Momentum a satuban

A politikai pozíciófoglalás gyötrelmei látszanak utolérni a Momentum Mozgalmat. Felvetve, Rejtő után szabadon azt a kérdést is, hogy mennyire Prücskök ezek a prücskök. Miközben a Fidesz láthatóan beszállt a mozgalom népszerűsítésébe. Legalább is egyet érthetünk abban, hogy komoly reklámot jelent a kormánypárti trollkodás. Elsőre. Aztán mégsem.

A troll-akciók alapját különben jól ismert jelenségek képezhetik. Az egyik az, hogy az emberek általában rühellik, ha a magánvéleményük megjelenítése közben fényképezik őket. Nem véletlenül. S azért nem véletlenül, mert hazánkban szinte történelmi hagyománya van annak, hogy ezzel sokszor és sokan éltek vissza. Gyakorlatilag rendszerektől függetlenül. Mert egy diktatórikus munkahelyi vezető is elegendő ahhoz, hogy valaki tartósan gödörbe kerüljön. Még akár munkahelyi kérdések kapcsán is. A recept egyszerű. Gondoljuk el, hogy egy cég hétvégi nagytakarítást hirdet, féregtelenítéssel összekapcsolva. Jó indok ez arra, hogy mindenkivel mindent összepakoltassanak? Naná! Most képzeljük el, hogy hétfőn kiderül: alig párakat engednek vissza, és a többi ki van rúgva. Egyet kell ezzel az eljárással érteni? Nem. Lehet alapja kirúgásnak, ha az esetről írt újságcikk alá kommentel valaki? Normális viszonyok között nem. De azért mégis előfordulhat. Na ugye! Az előzőeket tisztán gondolatkísérletnek tekintve előfordulhat, hogy valakit azért rúgjanak ki, mert megjelenik egy politikai gyűlésen a szabadidejében? Normálisan nem. De azért az emberek joggal félnek ettől egy olyan országban ahol a „demokratikus” hagyományokhoz tartoznak a B-listázások, a zsidótörvények, a párttitkárok egykori és visszaépülő kiskirályságai, a nyíltan diktatórikus megfélemlítések, a rosszkor rossz helyen levők ellehetetlenítései.

Amikor a Momentum gyűlésén demonstratívan nekiállnak fényképezni a résztvevőket, akkor tehát joggal lehet számítani a generációs reflexekre. Sokan akár a tényleges belépést megelőzően, a fényképezés hírére is, azonnal elhagyhatják a helyszínt. Függetlenül attól, hogy lehet ismételgetni a szólamokat arról, hogy egy demokrata mennyire fél, vagy nem fél. A villanyszámlát ugyanis nem félig kell tudni kifizetni. A hatalom képviselőinek tehát nagyon is megfelel az, ha a média nagy nyilvánosság előtt számol be az ilyen trollkodásokról. A következő gyűlésre a politikailag bizonytalanok, vagy akinek legalább a családjában előfordulnak egzisztenciálisan érzékeny helyzetben levők, szinte garantáltan ötször fogják meggondolni, hogy jelen legyenek-e. Az tehát, ami első körön a Momentumnak nyújtott kommunikációs hátszélnek látszik, az valójában egy ugyanolyan jól felépített szociál-enzsíneringen alapuló hekkelés is lehet, mint Orbán látogatása Szegeden. Alkalmasint persze az sem jobb, ha a valami háttérkiegyezés mentén, de valós a kormányzati háttér. De erre utaló jelek nem igazán látszanak.

Ellentétben azzal a molinóval, ami nagyon is látszott az egyik legutóbbi fórumon. Amikor is Mécs János egy korábbi, elvileg szatirikusnak szánt, de a vidékieket lenéző kijelentését mutogatták a nagyérdeműnek. Történetesen vidéken. Mely lenéző kitételt, mint azt Vasvári G. Pál is teszi, joggal tekinthetjük a „panelprolizó” kövéri megállapítás méltó párjának. Abban is, hogy valószínűleg időt állóan fog beépülni a Momentummal kapcsolatos hatalmi kommunikációba. Ezen a ponton kommunikációs védekezésre kényszerítve a szervezetet. Márpedig a magyarázkodás, a védekezésbe szorítottság nem kedvez az offenzív kommunikációnak. Mármint akkor, ha a Momentum tényleg tartósan a politikai színpad szereplője akar lenni. A jelek szerint egyébként az szeretne lenni. Ami nyilvánvalóan nem tetszik azoknak, akik már tipródnak a semmit sem jelentő deszkákon. Ahogy a Szanyi-Haris csatározásból is látszik. Amelynek egyik vakvágányán olyan kijelentések is landoltak, amelyből azt hihetnénk: ha egy csapat fiatal, akkor alanyi jogon ott a helye a politikában.

Ami világos, hogy ostobaság. Már csak azért is, mert az életkor egy múló biológiai állapot. Nem pedig erény. Egy újszülöttnél indokolhatja azt, hogy hiányzik a kifinomult beszéd és a sprintszámokat sem futja a gyermek olimpiai rekorddal. A politika újszülöttjeinél azonban kicsit más a helyzet. A programnélküli pártosodás ámokfutásának számláját ugyanis a teljes lakosság fizeti meg. Akinek kétsége lenne efelől, az mérlegelje azt, hogy a Fidesz valós politikai és gazdasági programot nélkülöző ámokfutása mibe fáj az országnak. Pedig már nem is fiatalok. De azok voltak egykoron. A Momentumnak az Olimpia ellenzése kapcsán nyilván bejött az aláírásgyűjtés. Mondhatnánk: a csúcson kell abbahagyni.

Vagy számot vetni azzal, hogy a Momentum, mint párt, el fogja veszteni azokat a támogatókat, akik csak az Olimpia miatt írtak alá. Ahogy számot kell vetni azzal is, hogy a pártok jó része konkurenciaként fogja kezelni a mozgalmat. Miközben „elfelejtődtek” az olyan apróságok, hogy baromi jó lenne egyszer, ha egy tartós jelenlétre berendezkedő mozgalom előbb programot hirdetne. A „majd megmondjuk mit szeretnénk” mottó kevés. S egyre kevesebb, ahogy az ország politikai kísérletezésekre szánható anyagi és emberi, erkölcsi tartalékai fogynak. Rohamosan.

Andrew_s