Béranyaság: segítség vagy gyermekvásár?

A napokban, az internet egy zugában, masszív vita alakult ki egy olyan téma kapcsán, amiről sokan tudnak, és még többen vélnek tudni. Ez utóbbi miatt különösen problémás lehet, mert vakvágányok egész erdejébe vihetnek el a blikkfangosnak szánt, de elfogulatlannak álcázottan elfogult írások. Nem azért, mert a vélemények ne lehetnének szabadok, elfogultak. Hanem azért mert felesleges úgy csinálni, mintha bárki a bölcsek kövét forgatná az ujjai közt.

Így, rögtön az elején leszögezem, valamint közhírré teszem, hogy egyrészt sosem voltam béranya, illetve bértelen anya sem. Másrészt nem vagyok az esküdt ellensége a béranyaságnak. Ahogy a nyílt örökbefogadásnak sem. Ahogy annak sem, ha egy újszülöttet fogad valaki örökbe. A gyermek számára egyáltalán nem biztos, hogy a befogadó családban, pusztán ettől az aktustól, kevésbé lesz emberhez méltó élete. De, mint megtudtam a viták során, hogy ez szinte részletkérdésé silányulhat a viták hevében. Holott a béranyaság is elsősorban a gyermekről szól. Akkor is, ha a 168óra honlapján közöltek (jegyzé: Parászka Boróka) pontosabban az ott idézett, béranyaszolgáltató vállalkozó szerint kizárólag a pénzről szól ez a történet. Holott éppen a cikk egy másik részében, az idézett béranyák szerint, ez a szülésről, a gyermek odaadásáról is szól. Vagy inkább szólhatna.

Igaz, akkor mind a két oldalt meg kellett volna keresni, és lehetőleg sok megszólaló véleménye alapján levonni valami következtetést a kérdésről. Egy pillanatig sem vitatva, hogy az olyan címadás, mint a „Nyomorúságon hízik a béranyaipar – Az új kaukázusi krétakörben azé a gyerek, aki akarja” sokkal több kattintást vonz, mint egy szerényebb. Mondjuk olyan, hogy a „Béranyaság egy grúz vállalkozó és néhány béranya szemével”. De ez legyen a szerkesztőség problémája. Miközben, ha eltekintünk a hétköznapok nyelvhasználatában tapaztalható pejoratív felhangoktól, akkor az „aki akarja” kitétel egy nagyon fontos kérdést érinthet. Mert a béranyaság is arról szól, hogy általában az áldoz rá pénzt, aki nagyon akarja azt a gyereket. Jól mutatja ezt egy lassan hét éve megjelent másik írás egyik betétje.

Noha a keretet szolgáltató cikk ebben az esetben is szól a pénzről, megszólaltaja a „másik oladalt” is. Nem feledkezve meg arról sem az egyébként 2011-es cikkben, hogy azért a szívességből, pénzért, lojalitásból kihordott gyermekek történetei a történelem számos korszakában felbukkantak. A konkrét írásban pedig a béranyán kívül megismerhettük Laurát is, aki egy méheltávolítás után szorult rá arra, hogy egy béranya segítségét vegye igénybe. A 2011. februári helyzetnek megfelelően akkor még Romániát jelölve meg „forrásországnak”. Mert hazánkban akkor is tiltott volt. Hivatalosan. Míg Románia mellett Indiát említik meg olyannak, ahol a béranyaság elfogadott dolog, és így felkereshető célpontjai lehetnek azoknak, akik ilyen módon szeretnének gyermeket.

A helyzet annyiban megválozott, hogy Romániában a külföldiek számára elérhetetlenné tették ezt a fajta családtervezési megoldást. Egy idén februári tudósítás alapján legalább is. Eszerint Ukrajnában, Kaliforniában és Oroszországban megengedett a kereskedelmi célú béranyaság. Miközben eszerint a hír szerint Thaiföld, India, Kambodzsa, illetve Nepál a külföldiek előtt ajtókat bezáró országok listájában látszik szerepelni. Ahogy Románia, Izrael, Hollandia, vagy Belgium is. Ami miatt a szomszédos ország megérdemli a figyelmet az egy kis hírbetét. Ami arról szól, hogy 2014-ben letartóztatták egy Temesváron működtetett magánklinika fenntartóit. Akiknek a hírek szerint magyar béranya is dolgozott. Valamint nyilván kuncsaftjaik is voltak. Ami világosan jelzi: a tiltás korántsem oldja meg a családok problémáit. Magánvéleményként hozzátenném: csak az árakat hajtja fel. Akár formálisan, akár informálisan.

De azt is jelzik az itt említett, és kétségtelenül kiragadott, de magyarul is elérhető, írások, hogy a kérdés korántsem egyszerű. Sem a béranyaságért fizetők, sem az azt vállalók oldaláról. Akik között magányosak, illetve családban élők egyaránt lehetnek. Olyanok is, akiket elsősorban a segítő szándék vezet, és egészen biztosan vannak olyanok is, akiket csak a pénz vezérel. Ahogy a szervezők, közvetítők között is lehetnek különböző attitűddel indulók. Vagy ahogy a béranyaság egyik fellegvárának tartott Indiában például a gyermektelenség egyfajta negatív bélyeg egy családon. Olyan képet festeni inkább a szemellenző mértékét jelenti, ami egyértelműen negatívnak, pénzsóvárnak tekinti az egyik, és emberileg ledarált, kiszolgáltatott félnek a másik oldalt. Egy pillanatig sem vitatva, hogy ilyen is van, meg olyan is. De valószínűleg nem csak Grúziában, hanem mindenhol. Hozzátenném: szinte mindenhol, ahol a haszonelvűség, a humánum, illetve az intimitás határmezsgyéjének ösvényein lépkedünk. Véradástól a feleségvásárlásig.

Azt hiszem a határt nem is igazán ott keresném, hogy pénzért vagy anélkül. Az emberi döntés szabadsága, illetve annak sérülése lehet az a pont, ami vízválasztó lehet. Ha például a gyermek szülését vállaló nő életét, egészségét veszélyezteti. Ha a gyermek kényszer hatására születik például. Akkor is, ha a kényszer fizikai, és akkor is, ha „csak” egzisztenciális zsarolás. De ebben az esetben nem igazán tennék különbséget aszerint sem, hogy a „megrendelő” külföldi, vagy a kihordó anyával egy országban él-e. Így a grúz béranyák helyzetét sem emelném ki az indiai, a román, a kanadai, vagy bármely más országban élőké közül. Azok is nők, és azok sem kevésbé pártolandók, ha rászorulnak.

Miközben tudom: az egzisztenciális zsarolást rá lehet húzni a világ szegényebb régióiba telepített központokra. Mondván, ott olcsóbban megszámítva szerveznek be béranyákat. Ebben lehet valami. De, elkerülendő a hétköznapi szemforgatást, az összes szegényebb régiókba, a humán erőforrások olcsóbb volta miatt, beruházót kéretik megkövezni. Önként eldobva mindent, ami ilyen régiókban készül. Természetesen, ugyanezzel a mozdulattal, hazánkból is kitiltva minden beruházót, aki ilyen okokból érkezik.

Andrew_s