Orbán érti a világot, és hazudik

A DK vezetőjének Facebook-jegyzete azt a választást kínálja Orbán legutóbbi, határon túli haknija kapcsán, hogy a miniszterelnök vagy nem érti a világot, vagy hazudik. Szerintem Gyurcsány Ferencnek ebben a választás-kínálatban nincs igaza. Még akkor sem, ha Orbán Viktor szövege hemzseg a látszólagos, vagy akár nyilvánvaló ostobaságoktól.

Orbán ugyebár azt mondja, hogy a liberális demokráciával szakítva megalkotta az illiberális demokrácia képzetét. Alkalmasint szinte már a világ nagy ideológusának állítva ezzel be magát. De ez majdnem mellékes. Mondhatnánk: ez nem más, mint egy felelősségpánikos komplexusgombóc szinte természetes menekülési útvonala a valóságos állapotok elől. Még akkor is, ha a valóságos állapotoknak összehazudozott mesterséges valóságkép haszonélvezője. A baráti körével egyetemben. Mert azt legfeljebb csak igen erős elvakultsággal lehet elhinni, hogy egy alapvetően kívülről finanszírozott, erőforrásaiban nagyrészt kívülről táplált gazdaságban a bemondásra megállapított GDP valós gazdasági állapotokat tükröz. Amelyben a hatékonyságszámítások, illetve összehasonlítások a jövőben sem nagyon fogják veszélyeztetni a statisztikát.

Az ország hosszabb távú túlélőképességét, tényleges tartalékképzését igen. De ameddig a külső forrásból érkező finanszírozások jelentős részét át lehet csurgatni az érdekszféra oligarcháihoz, addig ez a szempont szinte mellékes a kormányfőnek. Akkor is, ha most éppen egy újabb tizenéves uralmat vizionált magának. Amelynek során egy füst alatt az ország fizikai biztonságának a védelméről is ugatott valamit. A magyar határ túloldalán. Úgyhogy még tiszta szerencse, hogy nem üzent hadat, ugyanezzel a lendülettel, Romániának. Akár az illiberalizmus vallásháborúja jegyében. Ha már Orbán, az egykori lelkes KISZ-tag szerint, a kereszténydemokráciának már szinte szinonimája az illiberalizmusa. Holott ezzel súlyos kritikát fogalmazott meg a kereszténydemokráciáról.

Jézus ugyanis kétségtelenül az ember, mint Ember szabadságát hirdette. Ezzel alapvetően liberális elveket vallott. A tanítványai körében egyben a maximális demokrácia felé terelte a mindennapokat. Elítélve a mások hátán való meggazdagodást. Aki nem hiszi, az olvasgassa az evangéliumokat. Amelyek még a császári pamflet-válogatás után sem ennek az ellenkezőjét üzenik. Ahogy az Újszövetség számos más irata sem. Orbán tehát a maga párhuzama alapján nem állít kevesebbet, mint azt, hogy a mai, általa megvédett kereszténységnek semmi köze Jézus tanításaihoz. Így aztán a kereszténydemokráciának sincs köze Jézus tanításaihoz. Ebben Harrach talán egyetért Orbánnal, de ez nem is lenne csoda. Egy névleg önálló, de valójában a Fidesz egyházi lobby-platformjaként működő politikai gittegylettől nem is kell mást elvárni. Ezt Orbán is valószínűleg pontosan tudja. Már csak azért is, mert már vagy négy éve is majdnem eljutott oda, hogy Jézus tanítását is egy őrült ideológiának tekintse.

Ettől kicsit ellépve a liberalizmus sok szempontból maga a demokrácia. Illetve, viszont. Ha demokráciának valóban azt tekinti valaki, hogy mindenki, mint ember egyenlő szabadságjogokkal születik, és így egyenlő szabadságjogok illetik meg, akkor mindenképpen. Még akkor is, ha Orbán szerint a liberalizmus azt jelenti, hogy neki mindent szabad, és mindenki másnak: Kuss! Amikor tehát meghirdette az „illiberális demokráciát”, akkor nem tett mást, mint kihirdette: neki és haverjainak alanyi jogon mindent szabad, a többiek pedig demokratikus egyenlőséggel kinyalhatják. Ez viszont lehet illiberális, de alapvetően nem demokratikus szemlélet. Így egyet lehet érteni Orbánnal, amikor új fogalmat, nevet keres az illiberális demokráciájának. De azért nem kell olyan nagyon keresni. Az oligarchikus diktatúra teljesen megfelel. Ha már nem akarja neo-kádáristának tekinteni magát. Melynek népi demokráciája nem kevés rokonságot mutatott a már hat évvel ezelőtt is kirajzolódó, Orbán-féle, nemzeti demokráciával.

S éppen a már múltban is kirajzolódó tendenciák mutatják, hogy Orbán egy meglehetősen jól kirajzolható ív mentén alapította meg a maga kis nemzetképét. Gondosan megosztva, és ezzel cselekvésképtelenné téve a társadalmat arra az időre, amíg a hatalmát nem sikerül valamennyire konszolidálni. Amely konszolidáció ma is zajlik, de már nem szükséges leplezni sem a valós helyzetet. Elég híve van ahhoz, hogy a megosztott társadalomban megtartsa a hatalmát mindaddig, amíg ki nem épülnek azok a formális, illetve informális hatalomgyakorlási rendszerek, amelyek már valós támogatottság hiányában is biztosítják a hatalmat. A recept ismert a történelemből. Beleértve azt, hogy ehhez olyan nemzetközi tendenciák jelenléte kell, amelyek a külső környezetet legalább annyira megosztják, mint amennyire a diktátor a belső környezetet lépes kontroll alatt tartani.

Gyurcsánynak tehát abban nincs igaza, hogy Orbán ne lenne tisztában a világgal. Másként meg sem merne mukkanni. Jól mutatják ezt a korábbi gyávaságai, illetve az ezeket leplező hazugságok, hamisítások. Orbán tehát valószínűleg tisztában van a világgal, és éppen ezért hazudik. Mert megteheti.

Andrew_s

Heller Ágnes elúszott a végtelenbe

Életének 90. évében meghalt Heller Ágnes. A hírek alapján nekivágott a Balatonnak, és nem tért vissza élve a partra. Lehet, hogy „csak” így esett. Lehet, hogy a személyes döntése volt. Bármi lehet. De valószínűleg nem érdemes találgatni. Ez van. Heller Ágnes pedig nincs többé. Nyugodjék békében. Munkásságát pedig aligha a halála okán fogják dicsérni, vagy bírálni.

Gondolom, ezek a dicséretek, illetve bírálatok mennek majd a maguk útján. Hirtelen előkerülnek majd azok a feltétlen hívei, akik eddig legfeljebb az újságcímekből ismerték a nevét. Ahogy majd, valószínűleg, előkerülnek azok a bírálói is, akik életükben nem olvastak tőle semmit. Viszont pompásan fel fogják mondani az illetékes vezérük aznapi vezérszólamait. De ez még csak a várható holnap. Az ismert tegnapot illetően Heller Ágnes sem volt tökéletes. Igaz, sosem mondta magáról, hogy az. Függetlenül attól, hogy hányan akarták belelátni a mindenkori helyzet aktuális megmondójának a szerepét. Holott a történelem már számos esetben bizonyította a filozófiai modellek gyakorlati megvalósítása esetében, hogy a modell és a gyakorlat nagyon más.

Heller Ágnes esetében sem volt másként. Filozófusként közismert volt, és számos díja, elismerése is igazolja: igazi tudós elme volt. Ugyanakkor az őt is magába ölelő értelmiségi körnek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az ellenzék kudarcot vallott a diktatórikus magyar rezsim elleni fellépésben. Igazolva azt, hogy az emberek nélküli értelmiségi modellek programozottan vereségre vannak ítélve. Némi cinizmussal azt is lehetne talán mondani, hogy pont ezért hagyták virulni ezeket a modelleket. De ez egy nagyon más történet. Nagyon elágazva attól, hogy a modellalkotók egyike eltávozott.

Magával vitte a ki nem mondott, le nem írt gondolatait. Ezt pedig azok is sajnálhatják, akik vitatkoztak volna vele. Egy értelmesen érvelni képes emberrel még vitatkozni is érdemes. Heller hagyatékával is lehet persze még hosszasan vitatkozni. Majd. Egyszer. Lehetőleg azoknak, akik fel képesek ehhez nőni. Aligha lesznek annyian, mint ahányan neki fognak rugaszkodni az elkövetkező időkben. A méla kísérletezőkön pedig már nyugodtan mosolyoghat odafentről a végtelenbe elúszott filozófusnő.

Andrew_s

A szélmalom tövéből

Hosszú szünet után mit lehet mondani? Gyakorlatilag semmit. Nincs is miért mentségeket keresni. A blog, mint olyan nem is az a műfaj. Lett volna mit mondani, írni? Nyilván igen. Valójában azonban nem. Nem azért, mintha nem történt volna naponta sok minden. Sokkal inkább azért, mert valójában, illetve leginkább, egyfajta szélmalomharcnak tűnik a hazai politikai élet.

Elég ehhez felülni egy villamosra, netán elmenni oda, ahol „csak úgy” előfordulnak az emberek. Nem azok az ismerősök, akiknek a politikai nézeteit, szólamsablonjait, netán emlékeit is, felmondja az ember, hanem az „átlagemberek”. Akik egyébként természetesen nincsenek. Csak a statisztikában. Egyre kevesebben. Mert csak. Illetve nem. Részben folyamatosan lefejeződik a társadalom a remek egészségügynek köszönhetően. Részben pedig a dübörgő gazdaság, és a még dübörgőbb alja-politika zajától megrészegülten egyre többen hagyják el az országot. Összességében akkor is, ha a kolbászhiányos nyugatot látva az itthon sem egészen munkapárti munkavállalók egy része visszajön. Míg a végén kiírhatjuk a határra: Csak a zacc maradhat.

A hatalomnak pedig mindez jó. Nagyon jó. Ahogy évekkel ezelőtt írtam: a kukta biztonsági szelepét nyitva tartja a kivándorlás lehetősége. A hazai szellem iskolai sorvasztása megóvja az információtól a felnövekvőket. A politikai fásultság növekedése pedig megóvja a körúti fákat. Az alakreformált vezetők súlyától. Miközben a hétköznapok nyalókaosztásai legalább olyan eredménnyel vezetik le feszültségek egy részét, mint a kivándorlási lehetőség. Beleértve a politikai nyalókákat is. Amikor megtartanak néhány programnélküli, valójában eleve elabortált, a valós tömegbázis valós összeérését megelőzően megtartott összejövetelt valamelyik sarkában a fővárosnak. Majd kikiáltják tiltakozó nagygyűlésnek. Aminek a végén csendben hazakullog a résztvevők zöme.

Nem. Nem tudom a tutit. Csak regisztrálni tudom a társadalmi fásultságot. Ami láthatóan növekszik. Akarva vagy akaratlanul megvezetett emberek egyletévé silányítva a politikai közélet javát. Olyan pártokkal, amelyek zöme őfelsége ellenzékeként működik. Lehetőleg a hatalom által adott alamizsnából. Olyan megmondóemberekkel, akiket vagy nem szabadna mikrofon közelébe engedni, vagy csak a cirkuszban. Kikiáltóként. Ahol mindenki tudja: a cirkuszigazgató által ráosztott szerepet játssza.

De tényleg nem tudom a tutit. Ahogy azok sem, akik azt állítják magukról, hogy tudják. Akikről legfeljebb csak az jut az eszembe, hogy igen ostoba, és korlátolt ember az, aki elhiszi önmagáról, hogy mindent tud. Ráadásul mindent jobban. Akár hatalmon, akár ellenzékben. Legfeljebb azzal a különbséggel, hogy akkor, ha hatalmat kap, akkor veszélyessé is válhat. Közveszélyessé. Az egész társadalomra.

De ezen egy blog mennyit tud változtatni? Nem sokat. Annyit „hallgattam”, hogy az „ilyenek miatt” olyan az ellenzék, és az ellenzék fogadtatása, amilyen, hogy gondoltam: hallgatok. Hallgattam, és igyekeztem figyelni. Elvégre akkor, ha az általam is leírtak miatt olyan, a világ, amilyen, akkor nyilván jobbnak kellene válnia a csendtől. De valójában semmi sem változott. Ugyanazok a politikai kóklerek maradtak a szekértáborok kikiáltói, mint korábban.

Andrew_s