Lezárul a káder-casting első fordulója

Forrás: Varánusz

A kormányzati háttérintézmények kapcsán jött a hír, hogy bezárási hullám söpör végig rajtuk. Nem egy esetben olyan intézményeket is elsöpörve, amelyek nagyjából a tervidőszak, illetve a szervezés korszakát élik. Megindult a stáb összeállítása, majd megszűnnek. Látszólag ésszerűtlenül. Valójában talán a hatalom egyedfejlődésének teljesen ésszerű momentumaként.

Az utóbbi kapcsán egy három szintes lebontást terjesztenék elő megfontolásra. Nyilvánosan kijelentve: nincs nálam a bölcsek köve.

1. szint:

Adott egy „kis vidéki senki”, aki saját bevallása, pontosabban az egy éve felkapott videó-felvétel, szerint már a kezdeteknél is rendelkezett némi személyiségzavarral. A történelemben korántsem egyedüli esetként, hatalmat kap. A vidékiség, és a komplexusok tömege ugyanis korántsem jelent tehetségtelenséget. Például, a környezet megvezetésének és manipulálásának tehetségében való fukarkodást. A hatalom kiépítése egyedül nyilvánvalóan az előzőek ellenére sem megy. Mögötte ott vannak a királycsinálók. Aktívan, illetve passzívan. Azok, akiknek egy része egy idő után terhessé válik. Valószínűleg a történelem más szereplőinél, akár Hitler esetében sem volt más a helyzet. De Orbán esetében, látva a Simicska-viszályt, illetve az új oligarchia kialakítását ez elég látványos.

2. szint:

A hatalom közelében kialakul egy árnyékintézményi rendszer. A kormányzat árnyékkormánya. Mert több a hatalommániás, mint a ténylegesen rendelkezésre álló pozíció. Eközben a formális hatalomgyakorlás valójában csak díszletté válik. A jelenség nem csak a politikában ismert. Peter-elv, illetve Parkinson törvényei kapcsán is olvashatunk hasonlókról. Az egyre kontraszelektáltabb, felduzzadó, és gyakran hatékonyság-vesztett, ám mindenki szeme előtt levő, formális gépezett mögé kiépül az alternatív kormányzati rendszer. Vagy legalább is erős szándék alakul ki a létrehozására. Hazánkban a tendencia 2014 óta elég nyilvánvaló. Az eltelt, mintegy két éves, időszakban szintén történt pár lépés ebbe az irányba. A tendencia lényege azonban nem tűnik sérülni. A terrorveszélyes rizsa ugyancsak ezt a folyamatot is szolgálja. Az pedig világos, hogy egy ilyen alternatív hatalmi rendszer szintén nem lehet kipróbált és főleg csak a rendszernek kiszolgáltatott káderek nélkül működtetni.

3. szint:

Káderválogatás. A jelenleg tehető megfigyelések számos régebbi, szinte nosztalgikus vonással bírnak. A kádárizmus fénykorában is jöttek-mentek a minisztériumi intézetek, iskolák, illetve bizottságok. Esetleg intézet-előkészítő bizottságok. Titán-elvtársak (Ti tán tudtok velük valamit kezdeni) potyogtak ejtőernyővel mindenfele. A hatalom által, nem egy esetben, közéjük csempészve a következő korszak komiszárjait is. Sosem az volt a lényeg, hogy az intézményt, a bizottságokat hogyan hívták. A kulcsfontosságú információ mindig az volt, a kremlinológia szabályai szerint, hogy kik, és milyen irányban mozogtak eközben. Alulról felemelkedve, vagy örökre eltűnve. Akár az alkoholelvonóban. Maga a miniszterelnök is megjárta például a MÉM Vezetőképző Intézetét. S jól látható, hogy az orbanikus bolsevizmusban sincs másként. Egészen egyszerűen létrehoztak egy káderszelekciós rendszert. Egyfajta gyakorló- és casting-terepet alkotva. Mert a következő tíz évet is meg kell alapozni valakikkel. A jövő káder-reménységeit kipróbálták, beszabályozták, learatták. Sokan utcára kerülnek? Igen. Érdekel ez „odafent” valakit. Gyanítom, hogy annyira sem, mint negyven évvel ezelőtt.

Hát ennyi volt, kedves olvasók a három, talán kicsit elnagyolt szint. Ja, hogy ez sokba kerül? Kinek? Az utca emberének? Annak, akinek Ibizáról továbbra is csak a térkép egy pöttye jut az eszébe? Számít? Pont annyit, mint a casting végén utcára kerülők.

Andrew_s