Abortusz. Egy szó,
ami mögött emberi tragédiák húzódhatnak meg. Meg nem született gyermekek és meg
nem született testvérek. Akár természetes úton következik be, akár mesterséges
beavatkozás következménye. Ezen talán nincs is vita az életet spirituális
irányból, vagy annak biológiai mivolta felől megközelítő emberek között. A vita
a részletek kapcsán szokott fellángolni. Végső soron a természetes folyamatok
során megszakadó terhességek kapcsán is, de a művi terhesség-megszakítás okán
igen gyakran. Nem egy esetben politikai nyomásgyakorlásra felhasználva azt a
természetes emberi igényt, hogy utódokat hagyjunk magunk után.
Amiért érdemes, bár
röviden a biológiai, fiziológiai okokból megszakadó terhességekről is szólni,
az az, hogy nem egy esetben szintén lelkiismereti válság okozója lehet. Az
orvostudomány ma elérhető vívmányai, kellő gazdasági és technológiai áldozat
árán, nem egy esetben olyan terhességek megőrzését is lehetővé teszi, melyek
egyébként nem vezetnének születéshez. Vajon ki az, aki magára veheti annak a
terhét ezekben az esetekben, hogy döntsön a magzatról, és az anyáról. Az élet
tisztelete, és technológiák ismerete azt mondatná, hogy mindent tegyünk meg a
magzat és anyja életben tartására. Az emberség azonban azt mondatná inkább,
hogy csak abban az esetben, ha a gyermeknek, és anyjának az emberhez méltó élet
is biztosítható. Nem gazdasági értelemben, nem a szociológiai körülményeket
tekintve, hanem az ember, mint szellemiségével élő biológiai létező számára.
Egyébként ez utóbbi
nézőpont az, ami egy másik, szintén az ember életét érintő döntési rendszerben
is a vita alapja. Aki az eutanáziára tippelt, nyert. Abban az esetben is alighanem
ez a szemlélet lehetne egy értelmes vita alapja. Kihagyva azokat a
szempontokat, melyeket kívülről próbálnak az ember és élete közé erőltetni.
Mert akkor, amikor olyan nézőpontok mentén próbálnak érvelni, mely az adott
embernek nem sajátja, végső soron egy szellemi, életvezetési erőszaktételről is
szó van. Legyen az akár egészen durva, vagy a szeretet diktatúráját hirdető. Az
adott ember életét ugyanis a legritkább esetben az fogja leélni, aki
törvényekkel, vagy akár csak roppant jó tanácsokkal siet a döntéshozatalba
kéretlenül részt venni.
Valami ilyesmi
jutott eszembe az utóbbi időkben fellángolt viták és parlamenti törvénykezések
kapcsán, melyek terepe a művi terhesség-megszakítás. Az alaphelyzet ismert, de
a röviden össze is foglalható. A törvénykezés az egyik kezével elveszi az
abortuszokra szánt költségvetési támogatásokat, míg a másik kezével elosztja
ott, ahol semmi kötődés nincs az említett családi események megelőzésével. Mert
amennyiben nem a serdülők felvilágosítását fogja szolgálni, akkor nem a
kívánatlan terhességek megelőzését, az abortuszhelyzetek csökkentését célozza,
hanem egy propagandafogást. Üdülőtáborokét például, melyben a régi úttörőtáborok
mintájára akár a következő nemzedékek agymosásának anyagi fedezetét teremtheti
meg. Már ez önmagában valami képmutatás gyanúját veti fel a kereszténységet
zászlóra tűzők részéről.
Az is nyilvánvaló
ugyanakkor, hogy valami nem teljesen látszik kereknek a történetben akkor sem,
ha máshonnan közelítenénk a témához. Furcsa ugyanis az élet tiszteletéről szóló
mondatokat hallgatni egy olyan párt részéről, melynek vezetője híres, ha nem
hírhedt a vadászati kapcsolatairól. Annyira, hogy a 2011-es év korábbi hónapjaiban még
védett állatok vadászhatóságáért való lobbitevékenységéről is hallani lehetett. Természetesen a
vadászat és az abortusz ilyen összemosása csúsztatással vádolható, és tudom, a
Biblia sehol nem említi a vadászat tilalmát. Maradjon tehát ez meg csak az élet
tiszteletével kapcsolatos függő gondolatnak.
A vallási kötődés
azonban már kevésbé választható el az abortusz megítélésétől. Azonban a vallási
kötődések sajátja, hogy alapvetően az adott közösségre tartozik. Még mindig nem
az abortusz témájához, hanem ezúttal a vallási megítéléshez tartozó függő
mondat következik. Annyiban, hogy például egy mohamedán, a vallása nevében,
mennyiben kényszerítheti rá nézeteit egy keresztényre. Már csak azért is, mert
ilyen problémák mentén korábban háborúk is keletkeztek. Márpedig a kérdés
fordítva is értelmezhető. Egy ország parlamentje mennyiben tehet kényszerítő
jogi lépéseket egy vallási nézetrendszer jegyében akkor, ha egyébként,
hivatalosan, vallásszabadság van az országban. Mert az, hogy az azonos eszmerendszerben
hívők egymás felé morális vagy hitiratokban kodifikált elvárásokat támasztanak,
az lehet természetes. De mennyiben kényszeríthető rá büntetlenül másokra. Még
akkor is, ha különben a legjobb és legőszintébb szándék is vezérli híveit.
Az abortusz itt
léphet be a képbe. A legjobb és legőszintébb szándék feltételezésénél. S
kiemelten nem azért, mert a kereszténységtől függetlenül feltétlen híve lennék
annak, hogy jobb sorsra érdemes magzatok életfolyamatait megszakítsák. A
feltételek azonban alighanem túlmutatnak azokon az orvosilag,
magzatfejlődésileg indokolt körön, melyet úgy tűnik a kereszténységet politikai
zászlóra illőnek érző törvénygyártók is elfogadhatónak tartanak. A
feltételrendszerbe azok a szempontok is súlyt adhatnak személyes döntéseknek,
melyek a fogantatás, és a megszületendő gyermek gondozásának és felnevelésének
a körülményeit ugyancsak figyelembe veszik. A fogantatás körülményei kapcsán,
természetesen csak gondolatkísérletként érdekelne az abortuszellenesek
véleménye akkor, ha leányuk egy nemi erőszak kapcsán válna anyává. S azért
gondolatkísérletként, mert ezt senkinek sem kívánnám, miközben talán érdemes
lenne a családvédelemben dolgozók véleményét is meghallgatni e témában.
Ahogy, akár csak
orientációs jelleggel érdemes lenne más tekintetben is az emberi odafordulás
jegyében odahallgatózni, ahol a családok életét nem fűtött irodákban tervezik
beszabályozni. Ott, ahol a szociális depriváció már inkább szociális
depresszió, és a Maslow-piramis alapjainak felszedése zajlik, vajon milyen
lehetősége van a megszületendő gyermeknek. Olyan emberi állapotokban, amikor a
szexuális kielégülés az egyetlen elérhető, a zéró-pontnál magasabbnak tekinthető élethelyzet. Ahol, ezzel párhuzamosan, az okszerű védekezésnek szinte semmilyen lehetősége nem áll fenn. Például azért, mert
a napi élelmezés is probléma, és felvilágosító foglalkozások, illetve óvszeradományok helyett agymosó-táborokra
kell a költségvetési fedezet. Hogy ilyenkor az abortusz-e az egyetlen megoldás? Sajnos
alighanem igen, mert sem a magzat megfelelő fejlődése, sem a megszületett
gyermek megfelelő gondozása nem biztosított. Ahogy sajnos a szülők emberi
méltósága, emberhez méltó élete sem.
Amikor tehát a
magukat keresztényinek tartó politikusok nem a szociálisan indokolt abortuszok
okainak megszüntetését, hanem az elvégzésük tiltását tekintik központi problémának,
akkor ugyancsak szemforgatási gyanú fogalmazódhat meg. A Biblia a vadászat
tilalmán kívül ugyanis arról sem rendelkezik, hogy vesd meg fele-barátaidat, ha
nincs lakásuk. S vesd börtönben, ha ennek ellenére még léteznek. Mert vajon
ugyanezek a politikusok elmondhatják-e tiszta lelkiismerettel, hogy mindent
megtettek az emberhez méltó életkörülmények megteremtése érdekében. Mert a
kereszténység alapvetően az emberi szeretetről is szól, s ilyen szempontból az
alanyi jogú demokráciáról. Nem arról, hogy menj templomba, majd tegyél meg
bármit, amit csak hatalmadban áll. Mert elfogadva azt, hogy a nagyobb közösség
lehetőségei adottak, az elvárható lenne a szeretet vallását politikává
emelőktől, hogy jogi eszközökkel ne fokozzák azok elesettségét, akiknek amúgy
is meg kell küzdeniük mindazzal a konfliktussal, amit egy gyermek elvesztése
okozhat.
Simay Endre István