Anti-Karácsony 2020

Forrás: dark.pozadia.org

Négy évvel ezelőtt, egy hasonló írást kezdtem azzal, hogy „a Karácsony nem mindenkinek ugyanazt jelenti”. Idén, azt hiszem ez kifejezetten érezhető lesz. A külső, illetve a társadalom belső körülményei egyaránt speciálissá teszik az idei ünnepnapokat. Lehet, hogy nem utoljára. Talán nem is először. Bár, gyanítom, először.

Ha körülnézünk, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a gazdasági világjárvány nagybani játékosai alapvetően egy kommunikációs konvergenciát mutatnak. S mielőtt most jönnének a szájhúzogatások: Igen, van tömeges megbetegedés. Nem kétlem, hogy van. Ahogy vírusok is vannak. Nem azóta, hogy felfedezték ezeket az elszabadult örökítő-anyagokat, hanem valószínűleg az élet hajnala óta. Azóta teszik a dolgukat. Fertőznek, és a túl nagy sikerrel fertőzők kihalnak. A legsikeresebbek pedig beépülnek a gazdaszervezet örökítő anyagába. A kettő között pedig széles a skála. Azt meg majd a jövő fogja eldönteni, hogy a jelenlegi tömeges fertőzést okozó koronavírus-típusnak milyen sors jut. Tekintettel a mortalitási rátára, valószínűbb, hogy betagozódik majd a többi, rokonságába tartozó vírus közé. Kialakul egy immunitási egyensúly, és az eljövendő generációk majd együtt élnek vele.

Ettől persze senkinek nem lesz jobb, aki belehal. Ahogy a családjának sem. Pont olyan szomorú esemény, és pont olyan keserves órák, napok, hónapok követik majd, mint minden más haláleset kapcsán. Amely órákat, napokat, hónapokat a politikusok is igyekeznek keservesebbé tenni. Mert a politikusok is teszik a dolgukat. A hatalmi pozíciójuk mértékében cselekszenek, illetve tépik a szájukat. Olykor cselekvés helyett tépik a szájukat. Vagy cselekszenek a saját érdekükben, és a köz nevében tépik a szájukat. Amit a világszemléletük diktál, és a társadalmuk megenged. Mert azért alapvetően a politikus is a társadalmi hierarchia egy darabkája. Jobbára azt teszi, amit hagynak neki. Hogy mi köze ennek az ünnepekhez? Valószínűleg sok.

Egyszerűen azért, mert a mélyülő válságok terepein a politikusoknak égető szükségük van valamilyen bűnbakra. Lehetőleg olyanra, amit objektív körülményként lehet feltüntetni. Egy biológiai objektum, esetünkben egy koronavírus, igen kiváló erre a célra. Gyenge az egészségügy teljesítőképessége? Ugyan, kérem. Járvány van. Gyenge a gazdasági hatékonság? De, dehogy! Otthon kell maradni, mert járvány van. De azért tisztelettel megkérdeznék egy ebben járatosabbat arról, hogy megpróbálta-e már a gazdasági válság-gócok, illetve a járvány-kommunikáció térképét egymásra fektetni? Mert erősen szubjektav érzésként nagyon úgy tűnik, hogy az utóbbi decibeljei jól összecsengenek azzal, hogy tűnik nagyobbnak a baj.

Hazánkban pedig elég nagy gondok látszanak. Az ugyanis már a tavaszi satufék kapcsán látszani látszott, hogy az ország gazdasági tartalékai gyakorlatilag a helybenjáráshoz is kevesek. A helyzet pedig, félek tőle, azóta sem lett sokkal jobb. Nem a sikerpropaganda ön-vállonveregetésének a szintjén, hanem a mindennapokban. Azokban a mindennapokban, amelyekben a nagy nemzeti karantén tovább atomizálja a lakosságot. Érteni vélem, hogy mekkora nagy engedmény, hogy az éjféli misére bárki elmehet. Ha van olyan templom, ahol megtartják. Azt a hatalmas kegyet is, hogy a szeretet jegyében nagy kegyesen megengedi a hatalom az idősebb szülők meglátogatását is.

Ez azonban valószínűleg alárendelt szereppel bír ahhoz képest, hogy talán okkal, de lakásukba kényszeredetten élnek sokan. Olyanok is, akikre talán eddig sem nyitották rá sokszor az ajtót, de most a hatalom kiváló kifogást is gyárt ehhez. Nem a karácsonyfa ünnepén, hanem általában. Mert az emberek jó része általában is ember, általában is vannak napjai az életének. De kétségtelenül lehet, hogy a nagy népi elszigetelődés Karácsonykor még szembetűnőbb. Így aztán felértékelődhet az a hagyomány, amely szerint a karácsonyi ünnepsor egyike azon jeles napoknak, amikor az öngyilkosok száma megugrik. Vajon mennyire futja ebből a hagyományból azt követően, hogy természetesen „csak az ő érdekükben”, de lényegesen többen érezhetik magukat elhagyatva, út mellé dobva még az átlagos éveknél is.

Ha netán megugrik a halottak száma, akkor azt a járvány, a kormányzati intézkedések mellékhatásaként, egy vállvonogatással fogják elintézni? Mert így jártak?

Andrew_s

Tanulság nélkül a vétó kapcsán

Jó ideje megy a pörgés a vétó körül. Tudja a kedvesen nyájas olvasó? Ha nem, akkor ez az a blöffmérkőzés, amelyben a magyar és a lengyel kormány próbálja megcsóválni az EU-t. A jelek szerint nem is teljesen sikertelenül. Ettől függetlenül persze azon is el lehetne gondolkodni, hogy mi a fenét ér egy jogállamisági záradék, eljárás akkor, ha az Brüsszelben, vagy akárhol zajlik. Ezzel az erővel a Plútón is hozhatnának határozatot a szilikon alapú törpék. Ha esetleg léteznének. Az ugyanis világos, amíg vér nem folyik, addig nagyjából a kutyát sem érdekli közjogilag a magyar belügy. Ezt pedig Orbán pontosan olyan jól tudja, mint Merkel.

Ha pedig ezt mindkét fél tudja, akkor az összes többi cécó nem több parasztvakításnál. Merkel megpróbál jól kijönni a helyzetből a saját politikai végjátékában. Orbán meg igyekszik a legmagasabb áron eladni a helyzetet. Nem külpolitikailag, hanem a belpolitikában. Annak a szorgos kisebbségnek, akik simán újra fogják választani mindaddig, amíg az ellenzék egyes frakcióit jobban zavarja a másik frakció puszta léte, mint a regnáló kormány. Nem az ötperces ökölrázások, hanem a napi politikai prüntyögések szintjén. Amelyben Orbán kétségtelenül rutinosabb. Ha az ellenzék lemegy az ökölrázások, a hitviták, a perc-lózungok szintjére, ott simán vereségre van ítélve. Mert az, aki jelenleg inkább otthon marad, mint beszálljon az ovisok hitvitáiba, az nem fog elmenni az urnához. Szavazni szinte biztosan nem. Azonban ezen politikailag jelenleg megszólítatlan tömegnek a brüsszeli vétó-vita pont annyira érdekes a jelen politikai mérkőzések színvonalán, ott a bányászbéka alatt, mint a plútói néptanács. Illetve nem, az utóbbi érdekesebb lehet. Ha jól van megírva a sci-fi műfajában.

Alkalmasint Orbán ezzel is nyugodtan számolhat. Azzal, hogy amíg nincs komolyabb belső konfliktus, és mindenki egyre halkabb hümmögésekkel, de tudomásul veszi, a jelen helyzetet, addig nyugodtan blöffölhet, licitálhat a vétó körül. Az idő neki dolgozik. Minden hazai válságjelenségért mutogathat Brüsszelre. Minden egyes nappal alaposabb indokként mutogathat a brüsszeli töketlenkedésre. Miközben a német autóiparnak nagyobb a közvetlen hatása a hazai viszonyokra, mint az EU-parlament teljes pofázási teljesítménye. Alkalmasint ezt Merkel is tudja. De azt is, hogy a saját autóipara jobban rá van szorulva az olcsóbb termelési bázisra, mint a független bíróságokra, a befolyásmentes sajtóra. Főleg akkor, ha a befolyásolások nekik, az ipar embereinek kedveznek. Merkel pedig alapvetően mégiscsak hazai pályán fogja lejátszani a saját politikai végjátékát. Neki sem mindegy, hogy a német ipar milyen emlékeket őriz róla.

Így aztán nyugodtan lehet kerekre meredt szemekkel, messiásvárási tetániába merevedve, akár Merkel, akár az EU megváltó megoldásaiban bízni. Nem fognak megoldani semmit. Ha pedig mégis, akkor annak komoly ára lesz. Ha az ellenzék a munka elsumákolásával, de brüsszeli nyomásgyakorlással nyer, akkor az a csoda három napig fog tartani. Utána szépen felszalámizza önmagát. Majd, miután elindul a nemzeti, illetve mégnemzetibb platformok ki-, illetve összeválása, Orbán küldhet a következő zacskó szotyiért. Különösen úgy, hogy a vétó-blöffel mégis elérte: kialakult egy látszólagos kompromisszum. Orbán megállapodás-szinten is megkapta az igazolást arról, amit anélkül is tudtunk. Brüsszelnek nincs valós befolyásolási lehetősége. Tudom, tudom. Gazdasági megszorítások, meg hasonlók. Perszehogyne. Mint írtam, ezzel minden belső válságért Brüsszel lesz az automatikus felelős, és korántsem biztosan gyengíti Orbán hatalmát.

A nagypolitika mellett persze létezik a kispolitika. A holland, német, francia, olasz, spanyol átlagmelós szintje. Ha annyi leszivárog ide, hogy az ő pénzéből egy brüsszeli kompromisszum mentén a magyarokat (is) támogatják, akkor ezen a szinten egy kicsit megint szarabb lesz magyarnak lenni Nyugaton. Nem hivatalosan, hanem a beszólások, a szájhúzások, a gesztusok szintjén. Nem az ibizai kaszinókban, vagy az adriai szexjachtokon. Hanem ott lent. A gépházban. Ahova a magyarok zöme kiment. Nem turistaként, hanem dolgozni. Százezrével.

Ugyanakkor meg abban is kár bízni, hogy az izolációpártiság, az idegengyűlölet, illetve az idegenek megvetése, a haztai piac mondvacsinált védelme magyar találmány. Ugyanazok, akik most látszólag a magyar széljobbal szimpatizálnak, bármikor kezdhetik félteni a saját munkaerőpiacukat a magyaroktól. A heti piacukat a magyar termékektől. Különösen, ha mondhatják: a magyarokat támogatják a ti pénzetekből. Egy lakossági bojkott, amihez hasonlót azért a kínai árukkal szemben is éleszteni próbálgatnak több helyen, nem az, ami ellen a nagypolitika szintjén lehet hadakozni. De ez az, ami a sarki boltból kiszoríthatja például a magyar borokat. Most persze lehet számon kérni a megváltó saját receptemet. Nincs. Legfeljebb annyi, hogy meg kellene próbálni saját hatáskörben megoldani a magyar belpolitikát. Nem Brüsszeltől várni a megvilágosodást. Vannak olyan aranyköpések, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Bár jelenleg egyre inkább odaszorul. Aztán olyan is van, hogy a népet nem lehet leváltani. Ami nagyjából igaz. A politikusok azonban sokszor hiszik, hogy őket sem. Amiben viszont általában tévednek.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Net-színjáték

Az ellenzék fejet hajtott önmaga politikai gyarmatosítása előtt

Sajnálom, hogy a parlament gombnyomogatói nem tudnak olvasni, és nem ismerik a Google-t. Vagy bármilyen keresőt. A könyvtári katalógustól az internetig. Illetve! Sejtem, hogy belefogtak egy olyan mocskos politikai játékba, hogy Orbán csináljon, amit akar. Mert így minden, amit a "járvánnyal" kapcsolatban tesz, eleve visszahullik a fejére. Meg amit nem tesz. Az is.

De persze az ellenzékre is.... Mert ezzel természetesen megadták a teljes törvényi felhatalmazást akár a dinasztikus öröklés Alaptörvényi rögzítéséhez is. Meg átadták a teljes törvényhozási terepet, és eleve lemondtak mindenről, ami akár csak névlegesen is az ellenzék lehetőségei közé tartozott. A fűtést, világítást, fizetést biztosító ellenzéki mandátumoktól meg kurva messze van az, akit a válság majd maga alá temet. Akinek egy egész élet munkája után egy szociális hamvasztás jut. Ha pedig túléli. akkor napi három üveggyöngy. Vagy csak egy.

A hatalmi játék-részét értem. Valamint megvetem. Csak ezt követően kéretik kurva mélyen hallgatni arról, hogy az ellenzék önmagán kívül bárki mást is képvisel. Kéretik nem ugatni emberkísérletről egy focimeccs kapcsán. Valamint kéretik nem előadni a hivatásos sopánkodót akkor sem, ha bármi bekerül bármilyen jogszabályba..... Alaptörvénytől az orrfújás törvényi szabályozásáig. A morális mélyföldről kéretik nem az egekbe ordibálni. Az olyan egekbe sem, ami a bányászbéka kloákája. Ami fényévekre van az ellenzéki gerincek temetési mélységétől.

Andrew_s

Mi lenne ma egy hazai Trump-Biden választással?

Az USA-ban, ahogy a CNN elemzője is kiemelte a választási közvetítésben, a szavazók többsége elutasította a megosztás, és hatalomkoncentrálás politikáját. Az eufória láthatóan nagy volt a választás éjszakáján. Az ország azonban egy olyan valami, aminek másnap is ki kell nyitnia. Akkor is, ha másnapos. A politikai bot egy másik csücskénél pedig azt kezdték magyarázni, hogy ennek milyen hatásai lesznek a kisdiktátorokra. Nos. Távolságarányosan egyre kisebb. Azonban ennek ellenére nem lesz, pontosabban nem lenne, tanulságok nélküli az USA jelen választási története.

Az egyik legfontosabb tanulság talán akkor vonható le, ha a számokat, pontosabban az arányokat nézzük. Annak alapján ugyanis világosan látszik, hogy Orbán Viktor nyugodtan terpeszkedhet a valamikori kolostorban. Olyan szavazati aránnyal uyganis, amivel Trump vereséget szenvedett, hazánkban simán miniszterelnök lenne. Amiből egyébként az is következhet, hogy Trump esetében nem a hithű szavazók száma csökkent, hanem a demokrácia védelmének érdekében sikerült mozgósítani azokat, akiknek az összes cipőjük tele volt az oligarchizmus felé tett llépésekkel. Ennek nyomán persze lehetne azt kiemelni, hogy ha hazánkban az ellenzék összefogna... De egyelőre ennek nyoma nincs. Ahogy az előző választásokon sem volt. Sokkal inkább egymást akarták leváltani, mint Orbánt. Mert mindenki sziniigazgató akar(t) lenni.

Holott világos, hogy egy sokkal jobb leosztás a kabáthoz való gomkeresés, mint a fordítottja. Korábban is azt mondtam, írtam, hogy előbb egy kompromisszumos, mindenki által képviselhető, mindenki számára kommunikálható program kellene. Olyan, ami túlmutat a pillanatnyi indulatokon. Amivel szemben nem alternatíva az, hogy "ott vannak a pártok honlapjain" az éppen aktuális szlogenek. A pártok egyedi, vagy nem olyan egyedi szlogenjeivel, ugyanis tele van a padlás. Az indulati ökölrázás pedig alkalmas a permanens harc látszatának a fenntartásához, de aligha tekinthető szakmai programnak. Ebben a mocsárban azonban Orbán hazánkban sokkal rutinosabb, mint az ellenzék. Ezen a pályán Orbán ugyanúgy verhetetlen, ahogy a nettó ökölrázás Biden-nek sem hozott volna többségi szavazatot.

Amellett a konkrét, és mindenki által képviselhető program lehetőséget teremtene egyfajta árnyékkormány kialakítására is. Ami azt is lehetővé tenné, hogy szavazók azon rétegeit is megszólítsák, akik a konkrétan számon kérhető, személyeken "leverhető", személyes felelősséghez köthető szakmaiságot keresnék. Akiknek éppen a hazai következménynélküliségből, a szétmaszatolt szakmaiságból, a kormányzati lózung-hadovákból van elege. Amikor ez megvan, akkor lehetne ennek az árnyékkormánynak egy politikailag érett vezetőt keresni. Ellentétben azzal, hogy jelenleg hazánkban számos önjelölt vezető van, de személyesen képviselt, az ellenék közös kompromisszumával megtámogatott, számonkérhető szakmai program szinte egy szál sem. Ennek fényében tehát csak megerősíthető, hogy Trump Magyarországon az ellenzékről is nyugodtan miniszterelnök lehetett volna. Nem csak a választási törvény olyansága miatt.

Ugyanakkor érdemes talán azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy az USA ellenzékének sikerült olyan személyiségeket találni, akiknek volt arca. Nem képe elvállalni, hanem arca. Emberi és szakmai egyaránt. S valószínűleg ez a másik fontos faktor, ami miatt a Biden-Harris duó eredményes arca lehetett a demokrata kampánynak. Megmutatva azt, hogy a kompromisszum igenis fontos. Ugyanis Kamala Harrisról érdemes tudni, hogy volt ő Biden kihívóüja is a jelöltségért. A páros közös győzelme tehát a kompromisszum maga. Annak a képességnek a domonstrálása, hogy Biden képes a saját kihívójával együttműködni, és Harris képes az egykori kihívottat vezetőnek elismerni. Egy közösen képviselhető cél, a közösen megélendő holnapok érdekében. Akkor is, ha a holnapok programja mögött egy kőkeményen dolgozó szakértői csapat dolgozik. Akiknek a olitikai, illetve szakmai véleményét cvalószínűleg mindketten komolyan is veszik.

Akkor is, ha valószínűleg ez a szakmai csapat sokkal inkább gondolkodik Harris-ban a jövőt illetően. Akiről azért érdemes tudni azt is, hogy bár valóban színes családi háttérrel rendelkezik, és tényleg nő, de azért nem mellesleg egy piszok hatékony, és kompetens, illetve valószínűleg kőkemény politikai bürokrata is. Ehhez elég az életútját megnéznie bárkinek. Aki egy nem kevésbé kompetens elnök mellett vállalta azt a szerepet, amit eredményesen tud képviselni. Namármost! Az, aki Trump bukásában Orbán törvényszerű bukásának előszelét szeretné látni az kezdje meg gondolatban az ellenzéki casting lefolytatását is. Amíg ugyanis az sikertelen, és csak önjelölt vezetők kergetik egymást a kifutón, addig Orbán marad.

Andrew_s

Conteo: Választási járványkampány?

A fórumokon, miközben a média-csatornákon rendre megjelennek a sokkolónak szánt számok a halálozásokról, sorra bukkannak fel az olyan történetek, amelyek kritikával illetik a COVID-19 kezelésének mindennapjait. Megkésett teszteket, soha nem érkező ellenőrzéseket, olykor alig működő ellenőrztéseket emlegetve. Odáig merészkedve, hogy a kormány politikai kudarcát sem átallanak emlegetni. Holott ez korántsem biztosan van így.

Mert azért érdemes lehet tekintetbe venni azt, hogy az országnak már a tavaszi satufékes gazdaságpolitikához sem volt valószínűleg elég tartaléka. Alig valószínű, hogy most több lenne. Amelynek a fényében most háborogni, és újabb állami segélyeket hiányolni elég fedezet nélkül óhaj. Tekintettel arra, hogy az egész kleptoligarchia sem tudná megfinanszírozni a segélyvágyakat. S bár a stadionok legfeljebb a szurkolóknak, illetve szükségállapot esetén a karhatalomnak hiányozhatnának, azzal sem lenne senki ma már kisegítve, ha elbontanák. Ott állnak, és kész. Ha minden náthás kapna belőlük egy betonkockát, azzal sem lenne senki beljebb. Legfeljebb lejjebb, ha a betonkockát nyakláncnak használja.

Ellenben, lehet ugyan azt mondani, hogy a pánik rossz tanácsadó, de ez sem okvetlenül igaz. Annak, akit egy égő moziból kifele igyekvők halálra taposnak, annak a pánik kétségtelenül az életébe kerül. A járvány-kommunikációval gerjesztett pánik ennél kicsit alattomosabb. Így a hatalom számára korántsem biztosan káros. Olyan felhatalmazások eléréséhez vezethet például, amilyeneket egyébként talán nem is adnának olyan könnyen. Legutóbb, például, a kijárási tilalmat, és a rendkívüli jogrendet nyomják le az emberek torkán. Amelynek az egyik következménye azt, hogy az amúgy sem túl erélyes tiltakozások lángját még lejjebb lehet csavarni.

Ugyanakkor a hiányos tesztelések, a felszínes kontaktkutatások akár hasznosnak is bizonyulhatnak. Aki nincs karanténban, az például lélegeztető gépen tarthatja a gazdaság egy részét. Aki terjesztheti a fertőzést, az hozzájárul a nyáj-immunitás kialakulásához. Lesz, aki belehal, de azt nyilvánvalóan nem kell ellátni, és a táppénz-, illetve nyugdíj-jogosultságukat is elveszti. A többiek azonban egy fertőzési felfutást követően majd csak kilábalnak valahogy. Talán még éhen sem halnak közben.

Azzal eközben bátran számolhat a hatalom, hogy a politikai emlékezet rövid távú memória. A diktatórikus intézkedéseket, különösen, ha időközben konszolidálódik a helyzet, majd nagy kegyesen feloldják. Legalább részben. Nyilván akkor, ha a kialakuló nyájimmunitásnak is köszönhetően a tömeges elhalálozások már nem lesznek jellemzőek. Ehhez pedig nyilvánvalóan idő kell. De egy éven belül valószínűleg lezajlik. Ha sikerül elérni, hogy az amúgy is megfázás-gazdag őszi-téli időszakban felfussanak a fertőzések, akkor van esély arra, hogy a tömeges megbetegedések görbéje jövő őszig letörik.

Ha ez bejönne a tömeges immunizálódás hatására, akkor ez egybe eshet az amúgy permanens pártállami kampány választásra fordulásával. Afelől pedig aligha lehet kétsége bárkinek, hogy egy ilyen számítás esetén a kormányfő azonnal a nemzet megmentőjének fényezné magát. Az is biztos, hogy elegen lesznek a túlélők között olyanok, akik ezt el is fogják hinni. Különösen az egyébként spontán múló fertőzési csúcs nyomán. Ha meg nem? Akkor legfeljebb marad a rendkívüli állapot. Aztán majd csak találnak bűnbakot hozzá. Ebben elég nagy a rutinja a miniszterelnöki csapatnak.

Andrew_s

Dúró Dóra marketing-kampányához

Forrás: Wikipédia

Megjelent egy műmeséket tartalmazó, szándékai szerint a másságokat bemutató könyv. Azon persze lehetne talán vitatkozni, hogy a másság mihez képest az. Az azonban ettől független, hogy a kiadást gondozó Labrisz Leszbikus Egyesület igazán komoly köszönettel tartozik Dúró Dórának. Könnyen lehet ugyanis, hogy önmagában ez a kiadvány pont arra a sorsra jut, mint megannyi alternatív mesekönyv, illetve a gyerekeknek szánt egyéb nyomtatvány. Porosodva végzi egy raktár sarkában, billegő asztal alatt, vagy egy nagy dobozban a pincében. A könyv nyilvános ledarálása azonban alapvetően átírta a sorsvonalakat. Miközben néhány egyéb, elsősorban politikai, pontot is tisztázott.

Nem Dúró Dóra esetében, mert az ő politikai, és alig-humanitárius nézetei eddig is ismertek voltak. A gyermekek, és félre ne értsük, a tőle távol álló, és számára idegen gyermekek iránti becsípődése sem új. Mármint az a fajta becsípődés, hogy köze ugyan nincs hozzá, de belebeszélni, minősítgetni azért kellően vastag bőrrel látták el. Legyen az rajz, vagy akár a menekültek gyermekeinek szegregációja. Új motívumként azonban megjelent egy könyv nyilvánossá tett ledarálása. Ami, a miniszterelnök szavait idézve, kétségtelenül egy vörös vonal átlépése. Igaz, Orbán Viktor nem a szélsőjobbtól nem idegen könyvdarálásra, esetleg majd égetésre értette a vörös vonalat, hanem szerinte a könyv hágott meg egy, a fejében egészen biztosan meglévő korlátot. Miközben a kormányfő, tulajdonképpen, csak hozta a szokott formáját. Azzal, hogy megfogalmazásában világossá vált: vannak a magyarok, és vannak az "ők". A mindenkori mások, akik tulajdonképpen nem is a nemzet részei, hanem homoszexuálisok, zsidók, vagy az éppen aktuális "mások". Akiket a "magyarok" megvédenek, vagy akikkel szemben toleránsak. Melyből világos, hogy csak a hithű orbanista az igaz magyar. Legfeljebb még néhány széljobber, neonáci, fajgyűlölő, és szélsőségesen szex-fetisiszta, illetve foci-drukker felvételt nyerhet. Főleg, ha zsebre dugott kézzel is messzebbre tudja köpni a szotyi-héjat.

Egyébként érdekes lenne tudni, hogy Orbán Viktor mesélt-e a gyermekeinek? Ha pedig mesélt, akkor mit? Illetve, utána elbeszélgetett-e a gyermekeivel, hogy a mesét a való világtól nyilvánvalóan elválasztó olyan elemek, mint a csodacsizmák, a sokfejű sárkányok és társaik ténylegesen elválasztó szereppel bírnak. Nem csak most, hanem évszázadokkal ezelőtt is. Akkor, amikor a nem egyszer tényleg horrorisztikus, anti-humánus motívumokkal átszőtt történeteket nem elsősorban a kisebb gyermekeknek mesélték. Akkor, amikor a mesélő egyfajta "használati utasítást" is adhatott. Akár a tanulságok levonásában is segítve a hallgatóságot. Mert a mese alapvetően interaktív műfaj. A masélő, és a közösség is részei a történetnek. Azt csak egészen ostobák hihetik, hogy a mese önmagában tanít moralitásra, humánumra, vagy éppen a moralitás elhagyására, megalázásra, erőszakra. Bár nem vizsgáltam, de nem lennék meglepve, ha jelentős átfedés lenne ezek, és azon szülők között, akik odalökik a gyereket a digitális nörsz elé. Amiből a gyerek legfeljebb azt tanulja meg, hogy egy távirányítóval, játékkonzollal az azonnali igénykielégítés lehet az osztályrésze.

Az előzőek fényben nem vitatva azt sem, hogy egy a tolerancia-nevelést zászlajára tűző mesekönyv is lehet kontraproduktív. Akár több okból is. A mese elhangozhat olyan körítéssel, amivel a visszájára fordítható. Kihangsúlyozva az orbáni szemléletben is megnyilvánuló elhatárolást. Azaz: "vagyunk mi, és vannak azok, akikről ezek a mesék szólnak". Akik nem olyanok, mint a magát alanyi jogon "normálisnak" tartó mesélő. De maga a meseszövés is lehet visszás. Ha érezhető benne a meseszerűség, akkor a mese világát nem közelíti, hanem távolítja. Vele távolítva mindent, ami a szövegben szerepet kap. Végső soron szintén nagy lépést téve a "mi" és az "azok" elkülönítése felé. Miközben, ha nem vélik el a mese szövege a valóságtól, akkor a "valóság márpedig más" felismerésének pillanatában repülhet a könyv, és vele megannyi magasztos eszméje pókhálósodni a sarokba.

Mindez azonban elsősorban szülői felelősség. Az is, hogy leüljön a gyermekkel megbeszélni a mesét. Bármelyiket. Ez egyáltalán nem az a terep, ahol egy politikusnak túl sok keresnivalója lenne. Egyiknek sem. Abban a pillanatban ugyanis, amikor a szülő csak kipipálja a gyermekkel töltött időt, amikor szimbolikus okokból választ mesekönyvet, akkor az egész pont azt a lényeget veszti el, amivel segíthetne a gyermeknek megélni az életét. S ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a gyermek a meg-, és kibeszéletlen rettegést éli meg egy Grimm-mesétől, vagy a meg-, és kibeszélhetetlen másságok feletti értetlenség okán fogja mindez taszítani.

Andrew_s

SZFE és polhakni

Rendőröktől kísérve a hídon át (2012)
Fotó: Andrew_s

Az SZTE körüli, részleteiben olykor naponta változó helyzetről nyilván mindenkinek meg lehet, és sokaknak nyilván meg is van a véleménye. Nekem is. Akinek meg nincs, az legfeljebb kölcsönveszi valakiét. Ki a diákokét, ki egy tanárét, ki egy államtitkárét, vagy más hatalmi szereplőét. Kinek mi jut. Kinek mihez van gusztusa. Aztán megjelennek a kialakult helyzet ilyen-olyan haszonélvezői. Illetve azok is, akik legalább a maguk pár percét szeretnék megkapni a kialakult helyzetben. Talán nem véletlen, hogy 2012-ben a diákok köszönték, de nem igazán kérték a politikai megmondóemberek megjelenését a terepen. Nem mintha a decemberi hűvösben, illetve addig, amíg jelenthetett némi személyes kockázatot a jelenlét, tolongtak volna.

A politikai megmondók, és pátoszos szó-fogdmegek valószínűleg már csak ilyenek. Jönnek, megmondják, kinyilvánítják, lehurrogják, és helyette is megszakértik. Kinek mihez van gusztusa. kinek mihez van gerince. Azon nyilván lehet vitatkozni, hogy egy felsőoktatási intézmény hallgatóinak mi a felelőssége a társadalommal, netán önmagával szemben. Vannak is ilyen viták szerte mindenfelé a virtuális térben. Mert ott kevésbé fújnak a szelek. Csak a politikaiak. Az SZFE kapcsán is halottam a különböző véleményeket. Nyilván mondhatnám, hogy "bezzeg az én időmben". De ez egy másik idő. Alkalmasint annak idején sem mindenki simult be a rendszerbe. Még azok közül sem, akik teljesítették a felszínen habzó elvárásokban nekik szánt buborékok felfújását. S vannak, akik annak idején úgy maradtak bent egyetemi tanszékeken, hogy lengőbordáig nyaltak, vagy tüdőig szoptak. Hogy aztán most zárkózzanak a nagy megmondókhoz. Vagy csak egyszerűen cserélték a feneket, illetve hímtagot. De ez egy másik idő. Állítólag. Van olyan, aki azt állítja. Csupa "derék, becsületes férfiú". Meg hölgy. Ha nem is Brutus.

Az azonban a vitáktól teljesen független, hogy adott egy egyetem. Adott egy vezetés. S adott egy hatalom. Mely hatalomnak nem tetszik az egyetem, és még kevésbé a vezetés. Ezért, kerülőmegoldásként, átalakítják az egyetem vezetési struktúráját, és ezzel meghekkelik magát az egyetemet. Ez, érthetően nem mindenkinek tetszik, és akinek nem tetszik az tiltakozik. Akinek szintén nem tetszik, az odamehet, és tiltakozhat. Esetleg vihet pokrócot, vagy ami kell. Ha másutt is hasonló helyzet alakul ki, ott is tiltakozhat. Ha más egyetemen szolidarítani szeretnének, akkor az ottani diákok és tanárok előtt is nyitott a lehetőség. Tiltakozzanak. Legfeljebb a kapuk bezáródnak előttük. De ez egy másik történeti, illetve történelmi fejezet. Ráadásul olyan, amilyet már olvastunk ebben az országban. Ha pedig nemzetközileg is szolidarítanak, akkor azt is jól teszi az, aki tényleg egyet ért a diákok, és tanáraik céljaival.

Annak azonban mégiscsak van valami bája, amikor tiltakozás és szolidaritás címén szerveznek egy zenés dzsemborit, és ott kiosztják a mikrofont annak, aki elég serényen nyúl utána. Elfogadom: nekem kicsit más elképzeléseim vannak az érdekvédelemről a szolidaritásról. Olyanok, amelyek alapján inkább kontraproduktívnak tűnik, amikor félig elfeledett, vagy feledhető, vagy jobb-ha-elfelejtjük figurák kezdenek beszélni arról, hogy szerintük milyen rémesen borzasztó dolgok vannak. Illetve arról, hogy szerintük milyen fasza gyerekek ezek a diákok. Akik esetleg még mindig megvívják helyettük is az esedékes politikai széncsatát. Amit egyébként a politikai ellenzéknek, de a színpadokon olykor fel-feltünedezőknek sem igazán akaródzott megvívni.

Nem vitatva, hogy a diákok, és tanáraik által kikapart, netán kirugdalt gesztenyére most sokkal kényelmesebb rárepülni. Bízva az emberi feledékenységben, abban, hogy elfeledik: hol is voltak ezek a most annyira, de annyira szolidáris politikai roncsok akkor, amikor nem egy "pssszt, most fegyelmezetten menjetek haza" végű tüntikét szervezgettek? Vagy még ott sem. Netán pusztán lehaknizták az egész eddigi felelősségüket.

Andrew_s

Vakcina nincs, de ellen-kampány már van

Az éppen aktuális, COVID-19 néven illetett, világnátha kapcsán azt látom, hogy vakcina még nincs, de az oltásellenes Föld-lakók már szolgálatba helyezték magukat.

Nos! Maximálisan tiszteletben tartom az oltásellenesek magánügyeit. Fenntartva, hogy minden közösség minden tagjának elidegeníthetetlen joga van az egészségét károsan nem, akárcsak potenciális módon sem, befolyásoló életkörülményekhez. Beleértve a gyermekeket is.

Tehát, ha egy felnőtt, nagykorú ember úgy dönt, hogy nem oltatja be magát, és mondjuk saját költségére elviszi egy agyi szövődmény, az a magánügye. Ha a gyermekét nem oltatja be, és a gyermek megbetegszik egy oltással megelőzhető, netán tartós károsodást okozó betegségben, akkor a kedves szülőt gondatlan veszélyeztetésért el kell marasztalni. Legalább morálisan, ha már bűntetőileg nem.

Ha egy oltással megelőzhető betegséget a kedves oltásellenes figura elkap, és azt a közösségbe beviszi, és ezzel másokat veszélyeztet, akkor természetesen különös kárt okozó veszélyeztetést követ el, és az általa megfertőzöttek teljes orvosi ellátási költsége is legyen az övé. Aki pedig azzal érvel, hogy a diftéria és társai eltűntek az szimplán idióta. Egyszerűen a korábbi tömeges oltások miatt nem alakulnak ki fertőzési láncok.

Viszont érdekelne az oltásellenesek véleménye a kérdésről, amikor a gyermekük vastüdőbe kerül, és maguk, leülve az első öt évet elkezdhetik a tízmilliós károkozás törlesztését. Ha nem csak morálisan lehetnének elítélhetők. Mert az tuti, hogy rájuk terhelném, elvégre nagykorú, döntésképes emberként a döntés következményeivel is tisztában lehetnek. Hacsak nem hoznak egy flepnit, hogy döntési gyám alá tartoznak.

Akkor viszont pláne ne verjék a máséval.

Andrew_s

Stadionbölcsesség járvány idején

Most, alig egy nappal a nagy stadion-buli előtt sorakoznak az emberkísérletet, felelőtlenséget, és hasonlókat soroló megnyilatkozások. Nem egyszer olyanokat emlegetve egy-egy fórumon, hogy a sárga föld is belepirulna. Miközben a stadionba szervezett nagy járvány-találkozóban semmi rossz nincs. Sőt! Nagy vezérünk bölcsességét tükrözi az engedélyezése. Csak egyes, netán mindenféle alapbetegséggel, illetve előítélettel küzdők nem látják át ezt a bölcsességet.

Adott ugyanis ez a fránya vírus. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a spontán átfertőzési láncok megtörése nélkül mindaddig szabadon terjedhet, amíg ezt a lánctörést lehetővé tevő védettségi szint ki nem alakul a populációban. Ezt olykor nyáj-immunitás néven is emlegetik. A részleges, illetve teljes védettséget elő lehetne persze idézni vakcinálással, de az jelenleg nem igazán elérhető. Marad a fertőzés kiheverése, mint rögös, de hathatós út. Mi segíthetné ezt leginkább elő? Nyilvánvalóan az, ha a betegség tüneteivel szemben ellenállóbb, inkább fiatal, esetleg középkorosztályból jelentős tömeget gyűjtenek egybe. Na jó! Lesz néhány idősebb is a tömegben, de minden számításba belefér egy kis kerekítési hiba. Miközben beláthatjuk: a stadionlátogatás, a várható szapora levegővétellel, valamint a már fertőzöttek kikiabáló cseppjeivel igazán ideális a tömeges fertőződéshez, és így jelentős lehet a hozzájárulása a tömegesen szerzett immunitáshoz is.

Már csak azért is, mert maguk sikerrel adhatják át a stadion ajándékát a környezetüknek. Egy-egy kisebb kontaminációs gócot alkotva. Így további hozzájárulást nyújtva a nyáj-immunitás kialakulásához. Remélem így már teljesen nyilvánvaló, hogy a szurkolói tömeg, ráadásul úgy, hogy még ő fizet érte, milyen hatalmas hozzájárulást adhat a későbbi járvány-lánc kivédéséhez. De ez nem is minden. Számos további, talán csak afféle mellékhatás is kiemelheti azt, hogy milyen mély bölcsesség van a meccs nyíltkapus engedélyezése mögött.

Az ugyanis teljesen világos, hogy az, aki megfertőződik az karanténba, illetve betegállományba vonul. Márpedig az is teljesen világos, hogy a tavaszi nagy gazdasági satufék hatására egy valamiben szinte már túl jól teljesítünk. A munkanélküliségben. Márpedig az, aki karanténban ül, illetve betegállományban fújja az orrát, az nem munkanélküli, hanem beteg. Tehát a tömeges fertőződés tömegeket óv meg a munkanélküliségtől. Na jó, kicsit szépíti a statisztikát is, de ez eltörpül amellett, hogy a betegeket ápoló családtagok életének is értelmet ad. A betegápolás szép hivatásával ismertetve meg őket. Már amennyiben otthon gondozhatók. Ha pedig nem, akkor legalább megmutathatja a mi bölcs vezérünk, hogy milyen hatalmas előrelátás húzódott meg a sokat kritizált légzés-segítő kontingens beszerzése mögött.

Aztán ott van az a fránya nyugdíjkassza is. Állandóan csak ásítozik, és a különböző szervezetek meg azon sopánkodnak, hogy pár év múlva esély sem lesz a nyugdíjasok ellátására. Mármint akkor, ha minden potenciális nyugdíjasból valóban nyugdíjas lesz. Csupa nyomor várna rá. Mennyivel humánusabb ehhez képest egy gyors lázroham okozta szívmegállás. Nem igaz? A stadionból szinte tünetmentesen kikerülő középkorúnak jó eséllyel van egy kisebb korú, és szinte tünetmenetesen fertőződni képes gyermeke. Kiváló biokonténerként a nagyszülőknek elszállítandó vírusok számára. Akik valószínűleg nem, vagy csak rövid ideig lesznek ezt követően nyugdíjasok. Megúszva a nyugdíjas nyomort, az öregkorral együtt járó egyéb kórságokat, és megannyi kellemetlenséget.

Így csak abban bízok, hogy népünk bölcs vezére maga is példát mutat. Nem csak kimegy a mérkőzésre, hanem a nép közé vegyülve maga is aktív szerepet vállal a fertőzési láncok megtörésében oly fontos nyáj-immunitás kialakításában.

Andrew_s

Demagógisztáni napló - 2020-as képi retorika Orbániában

A Magyarországon jelenleg regnáló kormány feje jó ideje háborús retorikát használ. Minden bozótnál ellenség, és minden ténykedése csata. Ennek csak az egyik jele az, hogy a háborús plakátvilágot idéző hirdetés jelent meg. Látszólag csak az egyik jele. Valójában ennél könnyen lehet mélyebb, sokkal mélyebb üzenete.

Az ugyanis, hogy a kommunikáció, ha mégoly jelképes is, mély nyomokat hagyhat, az korántsem mostanában felismert jelenség. Aki nem látta, nézze meg az „Eredet” című filmet. Ha nem lenne ehhez valakinek kedve, akkor csak annyit belőle itt, hogy világosan leírja az elme működésének egyik jellemzőjét. Azt, hogy a belülről fakadó gondolat az, amit az egyén magáénak érez. Tehát mem a gondolatot, hanem annak magvát kell elültetni. A melldöngetés összekapcsolása egy szoborszerű háborús üzenettel itt válhat akár veszélyessé is. Akiben összekapcsolódik a Kárpát-medence uralásának a gondolata a fegyverekkel, azok számára egy belső, immár nyílt elnyomást is könnyebb lesz „eladni”. No meg a belső feszültségek egyfajta exportját is.

Annak pedig, aki szerint nem is annyira háborús kép-retorikáról van szó, annak érdemes lehet a korábbi, garantáltan világháborús grafikákkal, képekkel összevetni az Alapjogokért Központ nevével fémjelzett firkát. Alkalmasint, például egy, éppen a propaganda erejével foglalkozó írás illusztrációjaként megjelent képpel. Amely mellé különben érdemes Fazekas Zsuzsanna teljes írását is elolvasni a Qubit-en.

Aztán elgondolkodni azon, hogy hol van az átcsapási pont a miniszterelnök háborús retorikája, illetve a nyílt háborús uszítás között. Hol van az a pont ahonnan már az eszköz fogja a használóját uralni. Mert nem Orbán lenne a történelem első olyan vezére, aki eszköznek gondolta felhasználni a szélsőségeseket, majd vagy őt magát is elsöpörte a történelem, vagy maga vált a szélsőségesek szemétdombjának kakasává.

Andrew_s

Recesszió, beomlás, járvány

Az éppen aktuális vízcsapokból most azt hallom előbugyogni, hogy kerek szemekkel csodálkoznak a gazdasági visszaesés mértékén. Miközben valami negatív csodaváráshoz hasonlóan lamentálnak a második hullámról. Mármint a COVID-19 fertőzések második hullámáról. Amelynek már az első hulláma körül is sokkal inkább a gazdasági világ-recesszió fedősztorija látszott sertepertélni.

Egyébként a gazdasági visszaesés feletti nagy csodálkozást sem igazán lehet megérteni. Májusban, amikor először indult be a vezéri fantázia hazánkban a második hullámról már világos volt, hogy:

A dübörgő gazdaságban valójában nincs hosszabb távra működési tartalék;

A szociális ellátórendszer képtelen megbirkózni a gazdasági visszaesés áldozatai keltette problémával;

A tartalék hiánya nem kis részben annak is köszönhető, hogy a pénzt a hatalom önmagára és látvány-beruházásokra, nem pedig termelő, hasznot hozó célokra költötte;

A satufékkel megállított gazdaság nem rendelkezik akkora tartalékokkal, hogy az oligarchák extra pénzei mellett még a robogni hazudott gazdaság fékezésének kárvallottjain is érdemben segítsen. Nem majd egyszer, hanem ott, és akkor.

Ugyanakkor az is világos, hogy egy általános fertőzési nyomás meglétekor valójában legfeljebb kommunikációs fogás lehet hullámokról beszélni. Nem véletlenül beszélnek az influenza esetében is „szezonális” influenzáról, és nem a spanyol-nátha járványt követő akárhányadik hullámról. Márpedig a Coronaviridae csoportba olyanok tartoznak, mint például a nátha. A nátha esetében hányadik hullám van most Európában? Hány ezredik? Valaki számolja már össze. Nem kell mind. Elég, ha a bronzkortól napjainkig terjedő skálán elárulja. A COVID-19 esetén miért gondolja bárki, hogy a vírus egyszer itt van, aztán másnap kihal, és egy második, harmadik, akárhányadik hullámban visszatér a Marsról? Mert ezt mondja a politikával alágyújtva fűtött kommunikáció?

Egészen biztos benne mindenki hogy ezt a fajta kommunikációt valóban a vírus terjedése teszi szükségessé? Egészen biztos, hogy nem az indokolja inkább, hogy a nagy nemzetközi recesszióval még mindig nem tud mit kezdeni a gazdaság-politikai vezetés? Természetesen egy percig sem vitatva, hogy a folyamatos fertőződésekben van, illetve lehet szezonalitás. Lesznek csúcsok és lesznek platók a jövőben is. De ismét emlékeztetnék arra, hogy egy új, pontosabban a tömegek immunrendszerének ismeretlen vírus csak addig új, amíg az első tömeges fertőződése lezajlanak. A COVID-19, minden áldozatáért részvéttel, sem bizonyult olyan mélyre eresztett kaszával érkezőnek, mint az I. világháborút gyakorlatilag megnyerő influenza.

Így van egy valószínűleg szezonalitás mutató, tehát időről-időre visszatérő vírus, és van egy pánikhangulatban érdekelt politika. Mely érdekeltség levezethető abból, hogy a vírus körül gerjesztett pánik elvonja a figyelmet a gazdasági tehetetlenségről, a megalapozatlan döntésekről, vagy éppenséggel azokról, amelyek megalapozottak ugyan, de az alapjai messze vannak a közérdektől. A tendenciájában folyamatosan romló magyar valuta árnyékában jelentés mértékben összeszerelő üzemmé silányított, és így erősen kitett magyar termelés összeomlása tényleg akkora meglepetés?

Valószínűleg nem, mert az elemzői vélemények már korábban is egy tíz százalék körüli visszaesést emlegettek. Ennél nem kicsit lett a visszaesés nagyobb. De, ahogy a májusban írtakat idéztem: az ellenkezője lett volna nagyobb meglepetés. Valójában a visszaesés kapcsán nem a gazdasági állapot a meglepőbb. Sokkal inkább az, hogy a látványberuházások garmadájával felcsicsásítva kivéreztetett állapot csontjait szopogatva is van, aki lelkesen, és hithű szorgalommal tapsol annak a politikának, amely eddig leginkább nem a kompetenciájával tüntetett. Már akkor, ha a kompetenciát nem egy kleptoligarchnikus rendszer hatalomtechnikai kiépítésében mérjük.

Andrew_s

Gyűjtsünk informatikai tankönyvre -- a Párbeszédnek

Ha informatikai biztonságról van szó, akkor el szoktak feledkezni arról, hogy létezhet egy "helyből kidobom" módszer. Ami benyel szinte mindent, és a hülyeségre sem ad feltétlenül visszajelzést. Mert a visszajelzés, illetve az azt megelőző ellenőrzés módja a védelemről is adhat információt. Ami viszont a rendszerfeltörést segíti, segítheti. Ilyenkor, például egy web-oldalon, egy kérdőívben nyugodt lélekkel kitöltheti a böngészőben a delikvens bármit, amit ki akar tölteni. Beír bármit, ami eszébe jut. Kap némi formai hibajelzést, hogy ne legyen teljesen agyhalottnak is látszó az oldal. Beküldi. Ha nagyon empatikus vagyok, akkor kap egy kamu visszajelzést a böngészőben, és a küldemény ha nem elégíti ki az egyediség, a megfelelőség, vagy bármi más ellenőrzési szempont követelményeit, akkor békésen elindul a kuka, esetleg a /dev/null irányába.

Most meg azt hallom, hogy Barabás Richárd egy videófelvételt tett közzé, amely szerint a Párbeszéd önjelölt böngésző-virtuóza kamu adatokkal is be tudta küldeni a népszavazást pótló izé céljait szolgáló űrlapot. Maga állítja, hogy lelkes Fidesz-szavazóként, és még lelkesebb ellenzékiként is ki tudta tölteni. Ettől legfeljebb a színjátszó-köri képességei nyerhettek igazolást, amihez ez alkalommal is gratulálhat bárki, akinek kedve van. Arról sem tudom milyen információi vannak, hogy a szerver mit csinál az azonos munkaállomásról érkező ismételt küldésekkel. Nekem semmilyenek, de az említett videó után sem lett mindezekről több információnk. Aztán bemutatja, hogy nem létező email-cím is megadható Amire persze, csodák csodájára, nem érkezik levél. Alkalmasint persze simán megoldható, hogy a háttérben elindul egy próba-levél, és ha a rendszer ismeretlen címre utaló hibába ütközik, törli az egészet.

Így nagyjából elmondható, hogy készült egy videó a nemzeti konzultáció kitöltéséről, ami további, és igencsak alapos, információk nélkül nagyjából azt mutatja be, hogy a párbeszédes Barabás Richárd be tudta kapcsolni a számítógépet, megtalálta a böngészőt, és még írni is tud a billentyűzeten. Valamint egeret, vagy más pozicionáló eszközt is tud használni. Nos! Az egyik része a halmaznak, hogy a nemzeti kamu intézményrendszerében a konzultációt a gyávaság mintapéldájának tartom: "Valós, a társadalom elé tárható, vitában is védhető érvek birtokában népszavazást tartanának és nem konzultálnának". Amellett nettó pénzkidobás. De attól sem lesz jobb, ha olyan érzésem támad: az ellenzéki aktivista meg hülyének néz. Esetleg elhallgat kulcs-információkat, amiket beszerzett, de nem tesz közzé. Tehát hülyének néz.

Andrew_s

Index-margó

Emlék 2012-ből

Tüntetnek az Index mellett? Biztosan jól teszik. No nem az Index miatt, hanem a sajtó, illetve véleményszbadaság okán. Az, hogy erre az Index szerkesztőségét festik a zászlóra, az legfeljebb különlegesség. Ha ez lenne az az utolsó szikra, amitől a közvélemény benzineshordója elsöpri a neo-bolsevik hatalomgyakorlást, az az egyik oldala lenne a történetnek. A másik oldalon azonban az Index szerkesztősége áll. Akikkel természetesen nyugodtan legyen szolidáris, aki szeretne. Szíve joga. Ha tetszik: a véleményszabadság talaján állva, a legteljesebb mértékben joga van hozzá.

Személy szerint azonban nem elég mélységes az amnéziám kútja ahhoz, hogy ezt kellően nagy lendülettel megtegyem. Éppen a vélemény szabadsága és annak védelme miatt. A vélemény kinyilvánításának ugyanis meglehetősen fontos terepe volt sokáig az internetes fórumok világa egyébként jelenleg is. Legfeljebb nem az Index háza táján. S nem mostantól. Egyszerűen azért, mert annak idején volt ugyan egy nagyon pörgős politikai fórumvilág az Index nevével fémjelezve, de azt annak idején gondosan átszervezték. Nevezzük így azt, ami zajlott. Eufémisztikusan, és erősen szépítve a történteket.

Mikor is? 2012-ben. Ekkor szervezték át a Polidili-nek nevezett topikcsoportot. Kiemelném ismét: 2012-ben. Nem tegnap, nem is az idén, és nem is az elmúlt évben. Nyolc pve immár annak, hogy a kormányt legvérmesebben kritizáló topikokat egyszerűen „archíválták”. Azt pedig, akinek ez nem tetszett, és a moderátorok felé kérdéseket fogalmazot meg, egyszerűen kitiltották az Index nevével fémjelzett fórumról. Amit, a miniszterelnök pöcsméregetős stílusához igazodva, egyszerűen kiheréltek.

Akkortájtról kevés emléket őrzök arról, hogy az Index portálja címoldaln határolódott volna el a nevével fémjelzett fórumon végrehajtott véleménykorlátozástól. Arról sem őrzök sok emléket, hogy azok, akik most vezér-duzzognak a szerkesztőségben túl sokat írtak volna arról, hogy mennyiben korlátozza a véleményeket, és ezzel közvetve a sajtó szabadságát. Mellyel kapcsolatban általában él a szállóige: a tény szent, a vélemény szabad. Általában él. 2012-ben az az „általában” megszűnt az Index háza táján pörgő fórum kapcsán.

A szerkesztőség felállt a tiltakozás hevétől vezetve? Tudtommal nem. Akkor most mire fel ez a nagy felállási buzgalom? Esetleg nem kaptak elég mézet a spárgára? Pont most fogyott el a baksis-keret? Lelapult a párna az eddig kényelmes ketrecben? Hol tetszettek lenni 2012-ben? Kocsmában? Egy másik szerkesztőségben? Ez utóbbi lehet, ha azóta vergődött oda valaki. De ez esetben azzal azonosult, amit ott talált. Kényelemben üldögélő ketreclakókat, akiket már a saját fórumon esetleg olvasható vélemény sem kell, hogy zavarjon. Ellenzékiek voltak? Lehet. De mennyiben voltak önállóak ebben, és mennyire őfelsége demonstratív ellenzéke? A fék-nyúz mintájára mennyiben volt fék-ellenzékiség? Esetleg az ellenzékiség feszültséglevezető fék-je? Ami néhány pártosodott izé kapcsán is feltehető kérdés.

Hót Jó! Felálltak. Majd csak találnak valami munkát. Esetleg valami jó kommunikációs feladaot a fenetebbi pártok valamelyikénél. Bár, ahogy elnézem, a Momentum nevű izé elég jól elboldogul így is. Azért még van terep. Sok szerencsét! Ha már a véleményt anno hallgatólagosan segítettek temetni a fórumon, még nekiállhatnak kibányászni valamit a társadalmi fásultságból.

Andrew_s

Egy pocsék színház az egész

Mostanában azon megy az össznépi, most éppen a kultúrát félteni hivatott, nyüszögés, hogy mi történik a színészeti, és mozgóképipari segédmunkásképzés környékén. Félre értés ne legyen! Tőlem nyugodtan tekintheti bárki alanyi jogon tehetségesnek, vagy akár zseninek, a végzetteket. A jegypénztárnál még sosem kérdeztem meg, hogy milyen papírjai vannak a szereplőknek. Akár látszó, akár technikai szereplő az illető. S gyanítom, maradok az a bináris kultúrproli, aki voltam.

Számomra két típusú film, illetve színészet, színház létezik. Olyan, ami tetszik. Illetve olyan ami nem tetszik. De igaz ez a zenére, a festészetre, irodalomra, de minden másra is, ami alapvetően egy szubjektív értékítélet mentén jelent értéket, vagy silányságot. Ugyanakkor van egy olyan absztrakt érték, aminek a társadalmi megítélése, elfogadása, valamint az ebből fakadó támogatási, szolidaritási hajlam nem kevésbé egy szubjektív megítélés kérdése. Ez nem más, mint a „tudás”, mint olyan. Így az, ami most látszik, az alapvetően nem más, mint „csak” egy tünet. Az egész oktatáspolitikát, nem, az egész társadalmat átszövő, évtizedek óta tartó pusztítás aktuálisan utolsó tünetei. Olyan ez, mint amikor hegyek tűnnek el. Vagy, talán inkább, mint az elhíresült drezdai pap-vélemény. Vagy a kettő együtt.

Az első elhordott földdért, majd ez első háznyi kőért nem szólt senki, mert talán fel sem tűnik. Vagy olyan szép, esetleg olyan globális bűnbakot, felmentést kínál a magyarázat. A sivatagra meg már mindenki legyint. A közben kialakult földcsuszamlásokért, homokviharokért pedig annak fáj a feje, akit éppen ott, és akkor eltemet. Mert a közben felépült ronda házak, értelmetlen ültetvények már rég elvették mindenki kedvét. A magyarázatok, illetve a magyarázatokat pótló cselekvések zajai már rég betömték a füleket. Miközben ezer más problémával kell, nem egyszer a korábbi kis csuszamlások hatásaiként is, naponta megküzdeniük az embereknek.

Lefordítom. A tudás társadalmi presztízsét gondos megfeszített munkával verték szét. Nem is elsősorban Orbánék. Mert már ez a politikai haszonleső-klub is ennek a „terméke”, haszonélvezője. Generációk nőttek úgy fel, hogy a tudás társadalmilag nem érték. A pozíciót a lokál-isten osztja, bunkónak lenni trendi, és hülyének lenni érdem. Ergo: a tudást közvetítő ember csak társadalmi nyűg, a tudást közvetítő intézet felesleges cafrang, a gyerek meg majd csak eltölti benne az idejét valahogy. Aztán a semmire kapott, semmit nem igazoló, semmit nem érő papírral majd csak megtámogatják. A rokonok, ismerősök, szomszédok, szeretők, vagy az, aki éppen gondolja. Pénzzel kapcsolatokkal, a karriert biztosító fenekek felismerésének képességével, netán a megmutatásukra utaló magatartással, a nagy társadalmi felszopás ágyaival, stb.

Ha pedig egy-egy tanár, netán intézmény ennek keresztbe fekszik, majd megverjük, ellehetetlenítjük, kicsináljuk. Szó szerint, vagy átvitt értelemben. Mikor, hogy. Jól látszik ez a különböző helyeken. Szó szerint vagy átvitt értelemben. Anno a tanártüntiknél is pont az volt a bajom, hogy szó nem esett arról, hogy milyen értéket lennének képesek, akarnának közvetíteni. Nem maguknak, hanem társadalmilag. A vágyak kimerültek a ketrecbe kapott párnák számának bővítésében, a „mi vagyunk az alanyi zsenik” ismételgetésében, és a tettek az ökölrázásban.

Ezzel a társadalomnak még az a része sem vállalt számos mértékben szolidaritást, amelynek tagja a gyermeküknek nem a szellemi szolgaságot szánná, hanem azt a valós értelmiségi létet, ami már jó ideje megvetés tárgya hazánkban. Amely értelmiségi lét már akkor is alárendelt szereppel bírt a pártkapcsolatokkal szemben, amikor a jelen kormánytagok szocializálódtak. De meg is látszik.

Andrew_s

Orbán gyíkember?

Forrás: Index.hu

A hazai kormány feje, a Kárpátok Önjelölt Bozótharcosa, kezd felkészülni a nyári kommunikációs kampányra. Ehhez azonban olyan vezérszólamot talált, ami jelenleg üres halmaz. Azonban, a szokásos korábbi baromságokhoz hasonlóan, nyilván hamarosan előkerülnek a naftalinból a szokásos szereplők. Annak érdekében, hogy feltöltsék olyan tartalommal, amelybe kapaszkodva a híveik menthetik azt, ami a kognitív disszonanciáik rohamai után megmaradt a személyiségük roncsaiból. Mert, azt hiszem, komoly intellektuális megalkuvás kellhetett eddig is ahhoz, hogy akár csak fizetésért is, de lelkes trollja legyen valaki a kedvetlen vezetőnek.

Mert kedvetlennek nagyon kedvetlen lehet. Szinte már sajnálni valóan kedvetlen. 2015-ben nem jött össze még az sem, hogy a menekülteket felduzzasztották a fővárosban, és még az ultrák szerepbe helyezése sem volt képes egy kis zavargást kiprovokálni a Keleti pályaudvar környékén. Most pedig a WHO bemondásos licitje dacára is csak egy tömeges fertőződés alakult ki világszerte. Ami nem csökkenti a betegek fájdalmát, és a meghaltak utáni gyászt. De még ez a valószínűleg felértékelt, és a korai nemzetközi prognózisoknál kisebb fertőződést okozó betegséghullám is folyamatosan összeomlott. Nem Magyarországon, hanem világszinten. Akkor is, ha tudom, hallani még, és még sokáig hallani lehet majd lokális, akár országnyi gócokról. Visszatérő mutánsokról. Ahogy az influenza esetében is vannak fellángolások.

Ennek a világszinten tapasztalható tendenciának az ismeretében pont akkora bemondás a sikeres védekezésről kántálni, mint a szovjet csapatok kivonását követelni annak idején. Tudva, hogy a csapatok kivonása hónapok óta le van papírozva. A sikeres védekezés a személyes olvasatomban úgy indul, hogy a betegekkel szembesülő orvos jobb eszközöket birtokol, mint a fotós-kiránduláson levő, a kórházba csak betévedő miniszterelnök. Aztán ott folytatódik, hogy nem küldenek haza ok nélkül olyan betegeket, akiknek az otthoni ellátása nem kellően megoldott. Mert Kásler az Orbán szerint sikeres, amúgy tízparancsolati ráolvasással gyógyító, miniszter ilyen utasítása ismertnek beállított. Függetlenül attól, hogy Korózs egy politikai balfék-e, vagy sem. A tartós pánikhelyzet fenntarthatatlansága, és talán az, hogy a nemzetközi elfogadhatóság terepén is erősen bűzlött a nyilvánvaló hatalom-mánia, erősen megviselhette Orbán Viktort. Talán ezzel magyarázható, hogy szinte már a lapos Földön randalírozó gyíkembereket gyanítja minden belső fájdalma mögött. Eljutva odáig, hogy Orbán szerint „bizonyos bírói ítéletekből kiolvashatók háttérhatalmi szervezkedések”. A gyíkemberek a miniszterelnök szerint egyébként egy „liberális imperializmus” nevű fedőszervezetbe tömörültek. Erről lehet, hogy Orbán Viktoron kívül csak beszédírói tudnak pillanatnyilag, de a trollok, fórumrombolóktól Rezsiszilárdig valószínűleg már kivont billentyűzettel állnak.

Nyelv liheg. Nyak merev. Fej forog. Szem fürgén jár. Fórum, illetve mikrofon-felderítő üzemmódba kapcsolva. Olvasás alól felmentve. Mert ellenkező esetben esetleg még elolvasnák, hogy Orbán Viktor közel nyolc éven át volt a Liberális Internacionálé egyik alalnöke, majd elnökséghez közeli tagja.

Lehet, hogy Orbán Viktor egy gyíkember, és mégis lapos a Föld?

Andrew_s