2017. december 27., szerda

Nagy Bandó András esete a véleményekkel

Nagy Bandó András bocsánatot kért. Azért, hogy személyes megerősítettség nélkül idézett egy állítást. Amikor mondta, a felvételt eltávolító ATV-t lehordva, aranyba foglalták. Most, ahogy olvasom a reakciókat, szintén aranyba foglalnák. De most már inkább olvadt aranyba. Mert úgy látszik, mintha ebben az ügyben is csak túloldala lenne a magyar hátasnak.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy Bayer Zsoltnak érdemes-e bármit írni. Néha az az érzésem, hogy írnia is felesleges. De a túlpezsgő, túlteljesítve habzó gyűlölködéseire válaszolni elég értelmetlen. A megélhetési gyűlöletkeltőket, a pártvezért túlteljesíteni akarókat a múltban sem érdekelték a reakciók, és ma sem hiszem, hogy érdeklik. Akkor sem, ha csak a pártbizottság háttérben szorgoskodó hangulat-bejelentői, vagy az éppen aktuális vezér-eszme előtérbe tuszakolt publicistái. Azonban ez egy másik történet, amelyben Bayer Zsolt majd elmondja a maga sínylődés-történetét. Egy következő rendszerváltás után. A jelenlegi reakciók jórészt nem róla, hanem Nagy Bandó Andrásról szólnak.

Azt mondta az ATV-ben, hogy egy hallomáson alapuló pletyka szerint a kecskeméti kórházban szokták összetákolni Orbán Viktor feleségét a családi „nevelések” után. Tekintettel arra, hogy Nagy Bandó András közszereplő, ismert ember, és a korábbi munkássága a gerinc meglétét mutatta, a mondandójának óhatatlanul súlya van. Különösen egy TV-csatornán. Lényegesen nagyobb, mint egy magánbeszélgetés esetén. Mondjuk, egy sör mellett. Függetlenül attól, hogy mi az általános közvélekedés Orbán feleségét illetően. Akiről már akkor pletykák keringtek, amikor napszemüvegben közszerepelt annak idején.

Az azóta eltelt időket, híreket figyelve természetesen bárki leltárt csinálhat, illetve bárki szubjektív véleményt alkothat. Leltárt például arról, hogy más first lady-khez képest Orbán Viktor felesége mennyit közszerepel. Akár egyedül, akár a férje kíséreteként. Fogadásokon, vezetői látogatásokkor, vagy csak úgy általában. Valamint szubjektív véleményt arról, hogy a közszereplések alkalmával milyen benyomást gyakorol, mennyire látszik boldognak, vagy mennyire bátran adhatna korához pár évtizedet. Ez a szubjektív leltár azonban az lesz, ami: személyes vélemény. Mindaddig, amíg orvosi látleletekkel nem lehet igazolni, addig nem célszerű azt híresztelni, hogy a családcentrikus Orbán veri a feleségét. Már csak azért sem, mert a mai közviszonyok közepette különösen zűrös történet lehet egy személyiségi jogokat éritő per megvivása a kormányfővel.

Így, szerintem Nagy Bandó Andrástól egy teljesen ésszerű lépés volt a bocsánatkéréssel elébe menni az említett pernek. Amely valószínűleg az ATV ellehetetlenítésével is járt volna. A humorista, tehát, a TV-csatorna felé is gesztust tett a nyílt levelével. Amelyben, egyébként, a kibeszélésért és nem annak tartalmáért kért elnézést. Érthetően, hiszen sem magától, sem mástól nem kívánhatta elvonni a saját vélemény jogát. Ez valószínűleg fáj azoknak, akik szerint Nagy Bandó András lett volna a következő messiás. Az, aki fejjel megy a falnak helyettük is. Szerintem, ezzel a látszólag megalkuvó gesztussal legfeljebb az éppen ráerőltetés alatt levő, faltörő kos szerepét utasította vissza. Amit, apaként, teljesen megértek.

Miközben nem szeretném azt sem eldönteni, hogy Nagy Bandó András mire gondolt. Legfeljebb arra van ráhatásom, hogy magam mit gondoljak. A magam részéről nem látom indokoltnak, hogy a „gerinces” jelzőt megvonjam tőle. Ahogy azokról is fenntartom a véleményalkotás jogát, akik naponta képesek ide-oda hajlongani a másokról alkotott véleményeik közplatformokra tűzködései során.


Andrew_s

2 megjegyzés:

  1. A „bocsánatkérés” volt a legnagyobb sziporka! Nagyobb, mint az eredeti sztori!
    Ebből pontosan megtudtuk, még van feladata (kiskorú gyermeket nevel), nem szeretne egy rendőrautó hátsó ülésén elhunyni, létrával elütöttnek lenni - még szeretne egy kicsit élni: bocsásson meg neki a főméltóságú kegyes úr!
    Én még a régi rendszerben tanultam a sorok közötti olvasást, értést NBA-al együtt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "a régi rendszerben tanultam a sorok közötti olvasást, értést NBA-al együtt.."
      Ahogy oda is fogalmazott. Csak a közlésért kért elnézést. Nem a tartalmáért. "A szó veszélyes fegyver"....

      Törlés