A Budapest Beacon interjút
közölt Sándor Máriával. Önmagában persze ebben nem lenne semmi különleges.
Talán egyébként sincs. Azonban a címben Rig Lajosra hivatkozni mégis ér annyit,
hogy belenézzen a nyájas olvasó. Elvégre annyit macerálták a szegény nővérkét a
vélelmezett jobbikos szimpátiájával, hogy ennyit igazán megér.
Tehát, kedves nyájas olvasó,
olvasgasd Szegő Péter interjúját, míg itt vállaltan csak szubjektív kiragadások
lesznek a szövegből. Mert a blog már csak ilyen. Egy reflektív véleménymédia,
amelyen már korábban megengedtem magamnak azt a megállapítást, hogy a humán
területek jellegüknél fogva nem engedhetnék meg maguknak a kapcsolat gyanúját
sem a rasszizmussal, a diszkriminációval, az előítéletességgel. Azzal, hogy „egy,
a származáson, illetve anyagi helyzeten alapuló diszkriminációt pártoló
politikai formáció támogatása nem elfogadható sem az egészségügy, sem az
oktatás területén”. Már csak azért is, mert elég riasztó lenne azt
gondolni, hogy egy életmentő injekció beadását a kórházi személyzet származásomról
alkotott vélemény fogja esetleg eldönteni. Márpedig a Jobbik politikusainak
megnyilatkozásai nem egy esetben, maradjunk ennyiben, neccesek voltak nem egy
esetben ezen téren. Még akkor is, ha a cukisodási hullámok kellős közepén Vona
Gábor levette a gárda-szerkót, és roll-outolta Novák Elődöt a vezetésből.
De volt idő, amikor Rig Lajos cigányozós-zsidózós
megnyilatkozása verte ki, okkal a biztosítékokat. Ami az előbbiekkel ott
záródik gyűrűvé, hogy Sándor Mária ezzel a figurával fórumozgatott nagy
lelkesedéssel. A mostani interjú szerint azért, mert a nevezett jobbikos figura
„nagyon jól átlátja a magyar egészségügy
helyzetét”. Ami annyira siralmas különben, hogy elég nehéz nem észrevenni a
bajt. Azt pedig, hogy a Jobbikkal fórumozik, azzal magyarázza a feketeruhás
nővérke, hogy haknizott ő már mindenféle párttal. Amivel nincs is önmagában
semmi gond. Aki a politikai celebek rögös útjára lép, annak, ha tetszik, ez a
dolga. Márpedig Sándor Mária, a tanártüntiken is vendégszereplő nővér
polcelebbé vált. Ezzel pedig politikai közszereplővé. Amivel nem csak az jár
vele, hogy elmehet, és fórumokon léphet fel, hanem az a felelősség is, hogy
milyen politikai környezetben fordul elő. Mely pártokkal és mely pártok
képviselőivel. Az ugyanis elég nehezen elképzelhető, hogy egy párt politikusát
a párt politikájától függetlenítve mérlegeljen akár a közvélemény, akár a saját
pártja. Még akkor is, ha annak idején divatossá tették az „irodalmi munkásság
részének” tekinteni a vérciki megnyilatkozásokat. Ez szimpla gyávaság, és annak
az elkerülésére bevetett szólam, hogy a pártnak el kellene határolódnia a
határokon túlmenő politikusától. Aki így kimondhatja azt, amit a pártja
valójában képvisel, de amit a párt hivatalosan nem mer kommunikálni.
Sándor Mária az interjú szerint
oly formában akar távolságot tartani a pártoktól, hogy: „Mindig hangsúlyoztuk, ha bármilyen pártpolitikát belevisznek egy
fórumba, fölállunk, és elmegyünk”. Márpedig aki egy fórum asztalánál
pártpolitikusokkal ül, az békéljen meg a ténnyel: a pártpolitikus jelenléte
beviszi a pártpolitikát a fórumba. Függetlenül attól, hogy ki ül a nézőtéren. Amikor
Sándor Mária, a politikai közszereplő tehát, nem lévén irodalmi munkássága, a
szakmai gyökereket emlegeti, akkor nem tesz mást, mint megpróbál kimenekülni
egy elég ciki helyzetből. Akik pedig mentegetik a „szegény nővérkét” azok még
bátorítják is abban, hogy meg se próbáljon meghúzni valami morális mércét. A
fórumokat olvasgatva ismét elősorolva azokat az unalomig ismert közhelyeket,
amik kimerülnek abban, hogy csepüljék azt, aki nem tapsol révült vigyorral
Sándor Máriának. Holott világos: nem lehet kiállni, majd minden felelősséget
magyarázkodásba csúsztatni.
Még akkor sem, ha az
egészségügy valóban romokban van, és valóban tenni kellene valamit. Amelyhez
azonban aligha egy Sándor Mária áhította, rendpárti és autoriter „egészségügyi
Pukli István”, hanem egy alternatív megoldási javaslat kellene. S amivel
jelenleg az egészségügy prominensei is adósak. Ha pedig elfogadjuk, hogy
egyedül a Jobbiknak vannak alternatív ötletei, akkor az inkább a többi
ellenzéki pártot minősíti le, mint a szélsőséges-szimpatizálókkal való
politikai haknizást menti. Ettől persze bárki nyugodtan tapsolhat Sándor Máriának. Elvégre minden színpadi szereplő legnagyobb jutalma a közönség tapsa. Csak kár lenne elfeledni: a tapsvihartól sem lesz jobb az egészségügy.
Andrew_s