Emlékeznek Pukli Istvánra?
Ugye igen. Ha mégsem, akkor kár. Annak idején a Tanítanék „arca” volt. Így a
szervezettel részt vállalt abban, ami amolyan megtestesült szociológiai példájává
vált egy esetleg jogos elégedetlenség semmibe földelésének. Mert aligha
állítható, hogy a tanárok elégedetlenségére szervezett megmozdulások markáns,
más jellegű eredményre vezettek.
Pukli István, a mégis tüntetők
hátán a politikába kapszkodva, átszervezte magát a Polgári Világ Pártjába.
Alapítóként, illetve az alapítók egyikeként. A legutóbb, a Magyar Nemzet című
orgánumnak adott
interjú szerint pedig onnan is kilépőben van. Az ok, amit említ olyan, hogy
akár a miniszterelnök is mondhatta volna. Jellegét tekintve. Amennyiben nem ő a
hibás, hogy szerepet vállalt a tanárok fásultságának növelésében, majd abban,
hogy a pártját a bennfenteseken kívül aligha ismerték sokan. Mi akkor a gond?
Pukli szerint a „kiválasztott figurák érvényesülnek, akik már 27 éve szereplői
a magyar politikai közéletnek”. Ami így önmagában igaz. De nyugodtan hozzá
tehető, hogy azért, mert valós alternatívát egy olyan párt, vagy mozgalom sem tud
nyújtani, amelyik program nélkül, a vezetők pecsenyéjének a pirítására
szerveződik.
Márpedig a tanárokat egy 2016-os,
esős
februári napon tüntetésre hívók nem igazán tudtak olyan pozitív üzeneteket kommunikálni,
ami mellé jó szívvel álltak volna százezrek. A tüntetést követő hónap is csak a
tiltakozás pontjainak
számáról szólt. Olyan kevéssé megszólítva a társadalmat, hogy a tüntetések
résztvevőinek a száma nehogy nem növekedett, hanem folyamatosan csökkent.
Jelezve, hogy az állítólag a tanárokat megcélzó mozgalom-szervezők nemhogy a
szülők szolidaritását nem tudták megnyerni, de még a tanárokat sem sikerült
megszólítaniuk. A júliusi
nap tűzére pedig gyakorlatilag elolvadt a kezdeményezés. A szeptemberi hattyúk
nyilatkozatai pedig már előrevetítették: ismét gazdagabbak lettünk egy, a
szervezési felelőtlenségek tárházából merített, tapasztalattal. Többek között
arra nézve is, hogy mennyit érnek azok a tüntetések, mozgalmak, amelyek valós
program nélkül, a szakmai közösségnél a kormánynak többet használva keverednek
a rivalda fényköreibe.
Ettől persze nem kell
okvetlenül a korménypárt ügynökének lenni. Elég lehet az is, ha valakinekúgy
van küldetés-komplexusa, hogy ehhez nem ismeri az embereket, a tömegek
megszólításának, illetve az elvárható programok megalkotásának lehetőségeit. A
pártkapcsolatokat feszegető kérdésre Pukli ezt mondja: „Ha Fidesz-ügynök vagyok, nem kéne most a Bahamákon nyaralnom, vagy
valami jól fizető állásban tengetnem a napjaimat?” Nos! A válasz valójában
az, hogy nem. Nem azért, mert valami
nagyon csavaros összeesküvés-elméletet nem lehetne felállítani. Sokkal inkább
azért, mert gyakorlatilag ez tűnik a Fidesz normál működési módjának.
Annak a működési módnak,
amelybe teljesen belefér a velük szövetségre lépők hátba döfése is. Az egykori
koalíciós partnerek, mint a Független Kisgazdapárt, illetve az MDF példája
mutatja: akinek a Fidesz és Orbán a barátja, annak nincs szüksége ellenségekre.
Ha a mór megtette a kötelességét, akkor mehet a levesbe.
Andrew_s