Havas és a zaklatók: vagy egykutyák, vagy egyik sem

Emlékszünk a régi kabarészámra azzal, hogy „Azt írja az újság…”? A zaklatási ügyekben jelenleg leginkább azt lehet olvasgatni, hogy szegény Havast úgy, de úgy megtámadták. Meg látható a hírek nyomán, hogy a médiamunkás leginkább a politikai síkra terelt visszatámadás taktikáját választotta. Ezt még meg is érthetjük. A nagy összezárást már nem annyira.

A kép egyre inkább kezd emlékeztetni arra, amikor nem is olyan régen még más területen sikerült összemosni az egymástól némileg távol eső halmazokat. Mondván: Akinek nem tetszett Alföldi egyik, vagy másik rendezése, az homofób. Most pedig: aki nem menti fel szinte látatlanban Havast, az elfogadja a Fidesz koncepciós eljárásait. Nem Havassal szemben, hanem általában. Gyakorlatilag kritika nélkül fogadva el megrendezettnek a zaklatási ügyet. Olyan alapon, hogy egyrészt Havas ezt mondja, másrészt pedig hallani pletykákat arról, aki szerint egy árnyas sarokban sugdolóztak Baukó megvesztegetéséről. Kis híján szentnek beállítva az újságírót, és hallgatólagosan lekurvázva mindenkit, aki zaklatásról ejt szót.

Erről aztán eszembe jut a korábbi eset. Az, amikor egy rendezőt vádoltak meg, lehetetlenítettek el. Egy olyan sztori alapján, amelynek íve, kialakulása és az azt megerősítő, de arcukat nem igazán vállaló tanúk felbukkanása igencsak rokonítható lehetett egy színházi rendezéssel, egy színdarabbal. Ugyanakkor esetleg ugyanazok ítélték el Martont zsigerből, akik most Havas mellett törnek lándzsát. Vérig sértődve a lehetőségen is, hogy talán akkor sem kellet volna, és most sem kellene csak a zsigeri indulatokra hallgatni.

Akkor is azt gondoltam, hogy nem az annak idején a boszorkánypereknek is táptalajt adó népítélkezési hajlandóság kiélését célszerű szem előtt tartani, és most is azt gondolom. Már csak azért is, mert az ilyen médiafelhajtás valójában nem ráirányítja a figyelmet zaklatásokra, az erőszakokra, hanem könnyed bulvárhírré inflálja azokat. Holott a valóban zaklatottak, a valós erőszak valós áldozatai ennél többet érdemelnek. Alkalmasint valós igazságügyi eljárásban született ítéleteket. Amelyek egyébként a koncepciós eljárások elől is kifoghatják talán a szelet. Egy kicsit hozzásegítve a társadalmat ahhoz is, hogy ne azok a „szép ’50-es évek” jöjjenek vissza. Egy olyan párt jóvoltából, amely annak idején elég fékezett habzással gondolt foglalkozni a családon belüli erőszakkal, és amelynek 2013-as frakciója még elég jól elüzemelt olyan helyiérdekű Döbrögivel, aki szerint bármikor jól jöhet egy szomszédban legelésző vak komondor. Amely ügyek elbagatelizálását egyébként remekül szolgálja az említett, túltárgyaló bulvárosítás. Ami különösen hasznos lehet, ha a minap felröppent, kecskeméti kezelésre szoruló vezér-pofonról szóló pletyka sem bizonyul egy szélcsendben zörgő bozótosnak.

Visszakanyarodva a zaklatásokhoz: az említett bírói ítéletekig szerintem várni kellene a vagdalkozással, illetve összezárásokkal. Ha azonban valakinek okvetlen vagdalkozhatnékja, vagy összezárhatnékja van, akkor legyen következetes. Vagy mentsen fel minden zaklatással vádoltat azonnal, vagy egyformán ítélje el. Amiből aztán az is következik, hogy vagy minden zaklatást emlegető celeb-hölgy kimeríti a büro-prosti kereteit, vagy egyik sem.

Andrew_s