Évkezdet: Ahogy nem alakult semmi

Mindenki lenyugodhat. Majtényi a jelek szerint mégiscsak hajlandó a jelöltséget választani. Tök meg vagyok hatódva. Ahogy attól is, hogy a volt miniszterelnök, Medgyessy Péter nagyszerű jobbikos ötletéhez nem azonnal zárkózott fel mindenki. Vona sem. Az év tehát a politikai meghatottság jegyében indul. Vagy mégsem.

Visszafele haladva, és Medgyessy Péter ötleténél leragadva azért érdekes volt látni, amint állítólag értelmes, de legalább is értelmiséginek tekinthető emberek is kezdték komolyan venni. Vagy, inkább, fogalmazzunk úgy, hogy vitaalapnak tekinteni. Márpedig ez nem biztosan a legjobb megoldás. Ugyanis óhatatlanul a gondolathoz szokás, szoktatás veszélyeivel jár. Különösen olyan körülmények között, hogy a Jobbik féligazságaira lassan háromnál több éve nincsenek alternatív válaszok. Azt ugyanis még vitának sem tekinteném, hogy értelmesnek tűnő érvek nélkül, legfeljebb valami zsigeri szókollekcióval leülnek vitázgatni néhányan a Jobbikkal. Amely helyzet különben nem annyira a radikális jobboldaliakat csatasorba állítani képes pártot értékeli fel, hanem sokkal inkább a többieket értékeli lefele. Azt a fajta ellenzékiséget, amikor azt már pompásan tudják artikulálni, hogy mit nem akarnak, de azzal még jobbára adósak, hogy mit szeretnének. Bár, az is valami, hogy legalább azt ki tudták nyögni, hogy a Jobbikkal talán inkább mégsem fognának össze. Jelenleg. Éppen aktuálisan.

Mert az óvatosság mindenképpen indokolt. A politika terén, már többször láthattunk olyan soha be nem következőnek ígért állapotot, amit aztán csak sikerült tető alá hozni. Különösen igaz ez akkor, ha a felszínen marad az értékelés feletti polemizálás. amire csábíthat sokakat a Jobbik esetében, hogy a pártvezetés elindult középre. Amitől a szimpatizánsok között nem feltétlenül lett kevesebb rasszista, ősmagyarcsakra-hívő, antiszemita, és általában olyan, aki a saját lelki nyomoráért és személyes tehetségtelenségéért inkább másokat szeretne megverni, internálni, lelőni, vagonba rakni. De a párt vezetése legalább retorikailag elindult középre. Ami különben egy ütős kommunikációs fogás abban a helyzetben, amikor a Fidesz elindult a szélsőségek felé. Felporszívózni a Jobbik támogatóinak egy részét. A helyzet tehát úgy alakult, hogy adottak a nemzeti demokraták, akik egyre inkább a jobboldal széle felé játszanak. S ugyanakkor adott a Jobbik, ami ettől befele próbál elhelyezkedni. Márpedig a jobbszélhez képest minden balfelé leledzhet. A nemzeti demokratákhoz képest pedig könnyen előfordulhat, hogy ezzel szocialisztikusabbnak látszódhatnak. Felvetve azt a kérdést, hogy a nemzeti demokratákhoz képest vajon a nemzeti szocialisták vannak-e a középhez közelebb?

Ebben az esetben valóban elkelhet egy ellenzéki vezéregyéniség. Ahogy azt Medgyessy is emlegette még 2012-ben. Igaz, annak kapcsán, hogy szerinte a választók kikényszerítik majd az ellenzéki együttműködést. Azóta tudjuk, hogy ez mennyire sikerült. Röviden: semennyire. Még akkor sem, ha hosszabban ezt nagyon meg tudják magyarázni. Azok is akár, akiknek lényeges szerep jutott abban, hogy ez az együttműködés, a pártok szintjén, ne jöhessen létre. A civilnek mondott mozgalmak esetében pedig sokszor a civilség is kérdőjelekkel terhes. A valós céljaik is. Eltekintve azoktól az esetektől, amikor egy pártoktól független célt lehet(ne) a zászlókra tűzni. Az elért eredmények felett aztán lehet hosszasan elvitatkozgatni. Aminek a haszna jobbára Orbánnál kamatozott eddig. Mert levezeti a feszültséget. Mert elviszi a hangsúlyt a viták felé a megoldás kényszere felől. Mert atomizálja az ellenzékiséget. Újabb frontokat nyitva ott is, ahol különben talán sosem lenne törésvonal. Elég arra az örökbecsű, nem is annyira „civilista” dobásra gondolni, amikor 2012-ben nem az alternatív kormányprogram került a viták középpontjába, hanem az, hogy legyenek-e pártzászlók Bajnai visszatérésekor a tömegben, vagy sem.

Ezért, és mert más problémák is előfordultak, nem volt időm hasra zuhanni attól, hogy a civilek felkérték Majtényit. Arra, hogy legyen már Áder kihívója. Így aztán nyugodtan vártam a percet, amikor a volt ombudsman és az Eötvös Károly Intézet igazgatója mégis csak elfogadja a felkérést. Egyben feltételekhez is kötve ezt az elfogadást. Amitől már nem is annyira szimpatikus az egész. Mert azt sugallja: kell a fenének az egész, de ha nagyon akarjátok, akkor üsse kő. Márpedig civilként, az én civil nevembe ne legyen olyan valaki köztársasági elnök, aki szívességet gyakorol ezzel. Ne gyakoroljon. Vagy legyenek ilyen ambíciói és jelöltesse magát, vagy hagyjuk a csudába. Igaz, ehhez a másik oldal is kellene. Egy olyan jelölt állítási koncepció, hogy az ellenzék felvázolja, hogy mi a fenét vár el a köztársasági elnöktől. Aztán keresne egy, ezt reprezentálni képes jelöltet.

De természetesen azt is elfogadom, ha a pártoktól hideglelést szimuláló civilek jelölnek valakit. Ám akkor tegyék mellé azt a követelményt is, amitől ennek értelme lesz. A legcivilebb jelölt ugyanis az, akit a civil társadalom választ. Közvetlenül. A politika-egyház, a parlament közbeiktatása nélkül.

Andrew_s