 |
| Forrás: http://www.emergingchristian.com/ |
Egyre kisebb érdeklődéssel olvasom, hogy ki
mindenki áll most elő a celeb-, illetve művészvilágból azzal, hogy őt is
zaklatták. Meg őt is. Meg még őt is. Amely sorozatról két dolog is az eszébe
juthat valakinek. Egyik sem olyan, ami használ a hitelességnek, illetve annak,
hogy megfelelő súllyal kezelje az erőszakot a köz véleménye.
Az egyik egy sajátos emberi licitjáték. Olyan, ami
az óvoda udvarától, az orvosi váróteremig, számos helyen megfigyelhető. Amikor
mindenki bemondja azt, hogy az ő apukája sokkal nagyobb. Esetleg magasabb
beosztásban van. Esetleg volt. De legalább látott már olyat. Régebben a
párttitkárabb is játszott, de ahhoz még van pár hónapunk a választásokig. A
sorra előkerülő történetek kapcsán is lassan olyan benyomása lehet az embernek,
hogy nem is igazi művész az, akit valamelyik, saját korában nagy ember nem
zaklatott egy kicsit. Esetleg nem tud róla, hogy őt ugyan nem, de másokat
okvetlenül. Miközben a történeteknek egy közös pontja szinte mindig akad.
Nevezetesen az, hogy igen ritkán felmerülő momentum a megtett, de esetleg
figyelembe nem vett rendőrségi bejelentés. A múltból is. Holott a nemi
erőszakot az „átkosok” egyikében sem díjazták állami kitüntetéssel. Azt, a
kétségtelenül rosszindulatúnak bélyegezhető, momentumot most hagyjuk is, hogy
ameddig a nagy ember tényleg, ereje teljében levő, nagy ember volt, illetve
futott a celeb-szekér, addig hallgatás volt.
Mert lényegesebb az a másik gondolat, hogy a
sok évtizedes múltból előadott zaklatástörténetek alapvetően egyfajta
média-hekként is megállják a helyüket. Nem csak annyiban, amit korábban
emlegettem. Nevezetesen annyiban, hogy a „nevekre” rákattint a nyájas
internetező. Növelve egy portál látogatottságát, és ezzel a médium-gazda potenciális
bevételeit. Abban is nagy szerepe van, hogy a közvéleményt igen erőteljesen
immunizálja. Ami szintén nem egyedülálló jelenség. A politikában is ismert.
Amikor a csapból is kisebb-nagyobb tüntetésekről jön hír, akkor az emberek
megszokják, hogy már megint morog valaki. Aztán legyintenek egyet. Egyre meleg
vízből sem ugranak ki a békák. Mert a békák között elterjed az a nézet, hogy
valaki már megint beszél a melegről, de úgysem tudja, hol a hideg víz, vagy a
kijárat.
A nők, a kiskorúak, a gyermekek elleni, illetve
általában, a nemiséggel, az intimitással kapcsolatos erőszak, zaklatás,
kényszerítés kapcsán ez a jelenség különösen veszélyes lehet. Éppen azért, mert
ez az a pont, ahol nagyon is indokolt lenne alacsonyan tartani a társadalmi
ingerküszöböt. Azért, hogy senki ne legyintsen, amikor a szomszédban
sikoltanak. Amikor egy felvágódó autóajtó mögül segítségért kiáltanak. Amikor
egy gyermek panaszkodik a tanárára, a szomszéd bácsira, a nagypapára, vagy
bárkire. Azért, hogy az a bizonyos jelzőrendszer ne úgy működjön, ahogy sajnos
időnként működik. Pontosabban: ahogy nem működik.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a
celebek és celebinák ügyei szót sem érdemelnek. Azonban igazán nagyot akkor
ütnének, ha mellé lehetne tenni: látjátok, a nagy embereket is számon kérték,
kivizsgálták és bírói szakaszba helyezték az ügyet. Amikor sorra kerülnek
bíróság elé az ügyek, és nem pletyka-magazinok, hanem a rendőrségi hírek
oldalain köszönnének vissza az elkövetők és vádlók nevei, az talán segítene az
ingerküszöböt is alacsonyabban tartani. Amire pont azért lenne szükség, mert
sajnos egyáltalán nem ritkásan előforduló állapotokról van szó. Pont azért,
hogy ne alakuljon ki, pontosabban ne erősödjön a közvéleményben az áldozatoktól
elforduló tendencia.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése