Karácsony konzultatív pótcselekvése

A hosszú hétvégén gondoltam lakógyűlök egyet. Amúgy budapestileg, mert az igazi lakógyűléseket hét közben tartják. Jól megnéztem a kérdéseket, és eszembe jutottak azok a játékok, ahol a virtuális karakter egyes tulajdonságait külön is támadja az ellen. Egy ilyen játék mágusaként komoly támadás az, ami a karakter IQ-ját támadja. Na ilyenek ezek a kérdések is.

Nem idézem ide a kérdéseket, mert azt bárki fővárosi alanyi jogon kiélvezheti. Valójában persze az is alkothat képet róluk, akik az orbáni konzultációk bármelyikét látták. Karácsony csapatának sikerült egy pont olyan demagóg, célzatos, és alapjában véve primitív kérdésfeltevési megoldást kiagyalni. Biztos piszok nehéz volt. Mert spontán felindulásból, magától, ilyet nem alkot senki. Ehhez, kérem, felkészülés kell. Csapatmunka. Egy pocsék csapat olyan rossz munkája, ami már szinte művészet.

Lehet persze, hogy paródiának, az orbáni konzultációk kifigurázásának, szánták. De nem az. Nem vicces. Szánalmas. Annak, amit Karácsony főpolgármesterként kihozott abból a helyzetből, hogy akár dacból is, de megnyert egy karosszéket, ez a fővárosi konzultáció az szinte biztosan egy lokális mélypontja. Miközben maga a műfaj a tragikomikum maga.

A nemzetinek hazudott orbáni konzultációk sem többek, mint egy valós népszavazáshoz gyáva pótcselekvés. Alkalmasint a fővárosi konzultáció kérdései is többet érdemeltek volna. Ennél mindenképpen. Igaz, akkor Karácsony Gergelynek ki kellett volna állnia és egyetlen komoly kérdést feltenni. Nagyjából azt, hogy Budapest legyen-e önálló elszámolású városállam, és kiebrudalja-e a kormányzatot fizikailag is a fővárosból?

Mert az, ha a válaszokat erre a szellemi mélyrepülésre komolyan akarná venni, akkor az is ezt jelentené. De ezt illetően erős kétségeim vannak. Mert egy népszavazás adott esetben kötelezettséget is jelentene. Egy ilyen konzultáció lerendezhető némi vállvonogatással, és jelenteni legfeljebb bevételt jelent. A kipostázott papírt előállító nyomdának, illetve a postának.

Remélem, Karácsony Gergelynek van ebben érdekelt ismerőse. Mert ha már a konzultációt ilyen jól eltanulta Orbántól, akkor igazán kár lenne másnak hagyni egy ismerősnek is adható nyomdaköltséget. De van egy olyan érzésem, hogy Karácsony ismét nagy lépést tett abba az irányba, ahova Tarlós elért. Hogy lassan helyette is megszavaznának egy lovasszobrot is, ha jelölnék.

Andrew_s

Kistányér-felelősség

A Facebook egyfajta saját időszámításban él. Talán ennek köszönhető, hogy olykor a megosztások időzítése is sajátos. Így elég komoly késedelemmel dobott fel egy csoportmegosztást, amiben Perintfalvi Rita Novák Katalint gyepáló írására hivatkoznak. Ezért az vesse rá az első követ, aki szerint az OV-fülbevalós Fidesz-küldött Novák Katalin az igazán pártfüggetlen, és elfogulatlan megtestesítője a népléleknek. S valahogy mégis Hofi jutott az eszembe.

Hofi volt az, aki igen találóan jellemezte azt a helyzetet, amikor a gyönyörűen megterített, jobbnál jobb étkekkel teli asztal díszhelyére egy kis tányér szar kerül. Az írás a Facebook-on, illetve a Városi Kurir oldalán is olvasható, és inkább rá-, mint lebeszélnék bárkit is. Csak az a kistányér.. .

A teológus, Novák Katalinon éppen a Bibliát is számon kérő írásába ugyanis becsúszott pár érdekes mondat. Ilyen ez is: „Minden keresztény ember szekunder szégyent érez miattad!” Hogy mi ezzel a gondom. Több minden is. Egyrészt például az, hogy a keresztény emberek jó része szerintem azt sem tudja, hogy Magyarország, és vele Novák Katalin melyik földrészen van. A másik a szekunder szégyenérzet, ami egy elég sajátos érzés, és az egyik alapja az empátia. Mert különben elég is nehéz lenne rossz érzéssel nézni, amikor a másik bénázásos üzemmódba kapcsol. Mintegy helytette is szégyenkezni, vagy elfordulni, vagy hasonló reakciókat mutatni.

Márpedig Novák Katalin pápalátogatás-kapcsolt ténykedéséről aligha állítható, hogy mindössze, esetleg tudatán kívül, a társas illemszabályok ellen vétett volna. Szerintem egy nagyon is kiszámított, kommunikációs hatástanulmány alapján koreografált, cselekvési sorozatot hajtott végre. Ezért a magam részéről semmilyen szekunder szégyenérzetet nem érzek. Egyszerűen elítélem azt, amit produkált. S ehhez még vallási megközelítés sem kell.

Mely ponton visszaértünk a keresztényekhez. Akik jó része, mint vélelmeztem fentebb, szerintem magasról. De a kommunikáció nyelve alapján tételezzük fel, hogy a költő a magyar keresztényekre gondolt. Akik nevében szintén nem tiszte felszólalni. Egyszerűen azért, mert neki lehet személyes véleménye, de azzal, hogy önmagát minden keresztény nevében felszólaló univerzális véleményforrásnak tekinti, már alig különbözik attól, amikor Orbán minden magyarok nevében nyilatkozik a tényleges támogatottságnak csak egy részére támaszkodva. Nem a kinyilvánított vélemény, hanem a kinyilvánítás módja által sugallt nagyképű attitűd okán.

Az már egy másik kérdés, hogy aztán jönnek azok, akik a fotel karfáját markolászva iszonyú elégedettek attól, hogy egy Facebook-vátesz helyettük is jól megmondta. Annyira jól, hogy ezzel a maguk részéről le is tudták minden cselekednivalójukat a hazai helyzet megváltoztatására. Annyira jól, hogy minden kétség, kérdés, ellenvélemény azonnal lesöprendő, kiirtandó, tiltandó, és megvetendő. De ez már egy másik kérdéskör. A demokratikusnak magukat öncímkéző, de valójában a véleménydiktatúrát magukénak valló szellemi pufajkások kérdésköre.

Azért valahogy nekem szimpatikusabb az, ha valaki kisebb lendülettel akar mindenkit is képviselni. Akár akarják, akár nem. Ahogy van ez a kitétel a katolikus teológus véleményében, hogy a’z’ondja: „Nekünk üzentél ezzel Katalin? Nekünk, a szabad magyaroknak, a nem orbáni Magyarországnak?” Mely kitételt azért némileg árnyalja, hogy a Klubrádió nem is oly régi műsorában elhangzottak alapján Perintfalvi Rita, életvitel-szerűen, nem annyira Magyarországon fordul elő. Ami nem baj, és alapvetően a magánügye. Csak kicsit olyanná válik, mint a nagyonbátor Kossuth, aki Amerikából nagyon okos volt, vagy azok az ’56-os „hősök”, akik akkor az első Zil-platón húztak el, de aztán visszajöttek arcoskodni. Ami szintén érthető. Elvégre az emberek nagy része jobban preferálja a szabad életet, mint a börtönt, és a saját kivégzését. Csak az a kis tányér.. .

Aminek pont azért van, lehetne jelentősége, mert sokan olvassák, és a sok olvasó nagyobb felelősséggel is jár. S azok a kistányérok a mondatok közt a szart, az általánosítást, a kirekesztést is az emberek fejébe csepegtethetik. No meg az egyébként okszerű mondandó hitelességének sem használnak.

Andrew_s

Diákok, kordonok, politikusok, és egyebek

Rendőröktől kísérve a hídon át (2013)
Fotó: Andrew_s

Lózungdrukkerek (2023)

A kordonbontások kapcsán az utóbbi napokban több ponton felkavarodtak az indulatok. A Momentum tömeg-megszólító erejének, tömegbázisának a hatását is vélelmezhetjük az akciójukat kísérő százezres jelenlét hiányán. Ahonnan meg megérkezett a decibelben mérhető támogatás, azt talán annyira nem is akarták. Mert ellopta tőlük a show-t. Különösen azt követően, hogy a Klubrádióban többször kiemelték a kiskorúak jelenlétét.

A rádió műsorai egyébként az archívból visszahallgathatók, és erre bíztatnék is mindenkit. Már csak azért is, mert a kiskorúak puszta jelenlétével kapcsolatban sem egységesek a vélemények. Alkalmasint a Facebook-on megjelenő, pro-forma ellenzékinek nevezhető csoportokban sem. Az ellenzék egyik politikusa például arra a kérdésre, hogy „mit is keresnek a kiskorúak egy tűntetésen” egyszerűen közölte, hogy már a kérdés is tipikusan áldozathibáztatás, mert joguk van tüntetni. Ebbéli jogukat egy jogásszal érdemes lehet megvitatni, és ezt meg is hagyom a politika, az iskolarendszer, illetve a gyámügy szereplőinek. Személy szerint nem értek egyet ezzel a véleménnyel. Ahogy azzal a bővítményével sem, ami párhuzamot von a tüntetésen tapasztalt rendőri tevékenység, valamint a nemi erőszakkal kapcsolatos áldozathibáztatás között.

Miközben a kiskorúak jelenléte másoknak is szexuális asszociációkat keltett. Meg is hivatkozta a lábon kihordott agyhalál jegyében azt a cikket, ami egyébként arról szólt, hogy a fiatalkorúak büntethetőségét változtatták meg arra a tényállásra nézve, ha a partner is fiatalkorú, és az aktus kölcsönösségen alakult. Ez a hasonlat, túl azon, hogy az erre hivatkozó szellemi kondícióját minősíti le, egyetlen esetben állna. Akkor, ha a tüntetésen csak fiatalkorú vesz részt, és vele szemben is fiatalkorúak lépnek fel. Előzetesen megegyezve ebben. Majd együtt elmennek a legközelebbi bozótosba ibolyát szedni. Úgyhogy a fiatalokra ráizgult nét, hagyjuk is magára a nyomorával.

Maradjunk az egy fokkal komolyabb vízeken. Különösen, mert rendszeresen visszaköszönnek azok a panelek, hogy a kiskorúnak is lehet önálló gondolata, és annak védelmében nyúl ugyanahhoz az eszközhöz, mint a „nagyok”. Akik különben nem igazán nyúltak ehhez az eszközhöz. A felvételek, de a nyilatkozatok alapján sem az látszik, hogy a katedrán foglalkoztatott iskolai alkalmazottak százezrével lettek volna jelen, és elvétve, köztük-felbukkannak fiatalok is. Amúgy az „önálló gondolatos” panel a Klubrádió műsorvezetőjétől is elhangzott, és az vonja el a fiatalok ebbéli jogát, és képességét, aki tizenévesen nem rendelkezett önálló gondolatokkal. Idáig maximálisan egyet tudok érteni a történtek megítélésével.

A többi vet fel kérdéseket. A tanárok tömeges távolmaradása például a morális példamutatás kérdését. Ha elfogadjuk, hogy az iskolarendszer pocsék (az), és a tanárok helyzete elviselhetetlen. Mert ebben az esetben a kép nagyjából az, hogy morognak ugyan otthon a párjuknak, de valójában megvárják, amíg a diákjaik kikaparják a gesztenyét. Esetleg kellően megsajnáltatják magukat, amikor a cúna rendőrbácik fellépnek ellenük. Mely fellépést amúgy elég kettős mérce mentén képesek megítélni. Mert mi más lenne az, hogy amikor a kiskorú elmegy kordont rángatni, akkor mindenki lefossa a bokáját a nagy megelégedéstől. Annak a jegyében, hogy joga van tüntetni, és mekkora önálló gondolatai vannak. Ám abban a pillanatban, amikor rendőrök is tüntetőként kezelik a tüntetésen, akkor rögtön megy az össznépi rinya.

Holott rendben, joga van, és legyenek önálló gondolatai. De akkor, ha tisztelni tetszik ezt, és miért ne, hogy úgy viselkedik, mint a nagyok, akkor a következményeit is tessen ugyanúgy viselni. Így a kérdés onnan is megközelíthető, hogy milyen jogon vonja el a következmények viselésének a jogát bármelyik tüntetőtől. Azzal a felütéssel, hogy szegény gyereket lefújták, meg bevitték, pedig gyerek. Vagy akkor nagyon definiálni kellene, hogy mikor melyik szerep honnan is kezdődik.

Konkrétabban. Amikor skandál és kordont rángat, akkor önálló gondolatai vannak, de ez azonnal megszűnik, ha egy rendőrrel találja szembe magát? Amikor beviszik akkor önálló gondolatú vagy sem? Felelős a tetteiért, vagy nem? Amikor elindul tüntetni, és nem visz magával egy vizes rongyot, viszont beássa magát az első sorba skandálni, akkor felelős a viselkedéséért vagy sem? Honnantól szegény gyerek? Vagy, politikusunk idióta hasonlatát kölcsön véve honnantól szegény áldozat?

Az említett hasonlat egyébként azért idióta, mert a tüntetés a villamoson utazással szemben ugyanis műfaját tekintve egy konfrontatív fellépés. Ha ugyanis nem egy regnáló állapottal szembeni fellépést szolgál, akkor legfeljebb békemenetnek, birkamenetnek, majálisi felvonulásnak tekinthető. A tüntetés jogát nem elvitatva senkitől, az azért leszögezhető, hogy oda tényleg nem kötelező menni. Ha meg valaki elmegy, és miért ne menne, ha úgy érzi, akkor vegye tudomásul, hogy a pályát nem okvetlenül csak neki rendezik be. Aki pedig abban a hiszemben megy el tüntetni egy fasizálódó hatalommal, vagy annak bármely megnyilvánulásával szemben, hogy ott mandulás sütivel fogják körbe kínálni, az nem áldozat, hanem idióta.

Az a szülő, aki egy ilyen tüntetésre úgy engedi el a kiskorú gyerekét, hogy a várható következményekre nem készíti fel, az felelőtlen. Az a szülő, akinek viszonya a gyerekével olyan, hogy nem is tud a gyermeke tüntetési terveiről, az meg első körön a saját családi, és azon belül is a gyermekével kialakított bizalmi viszonyaival kellene, hogy számot vessen. Az a tanerő meg leginkább egy morális izé, aki otthonról és esetleg a Facebook-on posztolva drukkol a karosszékből miközben a diákok az ő megfizetéséről, de általában is az oktatási kompetenciába tartozó kérdésekről is skandálnak.

De legalább hagyományőrző. Mert az iskolarendszer megannyi alkalmazottja igencsak a távollétével drukkolt már a 2012-ben indult tüntetéseken is. Amikor az egyetemi diákság tüntetett.

Andrew_s