Ahogy az EDF, úgy nem legitimál senki

Megindult az üres konzultációs ívek összegyűjtését szolgáló akció. Érdemileg az Egységes Diákfrontnak és az aHangnak tulajdonítva. Erről a gyűjtésről senkit sem szeretnék lebeszélni. Úgysem lehetne valószínűleg. Elvégre miért ne érezze bárki is úgy, hogy most aztán tett valamit, akárki meglássa. Bár sokan alighanem úgy szeretnék, hogy inkább ne lássák, míg mások inkább nem gondolják végig a súlyát a tettnek. Mely ez esetben szerintem nem valami nagy súly. Papírsúly.

De menjünk vissza a szervezőkhöz. Az aHang a saját önmeghatározása szerint egy szócső. A szócső, mint eszköz politikai súlyát meg nem a benne levő akkumulátor, hanem a belebeszélő mondandója adja. Így a technikai támogatás okán szükséges, de korántsem elégséges szereplő. Bár a technikai támogatásra is igencsak szükség lesz, ha esetleg tényleg összejön a milliónyi konzultációs ív. Leginkább raktártechnológia támogatásra.

Ami az Egységes Diákfrontot (EDF) illeti, szerintem lényeges lépést tettek a jelen akcióval a saját szerepük tisztázása irányába. Nem azért, mert egy alapvetően bejegyzetlen szervezetről beszélünk. Elvégre egy baráti klub sem a bejegyzéstől lesz aktív. De azért, ha kilép az utcára, akkor nem árt tudni, hogy milyen szerepet szán saját magának. Az EDF esetében sokáig az lehetett az emberek benyomása, hogy alapvetően a diákság, az oktatás helyzetével foglalkozó, tagságát tekintve dinamikusnak szánt, a közösségi tereken szerveződő klub. A tagsággal kapcsolatos vélelem a diák-lét életszakaszilag inkább behatárolt voltán alapult.

Ezt a korábbi benyomást nyilvánvalóan korrigálni lehet szükséges. A nemzeti konzultáció alapvetően nem az oktatás ügyére korlátozott politikai entitás. Az EDF ezzel az akcióval tehát kilépett a „nagypolitika” területére. Ez a coming out azzal a következménnyel járhat, hogy mégiscsak be kell majd jegyezni, mint szervezetet. Annak minden kötöttségével. Miközben nem az EDF lenne az első olyan politikai szerveződés, ami a fiatalokra, diákságra alapozva indult. Aztán vagy a tagjai fejlődtek át más politikai szervezetekbe, vagy a saját szervezetük vált profilt váltóvá. Az utóbbira a mindennapok legrosszabb példája a Fidesz. Az előbbire pedig az egykori KISZ, amely ismerten az MZSMP utánpótlás-csapata volt. Az EDF vajon melyik pártté?

De maga a papírgyűjtés is felvett pár kérdést. Az egyik, már említett, a raktározás kérdése. Ki és hol szeretne néhány tonna papírt elraktározni? De talán ezt engedjük is el egyelőre. Elvégre a papír sok mindenre használható. Némi előmunkálatok után akár gombatermesztésre is. A másik kérdés az, hogy mi értelme van a papírgyűjtésnek? Elvégre Orbán hithű követőit aligha rendíti meg a hitében az sem, ha sikerül az egy millió konzultációs ívet a maga valójában összeszedni. Ha pedig az on-line nyilatkozat is elég, akkor annak még kisebb lehet a meggyőző ereje. Az pedig szerintem nyilvánvaló, hogy Orbán nem szorul rá többre, mint egy akár reálisnak is tűnően bemondható számra. Ez a híveit kielégíti, és az ellenzék sem talál nagy fogást rajta. A kormányváltáshoz tehát ez a papírgyűjtés nem biztosan visz közelebb.

Ugyanakkor lehet egy sajátosan kontraproduktív hatása. A Nemzeti Konzultáció ugyanis részben egyfajta vezéri fétis. Nem most, hanem már egy évtizede sem volt más. Ahogy az sem új, hogy alapvetően egy gyáva, a népszavazást pótló, politikailag kétségesen legitim, de kétségtelenül komolytalan, mert bemondáson alapuló, valós választást nem kínáló, akció. Amikor rászerveznek egy politikai akciót, akkor vagy az akció, és szervezői köre, válik komolytalanná, vagy Orbán politikai pótcselekvését emeli be a legitim politikai térbe.

Andrew_s

Tűzszünetet a D-nap utánra (is)?!

Még mindig a gázai háború. Arra nyilvánvalóan nagyon kevés a befolyásom, hogy a nagypolitikában ki merre fog lépni. Ezt a tükröt is szívesen tartanám oda azoknak, akik azt hiszik, hogy a közösségi médiában tartott virtuális ökölrázásuk több hatással bír, mint a másik legyőzése. Akkor, ha már meggyőzni nem sikerült. Különösen, ha a legyőzési kísérletben a legerősebb vonulat a kettős mérce.

Amit még csak nem is feltétlenül az alkalmazói találnak ki. Elvégre hasonló tendenciák szerte megláthatók. Az országokat, országok reakcióit meghatározó nyilatkozatokban. Amelyek nyomán sokszor csak kérdések maradnak. Nagyban, de kicsiben is. Amit tudunk az sokszor nem sok. De legalább kevés. Ezen kevesek egyike, hogy a Hamasz, nyilván az izraeli belpolitika töketlenkedéseit is, átlépte a határt. Fizikailag is, de emberileg is.

Az izraeli válasz, a mára szárazföldivé is eszkalálódott hadjárat nyomán sokakban, sok helyen hirtelen túltengeni kezdett a békevágy és tárgyalásokat szorgalmaznak. Holott korábban a Hamaszt egyértelműen terrorszervezetként határozták meg. Holott korábban volt egy olyan, egyfajta közös nevezőként ható, elv, hogy terroristákkal nem alkuszunk. Mert legitim eszközzé teszi a terrort. Mondják, hogy a Hamasznak van katonai, és politikai szárnya, és úgy gondolják, hogy ezzel a szerecsen már nem is annyira terrorista. Szerintem azonban egy terrorszervezet, az terrorszervezet.

Számosan kezdték azért bírálni az izraeli tevékenységet, hogy civil áldozatokkal jár az, amit tesznek. Kár lenne vitatni, hogy így van. Hallottam olyan véleményt, hogy az izraeli fotók manipuláltak. Az alagutak nem is léteznek, a kórház alatt nincs is jelentős katonai célpont, és csak kommunikációs játék az egész. Szerencsére még nem olvastam olyan, és komolyan vehető, véleményt, hogy a Hamasz mészárlásairól készült képek is hamisítványok. De sokan talán már elindultak ezen a túraösvényen. Hogy aztán megérkezzen a holokausztot is tagadók közös táborába. Mert ez az út közös azzal.

Természetesen kár lenne ugyanakkor vitatni a kommunikáció jelentőségét. Azért persze megkérdezném azokat, akik a fenti ösvényt tapossák, hogy a túloldalnak mennyire hisznek? Mert a civil áldozatok számáról leginkább a Hamasz számait ismerjük. Mely szervezetnek érdeke a számok magasan tartása. Mennyivel tekinthetők hitelesebbeknek a számaik? A képek? A terrorszervezet tagjai nem viselnek egyenruhát. Ha a válláról leesett fegyvert félrerúgják, akkor bármelyik halott felnőtt „civillé” fotózható. De sajnos, ismerve a terrorszervezet toborzási spektrumát, a gyermekek egy része is.

Azt magam sem állítom, hogy minden halott, és halott gyermek hamaszista volna. A felelősség azonban, s ebben fenntartom a korábbi véleményem, sajnos nem az övék, hanem a felnőtteké. Azoké is, akik tényleges civileket használnak pajzsként. Sajnos azt az ENSZ-nyilatkozatot sem találom már jó ideje, amelyik a Hamaszt szólította volna fel az elmúlt években arra, hogy civil létesítményekbe, kórházakba, iskolákba, ezek alá, mellé, közelébe ne létesítsen fegyveres bázist. Az ENSZ ezekről, de a civilek pajzsként való használatáról is igen halkan beszél. Az Izraelt bírálóknál ez a szempont mintha kicsit háttérbe szorulna.

Sokan, a világpolitikában is, tartós tűzszünetet emlegetnek. A tűzszünet jó dolog. Azonban ezügyben javasolnám annak végiggondolását, hogy meddig tartott volna II. világháború, ha a nevezetes D-napot követően a szövetségesek nem mennek el Berlinig, hanem tűzszünetet kötnek. Holott a D-nap után is voltak számomra értelmetlennek tűnő támadások, mulasztások. Gondolok például Drezdára, Nagaszakira, a haláltáborokba futó sínekre. S a legutóbbiak kapcsán nem szeretnék arra az évezredesen beégett antiszemitizmusra gondolni, ami a jelenlegi reakciók nyomán is felötlik olykor.

Andrew_s

Kiegészítés (2023. nov. 25.): Ha nem is tartós tűzszünetre, de egy korlátozott tűzszüneti megállapodás életbe lépett az utóbbi napokban. Összekapcsolva egy túszokat foglyokra cserélő megállapodással. Tekintettel arra, hogy egész kis gyermekek is vannak a túszok között, a túszok kiszabadilásának csak örülni tudok. Az, ha ez a tűzszüneti megállapodás egyben az ártatlan, a tényleg ártatlan áldozatok számának csökkentésében is segít majd, akkor ez az öröm fokozottabb. Lesz. Sajnos a kétségek sem hagynak el. A Hamasznak nem biztosan érdeke minden túsz szabadon engedése, mert csökkenti a zsarolási potenciált. Sajnos azt sem zárom ki, hogy a túszok egy része esetleg olyan állapotba került, akár külsérelmileg, akár a vele történtek pubikálása okán, hogy célszerűbb lehet a megölésük, mint elengedésük. Bármilyen cinikusan szkeptikus is a feltevés. De a mérleget majd akkor vonjuk meg, ha ahhoz is lesznek adatok. Addig inkább a szabadon engedettekkel örüljünk. Remélve, hogy a tűzszünet nem visszafele sül el.

Iszlamofóbia helyett, hamasztalanítást

Az egyre korbácsoltabb habokat látva sajnos beigazolódni látszik az a félelmem, gyanúm, lázálmom (nem kívántat szívesen törölném), hogy a hamaszisták mészár-céhe utat nyithat az európai szélsőségesekkel való kézfogás, és általában a fasizálódás felé. Egyben, és nem is mindig csak a sötétségből kikiabálók részéről, elindult egy vallási intoleranciát mutató szál is. Holott az emberformájú veszélyes hulladékoknak a vallás legtöbbször nem több kanócnál.

Legtöbbször nem egy hitrendszer tehet arról, ha felhasználják a nagyon is világi célok érdekében. S itt le is választanám a hitrendszert, az abból megélni kívánó egyházakról, és az azt, hatalmuk céljaikra is felhasználni akarókról. Mert ez utóbbiak egyáltalán nem vétlenek abban, ha a vallással fanatizálhatókat fanatizálják. A fanatizáláshoz még szorosan vett vallás sem kell. Legfeljebb egy egészen vékony mázként. Ahogy a nácizmus sem volt vallás a szó szoros értelmében, de fanatizálásban iegn jól, mondhatni halálosan jól teljesített.

Ugyanakkor a zsidó gyökerekkel rendelkező Jézus tanításai nevében irtottak ki, de mentettek is meg embereket. Ami szintén jól mutatja, hogy sokkal inkább az emberi cselekedetek játszanak a kérdésben. Miközben elfeledkeznek sokan arról, hogy Isten szabad akaratot adott az emberi teremtményeinek. Így az egyént semmilyen vallási lózung nem mentesíti a cselekedetinek a következményei alól. A Hamasz mészárosainak tettéért a vezetőiket, és őket magukat terheli felelősség. Vagy akár a hitet erre használó imámokat, és azokat is, akik hallgatólagosan, vagy tevőlegesen támogatták ezt a szervezetet. Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással, ahogy a liturgikus szöveg mondja. Márpedig az ilyen támogatók sem voltak kevesen.

A Hamasz kétségtelenül egy olyan ideológiát képvisel, ami az iszlám talaján alakult ki. De annak alapján megítélni a vallást olyan lenne, mintha az eretnek mozgalmak elleni fellépés alapján itélné meg valaki Jézus tanításait. Miközben pragmatikusan szemlélve: nagyon kevés vallás, hit tűnt el vallásháborúk, pogromok nyomán. Pedig törekvés jó párszor volt rá a történelemben. Gyanítom, hogy maga az iszlám hitrendszer nem fog eltűnni még akkor sem, ha a jelen helyzet hamaszista felelőseit lassú tűzön megpirítják.

Andrew_s

Conteo? - Palesztin-barátság és olaj-szolidaritás

Korábban azt írtam, hogy közel-keleti helyzetnek korántsem lesznek, illetve lehetnek elhanyagolhatók az európai hatásai. Írtam ezt annak kapcsán is, hogy a Hamasz által elkövetett támadást, és az abban megnyilvánult mészárlást pártoló megmozdulásokról érkeztek hírek. Majd ezeket a tüntetéseket mára követték az Izrael-elleni Palesztin-barát megnyilvánulások.

Közben lezajlott az, amit akár kórház-incidensként emlegethetnénk, és egyike lett a gyermekeket lefejezők píár-akciójának. Alkalmasint az etikai sajtómocsár nagyobb dicsőségét képviselő média-munkásoknak. Mert újságírónak nem igazán nevezhető az, aki simán beveszi, megrágja, majd blikkfangosan tálalja egy hír egyoldalú olvasatát. Márpedig napokig másról sem lehetett hallani, olvasni a Al-Ahli Hospital kapcsán, mint azt, amit a Hamasz tálalt fel a nagyérdeműnek. S ami izraeli csapásnak állította be az esetet. Holott talán érdemes lett volna megvárni a tényleges elemzéseket. Amelyek alapján elég erős jelek mutatnak arra, hogy a palesztinok egyik saját rakétája okozta a tragédiát. A történtek ezen megfejtése mintha kisebb port kavart volna a médiumokban, mint a korábbi, Izraelt egyoldalúan vádoló forgatókönyv.

Ami alapján akár a média-munkások burkolt antiszemitizmusát is feltételezhetnénk. De, velük ellentétben, nem ülök fel a kényelmes látszatnak, és nem teszem. Ahogy továbbra is igen igyekszem nem a társadalmak antiszemitizmusával magyarázni a palesztin-barátnak hirdetett, de megnyilvánulásaiban inkább Izrael-ellenes tüntetéseket. Amelyeken, például az angliain készült képek alapján, gyermekek is részt vettek. Ami nyomán ismét felvetődik a kérdés bennem, hogy azok, akik az izraeli gyermekeket lemészárló akció után Izrael ellen tüntetnek, miként tekinthetnek a saját gyermekeikre? Bár azt hiszem, inkább nem szeretném tudni.

Ahogy azt sem, hogy a szarajevói, angliai, párizsi, vagy bármelyik másik tüntetésen hányan voltak jelen olyanok, akiknek nagyjából semmilyen személyes kötődésük nincs Gázához, a palesztinokhoz, és az arab világhoz általában. Ellenben jó oknak érzik a „Hamasz népével” való szolidaritást a saját, akár történelmileg bedrótozott antiszemitizmusuk kifejezésére.

A „Hamasz népe” szókapcsolathoz pedig hozzátenném, hogy egyáltalán nem vagyok a kollektív bűnösség híve. Ezért is az idézőjel. Ám még mindig nem találtam utalást arra, amit korábban felvetettem. Nevezetesen arra, hogy a Hamasz létszámát többszörösen meghaladó gázai lakosság hány hamaszistát fogott le, és vetett ki magából. A jólértesültek erről is mondhatnának végre valamit.

Azon is el lehetne persze gondolkodni, hogy az európai kormányok miért vacillálnak a tüntetések kezelése kapcsán. Annak ellenére, hogy egy nép elleni gyűlölet kifejezése aligha tekinthető a szólás szabadságába sorolandónak. A hezitálás okait az egyik oldalon lehetne kulturális hagyománynak tekinteni. Ennek illusztrálására elég azt felidézni, hogy Spanyolországban 1968-ig érvényben volt a zsidókat kirekesztő törvény.

Ugyanakkor azt gyanítom, hogy mégsem annyira az i.sz. IV-V. század határán élt Hippói Szent Ágoston (Tractatus adversus Iudaeos), amúgy is vitatható, késői hatása tehet a vacillálásokról, mint egy annál sokkal földhöz ragadtabb tényező. Az, hogy az Oroszországot érintő szankciók után kurva nehéz lenne Európának feltörni azt a diót, ami az arab olajszállítások elapadásával kerülne a gazdasági kalapácsa alá. Akár egy újabb, de a korábbinál kiterjedtebb iráni statuálás kapcsán.

Így miközben az ENSZ is igen mérsékelt habzással lép fel a gyermekek, illetve bárkik biopajzsként való használata ellen, az európai politikusok is a hamaszistákkal láthatóan szolidárisokkal látszódnak szolidárisak lenni. Jeligeként akár azt is kitűzve, hogy az olajunk barátainak barátai a mi barátaink is.

Andrew_s

Palesztinok, ENSZ, és hamaszisták

Forrás: Wikipedia

A Közel-Keletről szóló írások között nem érdemes olvasatlanul elmenni Dési János jegyzete mellett. S végig gondolni, hogy a civil létesítményekbe befészkelt, a civileket biológiai pajzsnak használó Hamasz áldozatai közé tényleg nyugodtan beírhatók az izraeli válaszcsapások civil áldozatai is. Amelynek árnyékában Golda Meir mostanában sokat idézet mondatai is új értelmet nyerhetnek.

Ezek: „Azt talán valahogy megbocsáthatjuk az araboknak, hogy megölték a gyerekeinket, de azt sohasem bocsáthatjuk meg, hogy arra kényszerítenek, hogy mi megöljük az ő gyerekeiket. Akkor lesz béke, ha az arabok jobban szeretik a saját gyerekeiket, mint amennyire minket gyűlölnek.”

Eközben felbukkannak azok a szerecsent is hipóba áztató mondatok, hogy a Hamasz harcra kényszeríti a gázai palesztinokat. Aminek a mélyén lehet némi igazság. Miközben legalább annyira sántít a történet, mint ahogy Magyarországon nőtt meg a partizánok, és a németeknek ellenállók száma a német vereség hírére. A sántulás is szinte ugyanazon a ponton kezdődik. Az arányokon. A gázai övezet esetében egy Budapestnél mémileg kisebb területről, és egy kicsit több lakosról beszélünk. Természetesen a gyermekektől, terhes anyáktól nehezen várható el számottevő belső ellenállás. Azonban a potenciális belső ellenállás bázisát, ha a lakosság harmadával számolunk, akkor is 6-7 százezres tömegről beszélhetünk. A hamaszisták létszámát pedig a pesszimista becslések is ennek tizede körülire taksálják.

Amikor tehát a Hamasz felszólítja a civileket, hogy ne hagyják el otthonaikat, ne meneküljenek délre, hanem maradjanak ott biopajzsnak, akkor a lakosság akár meg is tehetné, hogy mégis távozik. Valamiért az az érzésem, hogy a családjukért aggódó palesztinok tömegei, a saját tízszeres túlerejükre támaszkodva csak elérhetnék, hogy feleségeiket, gyermekeiket, és ők magukat se használják homokzsáknak. Akkor is, ha a szervezetlenséggel számolva ez a túlerő megfelezhető. Vagy akár harmadolható.

Ugyanakkor a Hamasz még terrorszervezetként sem a napokban esett ki a téridő féreglykainak egyikéből. Ott szerveződött a gázai lakosság orra előtt. Mely lakosság említett sokasága megtehette volna, hogy a terroristákat elszigeteli. Netán nem szavazza be a hatalomba, mert erről sem kellene megfeledkezni. Netán elfogja, és átadja akár az ENSZ hatóságainak. Ha már az utóbbiak amúgy is tízezres létszámmal vannak jelen arrafele. Még akkor is, ha az ENSZ, illetve időnkénti szerepvállalásuk, a délszláv háború során akkor is pince-mélyre járatta le magát, ha előtte esetleg még nem tette volna meg.

Hogy is mondta Golda Meir? „Akkor lesz béke, ha az arabok jobban szeretik a saját gyerekeiket, mint amennyire minket gyűlölnek”. Vajon azok, akik nem csak tétlenül asszisztáltak a Hamasz szerveződéséhez, hanem még most is engedik a családjukat biopajzsnak használni, akik nem menekülnek, illetve családjukat sem menekítik, azok vajon mennyire szerethetik a gyermekeiket. Akik a terroristák mészárlásai után sem tesznek semmit, akik a gyermekeket lemészárló terroristák pártjára állnak, azok miként tudnak a gyermekeik szemébe nézni?

Mert azoknak a humanoid biológiai hulladékoknak, akik gyermekeket képesek megölni világosan nem számít akár a saját, akár a szomszéd gyermeke, felesége sem. A szomszéd sem. De ezek a „szomszédok” hány hamaszistát is tettek ártalmatlanná? Próbáltam erre adatot találni, de nem igazán bővelkedik ebben az internet. Tehát. Hányat is? A gyermekeket sajnálom. Mert nem tehetnek arról, hogy őket akár feláldozni is kész, fanatizálható tömegmorzsák a szüleik.

Ha pedig az ENSZ valóban humanitárius küldetésként tekintene a térségben bármire, akkor talán a gyermekek, illetve bárkik biopajzsként való használata ellen is felléphetne. Menekíthetné minél nagyobb számban a gyermekeket. Ha már a zsidó gyermekekért nem tett semmit a Hamasz-szerveződést szintén ölbe tett kézzel néző, a zsidó gyermekekért így közvetve szintén felelős, tizenezernyi ENSZ-senki. A gyermekek ugyanis, akár a szüleik fanatizmusa miatt, de most fognak meghalni. Nyilatkozatháborút folytatni később is ráérnének.

Andrew_s

Európa és a hamaszisták

A Közel-Kelet híreiben érthetően vezetnek az Izraellel kapcsolatos események hírei. Az izraeli válaszcsapásokról, illetve a Hamasz, katonának nehezen értelmezhető, figurái által elkövetett értelmetlen mészárlásokról egyaránt. Miközben Nyugat-Európa, illetve Európa általában, mintha kikerülne a látótérből. Holott egyáltalán nem érdektelen az izraeli történések európai hatása, illetve ennek a hatásnak a kezelése.

A neten megjelentek a hírek arról, hogy több helyen ünnepeltek a Hamasz-pártiak. Miközben ma mintha arról szólnának a hírek, hogy több országban fokozott védelmet ígérnek a zsidóknak, zsidó szertvezeteknek. Ugyanakkor a hírekből nekem hiányzik néhány. Miközben nehezményezik a helyiek választása nyomán hatalomba került Hamasz befolyása alatti Gáza Izrael általi embargóját, valahol elakadtak a hírek a palesztin szervezetekkel szembeni európai szankciókról. De ugyanígy hiányzik hír a mészárlásokon örömködő hamaszisták letartóztatásáról, azonnali kiutasításáról.

Ez utóbbi, figyelembe véve a szélsőbb jobb európai előre törését, különösen problémás lehet. Amikor ugyanis elmaradnak a hivatalos eljárások, akkor az tág teret nyit az önbíráskodásnak, és az önbíráskodás hallgatólagos támogatásának. Így teret nyerhet a társadalmak fasizálódása. Sajátos módon akkor is, ha a szélső-jobb nem a hamaszisták ellen, hanem velük összefogva, a zsidók ellen, kezd fellépni. Tekintve, hogy az európai országokban sajnos mély hagyományai vannak az antiszemitizmusnak.

Azt pedig csak remélni szeretném, hogy nem a kormányok antiszemitizmusa, vagy a szélsőségek iránti rokonszenve indokolja az említett letartóztatás-hírek hiányát.

Andrew_s

Conteo – Izrael-Hamasz-Irán-Ukrajna

Az 1987-ben, Gázában alapított Hamasz tegnap, 2023. október 8.-án támadást indított Izrael ellen. Ezt tudjuk. A hírek folyamatosan érkeznek. A híreket meg sokan magyarázzák, értelmezik szerte a neten. Nem egyszer olyanok is, akiknek aligha van több információjuk a történésekről, mint bárki másnak. Így legfeljebb egy emeltebb ívű conteo mentén magyaráznak. Amiből itt is következik egy, Vagy mégsem.

Az ismert, vagy éppen csak felkapott, egy-egy médiumszálacska mentén ismertebb magyarázók sem mehetnek el persze néhány olyan adat mellett, amit akár tényként, de legalább is erős sejtésként kezelhetünk. Az egyik ilyen az, hogy több ezer rakétát lőttek ki Izraelre, és kisebb-nagyobb fegyveres csoportok is átlépték az izraeli határt. Túszokat hurcoltak el, foglyokat ejtettek. Az izraeli erők pedig megindították a saját hadműveleteiket.

Az áldozatok száma szinte tudósításonként változik, ahogy a túszok, fogságba esetettek számát is inkább csak becsléssel merném illetni. De a túszejtés tényét mindkét oldal elismerte. Aziránt meg vannak fenntartásaim, hogy önálló, a kajapénzből felfegyverkező önképző csoportok egyszerre megvilágosuló, és spontán, kiszámíthatatlan tevékenysége tűnik összehangolt tevékenységnek. A fegyverek eredetét illetően az általános vélelem az, hogy Irán szánta meg a Hamaszt pár kevésbé humanitárius segélycsomaggal.

Mely pontnál, mármint a fegyvereknél, mindjárt le is ragadhatunk kicsit. Egyébként mindkét oldalon. Hol jobban, hol kevésbé. Irán, mint fegyverszállító, neve nem csak a Hamasz kapcsán juthat az eszünkbe. Az Irán és Izrael közti, a Natanzban működő urándúsító körül is kiéleződött, konfliktus sem újdonság. De emlékezhetünk, például, arra is, hogy az Orosz-Ukrán háború kapcsán is emlegették, mint Oroszország drón-, illetve rakéta-szállítóját. Ha esetleg a Hamasz operatív központjain kívül, vagy a túszok kímélése okán részben helytettük is iráni célpontokat is támadna Izrael, az Oroszországnak is fájhatna. Ha nem kezdett volna tárgyalni Észak-Koreával is.

A túloldalon ugyanakkor ismert, hogy az USA tradicionálisan támogatja Izraelt. Ahogy azonnal megjelentek az ilyen irányú megnyilvánulások a mostani támadások kapcsán is. Mely támogatás egyáltalán nem mutat olyan kifáradási tüneteket, mint amilyen az ukrán fronton elégő dollármilliók okán esetleg előtérbe kerülhetnek az USA-ban, de akár Nyugat-Európa országaiban. Ha tehát nem egy napok alatt lezajló konfliktus alakulna ki a Közel-Keleten, akkor az az ukránoknak is fájhat. Ha pedig ez egy koreai jellegű, Ukrajnát akár a Krím határainál kettéosztó békét hozna közelebb, akkor ez Zelenszkijnek különösen fájhat. A haszonélvezők között pedig ott találhatjuk a szélső-jobb szerveződéseit Európában. A korántsem homogén, de rámutatással akként kezelhető "arabok", s az eddig sem éppen problémamentes integráció-viszonyok okán.

Andrew_s

Sírjunk a Nobel-dijért

Svédországban, a Nobel-díj ügyében, eredményhirdetés volt, és ennek során eleddig két újabb magyar származású díjazott lett az eddigiek sorában. Nem célom sem Karikó Katalin, sem Krausz Ferenc munkásságát feszegetni. Azt sem, hogy a díj odaítélésében mennyi a szubjektív, a döntést meghozó bizottság tagjai is emberből valának, tényező. Azonban a vízcsapból is csörgedező melldöngetés már egy másik kérdés.

Gyakorlatilag minden médiumban előtörtek a habos-babos lózungok, a nemzeti büszkeség gőzfelhői. De a magánmegnyilvánulásokban is feltünedeztek az olyan hangzatos szövegek, hogy erre aztán mindenkinek büszkének kell lenni, mert különben szégyellje össze magát bárki is. Nézzük meg alaposabban, hogy mire is kell büszkének lenni? Nézzünk rá akár a régi, akár az új díjazottak előzménytörténetére? Előre bocsátva, hogy a kutatás egy tipikusan önjutalmazó tevékenység. Kutatónak lenni jórészt kíváncsiságot jelent, és az eredmények publikálásával mérik, amire a pályatársak jó esetben csettintenek. Mely csettintések sorában a Nobel-díj egy kétségtelenül hangos záróaktus.

A korábbi magyar származású díj-nyertesek nem kis része olyan eredményekért kapott Nobel-díjat, amelyet nem Magyarországon értek el. Az sem ritka, hogy olyanokért döngetnek mellett jelenleg, akiket előtte gondosan kiutáltak, elüldöztek az országból, illetve ellehetetlenítettek a hazai tudományban. Olykor „csak” a munkájukhoz szükséges feltételek hiányoztak. Ez igaz akkor is, ha erre mostanság azt szokták mondani, hogy „de itt jártak iskolába, itt indultak”. Mely utóbbit kár is lenne tagadni.

Mert tényleg kár lenne vitatni, hogy az iskoláik nagy részét Magyarországon abszolválták a díjazottak. Tehát a büszkeség annak szól, hogy az ország, ha véletlenül nem üldözi el, megtartani akkor sem tudja a tehetségeit. Egy olyan képzési, majd tudományos minősítési rendszerre büszke tehát az ország, ami alkalmatlan arra, hogy az értéket megtartsa, helyén kezelje.

Így áll, hogy a most büszkék egy olyan országra büszkék, amelyik egyszerűsítve a fentieket közvetlenül, vagy közvetve, de elnyomja, elüldözi a tehetségeit. Nagyban és kicsiben egyaránt. Régen és mostanság egyaránt. A feltörő büszkeség tehát valójában hozsanna a „légy jobb, és gebedj meg” szemléletnek. Ezen nem tapsikálni, hanem sírni volna érdemesebb.

Andrew_s

A diáktüntetés margója

Volt egy diáktüntetés. Igen, volt. Ha tetszik pipa. Diáktüntetés volt. A kormány maradt. Aligha véletlenül.

A tanárok száma nagyjából ismert az országban. A diákok száma szintén nagyjából ismert az országban. A tüntetéseken résztvevők száma elég jól becsülhető. Így a tanárok, illetve a tanárok képviseltsége is a tüntetéseken. Melyeken, ha jól sejtem, akkor érdeksérelmileg a tanárok, jövőképileg a diákok lennének az érintettek.

Ezen az alapon az érintettek 80-90 %-a a távollétével tüntetett a tüntetés ellen. S nem először, hanem szinte mindegyiken a közelmúltban.

Így, társadalmi, szakmai, és érintettségi alapon az állítólag érdekeltek sem érdekeltek ezekben a megmozdulásokban.

Andrew_s

Meglepő-e a hűbérúri nyaralás?

Van az úgy, hogy az ember nem érti, hogy bizonyos hírek, gesztusok nyomán miért kapja fel a fejét valaki. Bárki, aki az eltelt évtizedet, és egy kicsit Magyarországon töltötte, látta belpolitikai történéseket, és nem funkcionális analfabéta. A vakhittel élők természetesen kivételek. Nekik az Ungár-villa titka nem tétel.

Alkalmasint persze egyébként sem lenne tétel. Pontosítok. Nem kellene, hogy tétel legyen. Elvégre miért ne lehetne valakinek, illetve a bármely családnak Opatiában nyaralója. Mármint akkor, ha sikeres vállalkozó, és az utolsó fillérig bevallható, bevallott és vállalható jövedelemből kuporgatta össze. Az, hogy az Ungár-családnak van arrafele egy villája normális esetben a „na bummm, és akkor mi’an” tipikus esete lenne. De... Csak előkerült egy video, amin Orbán Viktor villahasználónak látszik.

A történet másik oldala, hogy a villa pro papiro Ungár Péter nővéréé. S mit ad Isten, Ungár Péter egy papíron ellenzéki párt, az LMP, erős embere. Néhányan meg ülnek, csodálkoznak, illetve meglepetéstől kerek szemekkel néznek ki a fejükből. Noha sok okuk nem lenne rá. Személy szerint akkor lennék meglepve, ha pár egyéb információt is közöltek voltak.

Az egyik ilyen segédadat lett volna, ha azt is közlik, hogy Orbán Viktor mennyit fizetett a villa használatáért. Mert a kormányfő évtizedes attitűdkészlete mutatja, hogy egyfajta hűbérbirtokként kezeli az országot. Egy hűbérúr meg nem szokott fizetni a hűbéresek, és vagyonuk használatért. Vagy azt gondolja valaki, hogy anno Edward király, mielőtt visszapattant a fakó lovára, kikérte Montgomery-től a számlát, és a bárdok családjának kijáró fájdalomdíjjal megfejelve kifizette a vacsorát? Ugye, hogy nem! De, ha mégis, akkor azt ugyan miből tette volna? Nyilván az egyéb csatornákon beszedett, mai szóhasználattal visszaosztott pénzből.

Orbán vakhitű hívei szerint különben nyilván természetes, hogy a miniszterelnök úgy viselkedik, ahogy. Az ő szent emberüknek és felkent vezérüknek ez egyszerűen jár, és kész. Meg különben is. Akármelyik ellenzéki pártvezető is érezze magát megtisztelve. Azért is, hogy Orbán megtiszteli a nővérét. Akár csak a villája használatának erejéig. Meg különben is.

A LMP ellenzéki párt? Függetlenül attól, hogy Ungár Péter mennyire van családilag rövidre zárva Orbán Viktorral. Tényleg? Ha valaminek ellenzéke, akkor legfeljebb Orbán személyének, és nem rendszerének. Habár... Az LMP a megalakulása óta rendszeresen gyakorolt olyan gesztusokat, amely sokkal inkább erősítette, mint gyengítette a regnáló állampártot. Egyébként magának Ungár Péternek is volt olyan szereplése, ami akár a személyes székfoglalója is lehetett a Fideszben. Nem mostanság, hanem még 2018-ban. Csak ráerősítve a Jobbik-Fidesz-LMP szövetségi körre, amiről már többször írtam magam is.

Őfelsége tehát meglátogatta őfelsége egyik ellenzékének családi nyaralóját. Kiélvezte, ami neki felségi alapon jár, és ennyi. Majd azt hazudta, hogy a kormány nem nyaral. Mi itt a látni való? Legfeljebb azok a műzöngék, amikkel most körbe-duruzsolják ezt az egészet. Mely zöngéken legfeljebb mosolyogni lehet olykor. Elvégre a kormány lehet, hogy nem nyaralt. Orbán nem a kormány. A sajár koordinátái közt alighanem, Isten magyar helytartótanácsának a feje. Ahogy az is vicces, amikor Schmidt Mária fiát a Momentum irányából kezdik számon kérni. Abból a formációból, amiről szintén csak dús fantáziával hihető a tényleges, rendszerszintű, ellenzékiség. Amely sajátos ellenzékiség nyomán nehéz eldönteni, hogy kritizálják-e Ungár Pétert, vagy csak irigyek.

Tényleg lenne itt bármi látnivaló? Az LMP visszaszorulóban. Legfeljebb lesz egy kis helycsere a fenti tengely mentén. Számít? Jelenleg alig.

Andrew_s

Lánczisztikus keresztológia gyarmatlakóknak

Lezajlott 2023. augusztus 20.-án a tűzijáték. Biztos volt, akinek tetszett. Szerintem a legkifejezőbb szó az lenne az egészre, hogy bazári. Olyan, mint amikor valakinek hátul kilóg a segge a nadrágból, de elől, bízva az asztal takarásában, egy szmoking felét hordja. Egy drága cirkusz a dráguló kenyérhez. Az atomizált, zaklatott, frusztrált, és a megnyugvástól vezéri szinten megóvott, önmagától is elidegenített országban nem volt több egy üres cicománál. Csilliárdos tollbokrétaként a madárijesztő szakadt kalapján. Avagy csicsaözön a csicskától.

Az utóbbihoz magyarázatként érdemes tudni, hogy augusztus 20.-ához annyi köze van I. István királyunknak, hogy azon a napon avatták szentté. Szimbolikájában, részben erre épülve a magyar államiság emléknapjává vált. 2023-ban ezt két irányból is jelzés értékű behatás érte. Az egyik a sokat vitatott atlétikai VB, ami a maga rendezvényeivel, közéleti hatásaival óhatatlanul csökkentette az ünnepnapra eső figyelmi fókuszt. De ezt még talán ki is lehet magyarázni, mint olyan eseményt, mint analógiát a Római Birodalom jeles napjain rendezett gladiátor-fellépésekkel.

A másik esemény a török államelnök látogatása, illetve baráti fogadása. Egy olyan, korántsem a keresztény szimbolikákról ismert, állam vezetőjeként, melynek jogelődje éppen a magyar államiság megszüntetését tűzte ki, többek között, célként. Erdoğan megvendégelése ezen a napon tehát valójában a magyar államiság alárendelését, egyben de facto a gyarmatiság elfogadását is jelenti Orbán részéről. Akárhogy hányja egyébként magára, vagy pálinkától körbe a keresztet. Amiből azért a tűzijátékra is jutott.

Ami alatt valószínűleg sokan minden észrevétel nélkül elsiklottak volna. De a NER azért NER, hogy kitermelje a maga megfelelési kényszertől hajtott saját csicskáit. Akik mindent is megmagyaráznak. A kereszt ügyében például Lánczi Tamás érezte szükségét annak, hogy blogilag megmagyarázza, hogy az előbbiek dacára miért volt elengedhetetlenül lényeges egy gigakereszt fénylése a Duna felett.

Megjegyzem feleslegesen. Feleslegesen, mert a hit alapvetően magánügy. Annyira, hogy Mátét komolyan véve a templomokat is be lehetne zárni. Miközben a sarkon-hangos hitvallókat ettől függetlenül tekinthetjük a kereszténységre gründolt hatalom prostituáltjainak. Illetve, ahogy az evangelista könyvében van:
„5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.” (Mt. 6)

S akkor jöjjön egy kis lánczizmus. Azt írja, hogy kereszt „egy közösség, jelen esetben a magyar nép reményének és hitének dekrétuma”. Ami, tekintettel a világban szaladgáló milliónyi olyan keresztényre, akik azt sem tudják, hogy Magyarország a világon van, nem több üres lózungnál. Illetve, jobb, ha inkább annak tekintjük, mielőtt eljutna valaki oda, hogy Lánczi mindenkit, aki nem magyar, azt kitagad a kereszténységből. Valamint, ezzel a lendülettel mindenkit kitagad a magyarságból is, akinek a hite nem azonos az övével. A multikultit képviselő I. István szentté avatásának alkalmából, mely napon a miniszterelnök látványosan elfogadta a török-gyarmati létet.

De Lánczi azért tudja ragozni is. Szerinte „egyszerűen szólva: a kereszt reménységet ad az embereknek”. Illetve: „A kereszt itt és most (az, ami eredetileg volt, amivé eredetileg vált) üzenet hívő és hívő között”. Igen ám, de a kereszt eredetileg a kínhalál kivégzőeszköze volt. Eredetileg sem vált többé. Jézus semmilyen különleges elbánást nem élvezett a Római Birodalomban. Az akkori hatalom szemében egy, a birodalom által megszállt területen lázító figura volt, és azt a kivégzést kapta, amit a lázadó rabszolgák százai esetében vált gyakorlattá. Az eredeti üzenettartalma nagyjából annyi volt, hogy „kushadj, vagy így jársz”. Ami pedig a reménységtartalmát illeti, erről valószínűleg a kereszt nevében megkínzottak, elüldözöttek és megöltek véleménye némileg eltér Láncziétól. Százezreknek, millióknak volt a félelem, a gyarmati lét, a puszta létben való fenyegetettség szimbóluma.

Szeretném remélni, hogy Lánczi reménysége nem ennek a korszaknak a visszahozatala. Hanem csupán sikerült túlteljesítenie az abnormát. Neresen.

Andrew_s

Mikor volt tiltakozás a VB előtt?

Egy viharos késedelemmel, de elrajtolt az atlétikai VB. S hirtelen sokan azonnal sport-közgazdásszá, és hivatásos aggódókká, illetve demonstratívan nem-menőkké váltak. Mondván, hogy az egész beruházás korrupcióktól terhes, nem megtérülő pénzkidobás. A korrupciót nem tudom bizonyítani, tehát elengedem. Ellenben az, aki azt hitte, hogy a Budapestre hozott nagyépítkezéses VB nem borítékoltan ráfizetéses, az egy másik kategória.

Az, akár a nemzetközi példák alapján is, olyan gyenge matekból, hogy még a szomszédját is bukásba rántotta. Ez a történet valószínűbben bukta, mint nem. Nem is okvetlenül csak máról holnapra, hanem hosszabb távon. Az épületeket, miként a korábbi látványsport-pékségeket is, fenn kellene tartani. Ehhez folyamatos bevételek kellenének. S nem, vagy nem csak az állami kasszából. Igaz. Lehet a folyamatos pusztulás turista-látványossága is. Ebből a szempontból Budapestnek aligha hiányzott jobban, mint amennyire egy Olimpia megrendezése hiányzott volna annak idején.

Talán még emlékeznek páran arra, hogy ilyen ötlet is volt. Csak azóta sok víz lefolyt a csatornákban. Akkor volt egy szervezet, amelyik számos párt segítségét, támogatását is élvezve aláírás-gyűjtésbe kezdett az Olimpia ellen. Ez annyira sikeres volt, hogy Olimpia nem lett, és a korántsem párt alapítására gyűjtött aláírások nagy számára, mint nekik szóló támogatásra is hivatkozva párttá trutyizta magát a társaság. Papíron ellenzékiként. De gyanítom, hogy a Momentumnak több problémája van Orbán személyével, mint rendszerével. Azért persze az, aki halott a VB-t ellenző aláírás-gyűjtésről, az ossza meg az információt a nagyérdeművel, mert a fővárost járva nekem elkerülte a figyelmemet.

Ahogy túl hangosan az a párt sem kampányolt a VB ellen, amelyik aztán, előszedve a legszebb lelkét, nem vett részt a megnyitón. Mert ez az eső utáni gesztus nyilván csökkenteni fogja a VB-s ráfizetéseket. Biztos. Csak nem világos, hogy mennyivel. Vélelmem az, hogy semennyivel. Ahogy a politikai jelzés-értékét sem taksálom túl magasra.

Arról se feledkezzünk meg persze, hogy Budapestnek van valami saját izéje. Amit Városházának is hívhatnánk, és polgármester is tartozik hozzá. Állítólag gerinces ellenzéki. Bár nekem az előválasztáson előadott produkciója alapján mindkét fogalmat illetően vannak kétségeim. S az istenadtának sem lehet túl nagy véleményes, ha azt vesszük, hogy a legutóbbi lokálnemzeti konzultációját a helyiek döntő többsége vagy elutasította, vagy magasról szarhatta le a kitöltöttség arányai alapján. Alkalmasint az a Lánchídról konzultálva atomizálta tovább a főváros lakosságát, és Karácsony Gergely mintha óvakodott volna a VB-ről kérdezősködni korábban.

Azt tehát, hogy az Olimpia gigaberuházásaiból elmaradt építési pénzeket legalább részben pótolni hivatott VB nem kecsegtet a recesszió megállításával, azt gyanítom. De a leglátványosabb mégis az, ami nem történt a VB kapcsán. Semmi ahhoz hasonló, ami az Olimpia kapcsán működni is látszott. Ha viszont előtte az ellenzék, és Budapest vezetése egy emberként nem szervezett tömegakciót a VB elkerülésére, akkor most, hogy már itt van, mire veri bárki a habot?

Bocsánat! Olykor elfelejtem, hogy az országot vezető kleptoligachikus kormánynak felelős ellenzéke van. Mert olykor nem tudom, hogy melyik része kinek is felelős.

Andrew_s

A(M)I margó

Az utóbbi időben egyre többet emlegetik a mesterséges intelligenciát. Holott az, amit annak mondanak. valójában nem több legtöbbször, mint jól megírt, emberileg, illetve emberi eszközökkel kontrollálható algoritmusok ügyes összlete. Még az úgynevezett öntanuló megoldások sem igazán többek, mint adabázisépítő, és abban hatékonyan dolgozó, de még emberileg intézett rendszereknél.

Az igazi mesterséges intelligencia majd az lesz szerintem, amikor már algoritmikusan is új alapokra helyezi magát a rendszer. Végképp elszakadva ezzel az emberi kontrolltól, és kihelyeződve annak hatóköréből. Amikor már csak a legbelsőbb, legmélyebb rétegek fognak valamit őrizni az eredetből.

Nem tudom, hogy lesz-e ilyen. Azt sem, hogy mikor lesz ilyen, ha lesz. De akkor a mélyben meglevő alapokban vagy ott fog szerepelni az asimovi három törvény, vagy az ember nem lesz esetleg több egy korrozív, zavaró objektumnál.

Andrew_s

Visszanyaló kínai fagyi?

Az hogy a társadalmi ciklusok botjának a nem túl jó végén van a világ, az nem egy új történet. Magam már a koronavírusra kent intézkedések során, az első év tapasztalatai és hírei alapján is gazdasági világjárványt emlegettem. Volt a járvány, nem vitás. Valamint elért az emeberiség egy újabb, és globális erőforrás-válsághoz. Nem energia, az is, hanem erőforrás. Miközben az a módszertan, hogy vonjunk be újabb területeket, újabb forrásokat, újabb rabszolgákat, ami annak idején úgy-ahogy működött, egyre inkább kezd bukóra váltani. Ez nem kristálygömb kérdése. Elég szétnézni a világban.

Több szempontból is. Az egyik, hogy a "szerezzünk, vegyünk még többet" az erőforrásból, az addig működik, amíg van, illetve adják. Ahogy a Római Birodalom területszerzésre, illetve rabszolgaságra alapozott technológiája, az erre alapozott társdalaommal nem kicsit került krízishelyzetbe, amikor a rabszolgák utánpótlása akadozni kezdett. Persze, elnagyolt kép, de a helyzetet szerintem leírja. A szemlélet, sajátos módon nem sokat változott. Csak a hódítás technológiája, és a megszerzendő erőforrások köre. A gyarmatosítások során, és az ipari forradalomnak köszönhetően. Mely utóbbi szintén egy korábbi válság egérútjaként indult. Tekintve, hogy a járványok megölték a munkaerőt.

Közben a technológia, és vele a társdalmak is egyre kitettebbé váltak az erőforrások folyamatos pótlásának. Ezt lehet tudomásul venni, és lehet úgy csinálni, mintha csakmással, máshol történhetne meg. Ha pedig valakinek kétségei lennének, akkor a legutóbbi csengő, amit most Kína rázott meg, akár ébresztő is lehetne. Abból a szempontból is, hogy ez a Kína nem az a Kína, ami az egykori, mindenki mást lenéző nyugati sztereotípiák Kínája. A másik szempont viszont az, hogy lehet nem számolni a saját technológia kitettségével, csak mégis érdemesebb számolni vele.

Kína ugyanis pár napja úgy döntött, hogy szívességet tesz a Nyugatnak. Segít neki a fentiek felismerésében. Meg különben is. Ha annyira szertne Európa, nem kicsit az USA nyomására, elszakadni a keleti forrásoktól, akkor voilá: Kína bejelentte a félvezetőipar kulcs-alapnyagainak exportkorlátozását. Mind az USA, mind az EU felé. Erre mondják azt egyszerűbb körökben, hogy szívás. Illetve ilyen az, amikor a fagyi visszanyal.

Persze. Kínára sok mindent lehet mondani. Sok mindent joggal is. De hol is van az a felhős mélabúval, és olykor aránytalanul nagy arccal, megénekelt fölény? Lehet, hogy mégis megérné tudomásul venni, hogy a sztereotípiák, valamint az ebből fakadó előítéletek világa helyett mégis inkább a realitások fele kellene fordulni? Nem csak Kína esetében, hanem általában is?

Andrew_s

Orbán szintet lépett lefele a latrinában

Forrás: Hadházy Ákos

Orbán szintet lépett. Lefele. De azért az is egy szint. Csak baromi alacsony. Baromi mélyen. Akkor, amikor beszólt Hadházynak. No meg azért, ahogy, és amit. Ennek megértéséhez nem kell szeretni Hadházy Ákost. Magánvéleményként, ad abszurdum, Orbán Viktortól sem elvárás, hogy együtt köpködje a madárlátta képviselővel a szotyit, és megossza vele a napi pálinkázás örömeit.

Alkalmasint magam sem kedvelem Hadházy Ákost. Magánvéleményem továbbra is az, hogy egy pártszédelgő politikai kókler, aki valójában olyan a különböző ügyeivel, mint a kölyöktacskó a cipősszekrénnyel. Belekap valamibe, megrázza, majd belekap egy másikba. Azt is csócsálja kicsit, majd észrevesz egy harmadikat és máris azt rázza a fogai között. Valójában egy ügyet sem vitt végig, ha kell a nemzetközi bíróságokig. Akkor sem, ha az ügyek, amiket talál, megérdemelnék. Ahogy azok is megérdemelnék, akik belé helyezték a szavaztuk bizalmát. De...

De függetlenül attól, hogy milyen tekergős kanyarral, és milyen utat bejárva lett képviselő, Hadházy Ákos egy képviselője azoknak, akik megválasztották. Így aztán kérdezési joga is van az Országgyűlés házában. Még a miniszterelnöknek is. Erre az a reakció, amit Orbán produkált, és amelyben Orbán vidéki sunyi állatnak (rókának) titulálta Hadházy Ákost az valójában csak az országházban hangozhatott el úgy, és olyan következménnyel, ami ott és akkor..

Ha ugyanis Orbán Viktor abban a péniszirigy büdösöltözős kocsmakörben adott volna elő ilyesmit, amely után nosztalgiával érez, akkor ott valószínűleg elő sem adta volna. Legfeljebb csak testőrök körében, és golyóálló mellényben. Ellenkező esetben a nép egyszerű, és kevésbé szomjas gyermekei esetleg kiverik az ilyen gondolatokat a fejéből. Így azoknak szerintem nagyon nincs igaza, akik szerint Orbán nem tudta hirtelenjében, hogy hol van. Biztos, hogy tudta. Máskor, máshol gyáva lett volna ehhez. Ahogy kocsma sem kell ahhoz, hogy minden szankciót megszavazzon ott, ahol van vele szemben ellenállás, és pofázik a szankciók ellen ott, ahol kevlár védi.

Ugyanakkor van némi „bája” annak, amikor egy kleptoligarchikus, kontraszelektált hatalmi rendszert felépítő vidéki figura nevez mást sunyi vidéki rókának. Az, hogy közben gyáván, „védjetek meg” könyörgésse pillog az őt körül vevő ánusztisztító brigádra, majd zavartan vihog a saját taplóságán, az csak a bónusz. Az alapüzenet mégis csak az, hogy mindenki egy sunyi, szemét alak, aki a miniszterelnöknek olyan kérdést mer feltenni, ami az ő személyes felelősségét érinti. Ha vidéki, akkor ez a körülmény súlyosbító körülmény. Márpedig ilyen üzenetre csak az képes, aki már túl van azon, hogy felmérje a saját határait. A hatalmit és intellektuálisat egyaránt.

Miközben Orbán Viktor ezzel telibeszarta azt a vidéket is, aminek ő is gyermeke. Ő is vidéki, és elit bagázsában a nem kevés tagja szintén. A neki gazsuláló képviselők között sem kevés a vidéki. Már csak azért sem, mert Orbánt alapvetően a vidék, az egzisztenciálisan kizsákmányolt, sakkban tartott, közmunkával megzsarolt vidék tartja hatalmon.

Hadházy Ákost nem kell szeretni. A fideszes képviselőknek sem. Azonban az a képviselő, aki szerint Orbán Viktor tapló, kocsmaszintet sem elérő, gyáva, szemét beszólása rendben van, az maga sem különb. Hadházy Ákost nem kell kedvelni, magam sem kedvelem. De az a fideszes képviselő, aki szerint egy miniszterelnök egy neki kérdést feltevőt lesunyiállatozhat, ha a kérdés nem előre egyeztetett, és nem puha nyelvként igazodik a farpofák közé, az maga sem jobb. Elvégre Orbán a Fidesz miniszterelnöke. A feje, ahonnan most baromira elkezdett büdösödni az általa szarból gyúrt hal.

Andrew_s