Dallal csalogatva messzebre a messze élőket

A nemzeti, bocsánat, NEMZETI barackfa terméséből a jelek szerint lassan már pálinkát sem fognak főzni. Mármint akkor, ha külföldön kereslet támad a magyar pálinkafőzőkre. Vagy felhagyva a kezdődő májelégtelenség ápolásával, a pálinka ivói néznek munka után. Ott ahol van. Külföldön. Ahonnan 2013. vége felé hatalmas eredményként sikerült is visszacsalogatni a kitávozottak 0,0042%-át. De most a kormány új akcióba lendül. Énekeltet.

Nem először kísérletezve azzal, hogy valami népnemzeti kottaolvasást rendezzen. A barackfát megéneklő rigmus kottája is elérhető. Arról meg a világért le nem beszélnék senkit, hogy énekelgesse. Legfeljebb előtte szóljon a szomszédoknak. Az semmiképpen nem árthat. Biztos, ami biztos. Habár ez az összetartozósdi nem nagyon jöhetett be, ha a gazdasági exodus mértékét tekintjük. S persze azt a visszatérési arányt, ami nagyjából megfelel a munkaerőpiacon megbukottak vélhető arányának. Elvégre ott, ahol dolgozni kell, és nem alanyi jogon, a megfelelő előszobában végrehajtott tapsolásért jár a kolbász-kerítés, előfordul, hogy valaki nem jár sikerrel. De azt sem vonom kétségbe, hogy tényleg felbuzdul valakiben a honvágy annyira, amely mérték a közrabszolgasággal is dacol, és hazakerget. Ahogy az is cudar, aki tagadja: lehetnek visszatérő vállalkozók is. Nagyjából ezek a csoportok tehetik ki annak a sokasságnak a gerincét, amelyről a Gyere Haza Fiatal programjának keretében ekként emlékeztek meg: „A program által hazatért fiatalok száma hónapról-hónapra növekszik, több száz fiatallal tartják munkatársaink a kapcsolatot, és több ezer fő regisztrált a programunkba”. De érdemes talán azt is figyelembe venni, hogy a kapcsolattartás és a regisztrálás pusztán gondolkodóba esést is jelenthet.

Amellett, hogy a „több ezer” fiatal hazatérése nagyjából a távozottak egy ezrelékének, illetve legfeljebb egy százalékának, visszatérését jelentené. A többieket, regisztrálni sem regisztráló, mintegy 99% -ot, illetve világ különböző pontjain élő magyarokat általában, célozza meg az Örökségünk mozgalom. Beharangozója Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár volt. Egészségére. Azt a dalt is, amelynek népszerűsítésére indult a mozgalom, ha igaz. Ha nem, hát nem. Ellenben a kezdeményezés kétségtelenül figyelemre méltó. Különösen a hazai politikai körülmények, és a hazai kivándorlás-történelem ismeretében. Akár csak az utóbbi szemelvényes ismertében. A Magyarországról eltávozott, külföldön sikert, tudományos karriert kivívó magyarokra például töretlen büszkeséggel, és kidüllesztett mellkassal emlékeznek meg sokan. Azok is a különleges magyar géniuszt emlegetve velük kapcsolatban, akiknek ideológiai előfutárai elől menekültek el az országból. Mert akkor, ha ott maradnak, jó, ha egyáltalán életben maradnak. De ahogy más földrészekre értek, rögtön a nemzeti büszkeség tárgyává váltak.

A történelemmel, valamint napjaink politikájával, a horthyzmus reneszánszával, hallgatólagos kormányzati támogatásával, a gazdasági exodushoz vezető egzisztenciális pangással szembeénekelni azért mégis érdekes kezdeményezés. Bár lehet, hogy a rasszizmus visszaszorítása, az egzisztenciális-, és létbizonytalanság felszámolása, az évtizedekre átlátható gazdaságpolitika többet használna. Azért persze még lehet énekelni is. Ahogy az idősebbek emlékezhetnek azokra a remek filmekre, amikor a hősnek nem volt mit ennie, gyógyszer híján belehalhatott egy karcolásba, de azért lelkesen énekelve lobogtatta a párt zászlaját, és kezét-lábát törte, hogy beléphessen a kolhozba, illetve TSz-be. Mielőtt tényleg kezét-lábát törik. Amellett a HVG-ben bemutatott felvétel szereplőitől sem irigylem az éneklést. Különösen a gyermekektől nem. Akik remélem jól érezték magukat a felvétel közben. De akkor sem, ha esetleg a KDNP által hibás szokásnak aposztrofált gyermekkori, étkezési depriváció alanyai. Mely esetben legalább azt remélem, hogy az énekért cserében jóllakhattak.

Ebben a reményben, üsse kavics, meghallgatom a felvételt. Szemet hunyva afelett, hogy a gitáros énekesnek a hangterjedelme elfér két zárójel között, és gyermeklányoknak mossák bele a fejébe, hogy a gyermekeiknek mit adjanak tovább. A menekülni-vágyáson kívül.

Andrew_s