elől.

Persze volna talán egy alternatív hatalmi megoldás, ami nem túl új, ki is van próbálva, működött hosszú ideig. Úgy hívták szögesdrót, vasfüggöny. Rögtön megoldaná a Fidesz és a KDNP problémáját a népességgel, mert egész egyszerűen nem kell kiengedni senkit. Nem túl kultkonform, de úgysem érdekel senkit a kormányban Európa. Átmeneti megoldásként javasolható a határon a kötelező ultrahangvizsgálat, és terhességi teszt. Befele bárki, kifele senki. A körülmények változtatásánál egyszerűbb, tisztább, szemellenzősebb és nosztalgikusabb, mint energiát áldozni olyan marhaságokra, mint munkahelyteremtés, oktatás, és hasonló modernista, a Turul által meg nem áldott, ám keselyű jegyében le se tojt marhaságok.

Simay Endre István