Kép a Gattaca című filmből |
Soltész Miklós, a kormány egyik csúsztatásügyi
megbízottja elmondta az ő
védőbeszédét az egyházi oktatás mellett. Valószínűleg azért is érezte ennek
égető szükségét, hogy az Emmi részéről is támogatásáról biztosítsa Lázárnak az oktatási
kereszténységet favorizáló kijelentését. Ami már önmagában is lehet
jelzésértékű.
Lázárt ugyanis időről időre úgy emlegetik, mint Orbán egyik
lehetséges váltóemberét. S ennek nem mond ellent az, hogy egy másik potenciális
kihívót, Rogánt, mesterien hagynak leamortizálódni a különböző gazdagodási
ügyekben. A kremlinológia szabályai szerint ugyanis könnyedén lehet, hogy a
lázári ötletelés melletti erőteljes kiállás egyfajta előzetes helyezkedésnek is
tekinthető. Az oktatási ügyek kapcsán is egyre jobban arcát vesztő Balog Zoltán
helyére ugyanis miniszter is kellhet majd egy új kabinetben. De Soltész
nyilatkozata azért a Fidesz, illetve Orbán frissen megtalált vallásos
konzervativizmusába is beleillik. Amire Orbánnak már csak azért is szüksége
van, mert szüksége van a hazai egyházak támogatására. Még akkor is, ha ez nem
totális. De nem engedheti meg magának azt, hogy a menekültkérdésben mellette
hitet tevő, és ezzel még a pápával is szembe menni hajlandó Erdő Péternek, vagy
a neohorthysta körökkel is kapcsolatot tartó reformátusoknak elengedje a kezét.
Ehhez pedig gesztusokra van szükség. Leginkább forintra váltható gesztusokra. De
azért az ideológiai sem semmi. Az oktatási intézmények pedig mindkettőt
lehetővé teszik.
Soltész azért persze nem csak a kremlinológiai összefüggések
alapján értékelhető kijelentéseket tett, hanem olyan adatokat is közölt, ami
mellett nem érdemes szó nélkül elsiklani. Szerinte „az emberek több mint fele
hívőnek tartja magát”. Ami akár igaz is lehet. Különösen olyan politikai
környezetben, amely egy felmérés esetén ezt várja el. Ugye még emlékszünk az
egyetemek egykori versenyére a KISZ-tagsággal kapcsolatban. Amikor az egyetemi
ifjúság több mint kétharmada volt ezek szerint kommunista. A választásokat meg
rendre magas támogatottsággal nyerte az állampárt által is támogatott jelölt.
Már csak azért is, mert más nem igazán vált jelöltté. Akkortájt talán ugyanazok
vallották magukat bősz ateistának, akik később el nem mulasztották volna a
vasárnapi jelenlét-demonstrációt a templomban. Az elvárt válaszok ismeretében
az ilyen önbevallások pont annyit érnek most, mint negyven éve. Még akkor is,
ha mindenkor alkothatják egy hatalmi döntés hivatkozási alapját. Különösen, ha
nem részletezzük, hogy miben hisz az, aki hívőnek tekinti magát.
Azért minden esetre mutathat az is valamit, amit Soltész
rémesborzasztócsúfság gyanánt tett hozzá a hívők arányához. Miszerint „csak
a gyerekek 12-13 százaléka részesül egyházi nevelésben”. Ami a családoknak
azt a döntését is takarhatja, ami a hitélet megvallása mellett a hierarchikusan
kontraszelektált egyház felügyelte iskolákat elutasítja. Mert a hit Istenben
(bármelyikben) korántsem azonos az egyházba (bármelyikbe) vetett bizalommal. Különösen
akkor nem, amikor egyik másik egyház egyértelműen a hatalom vitorláit, illetve
szólamait fújja. Ezt támasztja alá az is, hogy Soltész szerint a jelenlegi
Orbán-kormány uralma alatt „a gyermekvédelem területén négyszeresére, a
nevelőszülői ellátásban pedig körülbelül nyolcszorosára nőtt a katolikus és
protestáns felekezetek szerepvállalása”. Jelezve, hogy akkor, amikor a
család befolyása csökken, illetve megszűnik a gyermek iskoláztatásában, akkor a
megjelenik az egyházi túlsúly. Érthetően. Mert az a gyermek, akit a hierarchia
feltétlen tiszteletére és az ideológiai alávetettségre szocializálnak, az
aligha fog kételkedni a hatalom mindenhatóságába, a kinevezés és nem érdem
útján elvárt tekintélybe. Különösen akkor lehet ez hatékony, ha a családnak
esélye sincs ezt valamilyen módon kompenzálni, korrigálni. Ezért ebben az
esetben, az állami gondoskodásban felnövő gyermekek esetében Soltész
hivatkozása arra, hogy a szülőknek joguk van a meggyőződésük szerinti iskola
választására nem más, mint a szokásos csúsztatások egyike.
Ahogy az is, hogy szerinte nincs világnézeti semlegesség.
Ami egy adott emberre nyilvánvalóan igaz. Ám egy ország oktatási rendszerére
nem lehet igaz. Csak abban az esetben, ha az egész oktatási rendszer egy adott
ideológia, világnézet megtámogatására, most a keresztényi
gyermektípus kialakítására, szervezett agymosoda.
Andrew_s