2017. november 15., szerda

Szijjártó lett a konzultáció csicska-hangja

A nemzeti ellenségkeresés konzultatív bizonyítványa, a jelek szerint, nem túlságosan kelendő. Ahogy a küldetéstudattal megvert önfelkent vezér sem bízik talán már annyira a saját meggyőző erejébe. De az is lehet, hogy a küldetéstudat olyan szintjére lépett, amikor szerinte az egyszerű állampolgár már nem méltó, hogy a hangját hallja.

A legújabb hírek alapján kirajzolódó a kép legalábbis erre utalhathat. Az ugyanis nem nagy újdonság, hogy a Fidesz telefonos kampányba kezd. Eddig azonban többnyire Orbán Viktor volt az, aki a robotpapagájnak kölcsömözte a hangját. Miniszterelnökként, és a Fidesz elnökeként próbálva eljátszani a politika kiérdemesült porszívóügynökét. Annak érdekében, hogy eladja az éppen aktuális kampányra beizzított éppen érvényes mondandóját. Ha mégsem csak Orbán Viktor beszélt eddig a Fidesz nevében, akkor is meglepő lehet, hogy egy alapvetően belpolitikai téma szajkózására a külügyekért felelős minisztert kérik fel. Márpedig a sorosozó konzultáció telefonos népszerűsítése esetén ez látszik kibontakozni. A Fidesz ellenségkeresésének magyar hangja, a jelek szerint Szijjártó Péter lesz.

Amiből több dolog is következhet. Az egyik maga a telefonos kampány puszta létéből sarjad. Az, hogy a kormánytagi megítélések szerint többen használják a szemetesveder bélelésére a konzultációs kérdőívet, mint ahányan visszaküldik. Így, felmérve a visszaérkezések ütemét, talán rájöttek: olyan kevesen küldik vissza, hogy egy hihetőnek látszó számot már hazudni sem lehet. Ellenben, ellentétben egy valós népszavazással, legalább biztosak lehetünk abban, hogy mindenki azt mondhat a konzultációról, amit akar. De legalább mindenki azt hisz el róla, amit akar. Így az is lehet igaz, amit Hidvéghi Balázs mondott, a hír szerint, indoklás gyanánt. Eszerint a kezdeményezés indokola, hogy „a magyar emberek hangjára és kiállására minden eddiginél nagyobb szükség van”. Ami egy kabarészám felvezetője is lehetne.

Egy robotpapagájos hívás bevetése ugyanis éppen azt jelenti, hogy egy ember fog megszólalni. Az, aki felmondja a terjeszteni kívánt szöveget. Így azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a külügyér az egyetlen magyar ember, akinek a hangjára számít a kormányfő. Többesszámban. Ami kritika lehet Szijjártó felé is. Leginkább abban az értelemben, hogy ezek szerint őt találták legalkalmasabban, hogy egy, a tárcájától messzebb eső almát is jóizűen elfogyasszon. Igazolva azt, hogy a beosztás nem válik vízzé. Az egykori személyes szóvivő megmaradt, ami volt. Orbán személyes szóvivője. A miniszterelnök hatalomharácsolását látva, ez a kormányfői csicska eufémisztikus megfelelője is lehet. Akár.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése