2017. november 23., csütörtök

„Már csak az utolsó jegyek” konzultáció-határideje

Forrás: Vastagbőr
A népszavazást pótló pótkonzultáció legújabb híre az, hogy a hatalmas érdeklődésre való tekintettel még mindig várják a leveleket. Halász János bejelentése alapján december 1-ig. Amely hír hallatán óhatatlanul a bazári kikiáltók marketing-blöffje jut az ember eszébe. Amikor az üres sátor előtt a telt házra hivatkozva „már csak az utolsó jegyeket” próbálják rásózni az óvatlan arra járókra.

Alig egy héttel ezelőtt még annyira meg volt akadva a kommunikációs gőzhenger, hogy a jelenleg külügyérként szolgáló nyaloncot akarták bevetni egy telefonso kampányban. Mely bevetés ténye már akkor is ellentmondani látszott a végtelenül nagyra beállított, végtelenül nagy hangon hirdetett érdeklődésnek. Valósabbnak tüntetve fel azt, hogy valójában olyan alacsony a visszaérkezési arány, amihez már hazudni sem lehet egy hihető számot. Ennek alig mond ellent az, hogy az LMP-s konzultáció-látogatók szerint hatalmas kamu az egész. Amire a 24.hu értesülése szerint a kormányzati tájékoztatás felkent mondóka-felelősei némi sorosozós rizsával reagáltak. Akár nekik is igazuk lehetne.

Azonban az továbbra is világos, hogy ha a kormány, és benne Orbán Viktor olyan fenemód biztos lenne a támogatottságukban, akkor népszavazást tartana a kérdésben. Maga az a tény, hogy erre nem kerül sor mutatja: maga a hatalom sem hisz a saját szövegében. Valószínűleg okkal. Mert tegyük fel, hogy igaz az a szám, amit állítanak. Az a bizonyos 1,7 millió. Azt is feltehetjük akár, hogy csak azok küldték vissza, akik egyet értenek Orbánnal. Azt is tegyük félre, hogy a bolsevik módszertanhoz hozzá tartozhat a kisebbség nevében, mesterségesen előállított többség. Amit jól példázott a 2014-es választás. Az, amelyen a Fidesz kevesebb, 2,1 millió, szavazattal nyert parlamenti kétharmadot, mint amennyivel korábban választásokat vesztett. A 2014-es és a jelenlegi számokból azonban látszik: annyian sem küldték vissza a sorosozós badarságot, ahányan korábban beszavazták a Fideszt a hatalomba.

Így könnyedén előfordulhat, hogy a mostani hosszabítás célja leginkább a korábbi támogatottság hihetőbb állításának megalapozása lehet. Ami puszta szóvirág. Ellentétben egy népszavazás többször ellenőrzött eredményével. Amely alapján azt tudjuk: legutóbb a többséget nem érdekelte Orbán-ripacs akciózása.


Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése