Honnantól neo a náci?

Margit körút anno 1945 (Fotó: MTI/Hadtörténeti Múzeum)

A Népszava tudósítása alapján olyan társulat gyűlt össze a Városmajorban, a templom mögött, tegnap, amelynek tagjai nem kérik ki maguknak, ha újnyilasnak, illetve neonácinak nevetik őket. Ez a társaság nyilván nem vitatja, hogy a fasiszták ünneplése azonos a becsülettel. Ezen tehát, ezen a szinten, kár is polemizálni. Máson azonban ettől még lehetne.

Azon például, hogy ki mindenki nem szólalt meg az esemény kapcsán. Olyanok sem, akik akár az ország vezetésének felelőssége, akár az emberség okán is megszólalhattak volna. Illetve, megszólalásuk elvárható is lett volna. Ugyanakkor, az előzmények ismeretében mégsem egészen meglepő a hallgatás. Elvégre miért pont most ítélte volna el a kormány bármely tagja a neonácik gyülekezését, ha eddig is jól el voltak egymással. Annyira, hogy a déli szarvas-csapda építésekor még az is felmerülhetett: nem egy most felvonuló szervezet egyfajta „stratégiai tartaléka” a miniszterelnök gerjesztette, plakátokkal közhírré ragasztott gyűlölet-cunaminak. Így aztán aligha meglepő, hogy a miniszterelnöki hivatal például hallgatott. Nem ítélte el az eseményt. Talán még csettintgettek nagy titokban. Megállapítva, hogy igazán fasza gyerekek ezek a kézközeli sötétingesek. Elvégre Orbán nem hogy nem határolódott el például Borosstól, hanem annak idején még hurcolta is magával. De legalább is köszönte, elviselte a jelenlétét az antiszemita tengernagyban erkölcsi mércét látó, de annak idején a hungarofasiszta Szálasi-kormány felügyelte haderőhöz csatlakozó egykori igazgatónak és vicekormányfőnek.

A kormány részéről történt hallgatólagos eltűrés és hallgatólagos biztatás ellenére azért még lett volna talán tere annak, hogy legalább a belügyminiszter megszólaljon. Ha másért nem, akkor azért, mert a paramilitáns társulatok már okoztak párszor belbiztonsági problémát a történelemben. Igaz, a hatalom számára is hasznosak voltak párszor a civil lakosság megfélemlítésével. S ezen a téren szinte mindegy is talán, hogy a ma divatos egyletekről, seregekről, egyebekről, vagy az egykori munkásőrökről, illetve a nácik tornaszövetségéről van-e szó. De azért emlékezhetünk arra, hogy annak idején, a Hősök terén Pintér legényei milyen szépen felvigyázzák az esküdözőket. Nehogy valaki megzavarja véletlenül azokat a szegény utógárdistákat. Ezért valószínűleg ahhoz is erőteljes csodavárás kellhetett volna, ha valaki azt hiszi: pont idén fog a belügyi vezetés ki kelni magából, vagy az asztal mögül emiatt.

De még mindig lehetett volna szó arról, hogy az egyházak, illetve képviselőik felszólalnak a fasizmus eszméi ellen. Még akkor is, ha nem a városmajori templomban, hanem mögötte gyűltek össze az idén. Ám még emlékezhetünk arra, hogy egy református lelkész leplezte le a Horthy fétist egy templomhoz köthető helyen. Úgy, hogy a templom közelében nem az egyházak tiltakozó küldöttségeitől voltak hangosak az utcák. Ahogy azóta is váltakozó módon vitatható az egyes egyházi személyek viszony a rasszista alapú gyűlöletkeltéshez. Amely akkor sem áll messze a fasiszta, illetve náci eszmékhez, ha tudjuk: a koncentrációs táborok első lakói nem a zsidók, hanem az ellenzékiek voltak. De a magukat kereszténynek beállító politikusoktól az ellenzék iránti gyűlölet sem mindig áll távol. Úgyhogy ez is egy szemétdomb. S majd pont attól az Erdő Pétertől várt volna bárki felszólalalást a fasiszta gyilkosokat éltetők ellen, aki a menekülteknek sem nyújtott volna menedéket? Alkalmasint a pápa intelmei, és kérései ellenére. Komolyan ezt várta volna bárki? Kétlem. De legalább nem is cáfolt rá az elvárásokra.

S akkor, amikor a hatalom, és a hatalom által annyit emlegetett, de aligha betartott elveket valló nagy egyházak kussban vannak, akkor meglepő, hogy nyugodtan gyűlik a fekete iszap? Valójában nem. Elvégre bíztatást kapnak olyanoktól, akik valós vagy szellemi vezetői az országnak. Ahelyett, hogy étlen-szomjan állva várnák vissza a Don-kanyarból hazatérőket. A becsület nevében. A komplexusaik pátyolgatása helyett

Andrew_s