Index-margó

Emlék 2012-ből

Tüntetnek az Index mellett? Biztosan jól teszik. No nem az Index miatt, hanem a sajtó, illetve véleményszbadaság okán. Az, hogy erre az Index szerkesztőségét festik a zászlóra, az legfeljebb különlegesség. Ha ez lenne az az utolsó szikra, amitől a közvélemény benzineshordója elsöpri a neo-bolsevik hatalomgyakorlást, az az egyik oldala lenne a történetnek. A másik oldalon azonban az Index szerkesztősége áll. Akikkel természetesen nyugodtan legyen szolidáris, aki szeretne. Szíve joga. Ha tetszik: a véleményszabadság talaján állva, a legteljesebb mértékben joga van hozzá.

Személy szerint azonban nem elég mélységes az amnéziám kútja ahhoz, hogy ezt kellően nagy lendülettel megtegyem. Éppen a vélemény szabadsága és annak védelme miatt. A vélemény kinyilvánításának ugyanis meglehetősen fontos terepe volt sokáig az internetes fórumok világa egyébként jelenleg is. Legfeljebb nem az Index háza táján. S nem mostantól. Egyszerűen azért, mert annak idején volt ugyan egy nagyon pörgős politikai fórumvilág az Index nevével fémjelezve, de azt annak idején gondosan átszervezték. Nevezzük így azt, ami zajlott. Eufémisztikusan, és erősen szépítve a történteket.

Mikor is? 2012-ben. Ekkor szervezték át a Polidili-nek nevezett topikcsoportot. Kiemelném ismét: 2012-ben. Nem tegnap, nem is az idén, és nem is az elmúlt évben. Nyolc pve immár annak, hogy a kormányt legvérmesebben kritizáló topikokat egyszerűen „archíválták”. Azt pedig, akinek ez nem tetszett, és a moderátorok felé kérdéseket fogalmazot meg, egyszerűen kitiltották az Index nevével fémjelzett fórumról. Amit, a miniszterelnök pöcsméregetős stílusához igazodva, egyszerűen kiheréltek.

Akkortájtról kevés emléket őrzök arról, hogy az Index portálja címoldaln határolódott volna el a nevével fémjelzett fórumon végrehajtott véleménykorlátozástól. Arról sem őrzök sok emléket, hogy azok, akik most vezér-duzzognak a szerkesztőségben túl sokat írtak volna arról, hogy mennyiben korlátozza a véleményeket, és ezzel közvetve a sajtó szabadságát. Mellyel kapcsolatban általában él a szállóige: a tény szent, a vélemény szabad. Általában él. 2012-ben az az „általában” megszűnt az Index háza táján pörgő fórum kapcsán.

A szerkesztőség felállt a tiltakozás hevétől vezetve? Tudtommal nem. Akkor most mire fel ez a nagy felállási buzgalom? Esetleg nem kaptak elég mézet a spárgára? Pont most fogyott el a baksis-keret? Lelapult a párna az eddig kényelmes ketrecben? Hol tetszettek lenni 2012-ben? Kocsmában? Egy másik szerkesztőségben? Ez utóbbi lehet, ha azóta vergődött oda valaki. De ez esetben azzal azonosult, amit ott talált. Kényelemben üldögélő ketreclakókat, akiket már a saját fórumon esetleg olvasható vélemény sem kell, hogy zavarjon. Ellenzékiek voltak? Lehet. De mennyiben voltak önállóak ebben, és mennyire őfelsége demonstratív ellenzéke? A fék-nyúz mintájára mennyiben volt fék-ellenzékiség? Esetleg az ellenzékiség feszültséglevezető fék-je? Ami néhány pártosodott izé kapcsán is feltehető kérdés.

Hót Jó! Felálltak. Majd csak találnak valami munkát. Esetleg valami jó kommunikációs feladaot a fenetebbi pártok valamelyikénél. Bár, ahogy elnézem, a Momentum nevű izé elég jól elboldogul így is. Azért még van terep. Sok szerencsét! Ha már a véleményt anno hallgatólagosan segítettek temetni a fórumon, még nekiállhatnak kibányászni valamit a társadalmi fásultságból.

Andrew_s

Egy pocsék színház az egész

Mostanában azon megy az össznépi, most éppen a kultúrát félteni hivatott, nyüszögés, hogy mi történik a színészeti, és mozgóképipari segédmunkásképzés környékén. Félre értés ne legyen! Tőlem nyugodtan tekintheti bárki alanyi jogon tehetségesnek, vagy akár zseninek, a végzetteket. A jegypénztárnál még sosem kérdeztem meg, hogy milyen papírjai vannak a szereplőknek. Akár látszó, akár technikai szereplő az illető. S gyanítom, maradok az a bináris kultúrproli, aki voltam.

Számomra két típusú film, illetve színészet, színház létezik. Olyan, ami tetszik. Illetve olyan ami nem tetszik. De igaz ez a zenére, a festészetre, irodalomra, de minden másra is, ami alapvetően egy szubjektív értékítélet mentén jelent értéket, vagy silányságot. Ugyanakkor van egy olyan absztrakt érték, aminek a társadalmi megítélése, elfogadása, valamint az ebből fakadó támogatási, szolidaritási hajlam nem kevésbé egy szubjektív megítélés kérdése. Ez nem más, mint a „tudás”, mint olyan. Így az, ami most látszik, az alapvetően nem más, mint „csak” egy tünet. Az egész oktatáspolitikát, nem, az egész társadalmat átszövő, évtizedek óta tartó pusztítás aktuálisan utolsó tünetei. Olyan ez, mint amikor hegyek tűnnek el. Vagy, talán inkább, mint az elhíresült drezdai pap-vélemény. Vagy a kettő együtt.

Az első elhordott földdért, majd ez első háznyi kőért nem szólt senki, mert talán fel sem tűnik. Vagy olyan szép, esetleg olyan globális bűnbakot, felmentést kínál a magyarázat. A sivatagra meg már mindenki legyint. A közben kialakult földcsuszamlásokért, homokviharokért pedig annak fáj a feje, akit éppen ott, és akkor eltemet. Mert a közben felépült ronda házak, értelmetlen ültetvények már rég elvették mindenki kedvét. A magyarázatok, illetve a magyarázatokat pótló cselekvések zajai már rég betömték a füleket. Miközben ezer más problémával kell, nem egyszer a korábbi kis csuszamlások hatásaiként is, naponta megküzdeniük az embereknek.

Lefordítom. A tudás társadalmi presztízsét gondos megfeszített munkával verték szét. Nem is elsősorban Orbánék. Mert már ez a politikai haszonleső-klub is ennek a „terméke”, haszonélvezője. Generációk nőttek úgy fel, hogy a tudás társadalmilag nem érték. A pozíciót a lokál-isten osztja, bunkónak lenni trendi, és hülyének lenni érdem. Ergo: a tudást közvetítő ember csak társadalmi nyűg, a tudást közvetítő intézet felesleges cafrang, a gyerek meg majd csak eltölti benne az idejét valahogy. Aztán a semmire kapott, semmit nem igazoló, semmit nem érő papírral majd csak megtámogatják. A rokonok, ismerősök, szomszédok, szeretők, vagy az, aki éppen gondolja. Pénzzel kapcsolatokkal, a karriert biztosító fenekek felismerésének képességével, netán a megmutatásukra utaló magatartással, a nagy társadalmi felszopás ágyaival, stb.

Ha pedig egy-egy tanár, netán intézmény ennek keresztbe fekszik, majd megverjük, ellehetetlenítjük, kicsináljuk. Szó szerint, vagy átvitt értelemben. Mikor, hogy. Jól látszik ez a különböző helyeken. Szó szerint vagy átvitt értelemben. Anno a tanártüntiknél is pont az volt a bajom, hogy szó nem esett arról, hogy milyen értéket lennének képesek, akarnának közvetíteni. Nem maguknak, hanem társadalmilag. A vágyak kimerültek a ketrecbe kapott párnák számának bővítésében, a „mi vagyunk az alanyi zsenik” ismételgetésében, és a tettek az ökölrázásban.

Ezzel a társadalomnak még az a része sem vállalt számos mértékben szolidaritást, amelynek tagja a gyermeküknek nem a szellemi szolgaságot szánná, hanem azt a valós értelmiségi létet, ami már jó ideje megvetés tárgya hazánkban. Amely értelmiségi lét már akkor is alárendelt szereppel bírt a pártkapcsolatokkal szemben, amikor a jelen kormánytagok szocializálódtak. De meg is látszik.

Andrew_s