Sajnálatot Sándor Máriának

Olvasgatom a híreket, és leginkább most már a reakciókat, Sándor Mária kapcsán. Aki, mint tudjuk, fekete ruhát öltött. S ezzel, vagy akarata ellenére, de belesiklott idővel a polceleb szerepébe. Aztán kisiklott a fókuszból. A legutóbbi hír alapján volt egy öngyilkossági kísérlete, és adott egy interjút. Mely utóbbit a 168órában olvashat a nagyérdemű. S az, aki szerint Sándor Mária a felkent messiás, az inkább ne is olvassa innentől tovább.

Nem azért, mintha a magyar egészségüggyel minden rendben lenne. Sőt! Nagyon is nincs rendben a hazai egészségügy. Ahol szinte biztosan jobb helye lett volna, illetve lenne azoknak a milliárdoknak, amelyekbe a szellemstadionok kerültek, illetve az Olimpia kerülne. A probléma azonban rendszerszintű. Amire lehet, hogy képes felhívni a figyelmet egy-egy karizmatikus tüntető, de a rendszer szereplői nélkül aligha sikerül megváltoztatni. A rendszer csúcsán pedig nem biztos, hogy olyanok ülnek, akiknek érdekükben állna a jelenlegi hűbérbirtokok feladása. Maradna a külső nyomás fokozásának elérése. Ehhez, egy pont után nyilvánvalóan kevés kiállni és a sokak számára amúgy is látható hibalisták felmondásáról szóló szólamokat szólni. A katarzis ettől még törvényszerűen elmarad. Az emberek általában tenni akarnak. Legkésőbb a hibák feletti hirtelen felháborodás szülte pillanatok zsigeri ökölrázásai után. Tenni azonban az egészségügyben inkább szakmai, szakmapolitikai alapon kellene. Lehet ettől még az össznépi lelkiismeretet furdalni, és sok szempontból talán kell is, de egy vakbélműtét mikéntjéről inkább ne a népharag döntsön. A külső nyomás fokozása tehát jó dolog, de csak akkor éri meg kijátszani, ha van egy masszív szakmai program, ami mellé utcára lehet szólítani az embereket. Ellenkező esetben vagy lelohad a lelkesedés, vagy robban a helyzet.

Ez a folyamat különben nem Sándor Máriára specifikus. Számos ellenzékinek nevezett, vagy talán nevezhető egyéb kezdeményezés ugyanezen a ponton halt el. A pedagógusoké is. Az emberek pedig lassan, de biztosan belefáradnak azokba a politikai és szellemi pótcselekvésekbe, amelyek nyöszörgnek valamit a problémákról a színpadokon, majd fegyelmezetten hazaküldenek mindenkit. Hogy aztán továbbra se történjen semmi. A fekete ruhát öltött nővér esetében sem történt másként. Az emberek egy darabig elmentek, illetve meghallgatták az aktuális jólmegmondást. De mert szakmailag láthatóan nem hatott, és politikailag láthatóan szintén hatástalan volt, belefáradtak. Ha, mint önbevalotta, nem alkalmas vezetőnek, akkor ezen nincs is mit csodálkozni. Azonban, ha valaki úgy érzi, hogy folyamatosan kihasználják, akkor megpróbálhat nemet mondani. Valójában mégis inkább azt tapasztaltuk, hogy Sándor Mária nem igazán mondott nemet. A Jobbikkal való kötődések kialakulására például biztosan nem. Ahogy egész „véletlenül” a Margit-hídnál Dunába lőttek újratemetésekor gondolta az időpontot a legalkalmasabbnak a média-figyelem megosztására egy tüntetéssel. Igen komoly jelét adva annak a bizonyos polcelebségnek. Ami, ahogy akkor is írtam, nem pejoratív önmagában. De azon utána kár csodálkozni, hogy amennyiben valaki felvállalja ezt a szerepet, akkor ekként is kezelik a továbbiakban.

Onnantól elsősorban nem ápolónő, hanem tüntetésszervező a többség szemében. S így többször meggondolja egy munkáltató, hogy egy „fejben” esetleg a legközelebbi tüntetést szervező aktivistát alkalmaz-e ápolónőként. A személyes politikai nézetrendszertől akár függetlenül is. Azon problémázni, hogy nem veszik fel ápolónőként, elég szemforgatónak tűnhet ebben az esetben. Lehet, hogy a korábbi abbahagyási kísérletet kellett volna végigvinni. De ezt már sosem fogjuk megtudni. Az azonban már egy éve is tudható volt: a polcelebségből nincs valós visszaút. Ettől még lehet emberként sajnálni. Különösen, mert láthatóan már olyan eszközökkel kér egy kis figyelmet, mint az öngyilkossági kísérlet. Amit, mint valós halálvágyat szinte biztosan nem kell komolyabban venni, mint azoknak a gyermekeknek a kísérleteit, akiknek az önkezű halála sokszor inkább baleseti halál. Ha a szülő, elakadva a dugóban, egy kicsit később ér haza a szokásosnál. Miközben emberileg még lehet nagyon is sajnálható és szánható a feketeruhás nővér. Ezt a sajnálatot természetesen nem irigylem sem Sándor Máriától, sem az azt megélőktől

Ami politikailag, és valószínűleg szakmailag, sem teszi mássá a fellépését, mint az említett hasonló kezdeményezéseket.

Andrew_s