A dominók borulása
akkor elég érdekes és izgalmas játék, amikor egy erre szervezett versenyen,
különböző mintázatok kirajzolása a cél. Kicsit kevésbé kellemes akkor, ha a
hatalmi játékok részeként következik be. Mert miközben a hatalmi dominók
egymásra és egymás után borulnak, sokaknak lesz rosszabb. S nem is feltétlenül a dominóknak. Még akkor
sem, ha lebucskáznak az asztalról. Mert gyakran látható az, hogy előtte még a
zuhanást is megmanipulálják, és csalnak a földet éréskor. Erre az előző
köztársasági elnök szép példát mutatott, mivel Schmitt Pál lemondásának
pillanatában már tudható volt, hogy életfogytig tartó nyugalomba fogja tölteni
az idejét. Békésen motorozgatva az azok által összedobott pénzen, akiknek
hónapokon keresztül mondott bármit a doktori disszertációról, ami éppen, ott és akkor, az
eszébe jutott.
Azonban, miközben
Schmitt Pál látványosan elvitte a balhét, a botrány igazi kárvallottjai nem a köztársasági
elnök, és az őr körülvevő beszédírók, politikai janicsárok egyéb rétegei.
Sokkal inkább megszívták hosszú távon azok, akik a felsőoktatás szereplői. A
jelenlegi diákok és oktatók egyaránt.
Vagy azok, akik a múltban azok voltak, és hasonló címet szereztek, mint a
bukott elnök. Akár megdolgoztak az egyetemi doktori címért, akár, tényleg
a volt köztársasági elnökhöz hasonló módon, a rendszer kiskapuin keresztül
besurranva nyújtottak álteljesítményt. Erősen elhiteltelenítve a teljes
tudományos közéletet, és fokozati rendszert is.
A legnagyobb vesztese a plágiumbotránynak, és kísérő tüneteinek tehát nem feltétlenül Schmitt Pál, és a nyertes sem a tudományos
közélet. Noha talán lehetne azt is mondani egy elég magas hegyről letekintve. Azonban
az, aki a tudományos világot ismeri, az alighanem tudja, hogy ez legfeljebb
vágyálomnak jó.
Maga az akadémiai
rendszer erősen kedvez a kontraszelekciónak, mivel erősen hierarchizált a belépési
oldalon. Lévén, hogy az egyetemeken nyilvánvalóan azok maradnak bent legnagyobb
valószínűséggel a doktori iskolát követően, akik a legkisebb pozícionális veszélyt
jelentik a tanszékeken már ott tespedőkre. Mivel pedig a kutatási témáit a már
pozícióban előtte járó fogja jóváhagyni, és ettől függ a támogatottsága
egyfajta szigorúan felmenő rendszer kialakulásának kedvez. A kontraszelektált,
több generáción keresztül visszatartott rendszerben a szakmai korrupciók sem
feltétlen kizártak. Az „én nem bántom a te diplomázódat, te nem teszel fel
kínos kérdéseket az enyémnek” típusú kiegyezések. S ennek a rendszernek a belső
tehetetlensége lényegesen nagyobb, mintsem egy bukott doktorival meg lehessen
ingatni. Különösen egy külsős, évtizedekkel ezelőtt védett doktori bukásával
nem. Megkeletkeznek a szükséges jegyzőkönyvek, meghoznak néhány vezéráldozatot,
de nagy változásokra számítani naivitásnak tűnhet. Így, miközben a veszteségek
szinte azonnaliak voltak, a tudományos közélet nyereségei azonban lassan csepegnek
majd. Ha egyáltalán.
A plágiumbotrány gyors nyertesei
kétségtelenül a politikai közszereplők köreiben keresendők, s nem is okvetlenül
az ellenzék sorai között. Az egyik nyertesen kikerült közszereplő alighanem az a miniszterelnök, aki,
az arénában magára hagyva az elnököt, megpróbálhatta feledtetni azt, hogy
kinek a döntése nyomán lett Schmitt Pál köztársasági elnök.
Miközben a nagyobbik kormányzó párt frakcióvezetője egy alig burkolt fenyegetést
intézhetett az egyetemek, a korábban fokozatot szerzettek felé .
Nem utolsó sorban pedig elvezetett ahhoz, hogy az ideiglenes köztársasági
elnökként regnáló korábbi házelnök, Kövér László már a „nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terroristák” címet adományozta a plágiumot leleplező cikket író
újságírókat.
Ez a gesztus, miközben
talán a politikus morális belvilágáról is mondhat valamit, kétségtelenül
felfogható a média világa felé küldött burkolt fenyegetésnek is.
Ami méltó megkoronázása volt a korábban elindult diploma-licitnek.
S meglehetősen
szűkkeblű, öngólveszélyes kijelentésnek is bizonyult, amikor egy másik
kormánypárti média a volt miniszterelnökök egyikének, Gyurcsány Ferencnek a
diplomamunkája után indult. Ezt emeli ki a HVG szerzője is abban publikációban,
melyben közölték, hogy ezzel a diplomadolgozattal sem minden teljesen kerek.
Ha tehát ebből botrány lesz, akkor Kövér László vajon miként fog tekinteni a
saját oldalához közelálló média munkatársaira? Vagy azok nem is annyira
terroristák? Vagy csak a köztársasági elnökkel szemben azok? Mert ebben az esetben
közvetve előre felmenti Gyurcsány Ferencet még egy bizonyított plágium
esetén is. Amit a szakdolgozatok esetén a címazonosság
aligha bizonyít egyértelműen. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy amíg egy doktori esetén a címnek és a tudományos
munkásságnak egyedinek kellett lenni, egy szakdolgozatnál ez korántsem volt
alapvető elvárás. Az önálló munka, és értékelés igen. De a szakdolgozat nem igazán
számított tudományos újdonság elvárásával készült papírzatnak. Ez logikusnak is
tűnik, hiszen elkészítője nem a szakma nagy „öregje”, hanem az egyéb vizsgáival
is éppen küzdő végzős diák. Olyan, akinél a téma címét esetleg a tanszék írta
ki, mely listából ki-ki maga választott témát magának. S aztán beült a könyvtárba
irodalmazni.
Kellő rutinnal
azzal kezdve, hogy a hasonló című, korábbi dolgozatokat kereste ki a
katalóguscédulák közül. Kihasználva azt, hogy a tanszékek munkatársai nem ezekben
a listákban élték ki kreativitásukat. Annak idején emlékszem, hogy saját egyetemem
könyvtárában milyen kerek szemekkel meredtem arra a katalógusfiókra, melynek
felét „A málnatermesztés időszerű kérdései” és rokon címen írt szakdolgozatok
töltötték ki. Mert annak idején a Kertészeti Egyetem vonatkozó tanszékén is a
dolgozat elkészítésére helyezték a fő hangsúlyt. Gondolom abból kiindulva, hogy
a málnatermesztésnek márpedig minden évben vannak időszerű kérdései. Arra jutva ezáltal, hogy nem kell a
címeket agyoncizellálni, és a diplomázók, amúgy sem a málnabirodalom császárai
lesznek. Tehát a témahad menjen. Évről évre azonos, vagy hasonló címen. Talán,
részben, akár egymásról is másolva a bevezetést, és a rokon, konzervatívnak
tekinthető részeket. Mert azért annyira nem változtak a viszonyok évről évre. Ez
talán nem a leghaladóbb megoldása a diplomáztatásnak, de a diplomadolgozat
célja elsősorban az, hogy a diák megtanult-e irodalmazni, képes-e egybefüggően
fogalmazni, és valami következtetésre jutni önerőből. Így elsősorban
módszertani, s nem tudományos eredményeket vártak, és várnak is el a tudományos
világ küszöbe előtt heverőtől. Erősen eltérve attól, amit egy doktori esetében
elvártak.
Ami természetesen
nem mentene két dolgot. Az egyik, hogy mással írassa meg valaki a dolgozatát,
vagy ezzel egyenértékűen valaki más dolgozatát lemásolva állítsa elő a
sajátját. Ha Gyurcsány Ferenc ezt tette esetleg, akkor ez, bizonyítottság esetén,
nála sem a morál csúcsa. Azonban itt érdemes komolyan venni a bizonyítottságot,
mely bizonyítást Schmitt Pál esetében egy külön erre verbuvált bizottság
végzett el. A másik szintén menthetetlen körülmény az lenne, ha Gyurcsány
Ferenc hónapokon keresztül tagadná azt, hogy más dolgozatot, vagy akár
dolgozatokat is felhasznált volna. Ez a körülmény szinte a nagy leleplezés
bejelentését követően megdőlt, mivel a DK vezetője elég gyorsan bevállalta,
hogy alighanem használta a sógor dolgozatát.
Tehát marad az egyértelmű plágium egyértelmű bizonyítása. Amin természetesen
lehet akár prekoncepciós vitákat is folytatni, melynek része lehet az a
gondolatkísérlet, hogy mi lenne, ha az lenne.
Az egyik
nyilvánvaló következmény lehet, hogy Gyurcsány Ferenc lemond. Talán a pártja
vezetéséről, talán az országgyűlési mandátumról. Amitől nem sok minden
változna. Legfeljebb a kormányzathoz hű fórumozók elvesztenék egyik kedvenc
gumicsontjukat, miszerint a DK vezetője lop, csal, hazudik, és talán embert is
eszik. Önmagában ez a Schmitt-botrányért is gyenge revans, és korántsem teszi
elfogadhatóvá azt, hogy a kormányzat egy adóügyi kalandjáték kísérleti terepévé
teszi az országot.
Ahogy olajkutunk sem lesz több, és az ország gazdasága sem lesz kevésbé
instabil ettől. Így, miközben Gyurcsány
Ferencen lehet köszörülni a virtuális tollakat, az ország gazdasági helyzete,
gazdasági kiszolgáltatottsága és az IMF-kipaterolásoknak, szélsőjobb felé hajló
kommunikációnak köszönhető politikai izoláltság sem oldódik. De figyelemelterelésnek mindezekről még jó lehet ettől. Már
csak azért, mert van az adókon kívül is pár dolog, amiről alighanem sokan
szívesen elvonnák a figyelem fénykörét. Például az olyan
személyes, és a miniszterelnök személyét érintő ügyekről, mint Orbán Viktor
vagyonnyilatkozatáról. Melynek, az esetleg
bizonyítható, téves volta
alig lenne jobb, mint amikor az előző köztársasági elnök mindenféléket mondott
a doktorijáról. S ezen az sem biztosan változtat sokat, hogy Szijjártó Péter szerint minden a legnagyobb rendben van.
Hiszen éppen ő minősítette korábban „bulvárkacsának” Schmitt Pál
plágiumbotrányát is. Így, ha Orbán Viktor személyes szóvivője ebben is bakot lőne,
a DK „lefejezése” ezt sem tenné meg nem történtté. Akármennyit is ülne a
könyvtárban a későbbiekben. Bogarászva a szakdolgozatok címeit. A
történelemkönyvek helyet.
Mert a történelmi
könyvtár sok mindent mesélhetne azoknak, akik a pillanatnyi előnyökre, vagy a pillanatnyi
kommunikációs sikerre maximalizáltan politizálnak. Az egyik az, hogy ugyanaz a
tömeg, amely jelenleg lelkesen üvöltözik mellettük, pont ugyanilyen lelkesen
fog üvöltözni ellenük is. A történelem nem egy olyan esetet ismer ugyanis,
amikor ugyanazok söpörtek el egy vezetőt, akik a vállukon trónra, hordóra
emelték. De a történelem azt is bebizonyította nem egy alkalommal, hogy a
bűnbakképzés sok keserűséget, és kevés előnyt szült. Így volt ez a keresztes
háborúk korszakában, és így volt ez később is. A pápai átok nem állított meg sáskajárást,
és az arab világba vezetett hadjáratok sem változtattak azon a tényen, hogy az
európai matematikusok igen csak sokat köszönhettek a keletieknek. Ahogy a
zsidózás sem teszi Jézust vagy Máriát kevésbé zsidóvá, és egy ország gazdasági problémáit,
vezetési korrupcióját sem számolta fel puszta a hangulatkeltés. S nincs az a
fáklyás felvonulás Budapest utcáin, ami az ország jelen állapotában megváltoztatná
a globális gazdasági rendszereket. Mert a történelemkönyvekben lehet, hogy
fejezetet kaphat egy vezető, aki felvonulás-orientált politikát folytat, és
abban méri a sikert, hogy hányan hajlandók a célfuvarral odamenni, a valóságot
az méri, amikor maguktól döntenek. A korábbiakban maguktól úgy szavaztak az
emberek, hogy Gyurcsány Ferenc ne legyen miniszterelnök. A kormány mellett
szervezett segélybulin pedig úgy, hogy szinte csak a rendezőség vendégei vettek
részt rajta.
Mert a szervezett felvonulás és a valóságos támogatottság közti eltérésekre
ugyancsak van példa a történelemben.
Simay Endre István