2017. november 30., csütörtök

Pukli jött, játszott, süllyed

Emlékeznek Pukli Istvánra? Ugye igen. Ha mégsem, akkor kár. Annak idején a Tanítanék „arca” volt. Így a szervezettel részt vállalt abban, ami amolyan megtestesült szociológiai példájává vált egy esetleg jogos elégedetlenség semmibe földelésének. Mert aligha állítható, hogy a tanárok elégedetlenségére szervezett megmozdulások markáns, más jellegű eredményre vezettek.

Pukli István, a mégis tüntetők hátán a politikába kapszkodva, átszervezte magát a Polgári Világ Pártjába. Alapítóként, illetve az alapítók egyikeként. A legutóbb, a Magyar Nemzet című orgánumnak adott interjú szerint pedig onnan is kilépőben van. Az ok, amit említ olyan, hogy akár a miniszterelnök is mondhatta volna. Jellegét tekintve. Amennyiben nem ő a hibás, hogy szerepet vállalt a tanárok fásultságának növelésében, majd abban, hogy a pártját a bennfenteseken kívül aligha ismerték sokan. Mi akkor a gond? Pukli szerint a „kiválasztott figurák érvényesülnek, akik már 27 éve szereplői a magyar politikai közéletnek”. Ami így önmagában igaz. De nyugodtan hozzá tehető, hogy azért, mert valós alternatívát egy olyan párt, vagy mozgalom sem tud nyújtani, amelyik program nélkül, a vezetők pecsenyéjének a pirítására szerveződik.

Márpedig a tanárokat egy 2016-os, esős februári napon tüntetésre hívók nem igazán tudtak olyan pozitív üzeneteket kommunikálni, ami mellé jó szívvel álltak volna százezrek. A tüntetést követő hónap is csak a tiltakozás pontjainak számáról szólt. Olyan kevéssé megszólítva a társadalmat, hogy a tüntetések résztvevőinek a száma nehogy nem növekedett, hanem folyamatosan csökkent. Jelezve, hogy az állítólag a tanárokat megcélzó mozgalom-szervezők nemhogy a szülők szolidaritását nem tudták megnyerni, de még a tanárokat sem sikerült megszólítaniuk. A júliusi nap tűzére pedig gyakorlatilag elolvadt a kezdeményezés. A szeptemberi hattyúk nyilatkozatai pedig már előrevetítették: ismét gazdagabbak lettünk egy, a szervezési felelőtlenségek tárházából merített, tapasztalattal. Többek között arra nézve is, hogy mennyit érnek azok a tüntetések, mozgalmak, amelyek valós program nélkül, a szakmai közösségnél a kormánynak többet használva keverednek a rivalda fényköreibe.

Ettől persze nem kell okvetlenül a korménypárt ügynökének lenni. Elég lehet az is, ha valakinekúgy van küldetés-komplexusa, hogy ehhez nem ismeri az embereket, a tömegek megszólításának, illetve az elvárható programok megalkotásának lehetőségeit. A pártkapcsolatokat feszegető kérdésre Pukli ezt mondja: „Ha Fidesz-ügynök vagyok, nem kéne most a Bahamákon nyaralnom, vagy valami jól fizető állásban tengetnem a napjaimat?” Nos! A válasz valójában az, hogy nem. Nem azért, mert valami nagyon csavaros összeesküvés-elméletet nem lehetne felállítani. Sokkal inkább azért, mert gyakorlatilag ez tűnik a Fidesz normál működési módjának.

Annak a működési módnak, amelybe teljesen belefér a velük szövetségre lépők hátba döfése is. Az egykori koalíciós partnerek, mint a Független Kisgazdapárt, illetve az MDF példája mutatja: akinek a Fidesz és Orbán a barátja, annak nincs szüksége ellenségekre. Ha a mór megtette a kötelességét, akkor mehet a levesbe.


Andrew_s

2017. november 28., kedd

Béranyaság: segítség vagy gyermekvásár?

A napokban, az internet egy zugában, masszív vita alakult ki egy olyan téma kapcsán, amiről sokan tudnak, és még többen vélnek tudni. Ez utóbbi miatt különösen problémás lehet, mert vakvágányok egész erdejébe vihetnek el a blikkfangosnak szánt, de elfogulatlannak álcázottan elfogult írások. Nem azért, mert a vélemények ne lehetnének szabadok, elfogultak. Hanem azért mert felesleges úgy csinálni, mintha bárki a bölcsek kövét forgatná az ujjai közt.

Így, rögtön az elején leszögezem, valamint közhírré teszem, hogy egyrészt sosem voltam béranya, illetve bértelen anya sem. Másrészt nem vagyok az esküdt ellensége a béranyaságnak. Ahogy a nyílt örökbefogadásnak sem. Ahogy annak sem, ha egy újszülöttet fogad valaki örökbe. A gyermek számára egyáltalán nem biztos, hogy a befogadó családban, pusztán ettől az aktustól, kevésbé lesz emberhez méltó élete. De, mint megtudtam a viták során, hogy ez szinte részletkérdésé silányulhat a viták hevében. Holott a béranyaság is elsősorban a gyermekről szól. Akkor is, ha a 168óra honlapján közöltek (jegyzé: Parászka Boróka) pontosabban az ott idézett, béranyaszolgáltató vállalkozó szerint kizárólag a pénzről szól ez a történet. Holott éppen a cikk egy másik részében, az idézett béranyák szerint, ez a szülésről, a gyermek odaadásáról is szól. Vagy inkább szólhatna.

Igaz, akkor mind a két oldalt meg kellett volna keresni, és lehetőleg sok megszólaló véleménye alapján levonni valami következtetést a kérdésről. Egy pillanatig sem vitatva, hogy az olyan címadás, mint a „Nyomorúságon hízik a béranyaipar – Az új kaukázusi krétakörben azé a gyerek, aki akarja” sokkal több kattintást vonz, mint egy szerényebb. Mondjuk olyan, hogy a „Béranyaság egy grúz vállalkozó és néhány béranya szemével”. De ez legyen a szerkesztőség problémája. Miközben, ha eltekintünk a hétköznapok nyelvhasználatában tapaztalható pejoratív felhangoktól, akkor az „aki akarja” kitétel egy nagyon fontos kérdést érinthet. Mert a béranyaság is arról szól, hogy általában az áldoz rá pénzt, aki nagyon akarja azt a gyereket. Jól mutatja ezt egy lassan hét éve megjelent másik írás egyik betétje.

Noha a keretet szolgáltató cikk ebben az esetben is szól a pénzről, megszólaltaja a „másik oladalt” is. Nem feledkezve meg arról sem az egyébként 2011-es cikkben, hogy azért a szívességből, pénzért, lojalitásból kihordott gyermekek történetei a történelem számos korszakában felbukkantak. A konkrét írásban pedig a béranyán kívül megismerhettük Laurát is, aki egy méheltávolítás után szorult rá arra, hogy egy béranya segítségét vegye igénybe. A 2011. februári helyzetnek megfelelően akkor még Romániát jelölve meg „forrásországnak”. Mert hazánkban akkor is tiltott volt. Hivatalosan. Míg Románia mellett Indiát említik meg olyannak, ahol a béranyaság elfogadott dolog, és így felkereshető célpontjai lehetnek azoknak, akik ilyen módon szeretnének gyermeket.

A helyzet annyiban megválozott, hogy Romániában a külföldiek számára elérhetetlenné tették ezt a fajta családtervezési megoldást. Egy idén februári tudósítás alapján legalább is. Eszerint Ukrajnában, Kaliforniában és Oroszországban megengedett a kereskedelmi célú béranyaság. Miközben eszerint a hír szerint Thaiföld, India, Kambodzsa, illetve Nepál a külföldiek előtt ajtókat bezáró országok listájában látszik szerepelni. Ahogy Románia, Izrael, Hollandia, vagy Belgium is. Ami miatt a szomszédos ország megérdemli a figyelmet az egy kis hírbetét. Ami arról szól, hogy 2014-ben letartóztatták egy Temesváron működtetett magánklinika fenntartóit. Akiknek a hírek szerint magyar béranya is dolgozott. Valamint nyilván kuncsaftjaik is voltak. Ami világosan jelzi: a tiltás korántsem oldja meg a családok problémáit. Magánvéleményként hozzátenném: csak az árakat hajtja fel. Akár formálisan, akár informálisan.

De azt is jelzik az itt említett, és kétségtelenül kiragadott, de magyarul is elérhető, írások, hogy a kérdés korántsem egyszerű. Sem a béranyaságért fizetők, sem az azt vállalók oldaláról. Akik között magányosak, illetve családban élők egyaránt lehetnek. Olyanok is, akiket elsősorban a segítő szándék vezet, és egészen biztosan vannak olyanok is, akiket csak a pénz vezérel. Ahogy a szervezők, közvetítők között is lehetnek különböző attitűddel indulók. Vagy ahogy a béranyaság egyik fellegvárának tartott Indiában például a gyermektelenség egyfajta negatív bélyeg egy családon. Olyan képet festeni inkább a szemellenző mértékét jelenti, ami egyértelműen negatívnak, pénzsóvárnak tekinti az egyik, és emberileg ledarált, kiszolgáltatott félnek a másik oldalt. Egy pillanatig sem vitatva, hogy ilyen is van, meg olyan is. De valószínűleg nem csak Grúziában, hanem mindenhol. Hozzátenném: szinte mindenhol, ahol a haszonelvűség, a humánum, illetve az intimitás határmezsgyéjének ösvényein lépkedünk. Véradástól a feleségvásárlásig.

Azt hiszem a határt nem is igazán ott keresném, hogy pénzért vagy anélkül. Az emberi döntés szabadsága, illetve annak sérülése lehet az a pont, ami vízválasztó lehet. Ha például a gyermek szülését vállaló nő életét, egészségét veszélyezteti. Ha a gyermek kényszer hatására születik például. Akkor is, ha a kényszer fizikai, és akkor is, ha „csak” egzisztenciális zsarolás. De ebben az esetben nem igazán tennék különbséget aszerint sem, hogy a „megrendelő” külföldi, vagy a kihordó anyával egy országban él-e. Így a grúz béranyák helyzetét sem emelném ki az indiai, a román, a kanadai, vagy bármely más országban élőké közül. Azok is nők, és azok sem kevésbé pártolandók, ha rászorulnak.

Miközben tudom: az egzisztenciális zsarolást rá lehet húzni a világ szegényebb régióiba telepített központokra. Mondván, ott olcsóbban megszámítva szerveznek be béranyákat. Ebben lehet valami. De, elkerülendő a hétköznapi szemforgatást, az összes szegényebb régiókba, a humán erőforrások olcsóbb volta miatt, beruházót kéretik megkövezni. Önként eldobva mindent, ami ilyen régiókban készül. Természetesen, ugyanezzel a mozdulattal, hazánkból is kitiltva minden beruházót, aki ilyen okokból érkezik.


Andrew_s

2017. november 26., vasárnap

Eltemették az elítélt kópét

Fotó: Fuszek Gábor / Blikk
Pár nappal ezelőtt meghalt Stadler József, aki rendszerváltás utáni Magyarországon kétségtelenül az egyik szimbolumává vált a csibészeknek. Tegnap elkísérték az utolsó földi útjára, amelyről képek sorozata is megtalálható az interneten. Nagyjából ennyi. Meg egy kicsi.

Nem a halál ténye, mert az mindenkit utolér. A biológia jelen állása szerint. Mert a klónozás sem tudná az élet pillanatnyi állapotait, társadalmi környezeteit reprodukálni. Az azonban kétségtelen, hogy Stadler a stadionépítéssel megelőzte a korát. Orbánét mindenképpen. Ha kicsit később építkezik, talán még államtitkár is lehetett volna. Esetleg miniszter is, ha bizonyítani tudja: a terhére rót adócsalások egy részéért szotyolát vett a Fidesz-frakciónak. De ezt már nem fogjuk megtudni. Ahogy azt sem, hogy az akasztói vállalkozó vállalta volna-e ezt a fene nagy, és erősen kétséges megtiszteltetést. Ahogy azt sem fogjuk már megtudni, hogy Rózsa Sándor annak idején vállalta-e volna a nemzeti bankár állását. Noha a tehetsége talán meg lett volna.

Ha már Rózsa Sándor... Stadlert is elítélték, és nem távollétével tüntetett az el sem indított vizsgálat végén összeült bíróság ülésén. A felrótt csibészségek zöme is inkább egyfajta naivitást, kedves csínytevést sejtetett. Amitől nyilván nem lesz szent, és joggal érte utol az igazságszolgáltatás gépezete. Márciusban még öt évre ítélték. De már akkor megemlítették az egészségi állapotának nem éppen kívűló voltát. Ez okozhatta, hogy könyvének dedikálása közben lett rosszul, és ezt követően érte utol a halál.

A temetésen Lagzi Lajcsi zenélt. Aki nem kevésbé vitatható figurája a magyar közéletnek. Ugyanakkor érdemes a képeket megnézni abból a szempőontból is, hogy sokan búcsúztatták és rengeteg virággal. Aligha kirendelt statiszták, és aligha közpénzből kanyarított koszorúkkal. Ami azért azt jelzi: a környezetélben sokan szerették, kedvelték a sokak által inkább csak kópénak elkönyvelt Stadler Józsefet.


Andrew_s

2017. november 25., szombat

Rétyi könyve: Billegnek a frakció-asztalok?


Úgy három napja szúrták ki, hogy a sorosozásban a Fidesz frakció szintet lépett. 5000 példányban rendelték meg, még októberben, a pestisracok.hu portált is fenntartó GerillaPress Lapkiadó és Média Tanácsadó Kft.-től Andreas von Rétyi könyvét. Potom 13 millióért. „George Soros - A multimilliárdos globális hálózata és az általunk ismert világ vége” címmel.

A Fidesz parlamenti frakciója egyébként nem ötezer fős. Úgyhogy vagy baromira billegnek az asztalok, illetve székek, vagy ez lesz a karácsonyi ajándék a Fidesz aktivistáinak. Az utóbbira tippelek. Már csak azért is, mert a fórum-trollokat is el kell látni valami munícióval. A könyv ebben nagy segítség lehet. Amellett nem kell a szerényebb képességű aktivistáknak sem hosszabban magyarázni semmit. Csak mondanak egy oldal, illetve bekezdésszámot, és már mehet is menet. Jutányosan, vagy sem. Ízlés dolga. A 24.hu három napja még úgy tudta, hogy ez nagyon jutányos ár. Lehet. Annak, akinek megéri 2600 Ft-ért a könyv. Meg ahhoz képest, hogy a Pesti Srácok oldalán tényleg 2990 Ft-ért hírdetik. Kedvezményesen. A feltüntetett eredeti ár helyett. Ami majdnem egy ezressel volt több. De a nagy érdeklődésre tekintettel engedtek az árból. A még nagyobb érdeklődésre való tekintettel a Fidesz frakció pedig megvette a raktárkészlet egy részét. A jelek szerint. Vagy sem. Vélemény kérdése.

Azon is el lehet természetesen gondolkodni, hogy a szerzőt, mint betüvetőt mennyire lehet, illetve mennyire érdemes komolyen venni. A 444.hu-n megjelent vélemény szerint elég fékezett habzással érdemes beleélnie magát bárkinek Rázyi világába. De az is mindenkinek a magánügye, hogy hisz-e a Földön kívüli életben, a csillagkapukban, vagy bármi másban. Lehet, hogy Soros is egy csillagkapun át közlekedik, és tulajdonképpen időutazó. Akár ebben is hihet valaki. Szíve joga.

Valójában érdekesebb az, amit a könyv kapcsán, és vélhetőleg kedvcsinálónak írtak a Magyar Menedék Könyvesház oldalán. Úgy fogalmaznak, hogy Soros valójában zuhanórepülésben van. Amiről „természetesen” csak a fősodortól távolabb álló hírforrások tudósítanak. Amitől természetesen ez is lehet valamennyire igaz. Azt például megmagyarázná, hogy Orbán, és kabinetje, miért pécézte ki céltáblának Soros Györgyöt. A bátorságáról híres, még a saját előterjesztéseit sem megszavazni, de egy diktátor előtt hajlongani kész, magyar kormányfő valószínűleg könnyebben rúg egy fekvő oroszlánba. Mert az olyan férfias. Egy stadionöltöző magányában. Mélyen a zsebébe nyúlva.


Andrew_s

Az olimpikon, aki a Jobbikra cserélte a Fideszt

Előre bocsátva, hogy természetesen egy sportembernek is joga van azt a pártot, amelyiket akarja, azért elgondolkodtató is lehet a legújabb hírek egyike. Az, hogy Kovács Tamás egykori olimpikon, olimpiai bronzérmes vívó elfogadta Vona Gábor felkérését és a Jobbik képviselőjelöltje lesz. A jelenség mellett az indoklás is elgondolkodtató.

Leginkább az, hogy a hatalmi arrogancia nem igazán számol az egyénnel. Ez jól lemérhető azon, hogy az utolsó csepp valószínűleg nem is annyira a Fidesz morális, illetve politikai vakrepülése lehetett az olimpikonnál. Sokkal inkább az, hogy a fejére ültettek egy Titán-elvtársat (fiatalabbaknak: Ti tán tudtok vele kezdeni valamit), aki aztán magy ívben leköpte Kovács Tamás apjának, Kovács Pálnak az emlékét. Ha valami, akkor az ejtőernyős beültetések rendszere, és a feladatra emberileg láthatóan alkalmatlan, de hatalma balga tudatával teljesen eltelt, és kinevező felé valószínűleg a leváltásáig lojális, vezető kinevezése árulkodó. Annak, aki nem negyven éves újszülöttként élte meg a rendszerváltást, hanem némi emlékeket őriz a késői Kádár-kor szokásrendszeréről. Abból a korból, amelyben a jelenlegi Fidesz-vezetés is szocializálódott. Amely emlékek alapján nyilvánvaló: Orbánnak, illetve híveinek, valóban nem a módszerekkel, a kádárizmussal volt baja akkortájt.

Ugyanakkor, maximálisan tiszteletben tartva a sportember pártválasztását, azért érdemes kiemelni, hogy a „néppártosodott Jobbik választási programját” emlegeti az indokok között. Ami részben jelzés, hogy a Fidesz, ahonnan jön, már nem tekinthető szerinte néppártnak, részben azt is jelzi, hogy a Jobbik cukiskodása, középre vonszolódása láthatóan hatásos optikai tuningot jelent. Azok szemében mindenképpen, akik már elfeledték Vona gárdamellényes belépőjét, Orbánnal közös istállóból való indulását, és mindazokat a rasszista, szeggregatív megnyilvánulásokat, amelyeket a Jobbik keretei között egész jól elviseltek. Legfeljebb besorolták az illető „irodalmi munkássága”, magánmegnyilvánulásai közé.

Amely utóbbiak nem csak a múltban jellemezték a Jobbikot. Legutóbb közel két hete képviseltette magát a Jobbik a lengyelországi fajvédők felvonulásán. Márpedig Toroczkai László, a Jobbik alelnöke aligha tekinthető a Jobbiktól független politikai entitásnak. Aki, nem mellesleg, Ásotthalom, burka-ellenességben burkolódzva népszerűséget remélő polgármestere is.

Azt alig hiszem, hogy Kovács Tamás képviselői részvételét leszavazná a Jobbik elnöksége, vagy a párt választmánya. Annál sokkal jobban rá vannak szorulva a közvélemény számára elfogadható párt-arcokra. Azt meg csak remélni szeretném, ha Kovács Tamás, mint szabadon választó és választható magánember értékválasztása, a Jobbik említett nézeteivel való rokonszenvezése minél kevesebb fiatalnak jelentene példát. Különösen a sportban, ahol szintén aligha jelent pozitívumot a származáson-, a valláson-, az anyagi helyzeten alapuló előítéletesség. Mert különben a pokolban játszható félidőket hozhat csupán.


Andrew_s

2017. november 23., csütörtök

„Már csak az utolsó jegyek” konzultáció-határideje

Forrás: Vastagbőr
A népszavazást pótló pótkonzultáció legújabb híre az, hogy a hatalmas érdeklődésre való tekintettel még mindig várják a leveleket. Halász János bejelentése alapján december 1-ig. Amely hír hallatán óhatatlanul a bazári kikiáltók marketing-blöffje jut az ember eszébe. Amikor az üres sátor előtt a telt házra hivatkozva „már csak az utolsó jegyeket” próbálják rásózni az óvatlan arra járókra.

Alig egy héttel ezelőtt még annyira meg volt akadva a kommunikációs gőzhenger, hogy a jelenleg külügyérként szolgáló nyaloncot akarták bevetni egy telefonso kampányban. Mely bevetés ténye már akkor is ellentmondani látszott a végtelenül nagyra beállított, végtelenül nagy hangon hirdetett érdeklődésnek. Valósabbnak tüntetve fel azt, hogy valójában olyan alacsony a visszaérkezési arány, amihez már hazudni sem lehet egy hihető számot. Ennek alig mond ellent az, hogy az LMP-s konzultáció-látogatók szerint hatalmas kamu az egész. Amire a 24.hu értesülése szerint a kormányzati tájékoztatás felkent mondóka-felelősei némi sorosozós rizsával reagáltak. Akár nekik is igazuk lehetne.

Azonban az továbbra is világos, hogy ha a kormány, és benne Orbán Viktor olyan fenemód biztos lenne a támogatottságukban, akkor népszavazást tartana a kérdésben. Maga az a tény, hogy erre nem kerül sor mutatja: maga a hatalom sem hisz a saját szövegében. Valószínűleg okkal. Mert tegyük fel, hogy igaz az a szám, amit állítanak. Az a bizonyos 1,7 millió. Azt is feltehetjük akár, hogy csak azok küldték vissza, akik egyet értenek Orbánnal. Azt is tegyük félre, hogy a bolsevik módszertanhoz hozzá tartozhat a kisebbség nevében, mesterségesen előállított többség. Amit jól példázott a 2014-es választás. Az, amelyen a Fidesz kevesebb, 2,1 millió, szavazattal nyert parlamenti kétharmadot, mint amennyivel korábban választásokat vesztett. A 2014-es és a jelenlegi számokból azonban látszik: annyian sem küldték vissza a sorosozós badarságot, ahányan korábban beszavazták a Fideszt a hatalomba.

Így könnyedén előfordulhat, hogy a mostani hosszabítás célja leginkább a korábbi támogatottság hihetőbb állításának megalapozása lehet. Ami puszta szóvirág. Ellentétben egy népszavazás többször ellenőrzött eredményével. Amely alapján azt tudjuk: legutóbb a többséget nem érdekelte Orbán-ripacs akciózása.


Andrew_s

2017. november 22., szerda

Jézus, Debrecenben, mennyi helypénzt fizetne?

A bitek jöttek, és pihegve szóltak: Debrecenben, mint egy jézusi tanokat hirdető vallás kis hazai fellegvárában, megadóztatnák az ételosztást. Azt követően, hogy a pápa ugyanennek a hónapnak a 19. napját tette meg a szegények világnapjává, igazi emberbaráti, és politikailag is telitalálatnak tekinthető gesztust üdvözölhetünk a kezdeményezésben. Kétséget sem hagyva afelöl, hogy a hatalom ott rúg bele az elesettekbe, illetve az azokat támogatókba, ahol csak képesnek érzi magát erre.

De Debrecen vezetése hagyományosan ilyen emberbarát. Még emlékezhetünk arra, hogy a Pannon Géniuaz már 2015 januárjában egy várható menekülthullámról beszélt Párizsban. Most hagyjuk azt, hogy az erre való felkészülés első hulláma kimerült a magyar nyelvű plakátok kihelyezésében. A Debrecenhez kötődő menekülügyi hír az volt, hogy bezárták az év végével a menekülttábort. Nem bővítették, nem tolmácsokkal erősítették meg, nem humanitárius beruházásokkal tették kezelhetőbbé. Bezárták. Mert arrafele, Kósa városában már csak ilyen volt akkortájt a humanizmus a jelek szerint. De ez van. Meg emléktábla a falon. Mármint a Református Kollégium falán. 2012 óta. Horthynak, aki a saját bevallása szerint is antiszemita volt. Mondjuk valaki szólhatott volna az avatóknak, hogy Jézus is arrafele élt, ahol az antiszemiták által utált népcsoport. Meg azt sem ártana tudni, hogy a Biblia alapján Jézus az emberiséget váltotta meg, és az álala tartott ételosztásnál sem kért helypénzt senkitől. Ahogy, alkalmasint, tőle sem kértek.

De az régen volt. A most meg most van. Debrecenben is. Itt a helynek ára van. Töltöttkáposztában is kifejezhető ára. A Pallás György, az MSZP Hajdú-Bihar megyei szóvivője által jegyzett szövegből csak az nem volt világos, hogy négyzetméterenként vagy összességében kell egy töltöttkáposztányi baksist fizetni az önkormányzatnak? De szerencsére az előterjesztőként Pacza Gergelyt említő internetes oldal elérhető, és az előterjesztés szövege is letölthető, elolvasható. De nem hibáztatom a főosztályvezető urat. Lehet, hogy neki pont annyira hiányzott ez az egész, mint egy jó kis hanyattesés a tizedik emeletről. A csukott ablakon át.

A tervezetthez tartozó táblázatból kiderül, hogy annyian tényleg nem diszkriminatív, hogy az egyházi rendezvényekkel azonos díjszabást említenek az ételosztáshoz is. Azt is világossá téve, hogy az önkormányzat számára sokkal értékesebbek a karitatív tevékenységek, és köztük az ételosztások, mint a például az önkormányzati rendezvények, illetve a virágkarnevál. Amennyiben három és félszer annyit kell fizetni a szegények támogatására igénybe vett területért, mint amennyit a Virágkarnevál kóstál. De csak akkor, ha étkezés előtt, esetleg utána senki nem akar kezet mosni, és egyéb dolga sem akad. Mert a táblázat egy másik sora alapján kiderülhet, hogy a hulladék összegyűjtése, a kézmosó-, illetve illemhely egy külön díjtétel alapján fizetendő.

De teljesen megértem az előterjesztőket, illetve az ötletgazdákat. Tényleg! Akkor is, ha ez „csak” egy módosítás pillanatnyilag. Az, aki nem hiszi el, hogy az ország maga a Kánaán, miközben nem veszi észre, hogy Debrecen csatornáiban is mézes tej csobog, az pukkadjon meg. Ha pedig ennek a figyelmetlenségnek az illusztrálására még sorban állókat is képes toborozni, akkor fizessen! Elvégre sosem lehet tudni, hogy mikor kell nem-közpénzből elutaznia valakinek Floridába.


Andrew_s

2017. november 21., kedd

A tanároknak is PISA kellene

A magyar oktatással kapcsolatos mai médiavízcsapokból a PISA-eredmények éppen aktuális cseppjei potyognak. Rendszerint olyan felütéssel, hogy mindenről a jelenlegi kormány tehet, illetve a magyar diákok a fasorban sincsenek. Mármint abból a szempontból, a kollaboratív problémamegoldáséból, amit az OECD ma publikált összefoglaló tanulmánya elemez.

A szalagcímekbe talán nem fér be minden elemzési szempont, vélemény megemlítése. Így érthető, ha az adatok egy része kicsit hátrébb sorolódik. Ilyen adat például az, hogy nem tegnapi adatok, hanem 2015-s adatfelvételek alapján készült az elemzés. Kicsit még hátrébb azt is általában megemlítik, hogy ilyen vizsgálatokból nincs valós referenciaérték. A korábbi 2012-s elemzések ugyanis az egyéni problémamegoldási készséget mérték. Az együttműködésen alapuló, közös munkát, közös gondolkodást feltételező vizsgálatot ezzel kicsit bajos összehasonlítani. Ettől persze még koránt sem kell büszkének lenni a magyar fiatalok eredményeire, de valójában nem tudjuk tiszta szívvel azt mondani, hogy most romlott el minden. Amit egyébként az idősebb generációk tagjai akár a saját emlékeik alapján is értékelhetnek.

Ha politikai, illetve biológiai amnéziát kicsit félre tesszük, akkor valójában már az 1960-as években is az egyéni eredményeket díjazta az oktatás. Annak idején az egyetemi felvételen kedvezményt nyújtó szaktárgyi versenyek is az egyéni problémamegoldást favorizálták. A nagy oktatási reformként köztudatba vert új szelek által idefújt tesztalapú képességfelmérés elharapódzásával ez a helyzet valószínűleg csak romlott. A sablon-orientált eredménymérés ugyanis nem igazán kedvez az intuitív gondolkodásmód kialakulásának. Anélkül meg hibádzik a problémamegoldás képessége is. Mármint akkor, ha a problémát nem lehet belefektetni Prokrusztész szellemi ágyainak egyikébe. Ha ehhez még hozzájön a közös gondolkodástól távol tartó mérési rendszer, a fetisizált frontális oktatás, akkor a közös bölcsesség ötletei sem segítenek.

Ellenben tesztlapkitöltésre szocializáló oktatás még a frontális oktatással szakítva sem sok eredményt hoz. Aki nem hiszi, próbálja ki. A diákokból kialakult csoportocskákban nem egy esetben nem a probléma megoldásáról kezdődnek a viták, hanem a kiválasztandó válaszlehetőségek valószínűségeiről. Az egyéni tippeléseket a közös tippelés váltja fel. Megpróbálva kitalálni a teszt összeállítója által elvárt választ. Amiben valószínűleg nem kis szerepet játszik, hogy a tanuló értékelése továbbra is egyéni. No meg aztán, az egyéni, sablon alapján nem értékelhető válaszokkal csak a baj van. Felkészülést, egyéni döntést vár el a javítása a tanár részéről. A döntés megindoklásának a képességét, illetve az erre való hajlandóságot. Ellentétben a kipipálható kulcsszó-listákkal, illetve előre definiált „A,B,C,D” válaszokkal.

Amikor tehát a 2015-ös adatok alapján megállapítjuk, hogy a hazai diákság közös problémakezelése nincs az OECD-tagállamok átlagánál sem, akkor ez nem egy olyan eredmény, amin nagyon meg kellene lepődni. Könnyű szívvel még csak a jelenlegi kormányra sem lehet emiatt ráteríteni a vizes lepedőt. Mert a közleményekből rendre kimaradni látszik, hogy a 2015-ben 15 éves tanulók eredményeit szemlélhetjük. Ez azt jelenti, hogy olyan diákréteget vizsgál, akiket esetleg már 2003-2004 körül elkezdett idomítani az oktatási rendszer aktuális intézménye. Annak érdekében, hogy már az iskolaérettség felmérésekor megfeleljen az „ülj le, állj fel, egyél, aludj, tanulj, felelj” idomítási rendszernek. Olyan tanerők vezetésével, akik már akkor is a maradványelvű pedagógusképzésből szabadultak be az iskolákba.

Mérhetetlen tisztelettel az iránt a kisebbség iránt, aki igyekezett, és képes volt szakítani a tanárok tanáraiba szocializált ketreccel. Már csak azért is, mert ezeknek a tanároknak volt mindig köszönhető, hogy a diákok jelentős része jelentősebb sérülés nélkül képes átvészelni az iskolapadban töltött éveket. Megőrizve kíváncsiságot, a másik felé fordulás képességét, a közösséget építő szemléletet, és általában azokat az értékeket, amelyek hiányára aztán illik nagyon rácsodálkozni a későbbiekben. Mint például a jelen felmérés esetében is. Annak a felmérésnek az esetében, amely nem kis részben a várható elvárások változásaihoz való alkalmazkodás képességét hivatott felmérni. Amely várható változásokra az a tendencia látszik jellemzőnek, hogy a rutinszerű, leginkább betanított munkásként elvárt képességekkel szemben növekszik a rutintól eltérő helyzetek csoportos, illetve analitikus kezelési készségének a jelentősége.

Amikor a PISA-eredmények fényében értékeli valaki a jelenlegi kormány jelenlegi oktatáspolitikáját, akkor valójában nem feltétlenül a 2015-ös, évtizedes salakhalmokat görgető pillanatfelvétel a legnagyobb probléma. A jövő szempontjából sokkal nagyobb gondot jelenthet az a képzési gettósítás, amely a jövőt alárendeli az ipar pillanatnyi igényeit kiszolgáló középostoba szolgaréteg „kinevelésének”. Parragh László ajánlásával.

Ugyanakkor ezen egy szimpla kormányváltás sem segítene. Pont azért, mert a tanerők, a maguk beidegződéseivel, a szülőket nem feltétlenül partnernek tekintő, a diákokat egyénileg versenyeztető, a tanulókat a kényelmes tesztfeladatokkal minősítgető szemléletével maradnak. Kivéve a kivételeket. Akik arányáról már csak azért sem igazán van képe az átlag szülőnek, mert számára az iskola mindig az adott tanári kart jelenti. Meg azért sem, mert a tanároknak nincs „PISA-jelentése”. Holott talán az sem ártana. Ahogy egy széles bázisú politikai konszenzus sem ártana. A néhány évenként megrángatott iskola-, tanárminősítés-, és oktatás rendszere helyett.


Andrew_s

2017. november 20., hétfő

A soros Tudjukki válasza, annak értéke

A soros nemzeti konzultációval csak a baj van. A kormánynak is. Mert egy korábbi hír szerint a kormányfő kedvenc nyálverője is rákerült a szolgálatba helyezési névsorra. A legutóbbi hír pedig arról szól, hogy Soros György ment végig a kérdéseken. A saját honlapján, és tételesen.

Ugyanakkor valószínűleg kár lenne illúziókat kergetni. Egy vérbeli Orbán-hívőt a tények nem igazán ingatnak meg. Egy jól lefizetett hívőt sem. Egy egzisztenciálisan megzsaroltat sem. Ők azok, akiket a sorosozás önellentmondásai sem ingatnak meg. Ahogy korábban sem inogtak meg. Ahogy az sem zavarja meg a világképüket, hogy a kormányfő nyilvánvalóan lebecsüli a szellemi képességüket. Ugyanakkor azok, akik eddig sem igazán hittek a világ olyan leegyszerűsítésben, hogy Orbán egy szent és Soros maga az ördög, azok eddig sem áltatták magukat az egész konzultáció gyáván álságos lényegét illetően. Ehhez még azt sem kell feltételezni, hogy Soros egy angyal. Egyszerűen elég a tényeknél maradni. Akkor talán legalább Soros utazásai kapcsán nem ragadnának bele egy időgödörbe a nemzeti szócsövek.

A hívők szociológiáját különben jól illusztrálják a hatalmi reakciók is. A tételes cáfolatokkal nem tudván vitázni, Magyarország megtámadásáról kezdtek fecserészni. Holott Gulyás Gergely szövegének van egy gyenge pontja. Az, hogy a kormány nem azonos az országgal. Akkor sem, ha Orbán szerint neki van országa és nem az országnak van kormánya.

Soros tételes cáfolataival kapcsolatban ugyanakkor az is elmondható lehet, hogy közlése esetleg szintén tévedés volt. Nem a tényei miatt. Sokkal inkább azért, mert a tételesen cáfolható ostobaságok, csúsztatások immár többszörös cáfolatai, a vitaalap látszatát kölcsönözve, óhatatlanul felemelik a cáfolt tételeket is.


Andrew_s

Étteremfoglaló: Gulyástól szotyis zacskóig

Olvasom, hogy „Gulyás Mártonék megszállták Zsidai Roy éttermét a várban”. Az alcím alapján azonban nem a menü ellen tiltakoznak, hanem szociális bérlakásokat követelnek. Valamint a korupció megszüntetését. Kicsit nem értem, hogy mi köze ehhez egy étteremnek. Még akkor is, ha köze lehet a nagy nemzeti korupciós játékokhoz.

A későbbi fejlemények közé tartozik, hogy Közös Ország Mozgalom és a Város Mindenkié csoport aktivistáira rázárták az éttermet, rendőrt hívtak, és Gulyásék most azon nyöszögnek, hogy korlátozták a személyes szabadságukat. Kicsit furcsán az a helyzet állt így elő, hogy az aktivisták nem akartak távozni, majd amikor, ezt is tudomásul véve, maradásra bírták őket, akkor azonnal menni akartak. Ezzel sikeres alakítást adtak a „Gyáva forradalmár” című, majd csak a jövőben esetleg megírandó, darab főpróbáján. Holott az teljesen világosnak tűnik, hogy az étterem alapvetően nem demonstrációs hely, hanem egy szolgáltatást végző vállalkozás. Ha bemennek, illetve demonstrálnak, és ezzel a szolgáltatást veszélyeztetik, akkor valójában Gulyáséknak ugyanúgy semmi keresnivalója ott, mint egy szerkesztőségben. Ettől még természetesen bemehetnek és demonstrálhatnak az aktivisták. Csak akkor kéretik a következményeket is vállalni. A kettő együtt jár. Akkor is, ha a törvényekkel nem ért valaki egyet.

Beleértve azokat a törvényeket is, amelyek legalizálják a nemzeti korruptokrácia működését. Azt sem vitatva, hogy az így kialakított törvényi környezetnek egy éttermet üzemeltető a haszonélvezője lehet. Alapvetően azonban annyiért bérli az ingatlant, amennyiért tudja. Erről lehet Gulyáséknak az a véleménye, hogy rendkívül olcsó árat szabott meg a kerületi önkormányzat. Csak, akkor, az nem teljesen világos, hogy miért nem az önkormányzathoz mentek tüntetni? Elvégre ők szabták meg a bérleti díjat. Ennek kialakításában játszhatott szerepet a személyi összefonódás, de akkor is az önkormányzat lett volna a logikusabb tiltakozási hely. Legfeljebb kisebb cirkusszal jár, gyorsabban hazazavarják az aktivistákat, és konkrétabban kiszámíthatóak a következmények. Ez pedig kétségtelenül nem az a felállás, ami szimpatikus lehet egy provokációs epizodístának.

Mert azért alapvetően aligha több az eset a szimpla provokációnál. Esetleg a puszta pótcselekvésnél. A korupció nem az a fogalom, amelynek megemlítésétől mindenkin a megdöbbenés lesz úrrá. Legfeljebb akkor, ha valaki azt állítja, hogy nyomát sem látta életében. Az is elég életszerűtlennek tűnik, hogy egy étterem feleljen a szociális bérlakások hiányáért. Ezen az alapon elég sok étterem félhet holnaptól az étterem-foglalóktól. Alkalmasint a szociális bérlakások ügyében is kézen fekvőbb lehetett volna az önkormányzat környékén aktívkodni. Az étterem elfoglalásával egyik cél sem látszik közelebbinek. A figyelem felkeltése pedig derék dolog. akkor, ha korábban nem ismert tényeket helyez a napra. Valamint nem csak egy-három napra. Amennyi hírnév kijár egy ilyen akciónak. Legfeljebb.

Az önkormányzat helyetti éttermi tiltakozás nagyjából beleillik abba a sorba, amely láncra a választások megnyerése helyetti, a választási rendszer kritikájával folalkozó, megmondások is felfűzhetők. Ettől még lehet csettintgetni, hogy most aztán jól megmondták. A csettintgetések szünetében azért tegyék legalább néhányan a szívükre a kezüket. Aztán saccolják meg, hogy a kormányváltást, mondjuk egy méternyire levőnek feltételezve hány milliméternyi előrehaladást hoz egy-egy ilyen akció? Aztán azt, hogy ezek az akciók jelentenek-e nagyobb előrehaladást, vagy az jelentett volna nagyobbat, ha összefognak az ellenzéki erők? Amitől különben Gulyás erőteljesen elzárkózni látszott korábban. Ami miatt, noha tudom, hogy nem túl szimpi vélemény, de akár Gulyás is elugrasztható a következő zacsi pirított szotyiért. Orbánnak.


Andrew_s

2017. november 19., vasárnap

Várszegi távozik, az üzenete marad

Fotó: H. Baranyai Edina / Kisalföld.hu
A Pannonhalmi Bencés Főapátság éléről távozik Várszegi Asztrik. A főapát Szent Márton ünnepén jelentette be lemondását. Búcsúbeszédében, amelyet a Kisalföld idéz, azért közreadott néhány olyan gondolatot, amely könnyedén túlmutathat a főapátság kerítésén. Ahogy a lemondás gesztusa is.

Márton püspök annak idején a szegények pártfogójává szegődött. Ahogy Jézus sem a gazdagok kizárólagos megváltójaként teljesített küldetést ezen a sártekén. Nem Jézus hirdette a vagyon alapján való megkülönböztetést, és aligha az ő tanaiból volt levezethető a búcsúcédulák intézménye sem. Ahogy, néhány politikustól eltérően, azt sem hirdette, hogy a gyermek megkülönböztetendő, illetve megkülönböztethető a szülők együttélésének módja alapján. Akkor is, ha különben a gyermek megbecsült családtagként, szeretetben nevelkedik. A főapát szerint „Márton nem csupán a Kr. utáni IV. században, hanem a mi XXI. századunkban is időszerű, mert a szegények, kiszolgáltatottak sokasága és valósága mindig kihívás”. Amihez hozzátehetjük, hogy sajnos a gyermekek szegénysége sem időszerűtlen. Mert a szegénységben felnövő, szegénységhez szocializálódó gyermekek száma is egyre több. A különböző kimutatások szerint hazánkban is.

Ez lehet kedves az önzés kormányának, de messze nem azonos azzal, amit Jézus tanított. Akkor sem, ha a kormányban van olyan politikai képződmény, amely magát kereszténynek nevezi. De akkor sem, ha a szociális gettóképzés politikáját megvalósító országvezetés hangosan üvölti magát kereszténynek. Ellentétben a pápával, aki november 19-ét a szegények világnapjának nyilvánította. A szegényekének. Nem az ilyen, vagy olyan szegényeknek, hanem a nélkülözőknek általában. Igaz, a lelki szegénység, a diszkriminatív embertelenség, alapján a hazai kormány is nyugodtan tekinthetné a saját világnapjának. Akár Erdő Péter, a menekülteket annak idején megvető, kiszolgáltató, illetve kizáró pap ajánlásával. Azonban Ferenc, az Orbán-Erdő párostól nyilvánvalóan elhatárolódó, pápa aligha erre gondolhat.

Ahogy emlékezhetünk: Várszegi Asztrik annak idején, a szükség idején, az apátság kapuinak megnyitásával üzent. Erdőnek, a kormánynak, és a keresztényeknek. Azt, hogy a kereszténység a cselekedeteken és nem a lózungokon keresztül nyilvánul meg. Most, a főapát lemondása kapcsán, kicsit nehéz nem gondolni arra, hogy némi politikai nyomás is közre játszhatott a döntésben. A hívők egyfajta kiéheztetésével bármikor zsarolható az, akinek a hithez való hűsége nagyobb, mint a kedv a politikai keresztények talpának nyalásához. Ha pedig elindul egy utólagos karaktergyilkolászás, akkor biztosak is lehetünk abban, hogy Várszegi útban volt az Orbán-Semjén páros fémjelezte társaságnak.

De addig, ellenkező gondolatok igazolása híján, vegyük komolyan a közölt indokot. Azt, hogy 27 év után időszerűnek látja a fiatalítást. Ami önmagában is példamutató hozzáállás lehetne nem egy vezető számára.


Andrew_s

2017. november 18., szombat

Heller és a Jobbik fényezése

Forrás: Wikipedia / By Arild Vågen
A Jobbikkal való választási összefogás kérdése búvópatakként bugyog elő néha az ellenzék köreiben. Heller Ágnes, a baloldal és a Jobbik összefogásának lehetőségeit latolgatva ugyancsak megszólalt. Valószínűleg nem kellett volna. Nem cenzúrális, hanem ésszerűségi okokból. Mert óhatatlanul felmerül az elmélet és gyakorlat viszonyának a kérdése.

Mert elméletileg, az elmélet pont olyan, mint a gyakorlat. Gyakorlatilag azonban egészen más. Alighanem ez az, ami miatt a történelem többször bebizonyította: a remek elméleti modellek keserűséget és kudarcot fialnak a gyakorlatban. Ennél már csak az szülhet nagyobb problémát, ha az elmélet, illetve a puszta jó szándék, szakemberei olyan nimbusszal rendelkeznek, ami miatt nehéz szívvel cáfolják, ignorálják őket. Ilyen eset volt az, amikor az előző választás hajrájában elkezdődött az értelmiség levelező tagozatának ébredése. Melyben, aláíróként Heller Ágnes is részt vett. Ami nem lett volna baj, ha nem veszi senki komolyan. De a 2013-as, majd a 2014-es évek választási előkészületei azt mutatták, hogy az ellenzék igen szép sikereket ért el abban, hogy felüljön a saját retorikájának. Ebben pedig, amlékeim szerint nem kevés szerepe volt, hogy a neves filozófus elég sokszor nyilatkozott a médiának is. De ebben tévedhetek is.

A mostani megnyilatkozás azonban aligha szerencsésebb helyzetet teremt. Azt ugyanis, történelmileg, senki nem vitatja, hogy az „Amerikai Egyesült Államok és Churchill is együttműködött Sztálinnal, mert volt valaki, akit le kellett győzni”. Azonban ebből elég bajos, szinte már ostobasággal határos lehet mélyreható következtetéseket levonni a Jobbikkal való összefogást illetően. A világháború körülményei között földrajzilag meglehetősen elhatárolható országok vettek részt. Ha tegyük fel a Jobbikkal összefogó erők megtartják a maguk „Jaltáját”, akkor az országot, Orbán elzavarását követően miként szeretnék felosztani? Heller vajon mit javasolna? A Dunától balra a baloldal, és jobbra a Jobbik? Esetleg az Orbán nélküli Fidesszel? Alkalmasint persze ez az Orbán nélküli Fidesz is felvetne néhány kérdést az említett esetben. Akár azt is, hogy mennyire maradna Fidesz? De azt is, hogy akkor Heller szerint eljönne a nagykoalíciós Kánaán?

Minderre azt mondani, hogy Orbán nem Hitler, Vona nem Sztálin és az egész csak egy „funkcionális hasonlat”... Elméletileg lehet. De a gyakorlatban azért mégis csak ki kell nyitnia az országnak a választás másnapján is. Ahogy elméletileg az is lehetséges megoldás, hogy a filozófus-asszony nem foglalkozik olyan mellékes esetekkel, mint az abszolút többség hiánya. Bárki részéről is nyilvánuljon az meg. Azért a gyakorlatban nem bánnám, ha a választásokon induló pártoknak nem csak valamiféle fatalista forgatókönyvük lenne. Már csak azért is, mert egy küldetéstudattal meghibbant politikusunk van már. Éppen azt kellene leváltani. Lecserélése egy másik, hasonlóan „felkészült” politikussal aligha nyújtana megnyugtató megoldást.

Miközben azt sem érzem igazán jó megoldásnak, hogy a közelmúltat is jobb lenne a feledés függönye mögé zúzni. Apróra. Mondván: a zsidósággal kapcsolatos korábbi kijelentések ugyan szégyenletes jobbikos fellángolások voltak, de ne foglalkozzunk velük. Amiről az a helyzet jut eszembe, amikor Csurka antiszemitizmusát az „írói munkássága” részeiként aposztrofálták. A hatalomban érdekelt akkori MDF-vezetők. A Jobbik esetében, talán mert Simicska pénzét másként nem kapták volna meg, kétségtelenül elindult egy „cukiskodó” kampányvonulat. A legszembetünőbb megnyilatkozóik részleges kirakásával. Amolyan Jobbikok kialakításával. De azért a rasszizmus nem esik messze a fától. Jól példázza ezt az, hogy a sajtóértesülések alapján, Lengyelországban a Jobbik is képviseltette magát a „fehér Európát” hirdető széljobbos felvonuláson. Alelnöki és ifjúsági tagozati szinten. Talán mert a jobboldali radikalizmust sem lehet elég korán kezdeni. A kis cukik.

Ettől függetlenül, természetesen, lehet Heller Ágnesnek az a véleménye, hogy mindez szóra sem érdemes. A baj az lehet legfeljebb, ha az ellenzék komolyan veszi. Fenntartva azt a véleményem, hogy aki szerint esélytelen egy Fidesz-Jobbik koalició, az szedjen más porokat. Ahogy az LMP bevonódása sem lenne különösebben újdonság. Egyfajta, a Jobbikot is kooptáló, nagykoalíció különben már korábban is kirajzolódni látszott. Így Heller Ágnes is lehet, hogy csak az idők szavát hallja? Bár Jaltában mintha hiányzott volna Hitler ültetési kártyája. Ahogy a Hitler nélkül nemzetiszocialista párté is.

Ja, bocs. Az csak egy jelképes hasonlat volt. Hol is lesz akkor Jobbik-ország, illetve Fidesznia határa? Valamint hol lesz a helyük a nagy kiegyezők szerint a többieknek?


Andrew_s

2017. november 15., szerda

Szijjártó lett a konzultáció csicska-hangja

A nemzeti ellenségkeresés konzultatív bizonyítványa, a jelek szerint, nem túlságosan kelendő. Ahogy a küldetéstudattal megvert önfelkent vezér sem bízik talán már annyira a saját meggyőző erejébe. De az is lehet, hogy a küldetéstudat olyan szintjére lépett, amikor szerinte az egyszerű állampolgár már nem méltó, hogy a hangját hallja.

A legújabb hírek alapján kirajzolódó a kép legalábbis erre utalhathat. Az ugyanis nem nagy újdonság, hogy a Fidesz telefonos kampányba kezd. Eddig azonban többnyire Orbán Viktor volt az, aki a robotpapagájnak kölcsömözte a hangját. Miniszterelnökként, és a Fidesz elnökeként próbálva eljátszani a politika kiérdemesült porszívóügynökét. Annak érdekében, hogy eladja az éppen aktuális kampányra beizzított éppen érvényes mondandóját. Ha mégsem csak Orbán Viktor beszélt eddig a Fidesz nevében, akkor is meglepő lehet, hogy egy alapvetően belpolitikai téma szajkózására a külügyekért felelős minisztert kérik fel. Márpedig a sorosozó konzultáció telefonos népszerűsítése esetén ez látszik kibontakozni. A Fidesz ellenségkeresésének magyar hangja, a jelek szerint Szijjártó Péter lesz.

Amiből több dolog is következhet. Az egyik maga a telefonos kampány puszta létéből sarjad. Az, hogy a kormánytagi megítélések szerint többen használják a szemetesveder bélelésére a konzultációs kérdőívet, mint ahányan visszaküldik. Így, felmérve a visszaérkezések ütemét, talán rájöttek: olyan kevesen küldik vissza, hogy egy hihetőnek látszó számot már hazudni sem lehet. Ellenben, ellentétben egy valós népszavazással, legalább biztosak lehetünk abban, hogy mindenki azt mondhat a konzultációról, amit akar. De legalább mindenki azt hisz el róla, amit akar. Így az is lehet igaz, amit Hidvéghi Balázs mondott, a hír szerint, indoklás gyanánt. Eszerint a kezdeményezés indokola, hogy „a magyar emberek hangjára és kiállására minden eddiginél nagyobb szükség van”. Ami egy kabarészám felvezetője is lehetne.

Egy robotpapagájos hívás bevetése ugyanis éppen azt jelenti, hogy egy ember fog megszólalni. Az, aki felmondja a terjeszteni kívánt szöveget. Így azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a külügyér az egyetlen magyar ember, akinek a hangjára számít a kormányfő. Többesszámban. Ami kritika lehet Szijjártó felé is. Leginkább abban az értelemben, hogy ezek szerint őt találták legalkalmasabban, hogy egy, a tárcájától messzebb eső almát is jóizűen elfogyasszon. Igazolva azt, hogy a beosztás nem válik vízzé. Az egykori személyes szóvivő megmaradt, ami volt. Orbán személyes szóvivője. A miniszterelnök hatalomharácsolását látva, ez a kormányfői csicska eufémisztikus megfelelője is lehet. Akár.

Andrew_s

2017. november 11., szombat

Hazai mérleghinta politika

Azt hiszem, talán nem vagyok egyedül, amikor esetenként a szórványos hírolvasást választom. Mármint akkor, ha a hírek elkezdenek egyoldalúvá válni. Aztán eljön az a pont, amikor az ember úgy érzi: egy-egy hír olyan, mint cseppben a tenger. Esetleg az utolsó csepp, amitől elindulnak a gondolatok. Nem egy esetben a már korábban körbejárt utakon.

Valami ilyesmi érzéssel olvastam, hogy Békesi László korábbi pénzügyminiszter egy nem igazán optimista elemzést írt a jelen állapotokról, illetve a választás kimenetéről. Függetlenül attól, hogy az ATV-ben nyilatkozó politikus írása közel egy hónapja jelent meg. Beleértve azt az óvatosságot is, amellyel a következtetések helyességét a választások fogják igazolni vagy cáfolni. Az óvatosság indokolt, mert könnyedén válhat önmegvalósító jóslattá egy olyan következtetés, amely a Fidesz bebetonozódását sejteti. Akkor is, ha egyet lehet érteni a Békesi által említett tendenciákkal. Ahogy azzal is, amely állapotról a „Függetlenség napja” című film juthat az eszünkbe. Ha emlékszünk, abban van egy olyan jelenet, amikor a megszállást előrevetítő főszereplő olyasmit említ, hogy először a kulcspontokat foglalják el a megszállók.

Békesi „a pénztől kezdve a médiáig, működő infrastruktúrával és szervezetekkel” Fideszt említ. Ami valóban azt jelenti, hogy a kulcspozíciókat már megszállta a kormánypárt. Már csak azért is, mert ehhez hozzátehetjük az informális megfélemlítés olyan rendszerét is, amely a formális lehetőségekkel egütt már évek óta az erőszaktétel technológiáját idézi. Még az előző választások előtti időkből. De ez nyilván csak az egyik gondolati sor, amelyen elindulhatunk, ami felidéződhet. A másik az, ami szintén a korábbi választás korából köszönhet vissza. No, meg a gyarmatbirodalmak korából. Ami nem más, mint minden olyan tendencia formális, illetve informális erősítése, amellyel fokozható az ellenérdekelt felek közti megosztás. Ehhez, sajnos, nem kell hazánkban sok. Bőven elég egy kézfogás ezzel, egy gesztus annak, egy félmondat erősítése ettől, egy látszatmártírrá tétele amannak. Ez, a megfigyelhető kamupárt-képzési aktivizmussal teljesen megfelel a Fidesz populistáinak. Alkalmasint a Jobbiknak is.

Már csak azért is, mert a populista alapretorikában egyre kisebb a szakadék a Jobbikot időnként jobbról előzni kívánó orbáni lózungok, és a jobbszélről középre cukiskodó Jobbik közt. Így, noha ezt jelenleg mindkét oldalon ki kérik olykor maguknak, elég nehéz elhinni: nincs alapja egy Fiesz-Jobbik koalíció lehetőségének. A hatalom ugyanis nagy úr. Amellett, hogy a szenteknek is maguk felé hajlik a kezük állítólag. A szenteket meg nem a politikában kell szerintem keresni. Valahogy ezért nehéz felednem az LMP egykori vezetőinek azokat a gesztusait, melyekkel sokkal inkább a Fideszt erősítette, mintsem egy pozitív üzenettel állt volna elő. De legalább kevés csalódást okozhattak. Mert ez az a párt, amely a kezdetektől elnyerhette volna a feketeöves önszalámizó és –megosztó párt, nem annyira, büszke címét.

Emellé odatehetjük az orbáni kézfogást Szegeden, az egyre inkább hamvába haló MSZP-ambíciókat, a programtalanság haláltusájában is egymás köldökszöszébe vájkáló politikusokat, a Momentum nem kicsit zavaros ötletelését, illetve a Krétakör kötnyékéről közprovokatörré vált közszereplő pótszereplős kampányát. Alig különbözik a helyzet attól, ami a 2014-es választások előtt is odavezetett, hogy a Fidesz vezetése nyugodtan elugraszthatta az esedékes slapajokat a következő adag szotyoláért. Alig kell tenniük valamit ahhoz, hogy az ellenzék felszámolja önmagát. Holott már júliusban is látszott: az idővel és egymással vannak leginkább csatában.

Amiről Békesi, mint komoly politikus nem szólt, az a kérdés továbbra is ott vibrál ilyen körülmények között a levegőben. Az, hogy a jelen közállapotok kialakulásában mennyi a tervezettség, és mennyi a spontán ostobaság. Miközben valójában nem is tudom, hogy melyik lehetőség a rosszabb. Az, hogy az ellenzéknek nevezett massza nem egy prominense lefeküdt a kormánynak, vagy a maguktól is csak erre futja. A választékot a hatalmi őrültek, az udvari bolondok, és a banánhámozási verseny veszteseinek körére szűkítve.


Andrew_s