Kultuszautó a gumicsont-ellátótól

A nemzeti gumicsont-ellátó csoport láthatóan fáradhatatlanul dolgozik. A figyelemre alig érdemes, de azért hideg polgárháborút táplálni képes, és kétséges tartalmú ügynökakták után bedobták a következő tételt. Ezúttal a személyi kultusz szolgálatában. Nem vitatva, hogy az önkéntes ősszáj-fényesítők baráti körének tobzódása minden rendszerben visszaveti, visszavetheti a társadalmi konszenzusok kialakulását. Elvégre pont ezért alkalmas a nekik tett gesztus a társadalom megosztására, a figyelem elsiklatására a tényleges kormányzati, kormányzási problémákról.

Mert addig, ameddig a vezér köré épülő monolitikus szemlélettel van elfoglalva a társadalom egy része, miközben hitelvű szembenállást gyakorol mindenkivel, aki nem hisz a vezér megváltói szerepében, addig minden más probléma a surranópályára kerül. Így aztán teljesen érthető Nagy Ervin gesztusa a magyarpetriánus furgon nemzeti kincsként való felajánlásáról. Ahogy az is, hogy Magyar Péter ennek a saját kormányzati propaganda-csatornáján, azaz a Facebook-on teremt hírverést.

Lenin-elvtárs páncélvonata különben is már lerágott csont lenne. A furgon is megteszi. Egyelőre.

Azonban nézhetjük a gesztus jó oldalát. Még nem került sor arra, hogy főzőzsírból faragják ki Magyar Péter arcmását egy hentes kirakatába. De talán csak azért, mert már kevés az olyan hentesüzlet, ahol ez releváns lenne. Ahogy még nem elvárás az sem, hogy Magyar Péter arcképe fityegjen az iskolai katedrák felett, és szobra álljon az iskolák udvarában.

Azért persze lehet, hogy azok körében, akik kitörő lelkesedéssel ünnepelték a vezér, autóplatóról szóló, kürtszólamát, ez utóbbiakra is volna igény. Elvégre Orbán farpofái között már szárad az űr, és nyáltermelésüket mégiscsak hasznosítaniuk kellene.

Andrew_s

Demagógisztáni napló - Ügynöki gumicsont?

Megynyiltak az ügynök-akták. Gondolom sokan rá is rongyoltak a keresésre, és nem is beszélnék le róla senkit. Tegye. Elvégre még mindig jobb, ha a szomszédját, az iskolatársait, a családtagjait keresgéli, mintsem a kormányzási hatékonyságon gondolkodna el. Az év végéhez közeledve. Ugyanakkor érdemes talán kicsit azon is elgondolkodni, amit a különben teljesen korrekt tájékoztatásban hangoztatnak az aktákkal kapcsolatban.

Nevezetesen azon, hogy akinek a nevét megtalálják, az korántsem biztosan volt önkéntes, illetve érdemi kiszolgálója a szolgálatoknak. Azt sem zárnám ki, emlékezve a Hofi által malacokra vetített szemléletre, hogy olykor talán "kilóra" is gyárthattak adatlapokat. Azt meg ismét csak a szolgálati tájékoztatásból tudhatjuk, hogy nem kis számban selejteződtek iratok. Akár célzatosan is. Miközben természetesen figyelembe vehetjük azt is, hogy hivatalosan sem a teljes állomány került ki a nyilvánosságra. Valamint a feldolgozottság mértéke sem teljes.

Erre egy egyszerű próba is utalhat. Ha valaki rákeres egy két éves periódusban a Budapesten születettekre, akkor százévesnél idősebbek esetében közel nagyságrenddel több találatot fog kapni, mint a most hatvanasok esetében. Mondjuk az 1920-1921-es illetve az 1959-1960-as periódusokban. Holott nem tűnik túl életszerűnek, hogy a nyolcvanas évek egyetemistái, sorkatonái, vagy "csak" középkáderei tizedannyira érdekelték a szolgálatokat, mint a korábbi évek "kispolgárai". De ettől még lehet.

Azt a véleményt se kapkodjuk el, hogy pont ez a korosztály képezte sokáig azt a politikai réteget, amely tagjainak érdeke fűződhetett a selejtezésekhez. Mert akkor, ha történeti sorrendbe halad a feldolgozás, akkor lehet, hogy egyszerűen még nem tartanak teljes mértékben ott, hogy minden korosztály a maga teljességében kerüljön ki a nyilvánosságra.

Mely adatokkal aztán majd lehet folytatni a már most elkezdődött mutogatást, revolverezést, sárdobálást. Nagyban és kicsiben. S rendben. Nem vagyok álszent. Magam is rákerestem pár névre. Nem egy esetben erősen csodálkozva, hogy nem kaptam rá találatot. Miközben rájöttem arra is, hogy alig változtat érdemben bármin.

A kenyér árán biztosan nem. Ha valakinek negyven éve egy "jellemzéssel", netán jelentéssel derékbe törték a karrierjét, egy zsarolással tönkretették az életét, az aligha kapja vissza az eltelt évtizedeket. Azoknak sem lesz soron kívüli feltámadás, akik idő közben eltávoztak. Így sok szempontból egy újabb gumicsont került az asztalra. Amin lehet passziánszozni az aktákkal. Ha esetleg a kenyérnek már nem lesz szükséges helyet szorítani.

Andrew_s

Trump talán őrült, de lehet benne rendszer

Lassan utánlövéssé érik, Trump dízel-üzlete az oroszokkal. Az amerikai elnököt elmondták már mindennek, és valószínűleg nem is minden alap nélkül. Miközben valahogy elmarad a második vonalak figyelembe vétele. Mert egy üzemanyag-üzletnek nem az USA elnöke az egyetlen szereplője. Ahogy a fegyverüzleteknek sem. S ahogy a háborúkon sem azok keresik a legtöbbet, akik meghalnak a frontokon, vagy egy lerombolt ház romjai alatt. Akikért minden együttérzésem, ahogy a háború minden vétlen áldozatáé, sérültjéé általában.

Trump mögött azonban nem az utóbbiak állnak, hanem azok, akik keresnek a háborún, akik biztosítják a populista hátteret a félidős választásoknál. A levesbe azonban néhány légy is kerülhetett az utóbbi időben. Ezek egyike, hogy a fegyverek raktárkészlete fogytán lehet az USA-ban. A feltekert háborús narratíva, valamint a politikai eltolódások az európai készletek előtt is lehúzhatják a rolót.

Így könnyedén előfordulhat, hogy az USA számára egyfajta érdekmúlás jelentkezett az ukrajnai háború tekintetében. Ami fegyvert ki lehetett lőni, azt kilőtték. Amit érdemes volt eladni, azt eladták. Amit európai államok még képesek, és hajlandók megvenni, azt még eladhatják, de az amerikai héják érezhetik úgy, hogy számukra ebben a történetben ennyi volt.

Se pénz, se technológia, se szándék nincs talán a folytatásra. Ami pénzt bele akartak ölni, azt elköltötték. Ukrajna már elég sokkal tartozik ahhoz, hogy akár le is írhatnák egy részét. Ami technológiát publikussá akartak, mertek tenni, azok dossziéját kinyitották. Több vagy nincs ebben sem. A háborús szándékok szempontjából meg messze van az USA-tól.

Onnan nézve valószínűleg béke porainkra. Akkor is, ha eszkalálódik a konfliktus.

Az európai helyzetet nézve, azonban erre sincs feltétlenül szükség. A gazdaságilag nem éppen szárnyaló öreg kontinensnek meg van a maga baja Ukrajna és az oroszok nélkül is. Miközben piacgyarmatként az USA-nak és Kínának is többet érhet, mint egyenrangú technológiai partnerként.

Andrew_s