A napjainkban
zajló, és a napi politikába beletipró provokációs játék egy idő után kicsit
kezdhet hasonlítani arra, mint amikor egymással szembe menő autókkal tesztelik
azt, hogy ki rántja el először a kormányt. Hazai viszonyaink között úgy tűnik a
szélsőjobb irányba. Ami kormányelrántás esetén nem feltétlenül a legjobb irány,
Ahogy a szélsőbal irány sem lenne jobb megoldás. Ez azonban jelenleg a kevésbé
fenyegető iránynak látszik. Még akkor is, ha a kormányzat artikulációjában
sokan az 1950-es éveket látja felvillanni időnként. Amikor ugyanis a
neohorthysta gesztusok nyílt kormánypárti összekacsintást sejtetnek, akkor
nehéz azt hinni, hogy ez utóbbi lenne a valós irány.
Sokkal inkább úgy
tűnik, mintha a kormányzat valamiféle kalandjátékba kezdené belelovalni magát.
Ami azért is veszélyes lehet, mert a játékszellem felülírhatja a józan
ítélőképességet. Miként a párthűség is eltörölheti esetenként a racionalitást.
Mely utóbbira Vadai Ágnes célzott a rehabilitációs hullámot feszegető
interpellációra adott miniszteri válasz kapcsán.
Ez a miniszteri válasz sok szempontból minőségileg más síkra terelte a hatalmi
játékokat. Még annak fényében is, hogy a korábbi jelek is arra utaltak, hogy
Orbán Viktor kormánya valamiért, és a történelmi tapasztalatokkal szembemenve
is, a szélsőjobboldali kártyát kívánja kijátszani a gazdasági és belpolitikai terített
betliben, A minőségi ugrást kétségtelenül az jelenti, belpolitikailag azért is lehet
kétségtelenül kínos a miniszteri állásfoglalás, mivel Gyurcsány Ferenc
lakásának kapcsán a kormányzati politika szintjére emelheti a szalonzsidózást.
Miközben mit sem vitatta, hogy a rehabilitációs törekvéseket szintén
kormányzati támogatásban részesítik. Cseppet sem megnyugtató módon Szálasi
rehabilitálásának gyanúját sem azonnal, és kétséget kizáróan visszautasítva.
Az azonban
kétségtelen, hogy a provokációk akár a határokon is túlmutathatnak.
Miközben nehéz nem egyfajta társadalmi hack-nek tekinteni azt, hogy Szálasi Ferenc
egyik utolsó hívének munkássága kötelező tananyaggá válik. Az irodalomórákon,
és nem a történelemórákon. Miközben még az is felmerül, hogy Szőcs Gézánál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkáránál lehettek, mintegy „csempészárúként”, Nyirő József hamvai. De az irodalomórákra, illetve a
Szálasi-kormányzat prominensének kötelező tananyaggá válásához visszatérve, a
kalandjáték immár kiterjedőben van. Ezek a fejlemények immáron nem csak rövid távú
belpolitikai kalandjátékká teszi a történteket. Az ezzel már egyfajta
generációs kalandjátékká válik. Amikor ugyanis az egyik oldalon az iskolákban
kötelező olvasmánnyá válik Nyírő József, akkor a másik oldalon, nehéz
feltételezni, hogy az így kondicionált ifjúság nem lesz megengedőbb a
fasizmussal rokonítható eszmékkel kapcsolatban. Ugyanakkor nehéz elszakadni
attól a gondolattól, hogy végső soron ezek a lépések egy átfogó, és nagyobb
léptékű kalandjáték egy-egy kisebb lépéskombinációja. Amennyiben eltekintünk a
kapkodó meggondolatlanságtól, mint motivációs tényezőtől.
A teljes játékpálya
ugyanis nem kizárólag az említett belpolitikai pályát jelenti. Holott kétségtelenül
ez az a pálya, amin nagyon gyorsan visszaléptethető az ország. Azokba a
korszakokba, melyet a feudális kedvezményrendszerek, a kiszolgáltatottság, és a
csengőfrász jellemez. A visszalépés ára teljesen nyilvánvalóan az, hogy mások
megelőzik a visszalépőket a pályán. Azonban az is belátható, hogy még ebből is
nyerhető kommunikációs előny. Azon egyszerű okból, hogy amennyiben a
visszalépés elég nagy mértékű, akkor azok, akik nem a visszalépések mentén
politizálnak, már nem is látszanak. Ekkor már tényleg csak kellően karizmatikus
kommunikáció kell annak elhitetésére, hogy nem visszaléptünk, hanem éppen ellenkezőleg:
előreszaladtunk. A többiek pedig azért nem látszanak a kéklő messzeségben, mert
már le is köröztük őket. Így azért látszhatnak előttünk járóknak. De valójában
nem előttünk járnak, hanem minket követnek. Így végső soron, a belpolitikai
pályán való visszalépés megmentheti a kormányzatot abban is, hogy más
területekre, más pályákra átlássanak az emberek. De az sem baj, ha átlátnak,
mert ott könnyen lehet, hogy úgy sincsenek mások.
A pakli szélén levő
kártya részleges bemutatása, vagy akár kijátszása ugyanakkor a kalandjáték egy
másik hozadékát is sejteti. Az egyre újabb megszorítások, és a belső
ellenségképekre való mutogatás magvai ugyanis könnyebben esnek termékeny talajra.
Az ezek nyomán felkorbácsolt viták, és indulatok elveszik az erőt attól, hogy a
visszalépett játékos-csapat túl sok energiát fordítson másra. El van a saját belső
problémáival. Így a neohorthysta
szimbólumpolitika, a fasiszta kormánytag részleges rehabilitációja alapvetően
az adópolitikai játékpálya buckáiról is elterelik a figyelmet. Az ugyanis
kétségtelen, hogy a napi életkörülményeket ezek legalább annyira befolyásolják,
mint a kocsmai indulatok. Az olyan húzások, mint a szektoriális különadók, majd
az ezeket pótló mégkülönebb adók, és a mégkülönebbeket kiegészítő segédadók
lassan az egész gazdaságot egy adókból és kontraadókból álló ingovánnyá teszik.
Ami nem igazán a vállalkozásoknak, és a növekvő munkanélküliség csökkentésnek
kedvez. Egyfajta önálló kalandjátékká téve a hazai túlélést Az adókísérleti
kalandjáték pedig eltereli a figyelmet azokról a gazdasági problémákról, melyekkel
csak az ingovány mélyül.
Összességében kihasználva
azt, hogy a problémák amúgy is fokozzák a szélsőségek iránti fogékonyságot, s
csökkentik a társadalmi immunitást még az egészen szélsőséges politikai
nézetekkel szemben is. Végkifejletben a hatalmi kalandjáték teljes mozaikjának
szépen csiszolt, és a jövő generációkra is kiterjedő színezéssel ellátott.
darabjává válhat a társadalom részleges visszaléptetése. Akár a zsellérség újfajta felélesztésével kísérve. De sok szempontból egy neofeudalista
cselédséget kialakítva. Azokból, akik maradnak. Mert azt szinte az összes felmérés
jelzi, hogy az emberek nem hatalmi allűrök közepette kavargó mocsárban akarnak
lehúzó kalandjátékokat játszani. Azokat meghagyják azoknak, akiknek a saját
ambícióik és tehetségük csak a zavarkavarásban merül ki.
Simay Endre István