Mikortól áruló az orbánista?

Amióta Magyar Péter megnevezte funkcionáriusainak az egykori fideszes potentátok egy részét, azóta tűnik egyre belterjesebbé válónak a kormányzati, illetve kormányközeli pozíciók betöltése. Ha nem az ország általános állapotát ia jelző jelenség lenne, akár szórakoztató is lehetne néhány megmozdulás. Mint amilyen az orbanista vs. Orbán nyilatkozatcsata is. Névtelen levelestől, és viszontválaszosditól.

Az, hogy az orbanista csapat Orbán Anitát egy névtelen levélben árulózta, az nem szép dolog. Legalább nevük, arcuk lehetett volna. Alkalmasint persze egy ténysorozattal, hogy miben, és mennyiben áruló. De ez legyen persze az ő problémájuk. Mert Orbán Anitáról korábban is tudható volt, hogy az Orbán Viktorral fémjelzett kormányokban Martonyi János, Navracsics Tibor és Szijjártó Péter minisztersége alatt is pozícióban volt. Az egy másik kérdéskör, hogy Magyar Péter emlegetett olyasmiket, hogy fideszes kádereket sosem. Bár nem egészen körvonalazta, hogy mettől meddig káder a káder. Mert abban az esetben ha a paramétereket jól választják meg, akkor tulajdonképpen senki sem fideszes káder. S akár odáig is eljuthatunk, hogy az a fideszes, akit Magyar Péter annak nevez meg. Nem vitatva azt sem, hogy ebben az aktuális miniszterelnöknek nyilván lehet rutinja. Amennyiben ismeri az egykori csapatát.

Ami pedig az árulózást illeti, abban is lehet valami, amit Magyar Péter mondott. Miszerint azok árulózzák most Orbán Anitát, akik éveken keresztül elárulták a magyarokat. De ez egy hasonló kérdéskört nyit meg, mint a káderkérdés. Mert mikortól árulták el az orbanisták a magyarokat? Árulták-e például akkor, amikor Orbán Anita még velük dolgozott? S vajon árulták-e akkor, amikor Magyar Péter Magyar Fejlesztési Bank EU-s Jogi Igazgatóságát vezette? Netán akkor, amikor a Diákhitel Központ vezérigazgatója volt? Mert Orbán Viktorról például már ezt jóval megelőzően megfogalmazható volt olyan vélemény, hogy morálisan áruló. Vagy amikor még ezt megelőzően is úgy alkudott a hazai munkára, mint egy rabszolga-kereskedő.

Mert akkor, ha már ekkor is árulták, akkor felvethető, hogy az orbánizmus különböző korszakaiból kooptált Tiszában megvilágosodottak vajon hol voltak ekkor? Vagy akár Magyar Péter? Mert azt csak az egészen naiv hitharcosok gondolhatják, hogy Magyar Péter az elhíresült Partizán-interjú előtti percekben született, és egész addig csak a kényszer hatására töltött be jól fizető állásokat a NER-kormány környékén.

Természetesen az is lehetett volna egyfajta stratégia, hogy a politikai vezérsége kezdetén, és nem az előremenekülésekkor csikorogva adagolva, részletes beszámolót tart mindenről, amit ezekben a korszakokban tett, illetve nem tett. De nem tette. Ahogy a többiek sem.

Andrew_s

Országházi Ágisámli

Forsthoffer Ágnes igen komoly, illetve nagyon megfontolt döntésként egy piros irodai székre gondolta cserélni a házelnöki ülőalkalmatosságot. Elvégre a Parlament, és persze a törvényhozás környékén már minden más rendben van. Ókovács Szilveszter pedig sietett felajánlani egy hasonmás széket a nejével közös saját költségén. Mire szinte azonnal elindult a szekértáborharc. Holott Ókovács gesztusát a ntto seggnyaláson kívül akár diszkrét jelzésként is lehet értelmezni.

A Parlament, bármilyen meglepő lehet néhányaknak, alapvetően nem egy zsibongó, hanem egy munkahely. Ráadásul a köz pénzéből fenntartott, műemléki jellegű munkahelye a képviselőknek. A házelnöknek is. Nyilván lehet belsőépítészeti vitákat, és bútortörténeti eszmefuttatásokat elindítani a jelen helyzet összevetéséről az építéskorival, de a kifutása ezeknek valószínűleg mégis az lesz, hogy a műemléki jelleg, ha tetszik, akkor a "hely szelleme", illetve az ottani munka népképviseleti jellege mégsem az irdai szék mellett szól. Akkor is, ha ehhez nem kell Ókovácsot szeretni. Aki korántsem volt ilyen finnyás, amikor Orbán lányának sietett bulit szervezni az Operaházba.

Ugyanakkor érdemes olvasgatni a közösségi médiák hozzászólásait. Mert szinte azonnal megindult az Ókovácsot szapuló, és a "mi kutyánk bármit megrághat" mottójú összetartás a tiszás szekértáborban. Miközben valahogy kimarad a mérlegelésből a gesztusok hasonlósága. Kövér esetében a múzeumi szék odarendelése kapcsán simán elfogadhatjuk azt az üzenetet, hogy "megtehetem, ahogy bármit, ha akarok". Forsthoffer Ágnes üzenete, háta mögött egy ugyanolyan többséggel, nagyjából az, hogy "megtehetem, hogy gurulok, ha akarok". S tényleg megteheti, hiszen akár Alaptörvénybe is iktathatják. De tényleg a házelnöki fenék-alávaló volt a legégetőbb probléma az Országházban?

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Balásy-margó

Mostanában majd elalélnak sokan a Balásy-ügytől, a TV2 és általában a média ügyeitől. Ugyanakkor szerintem vannak dolgo, amelyek elmúlnak, és vannak, amelyek úgy maradnak. Amelyek úgy maradnak, az azokra vonatkozó kérdések válasz nélkül, vagy elmaszatolt válaszokkal maradhatnak.

De majd meglátjuk.

Tartok tőle, hogy egy olyan vezér, akinek sérti az önérzetét, ha a főváros polgármestere nem a fenséges ízlése szerint rendez meg valamit, aki személyesen megy el a személyi kultuszos, róla szóló film vetítésére (s még csak gesztusként sem hárította el az ötletet is a kampány alatt), az abban a pillanatban be fogja indítani a "hurráoptimistán zsenik vagyunk" kommunikációt, amikor gyengül a vak, hitharcosi lelkesedés.

Akkor meg nem csak miniszterként fognak kelleni az államtitkárként már kipróbált káderek.

Andrew_s