Áldott állatok

Forrás: The Local Es

Látszólag egészen bulvár jellegű hír, ha egy templomban állatokat áldanak meg. Márpedig Madridban van olyan hely, ahol ez évről évre megtörténik. Egy olyan rendezvény keretében, amely hagyománya a XIX. századig nyúlik vissza. A házikedvenceknek kiosztott áldás azonban nem csak emiatt több egy kicsi hírnél az uborkaszezon idejére.

De nem is azért, hogy hosszan fejtegesse valaki azt, hogy ez mennyire konform, vagy összeegyeztethetetlen a hitélettel. Mármint az ő éppen aktuális hitéletével. Mert a házak, istállók, haszonállatok megáldása nem újkeletű a történelemben. Assisi Szent Ferencről pedig tudjuk, hogy jó viszonyt ápolt az állatokkal. Ezt őrzi az október 4.-re rögzített „Állatok Világnapja” is. A történetnek ez a része így szinte szót sem érdemelne. Az állatokat „sportként” gyilkoló, magát kereszténynek beállító emberek meg majd lerendezik a lelkiismeretükkel a hajtóvadászatokat. Ha van lelkiismeretük. Ahogy valószínűleg azoknak sem sok van, akik mások „szőrös gyerekeit”, vagy akárcsak kóborló kutyákat, macskákat képesek képesek vegzálni, kínozni. S alighanem ez az a pont, ahol érdemes visszakanyarodni a spanyol állatáldásokhoz.

Sokaknak jelentenek ugyanis a négylábú kedvencek olyan társat, amely a gyermekeket, olykor a szülőt, a testvért pótolja. Olyan társat, aki szeretet ad. De ami talán fontosabb: odafigyelést, szeretet igényel. Fontossá téve az emberi lakótársat. Márpedig ez néha talán fontosabb lehet bárminél. Alighanem soha nem lesz pontos statisztikánk arról, hogy egy-egy házi kedvenc évente hány embert ment meg az öngyilkosságtól. De azt hiszem, hogy nagyon sokat. Ahogy azt is tudjuk: számos személyiségzavar, szocializációs probléma esetében nagyon fontos szerepe van a terápiás állatoknak. Ilyen esetekben igazán áldásos a létük ezeknek a társaknak. Így igazán megérdemlik, hogy ezt valahogy a „gazdi” is kifejezésre juttassa.

Ha a hite úgy kívánja, akkor az egyház segítségével. Mely esetben a sok-sok év hagyománya azt mutatja, hogy van olyan templom, ahol a híveknek ebben is szolgálatot tesznek. Ugyanakkor félnék attól, ha ezt úgy kezdené bárki kezelni, mint annyi mást a nagyvilágban. Egyfajta divatként. Mintha azt mondaná, hogy nem is igazi keresztény, aki a nem áldatja meg az egyébként kutyába se vett macskáját. Ahogy sokan beíratják hittanra a gyermeküket is valami vélt vagy valós külső, homályos elvárás alapján. Anélkül, hogy egyébként jelentőséget tulajdonítanának az egésznek. Összecsereberélve a humanista tanítások szerinti viselkedést a hivalkodó melldöngetéssel.

Andrew_s

Kerényinek melyik Róma a példakép?

Forrás: Youtube

A választások közeledése közhelyes a hírek között. Mégis érdemes lehet felfigyelni arra, hogy egyre-másra kerülnek elő a régi arcok. Azok, amelyeken elég vastag bőr, és eléggé takarja a feledés homálya a mindennapok politikáját figyelők szeme elől. Ilyen arc Kerényi is, aki most éppen egy gyermektábor ötlete kapcsán ragadott médiát.

Kerényi Imre, az univerzális szolga nem egy esetben eddig is a kulturális altalajsöprés szereplője volt, és ez a szerep a jelek szerint kedvére való. Elég, ha arra emlékszünk vissza, amikor azt fejtegette, hogy Orbánnal mindenki lelki kapcsolatban áll. Az alaptörvény ilusztációi kapcsán már szinte szóba hozni sem érdemes. Holott, például, a kaméleonos illusztráció igazán megérné, hogy emlékezzünk. A készítő alig burkolt kritikájára. De ez is régen volt már. A feledésben bízva, most gyermektáborban utazik. Az első hírek szerint szigorúan az elit gyermekeinek. Mert ők megérdemlik. Pedig ezt talán ők sem érdemlik meg. Elvégre aligha tehetnek arról, hogy kik a szüleik. Még az is lehet, hogy egy idő után szégyellni fogják. Mert annak idején ugyan Platon iskolája is a vezető elit kinevelését célozta, de azért van némi különbség. Aközött, hogy az akkori Akadémia miként viszonyult az akkori általános műveltséghez, illetve ha a mai iskolarendszert viszonyítjuk a mai viszonyokhoz.

Ezen, valószínűleg, a Kerényi féle tábor sem segítene. Lázár János szerint, talán megérezve, hogy a választások előtt ez nem jó üzenet, nem lesz ilyen tábor. Kerényi az ATV információja szerint kitart az ötlet mellett. A „polgármesterek, államtitkárok és miniszterek gyermekeit, unokáit” várva a két hetes múltba révedésre. Amely kapcsán olyan címszavak mentén olvasgathatunk, hogy „római kor hangulatát” idézik fel. Gizella-tábor néven. Keresztény szellemiségben. De állítólag a „görög peplon, római tunika, fából készült római kard és egy cserkészzsinórral ellátott napkalap is a táborozók alapfelszereléséhez tartozna”. Most tekintsünk el attól, hogy a peplon időről időre, és Kerényi nélkül is, felbukkan a divattörténelemben. Attól is, hogy sokszor a vírusok külső burkát értik alatta. Az a kard sokkal érdekesebb lehet. Mert a közel félméteres, hegyes gladius valószínűleg még fából is igen alkalmas lehet maradandó sérülések okozására. Ami ellen sem a peplon, sem a tunika nem véd. De a napkalaphoz alkalmazott cserkészzsinór sem. Mely napkalap (különösen cserkészzsinórral) valószínűleg úgy illik a római korhoz, mint a lakk kézitáska az idegenlégióhoz Rejtő Jenő örökbecsű művében.

Mely római korról azért érdemes pár egyéb dolgot is tudni, mielőtt valaki hivatkozik rá. Mert esetleg úgy jár, mint az alig szépemlékű Hoffmann Rózsa, amikor a „görög kultúrára” hivatkozott az iskolák kapcsán. Elfeledkezve arról, hogy a pederasztia talán nem az iskolák környékére való, és a pornai-szerep sem a gyermekek megbecsüléséről szólt annak idején. Holott mindkettő a görög kultúra részét alkották. Igaz, a görög kultúra sem volt egységes. Ahogy a római sem. Magát Rómát a most aktuális időszámítás kezdete előtti nyolcadik században alapították. Amikor kereszténységről még szinte biztosan nem beszélhetünk. Majd teltek-múltak az évszázadok. Úgy, hogy a most sokat emlegetett kereszténység még mindig sehol nem volt. Alkalmasint a római légiók története (cserkészzsinór nélkül) szintén régebbi, mintsem egy rabbi a héber vallás reformján kezdett volna töprengeni.

Akit aztán kereszthalálra ítéltek az Írás szerint. Mely kivégzőeszköz annyira nem volt egyedi, hogy az időszámítás előtt 73-ban kitört Spartacus-féle rabszolgafelkelés résztvevői esetében már nagyban alkalmazták. Valószínűleg napkalap, és vele cserkészzsinór nélkül. Aztán a Római Birodalmat is elérte a hanyatlás kora. Ennek a válságoktól megtépdesett korszaknak az elején még javában üldözték a keresztényeket, és ezt csak a IV. század elején változtatta meg a kereszténységet államhatalmi tényezővé emelő Nagy Konstantin, aki összehívta az első niceai zsinatot is. annak megvitatására, hogy Jézus egylényegű-e az Atyaistennel vagy (csak) hasonlatos hozzá. Az, hogy Jézus tanításai mennyire humanisták, mennyire az ember benne a lényeg már ekkor a háttérbe szorult a megosztási szándékkal, az egyházzal karöltve végzett hatalmi zsonglőrködéssel szemben. Amely utóbbi kapcsán Theodosziosz birodalmi államvallássá tette a kereszténységet. Történelmileg alig valamivel a birodalom összeomlása előtt. Tekintettel arra, hogy alig nyolcvan évvel később az utolsó nyugatrómai császárkát, a 12 éves Romulus Augustulust is elűzték a trónról.

Mindezek fényében egyébként lehet, hogy a bajor királynéról elnevezett tábor mégis hasznos lehet az elit számára. Akármennyire is diszkriminatív. Feltéve, ha kellő alapossággal elmesélik, hogy a gazdaság helyett alkalmazott ideológiai melldöngetés csak mélyíteni képes egy válságot. Amely melldöngetésben ugyan fel lehet használni az egyházakat, és ki is lehet játszani az ideológiákat egymás ellen. De a végjátékot mindez, többnyire, nem teszi elkerülhetővé. Legfeljebb véresebbé. Amelyhez lehet ugyan divatos tunikában, fakarddal edzeni, de ez, annak idején ugyanúgy nem védett meg senkit, ahogy az egyházak is a maguk ideológiai metabirodalmát építették csak ki később az Imperium Romanum romjain.

Andrew_s

Tüntetne a diákok farvízén a Tanítanék

Kedves Tanítanék!

Látom, hogy szerveznek egy tüntetést 2018. január 28. ára. Azzal a címmel, hogy „Békét és szabadságot az iskolákban!”. Azon a szóvégi „n”-betűn nem rugóznék. De azon igen, hogy Önöket orcabőrrel jól ellátta az úr! Egy jó tanárnak elsődleges feladata, hogy a rábízott gyermekeket ne frusztrálja. Az iskolai béke, az osztályon belüli nyugodt légkör a tanár felelőssége. Ha az iskolában nem képesek a gyermek frusztrálása nélkül tanítani, akkor ez a tanárok, az Önök felelőssége. A szabadság is. A ma ötvenesek olyan iskolarendszerben tanultak, ami a jelenleginél sokkal kötöttebb volt. Azért nem lennék elég bátor azt kijelenteni, hogy minden ma középkorú ember ostoba barom maradt az iskolákban. Nagyon sok függ a tanár alkalmasságától.

Kedves Tanítanék! Emlékeznek még a 2016-os esős, februári tüntetésre? Emlékeznek arra, hogy melyik felszólaló szólt a tanárok alkalmasságának a kérdéséről? Nyertek! Magam sem emlékszem. Önök ettől a kérdéstől úgy félnek, mint a tanárok szakszervezetei. A rettegés foka az ördög és a tömjén viszonyához hasonló. Emlékeznek még, hogy melyik felszólalójuk fejtette ki a részletes, a regnálóval szemben alternatív megoldásokat tartalmazó oktatáspolitika vázát? Nyertek! Magam sem emlékszem. Egy tucat pontot skandáltak, és olyan, a tanárok hátán ismertségbe mászó önjelölt vezéreknek asszisztáltak, mint Pukli. Emlékeznek még rá? Emlékezzenek!

De arra is, hogy a folyamatos, semmitmondó, programot adni nem képes tüntetésekkel miként sikerült kifárasztani a tanárok jogos elégedetlenségét. Arra is, hogy miként sikerült elérni a tanárok meg nem szólítását. Amikor a nagy országos cigiszünet támogatására még a tanárok többségét sem sikerült megszólítani. Arra is, hogy váltig a 2010 előtti állapotokat emlegették sokan. A 2010 előtti oktatáspolitika is a kontraszelektált iskolának kedvezett. Nem volt jó. Igaz több párna volt talán a ketrecben. A mostani oktatáspolitika csapnivaló. De ennek az oktatáspolitikának a tanárok a végrehajtói. Az iskolákban a katedrán lehet, a katedrán kell tudni működni. Ha egy osztályból nem alakul közösség, ha egy osztály nem dobja ki a besúgóit, ha egy osztályban nem csillan meg az érdeklődés szikrája, ha egy osztály hülyébben, zaklatottabban jön ki az óráról, mint bement, az a tanárok felelőssége. Tudom, ez nem tetszik. Mert Önök másért tüntetnek.

Lehetőleg sokszor. Egy kicsit. Egyre kisebbet. Önök, akarva, vagy akaratlanul, de a hatalmat szolgálták a tanártüntetésekkel. Miért nem ülnek a CKP barlangjában és nyalogatják a sebeiket? Esetleg Önök úgy érzik, hogy megszólították a tanárok nyolcvan százalékát? Maguk szerint a szülők hány százaléka szolidáris Önökkel? Azokkal, akik a szakmaiságot, mint toronyba zárt, és zártkörűvé varázsolt egylet megmondását gondolják. Esetleg úgy gondolják, hogy a szülőkkel érthetően kommunikálható programmal álltak elő? Hogyne! Fenn van az interneten. Valahol. Örülünk. Örüljünk? Ha Önök, illetve a tanárok úgy gondolják: a politikai elittel megbugázott programot majd csak végrehajtja valaki, akkor mennyivel jobbak a jelenleginél. Mennyivel kevésbé gondolnak a szülők feje fölött dönteni a következő generációról?

Önök most tüntetést szerveznek. Remek! Remekül meg lehet osztani az elégedetlenséget. Remekül rá lehet ülni egy mások által kezdeményezett tüntetés farvizére. Remekül vissza lehet kéredzkedni a média pár perces hírblokkjaiba. Önöknek remek. De a semmibe vezető tanártüntetések, a gyakorlatilag program nélküli tanármegvezetések, a szülők tömegeinek meg nem szólítása után ehhez azért pofa kell. Baromi vastag bőrrel! Emlékezzenek Puklira, és mindazokra, akik felszólaltak a színpadon. Alig van olyan, akire érdemes emlékezni. Akire érdemes, arra sem Önök miatt.

Nem azért, mert az iskolarendszer jó. De, azt hiszem, Önök tehetnek a legkevesebbet róla, ha valaha jobb lesz.

Andrew_s

Vasfüggöny, vasfüggöny, te csodás

Forrás: 24.hu

A magyar országgyűlésben új menekültügyi rendelkezések felett nyomkodták a gombokat az erre még képes, illetve alkalmas megbízottjai a társadalomnak. Ki így, ki úgy. A retorika szerint az illegális migráció ellen. Ami nyilvánvalóan leginkább attól illegális, hogy maholnap illegális lesz beszélni, tudósítani róla. Magyarországon legalábbis.

Mert legutóbb Máltán borult félre a bili. Amiből olyasmi folydogált elő, ami alapján kampányokban, konzultációban és általában is szembehazudta az országot a kormányfői csapat. Előre kíváncsi lennék, hogy amikor legközelebb kiderül hasonló, akkor egy külföldön dolgozó külföldi újságíróval szemben miként gondol majd fellépni a Fidesz élcsapata. A hazai határok környékén ez nem fog gondot okozni. A legújabb törvényötlet szerint gyakorlatilag bárki meggátolható, hogy tudósítson a menekültekről. Vagy akár csak a közelükbe jusson. Nehogy beszélgetni tudjon velük. Mert a végén még kiderülne: a sorsuk kicsit sajnálatra méltóbb, mint a letelepedési kötvényekkel az unióba csempészett figuráknak.

A magyar állampolgárokat távol tartó korridor tervezete nyolc kilométer. Ami vészesen hasonlít azokra az időkre, amikor a vasfüggöny közelébe se lehetett eljutni. Ha pedig valaki megpróbálta, akkor a hirtelen veréstől a tartósabb leültetésig terjedő következményekkel számolhatott. Ugyanakkor a jelenlegi intézkedési ötletelés csak egy további lépés azon az úton, ami korábban a menekülteknek segítséget nyújtó ételosztást tiltották meg. Ahogy a jelenlegi távoltartás vasfüggöny-korszakot idéző volta pedig komoly jelzés a társadalomnak. Jelezve azt a tendenciát, ami már két éve is felvillant.

Azt a tendenciát, hogy a kerítés valójában nem annyira a menekülteket zárja ki az országból, mint amennyire az embereket zárja be. Amire a menekültáradat miatt lehet, hogy szüksége is lesz az országnak. Tekintettel arra, hogy a gazdasági exodus során egyre többen menekülnek el az országból. Nagyságrendekkel többen, mint ahány ember itt akar maradni a keletről érkező háborús menekültek közül. Mely szándékkülönbség önmagában is jelzés értékű. Jelzi, hogy még a háborús övezetből érkezők számára sem túl vonzóak a hazai körülmények. Mert nekik valószínűleg nincs annyi pénzük, hogy Orbán szomszédságába vásárolják be magukat.

Andrew_s

Soros-licit: Recsk felé félúton?

A választásokhoz közeledve a Soros Györgyöt kampányarcnak felhasználó Fidesz-kommunikáció újabb spirálfordulatra állt rá. Ezen lehet ártatlan szemekkel megleődni, és költői kérdésekkel látszatmeglepődőst játszani. De felesleges. Gyakorlatilag egy, a történelem által agyongyakorolt forgatókönyvet játszik végig Orbán és csapata.

A legújabb ötlet különben az, hogy visszatették a rezsóra melegedni az ötletet: tiltsák ki Sorost Magyarországról. De legaláb a lehetőségét szeretnék keresztülhajszolni az országházi gombnyomogatókon. Az Origo szerint. Az ezt megszellőztető szövegben felsorakoznak az olyan agyonhasznált fordulatok, mint álcivilek, megvásárolt baloldaliak, és hasonlók. Arról nem szólnak, hogy a jobboldaliaknak mennyi volt az árfolyama. Amikor még Orbán is Soros egyik alapítványának pénzén járt, tanult külföldön. Amely árfolyamon lehet, hogy érdemes lenne a nagy sorosozóknak is elgondolkodni. Mert az már korábban is világos volt: ha a milliárdos valóban az ország ellen spekulálna, akkor „Orbánnak és kormányának a támogatásánál keresve sem találhatott volna jobb végrehajtót”. Sokkal célszerűbb lenne ugyanis egy cezaromán vezető megvásárlása, mint a bizonytalan jövőjű ellenzéké. Ebből a szempontból, ha létezik egyáltalán Soros-terv, akkor lehet, hogy a Fidesz környékén sem ártana, ha néhányan elmesélnék a saját verziójukat.

Mert a nagy füstöt eregető lózungok azok röpködnek össze-vissza. Gyakorlatilag folyamatos harci stresszt kiváltva és fenntartva. Évek óta. Egyre emelve a tétet. Ami azért törvényszerű, mert az azonos izgalmi állapot fenntartásához a korábbi, hasonló célú, szövegek által megemelt ingerküszöböt kell átvinnie az újabb, és mégújabb, megszólalásoknak. Az, aki beül egy ilyen csónakba, az mindaddig folytatni kénytelen a licitet, amíg „megmondóemberi” pozícióban hagyják. Ez magyarázza azt, hogy egyre újabb ellenségek kerültek elő a hatalmi retorikában, és az egyre irreálisabb ellenségképekhez egyre körmönfontabb összeesküvés-feltevések kezdtek párosulni. Amely feltevések azért is lehetnek szimpatikusak, mert az igazi összeesküvés-elméleteket csak erősítheti a bizonyítékok hiánya. A Fideszért akár vallásháborút is hirdetni kész híveket meg egyébként sem feltétlenül befolyásolják a tények. Nekik a vezér fél, negyed, majd huszadigazságai is a messiási megnyilatkozás szintjére emelkednek.

Ugyanakkor az ellenségképekhez szinte természetszerűleg kerülnek egyre közelebb a belső szabotőrök, a hon kijelölt ellenségei, akiket megvettek. Ez a retorikai fordulat a történelemben nem egy esetben vezetett leszámolásokhoz. Fel lehet tenni a költői, és persze álnaív kérdéseket, hogy: „Mit terveznek a sok sorosisztával? Büntetőtábor? Kényszermunka? Illegalitás?” De alig valószínű, hogy szükséges megjátszani az ostobát. Elég visszagondolni az orbáni szövegekre az elmúlt évekből. Már elég régóta felbukkannak azok a motívumok, amelyek alapján mindenki ellenség, és hazaáruló, aki nem nyalja fényesre Orbán tomporát. Ez már 2015-ben, a tusványosi melldöngetéskor is meg lett izenődve. Ami a táborokat illeti: az is tudható a történelemből, hogy Dachau első lakói nem zsidók, hanem ellenzékiek voltak.

Amely ponthoz az orbanizmus is eljuthat. A koncepciósnak is tekinthető eljárásokkal voltaképpen a határhoz ért a hazai hatalomgyakorlás. A választások célja a kiteljesedés megakadályozása is lehetne. Akár.

Andrew_s

„Ne menj suliba”: egy újabb, „jól időzített”, alig-tüntetés?

Ahogy telnek a napok, úgy kerülünk közelebb ahhoz a diáktüntetéshez, amit 2018. január 19.-re hirdettek meg a szervezők. A Facebook-on is olvasható cím alapján „Ne menj suliba - demonstrálj az oktatásért”. Ami szép és hangzatos. Valahogy mégsem teljes a mosoly, és nagyon emlékeztet azokra a tüntetésszervezésekre, amelyekből kicsit túl sokat is láthatunk az utóbbi években.

Ami nem jelenti azt, hogy tüntetni, demonstrálni szükségtelen. A hatalom karcolgatásának mindenképpen lehet szükséges feltétele. Az elégségességével kapcsolatban ébredhetnek fenntartásai. Ahogy, annak idején, a tanártüntetésekkel, a tucatnyi, agyonismételgetett pontokkal kapcsolatban is. Az olyan volt, mintha a márciusi ifjak tüntetéséről nem a nyomdához, nem a költő kiszabadítására indultak volna, hanem mindenkinek elmondják, nyugodjanak meg, a vezérkar dolgozik a projekten. A tanártüntetésekkel kapcsolatban láttuk: valós program, de még ötlet sem igazán volt a tüntetések elindításakor. Annyira nem, hogy a tüntetések akkori arcának, Pukli Istvánnak, még 2016. júniusában sem volt sok fogalma a saját mozgalma programját illetően. Tudom, ez a múlt. Látszólag. Holott jelenidőben is hat.

Amiért érdemes erre visszatérni az az, hogy az oktatás továbbra is mindenki ügye. A pedagógusképzésben közhellyé koptatják, hogy a gyermek és az iskola viszonyrendszere legalább háromoldalú. A tanár, a szülő, és a gyermek egyaránt résztvevője, alakítója, illetve elszenvedője. Nem egy esetben szó szerint értve az utóbbit. Ezt a korábbi diáktüntetéseket szervezők még tudták. Ennek tanújelét nem a magasztos szövegekben láthatjuk, hanem a szervezésben. Olyan időben szerveződtek, amikor tanárok, diákok, szolidáris szülők egyaránt részt vehettek rajta. Ami pénteken délután négykor, amikor a mostani tüntetés, pontosabban a gyülekezés, indul, nem feltétlenül igaz. Amellett jó pár évvel ezelőtt még rémlett a szervezőknek az, hogy jó lenne megszólítani valamivel a társadalmat. Ezt a mostani tüntetés felhívásában nem igazán érzem. Sokkal nagyobb részt érzek a sérelmek felhánytorgatásának szentelni, mint annak, hogy merre lenne az előre. Természetesen tudomásul véve, hogy a szervezőknek elegük van. Sok mindenből.

Többek között abból, hogy „az oktatás, aminek részesei” „korántsem modern”. Ami egyébként nagyjából igaz is. Amit egyébként szinte minden korosztály elmondhatott volna a történelem során. Attól függően, hogy mit tekint valaki „modern” oktatásnak. Jedlik Ányost például szinte biztosan nem modernül oktatták, de azért képes volt tanulni. Az innovációs lécet is átugrotta valahogy. Ahogy szinte mindenki más is, akinek a munkásságát a múltban az innováció jellemezte. Ami pont azt jelenti, hogy meghaladják a korábbit. Amely folyamat egy természetes jelenség része. Alkalmasint az oktatásban is. Elég a Waldorf-iskolák történetére gondolni. Nem „modern” akart lenni, hanem egyfajta több évfolyamos, szociális iskola a dohánygyári munkásnők gyermekeinek Stuttgartban. Abban a korban, amelynek története a mostani diáktüntetés szervezőit csak érintőleg, vagy talán úgy sem érdekli. Mert borzalmasan halmozódik a tananyag, mint mondják. Amiben amúgy igazuk van.

Az embernek a születését követően folyamatosan halmozódik a „tananyag”. Valójában minden ébrenléti pillanatban tanul. Így valójában egyáltalán nem a modernség, vagy a tananyag mennyiség lehet probléma, hanem a tanítás minősége. Egy, a tárgya iránt érdeklődést felkelteni képes tanár csodákra képes. Értem én, hogy a száraz történelmi tényeket nem okvetlenül kell bemagoltatni. Azt is, hogy összefüggések nélkül porszáraz adathalom az egész. De az elme szabadságát nem az adja, hogy a felszínes tényismeret aktuális összefüggésértelmezésének mit tekintünk. Azt mondják a szervezők, hogy „ha ez nincs meg, nem leszünk naprakészek, nem tanulunk meg önállóan élni, saját értékrend és értékelés útján döntést hozni és nem lesz szabad az elménk”. Nagy tisztelettel: egy fenét. Összefüggésrendszert is lehet kötötten tanítani.

Aki nem hiszi, keressen egy tankönyvet a Marxizmus-Leninizmus tárgyköréből pár évtizedre vissza. A tanár személyisége az, ami felszabadíthatja az elmét. Ahogy a szülő, a tanár, és az iskola, illetve a környező társadalom az, amely kialakíthatja a gyermek értékrendjét. Azt is, amit később sajátjaként ismer el, belső motivációitól vezetve betart. Egyébként ez sem tudományos újdonság. Elég az, ha valaki figyelemmel kíséri egy gyermek fejlődését. Amellett még a tüntetés szervezőiben is mocoroghat valami sejtés erről. Mert a finn oktatási rendszer, mint univerzális fétis, emlegetése kapcsán azért van valami utalás a stresszmentes, közösségalapú oktatásra. Aminek a zálogát az osztályzásmentességben látják. Többek között. Holott az osztályzás, mint kvantált minősítés önmagában se nem jó, se nem rossz. Stresszt legfeljebb az okoz, ha a minősítő ereje, illetve súlya nem tükrözi a minőséget, és a fontosságot. Erről azonban nem az osztályzatok, hanem az osztályozó tehet. Ha egy tanár pszichológiai verőlegényként működik, akkor osztályzatok nélkül is szét tudja zúzni egy gyermek személyiségét.

Amihez újra, meg újra visszakeveredünk az egy olyan alapvető pont, amilyen a tanárok alkalmasságának. A tanárképzéstől a katedráig. Az, amiről jórészt a jelen tüntetés is hallgat, és amit nagy ívben került sokáig a tanártüntetések tematikája is. Olyan képet rajzolva, hogy alapvetően csak pár párnát kérnek a ketrecbe. Amiért kifejezett előny lenne, ha ez a tüntetés is többről szólna, mint arról, hogy ez sem tetszik, meg amaz sem. Pár „bezzeg a finnek” jellegű kimutogatással. Szólhatna egy kicsit a hogyan továbbról is. Különösen, mert a csupa nagybetűs zárófelkiáltás szerint: „MEGMUTATNI, HOGY HA MÁS NEM, AKKOR MI FOGUNK VÁLTOZTATNI A RÉGI, ELAVULT OKTATÁSI RENDSZER IGAZSÁGTALANSÁGAIN, MELYEK BENNÜNKET ÉRINTENEK”. Amihez nagyon is odakívánkozik, hogy hogyan szeretnék, és mire változtatni. Mondjuk, azt is megkérdezhetnénk, hogy kivel együttműködve? Netán kinek a pénzén? Mert jó dolog az önérzet és magabiztosság, de azért az oktatáspolitikához némi pénz is kell. Ami akkor is igaz, ha százszor, ezerszer inkább érné meg az oktatásba beruházni, mint stadionokba.

Miközben felbukkanhat az a renitens gondolat is, hogy a majdnem szavazóképes korosztályt utcára hívó, a választási kampány előhajrájában esetleg újabb közvélemény-megosztó törésvonalat bevinni nem kifejezetten az ellenzék érdeke. Tekintve, hogy minden változás a következő kormányhoz lesz köthető, még nem is olyan sürgős a dolog, amiért most, vagy soha alapon kellene tüntetni. Ellenben a kommunikáció tematizálására, a feszültségek csökkentésére, netán elmaszatolására, nagyon is alkalmas.

Andrew_s

CEKA: jó'megmondtuk Juhásznak

A CEKA (Civil Ellenzéki Kerekasztal) írt egy nyílt levélkét az általuk sírómasinának becézett Juhász Péternek. Annak ürügyén, hogy az említett vajszikla nyafog, amiért az MSZP macska-egér partit tart az Együtt-tel. Amely utóbbiról lassan talán az is kiderül, hogy kivel együtt. Lehet: pont ez a baj.

A nyílt levél kapcsán azért érdemes kicsit az előzményekről, és az elmúlt évekről is elgondolkodni. Alkalmasint Juhász szerepvállalása kapcsán is. Már csak azért is, mert számos olyan folyamatban volt elévülhetetlenül ócska szerepe, amelynek hatásaként 2014-ben legfeljebb a zakó méretén lehetett vitatkozni. Azóta már csak azon, hogy melyik zakó-ujjban fér el a magát demokratikusnak nevező ellenzék. Faltól falig. Juhász, a levél szerint azt hitte, hogy majd egyedül kikaparja a gesztenyét, miközben a csatlakozása lépéskényszert jelentett volna a Momentumnak és az LMP-nek. Csakhogy... Az, aki a korábbi szereplések alapján valami mást várt, az alighanem némi amnéziától is szenved. Illetve, ő talán nem szenved. De a környezete...

Mert ugyebár annak idején volt valami Milla. Egymillióan ugyan nem lettek, de azért pártosodtak, vagy mi. Akkor, Juhász még nem tudta, hogy kivel szeretne együttműködni, de azt nagyon tudta, hogy Gyurcsány menjen a fenébe. Nem ment. Ellenben gyakorlatilag Juhász akkori fellépésének két dolgot mindenképpen köszönhetünk. Az egyik, hogy a zsigeri unszimpátia, majd Bajnai visszatérésekor az összes párt elutasítása legalább egy évre megbénított minden konstruktív együttműködési kezdeményezést a több politikai erővel. A másik, hogy letette annak destruktív ellenzéki politikának az alapjait, amelyet máig szív az ország.

Az együttműködés megbénításának egyik jele volt a pártjelképek kitiltása, a többi politikai erő fellépése 2012 októberében. Akkor, amikor a szinte egyetlen reálpolitikai, tényleges befogadást hirdető kezdeményezés a Szolidarítás volt. Kónyát ki is focizták a partvonal mellé az idők során. Mert ugyan alapítója volt az Együttnek, de olyan renitens nézeteknek, amelyek nem fértek össze a vezérelvű ellenzékiséggel nem igazán volt helye a placcon. Ott, ahol a magukat nehéz-páncélosnak hívő politikai prostik hajtottak. A saját gesztenyéjük kikaparása érdekében.

A destruktív megnyilatkozásoknak pedig tényleg szép hagyománya teremtődött. A nagy gyurcsányozáshoz való csatlakozással Juhász annak idején letette az alapjait annak, hogy az ellenzékiséget még Botka is összecserélte Gyurcsány leváltásának szándékával. Miközben az ellenzékiség a mindenkori hatalom ellenzéke szokott lenni. Egy másik párt vezetőjének kívülről való leváltása pedig sok minden, de nem demokratikus gesztus. Ellenben kiválóan alkalmas a tényleges kompromisszumokon alapuló megegyezés megbénítására. Mellékhatásként, az ellenzéki erők elaprózásával, a hatalom megszilárdítására. Orbán valószínűleg ki is küldte kedvenc tányérnyalóinak egyikét az újabb csomag szotyiért.

Juhász Péter minden esetre elérte azt, hogy foglalkozzanak vele. A nárcisztikusok magabiztosságával lehet büszke arra, hogy korszakos politikussá, máig ható tendenciák élharcosává vált. Valószínűleg erre vágyott. Megkapta. Ezek után, az a megállapítás hogy „Elb@sztad” nyugodtan kiegészíthető azzal a szervvel, amivel az említett műveletet szokták végezni. Juhász politikailag az lehet. Na és? Ki a fenét, és mi gátol meg, hogy egy felejthető politikai figurát elfelejtsen? Legfeljebb az, aki megkerülhetetlennek hiszi a megkerülhetőt, és megugorhatatlannak a megugorhatót. Neki bűnbak kell.

Ebből a szempontból pedig a CEKA nyílt levele is kicsit keserédes. Egy kicsit magyarázza azt a bizonyítványt, amit a kölcsönös köldöknézéssel állított ki magáról az ellenzék. Mert kár lenne elfeledkezni arról, hogy a destruktív, „ki-kivel nem működik együtt”, szemlélethez partnerek kellenek. Például az a párttagság, amelyik nem kényszeríti ki a vezetőségből az együttműködést. No meg azok a pártvezetők, akiknek a programalkotása ki is merül ebbe a köldöknézős pótcselekvésben.

Andrew_s

Miért pont a Facebook-tól féljünk?

A Facebook nyilvánvalóan egy olyan fórummá, platformmá vált, ami egyre több szempontból hasonlít a hétköznapi életterekhez. Egy legutóbbi írás szerint már félni is lehet miatta. Mármint amiatt, hogy ki mit „lájkol”, illetve kinek az ismerőse. Holott ez egyáltalán nem a közösségi oldal sajátja, és nem is okvetlenül politikai indíttatású jelenség.

A hétköznapok félelmei igen régóta adottak. Már a barlangban sem volt okvetlenül könnyű lefolyású testi sértés záloga a törzs vezetőjét az orra előtt froclizni. Valójában ezeket a félelmeket szinte minden hierarchikus rendszerben megtapasztalhatja az, aki nem a csúcs közelében éli az életét. Lehet azt mondani, hogy ez a diktatúra sajátja, és ez nagyon jól is hangzik. holott inkább arról van szó, hogy a diktatúra, mint szintén erősen hierarchikus hatalmi rendszer, kihasználja az említett jelenséget, hajlamot. Ahogy a sorok közti lét sem okvetlenül a diktatúrák sajátja, hanem a diktatúra az, ami az általános közéletbe is uralkodóvá teheti. De ettől még igaz, hogy egészen normális jelenség lehet a sorok közé olvasás készségének megtanulása.

Annyira, hogy meg merném kockáztatni annak a kijelentését, hogy az életre felkészítő szülői nevelés részének tekinthető. Már csak azért is, mert aligha hiszem, hogy a családban elhangzó minden megjegyzést, kritikát, vagy akárcsak információtöredékeket mindenki a gyermeke tanárától szeretné visszahallani. Márpedig a „de ezt ne mond el az iskolában” az első lépés azon az úton, amelyen a ki nem mondott gondolatok iránt is érzékenyítjük a gyermeket. A közösségi médiák kapcsán pedig különösen jelentős lenne ez a fajta szülői közreműködés, nevelési tevékenység. Egyszerűen nem lehet elintézni, elkenni ezt a felelősséget azzal, hogy „nincs semmi baj, csak a diktatúra miatt félünk”. Ettől még nagy hasznát veheti ennek az ismeretnek valaki a diktatúra hatalmának kiépültsége esetén. Nem egy esetben a túlélés záloga lehet.

Ahogy egy munkahelyen szinte mindig az egzisztenciális túlélés záloga lehet annak a felmérése, hogy kinek, mit, mikor, és hogyan lehet elmondani. Beleértve azt is, hogy valaki „levegye” azokat a jelzéseket is, amikor viccesen mondanak valamit, de véresen komoly a tétje. Ahogy a mindennapi élet egyes részei, például a napi pletykák is, átkerültek, és folyamatosan átkerülnek a virtuális világba, ez korántsem sokat változott. Csak kibővült. Minden politikai indíttatás nélkül sem ártott, korábban sem, ha valaki nem az összes munkatárs orra előtt szidta főnökét. A Facebook, illetve a hasonló rendszerek, valójában ugyanazt az óvatosságot igényelték már évekkel korábban is, ami egyébként szinte természetes volt a cég folyosóin, vagy a munkahelyi büfében. Ahogy, szerintem, ahhoz sem kell politikai fenyegetettség, hogy ne álljon le valaki anyázni, illetve az ismerőseit sértegetni. Amit a Facebook, illetve a többi hasonló rendszer „hozzátett” ehhez, az az azonnali nyilvánosság. A vélemény közel azonnali „lebukása”. De az, aki ettől tart, az valószínűleg egyébként is inkább a magában morgó, mintsem a nyíltan kiálló típus. Ami nem baj, és nem is dicsőség. A többség ilyen, és ezt a hatalom rendre ki is használja. Ahogy azt is, hogy sokan meggondolatlanabban viselkednek a világhálón, mint a munkahelyükön.

Amely érdemessé teszi, hogy érdemes legyen figyelni a világhálót. Munkát adva a jelentgetőknek, az „ébereknek”. De ez sem újdonság. A világháló jelentgetőinek eszmei elődeit ott találjuk a Gestaponak, majd az ÁVH-nak jelentő éber házmesterek, a diáktársukat, katonatársukat megfigyelő, illetve feljelentő beépített provokatőrök között. Azok között, akiknek a munkásságát verőszobákban szerzett lila foltok, statáriálisan elítélt áldozatok nyomai szegélyezik. De velük, vagy a feljelentő-mozgalommal is kár lenne az internet fórumait azonosítani. Már csak azért is, mert az internet világa nem kis részben olyan is, amilyenné a hálólakók teszik. Mind maguknak, mind egymásnak.

Nem a sorok közti olvasás utáni vágyak, hanem inkább az okszerű használat megtanulása lehet a felbukkanó pánikrohamok megoldása. Tudomásul véve a sajátságokat is. Ahogy azt, hogy amit két ember tud, az nem titok, illetve azt is, hogy ami egyszer felkerült a világhálóra az igen sokáig ott is maradhat.

Andrew_s

Mennyire színjáték az ÁSZ mártírgyártása?

A Jobbik a legutóbbi hírek szerint már konkrét, és igen záros, határidőt is kapott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott bírság befizetésére. Az okot már régebb óta ismerjük. Egy olyan törvény megsértésére hivatkozik, amely a 2014-es választási kampány javának lezártát követően, 2014. január 1-én, lépett életbe. Aligha véletlenül.

A most éppen a Jobbikot támogatni látszó Simicska akkor még javában a Fidesznek hajtotta a pénzt, és talán a kedvezményes plakáthelyeket is. annyira meg a Fidesz gombnyomogató robotjai sem idióták, hogy egy törvénnyel magukat, illetve pártjukat, és annak támogatóját szívassák meg. Simicska azóta jobbra el. Új kampány indult, és igazán érdemesnek tűnhet a Jobbik piszkálása. Már csak azért is, mert az arrafelé kacsingató fideszes szavazókat sem árt elbizonytalanítani. Amellett, hogy a Jobbik szavazóbázisa valószínűleg önerőből is identitási válságba lehet. Mert elég nehéz lehet igazodni egy magát egykor radikálisnak, valamint gárdamellényesnek bemutató párt-koncepcióhoz. Mármint nehéz lehet konzekvensen igazodni úgy, hogy a párt valójában a nagy cukiskodásban sem nagyon hatolódik el a zsidózó-cigányozó megnyilatkozásoktól.

De mindez nem igazán látszik ellentmondani annak az alternatív forgatókönyvnek sem, amely egy baloldali támogatással országgyűlésbe lobbizott jobbikkal számol. Amelynek szinte természetes szövetséges lehet az a politikai katyvasz, amit az egykor antiklerikális beszólásáról ismert Fidesz, valamint a klarikális lobbit képviselő alig-keresztény KDNP képvisel jelenleg. Mert azért a pakliban benne van az is, hogy a politikai megrendelésre kiróttnak tűnő bírságnak van, illetve lehet ilyen szerepe is. Összegyógyíthatja az ÁSZ-üldözötteket a választások előjátékában. Ahogy a DK is bejelentette a kiszabott bírság be nem fizetését. Az persze egy másik kérdés lehet, hogy a politikai mártíromság milyen mértékben fizetődik ki a választások során. De ez a későbbiekben majd csak kiderül. Ahogy az is, hogy valóban történt-e valamilyen háttéralkú a Fidesz-Jobbik kolaícióra, vagy akárcsak a hallgatólagos megegyezésre. Ami azért sem lenne meglepő, mert a szólamok szintjén elég komoly áthallások alakultak ki az évek során.

Így, sajnos, még mindig előfordulhat, hogy alapvetően egy profi módon megszervezett kommunikációs színjátékot látunk. Akár Simicska részvételével, és a szereposzásban való aktív részvételével is. Amely színjátéki gyanú már 2015-ben is ott bújkált a sorok között. Amely színjátékba még az is beleférhet, hogy a történet esetleg valóban Orbán leváltásáról, esetleg tartós gyógykezelésre küldéséről szól. Hatalomba emelve a Fidesz, illetve a Jobbik által kiállított szövetséges csapatot. Amely akár a szélsőjobb irányába is nyugodtan elindulhat az addigra felmorzsolt, valamint a közös ÁSZ-mártírság képével is összezavart ellenzéktől aligha zavartatva magát. Hatalomból pedig majd csak rábeszélik a hatóságokat a bírság újraértelmezésére, felülvizsgálatára.

Andrew_s

A középkorúak közül miért a diplomások szívnak jobban?

A magyar munkaerő-piaccal kapcsolatban nem egyszer egymásnak, és a különböző tapasztalatoknak is ellentmondó vélekedésekről lehet olvasni. Az egyik ilyen vélekedés az, hogy az orbáni unortodox workfare, azaz a közmunka-alapú társadalommodell mindent megold. Míg a másik az, hogy akkora a szakemberhiány, hogy csak úgy vadásszák az embereket.

A két vélemény különben nem egymásnak ellentmondó, hanem egymás mellett is létező. Az a vélemény, amely szerint szó sem lehet életkor szerinti diszkriminációról a szakemberhiány miatt, az utóbbihoz van közelebb. Az említett vélemény egyébként az ATV-nek, a 45 év feletti munkavállalók helyzetével foglalkozó összeállításában szerepe. A Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége által megfogalmazva. Amelyben különben az is olvasható, hogy az érintett korosztály számára is közel másfél év az átlagos álláskeresési idő. Ennek egészen biztosan több oka van, és ezek között egészen biztosan szerepel a pozícióféltés és a kommunikációs elesettség is. Az utóbbira ugyan általában úgy gondolunk, hogy a fiatal HR-es nem találja meg a hangot a középkorú és idősebb jelentkezővel. Valójában azonban nem csak erről leht szó.

Nem egy esetben szinte biztosan szerepet kap az is, hogy nagyon nehezen vállalja be valaki a szüleivel talán egy idős jelentkező egyfajta „vizzgáztatását”. Ezért inkább be sem hívja egy találkozásra. Mert cikinek érzi, ha nemet kell mondania. Ahogy azt is, ha esetleg kiderül: ő sem a szakmája csúcsa. Mert az is előfordulhat, hogy a sok vihart megélt jelentkező esetleg azt is észreveszi, ha a fejvadász már egy teszt összeállításánál is bénázott. Ilyen teszthez nekem is volt már szerencsém, és talán gyakoribb, mint azt az interjúztatók hiszik magukról. Ahogy annak is van valami keserédes bája, amikor ezer éves kipipálható listákból kérdezik az embert. Olyanból, aminek már az elvárt válaszát is felmondja valaki. Akár félálomban is. Ilyenkor, illetve különösen akkor, ha a kérdések a korábbi válaszokat teljesen figyelmen kívül hagyva sorjáznak, könnyen lebukik a feladatára inkompetens HR-es. Amely lebukás egy frissen végzett fiatallal szembeneséllyel bír.

Az előbbiek különben arra is választ kínálnak, hogy a középkorúak közül miért a diplomások szívnak jobban. A nagyobb ismereti szint, a szélesebb látókör, illetve az esetleg magasabb végzettség őket teszi „veszélyesebbé”. A pozíciójukra féltékeny vezetők számára is. Sajtos módon egyébként a korban hozzájuk közelebb állók általában féltékenyebbek. Valószínűleg azért, mert ők érzik meg először az esetleges összehasonlítás hátrányát. Ha tehát csak egy kicsit is ingatag lábakon áll a helytállásuk, inkább nem veszik fel a potenciális kihívót. Akkor sem, ha ez a kihívás legfeljebb csak a saját komplexusaikban szerepel. Nem véletlen, hogy a munkaügyi központban már évekkel ezelőtt olyan tanácsokkal látták el az idősebbeket, hogy a tapasztalataik, az iskoláik egy részét tagadják le inkább.

Az ATV összeállítására visszakanyarodva, azért olvasható benne egy igencsak elgondolkodtató megállapítás. Eszerint a „Személyzeti Tanácsadók Szövetsége úgy látja: vezetői pozíciót nehezebben kap 45 pluszos”. Így aztán „könnyű fizikai munkához azonban egyre szívesebben választanak idősebb középkorút”. Rudi Péter szerint azért, mert: „Ennek több oka is van, az egyik az, hogy a monotónia tűrésük, a precizitásuk, a munkabírásuk, a lojalitásuk az sokkal jobb, mint a fiatalabb korosztályoké, illetve ők már nem akarnak karriert építeni, ők munkát akarnak végezni, ők pénzt akarnak keresni, ezért egészen másként állnak a munkához”.

Ezzel a felszínen különben egészen biztosan egyet lehet érteni, mert a látszat kétségtelenül ez. Azonban van egy olyan üzenete is, hogy 45 felett felejtsd el, hogy még lehet bárminemű karriered, és örülj, hogy dobozokat pakolhatsz egyáltalán. Alkalmasint kihasználva persze azt is, hogy ez a korosztály még nem egy esetben kénytelen a család fiatalabb generációit támogatni. Így tényleg szinte bármit elvállal a gyermekei, netán az unokái miatt. Nem egy esetben azt is elviselve, ha velük mossák, illetve mosatják fel a padlót. Valójában tehát ebben az esetben sem arról van szó, hogy milyen nagyon jó az idősebbeknek, hanem éppen az ellenkezőjéről. Valójában a parkolópályára kényszerítettektől még azt is elvárják, hogy megtapsolják ezt a kialakult helyzetet. Ahogy a még idősebbek esetében is. Akiket a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek keretében szólítanak be a munkaerő-piacra. A hazai viszonyok nagyobb dicsőségére.

Andrew_s

Fidesz: arccal az ideológiai birodalom felé

Thomas Becket
Forrás: Wikipédia

Egy párt honlapját valószínűleg tekinthetjük a „tiszta forrásnak”. Annyiban mindenképpen, hogy ott szórják a nép közé a párt nagy igazságait. Feltételezve, hogy mindenki szó nélkül tudomásul veszi azokat, és semmi mást nem olvas.

Sztálin valószínűleg kifejezett irigységgel szemlélheti odafentről a mostani helyzetet. De lehet, hogy aggódna, amiért mást is olvashatnak az emberek. Az a kormánypárt honlapja esetében is igaz, hogy az ott közölt hírek párthelyes értelmezéséhez kifejezetten ártalmas lehet „kiolvasás”. Ahogy a történelmi ismeretek megléte is. Mint például a bevándorlás, a menekültek kérdésköre, vagy Európa és a kreszténység viszonyának értelmezése esetében is. Mert ott van, például, Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatója. Az, amelynek mottója az, hogy ne tegyék Magyarországot bevándorlóországgá. Amely kifejezés a történelmi tények, vagy a fogalom valós tartalmának a szerény felfogását sejteti.

De talán elfogadhatjuk, hogy egy kormánypropagandistának nem kell okvetlenül ragaszkodni a tényekhez. Különösen, ha egy fogalmat a főnöke annyira szeret mondogatni. Azért azt persze ő sem tagadta, hogy mindössze 1294 menekültről folyik az unióellenes propaganda. Miközben továbbra sem szól egy kormánytag sem arról, hogy milyen nemzetközi nyomás hatására volt kötelező a letelepedési kötvényekkel seftelni. Netán a Fidesz által annyira emlegetett népakarat mennyivel kedvez jobban a seftpolgároknak. Lényegesen, akár nagyságrenddel nagyobb számban biztosítva a kötvényeseket az ország számára. Így aztán azt is hiába várjuk, hogy beinduljon a rogánozás a Fideszben. Ahogy a nemzetközileg igencsak keresett Ghaith Pharaon esetében sem tudjuk, Orbán Viktor milyen árfolyamon kérte beengedését az országba. De legalább azt sem, hogy milyen átvilágítása lehet a pénzért állampolgárságot vásárlóknak az, amely szerint nemzetközi körözés alatt állók is kívánatosan itt tartózkodók lehetnek. A vallásuktól függetlenül.

Amely szempontot, a vallástól való függetlenséget meg is lehetne érteni. Ha minden elesett, minden menekült esetében is így értelmeznék. De a jelek szerint van a kereszténységnek egy olyan fideszes értelmezése, amely szerint a keresztényi hozzáállás nem emberiességi érték, hanem megvásárolható. Pedig a kormányfő és pártja igen sokat hivatkozik az általuk hírből sem ismert keresztényi értékekre. Illetve, de. Biztos ismerik. Hírből. De a nem érdekli őket. Akkor sem, ha Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára, Magyar Levente Esztergomban tartott előadást a Becket Szent Tamás-emléknapon. Akiről azért érdemes azt is tudni, hogy nem napjainkban élt. Thomas Becket abban a 12. században került összetűzésben a regnáló világi hatalommal, amikor a katolikus egyház gyakorlatilag birodalmasította Európát. Egyfajta ideológiai metabirodalmat alkotva. Olyan erővel, amelynek emlékét a kanosszajárás ma is őrzi. Ezt több okból is lényeges figyelembe venni. Az egyik, hogy több uralkodó éppen ennek a hatalmi privilégiumnak a megtörési kísérlete kapcsán, ha tetszik a nemzetállamok koncepcióját meghirdtve állt szembe a katolikus egyházzal. Ahogy II. Henrik, angol király is Becket idejében.

De érdemes talán azt is figyelembe venni, a jelen Magyarországára is reflektálva, hogy most a kormány gyakorlatilag a kereszténység, az egykori birodalom jegyében hirdeti a nemzetállamok koncepcióját. Valójában tehát egy gazdasági és politikai egység ellen lép fel egy ideológiai birodalom koncepciójával. Amely koncepció, szinte az ideológiától függetlenül volt. eddig baljóslatú a történelemben. Emlékezhetünk a vallásháborúk áldozataira. Emlékezhetünk a náci ideológia pusztítására. Valamint emlékezhetünk a szovjet ideológia nem kisebb kártételére. Mindegyik alapja az volt, hogy az uralkodónak, a népet boldogítónak hitt ideológiát gondolta terjeszteni. Gyakorlatilag bármi áron. Ha az erre nem túl fogékonyak addig is élnek. Az eretneküldözésektől a Gulag-ig terjedő példák pedig azt mutatják: sokan tényleg addig is éltek.

Andrew_s

Forrásfenyegetéssel az aktivistákért?

Forrás: Városi kurir

Orbán Viktor újabb levélhez adta az aláírását. Ezúttal a sorosozó, a hívei által már régen a vékonybélig benyelt szöveg mellé a tarhálás látszik a fő attitűdnek. Ami kétségtelenül nevetségesnek látszik, és egy szintig az is. A hatalomban levő pártnak olyan lehetőségei vannak, amelyek egyszerűen feleslegessé teszik azt, hogy a további választási kampányhoz levélben lejmoljanak pénzt a lakosságtól.

Ettől kezdve valószínűleg a közvetett célok azok, amelyek indokolhatják a népszavazást pótló bemondásos levelezéshez hasonló megoldást. Az egyik cél kétségtelenül lehet az antiszemita. akár goebbelsinek is tekinthető, uszítás agyakba maszírozása. Önmagában ezért azonban kár levelezgetni. Egyszerűen azért, mert mindazok, akik erre fogékonyak, már úgyis hónapok óta uszulnak. Nekik bőven elegendő a szóvivők, és németszilárdok által fenntartott feszültség. A szövegelés az általuk sosem látott migránsokról, és a mély hallgatás azokról, akiket pénzért juttat a kormányközeli pénzbegyűjtő uniós útlevéhez. Így a nyilvánvaló felszín mögött nyugodtan feltételezhetünk egy sokkal mélyebb réteget. Amelynek kulcsa az orbáni levél utóirata. Az, amely a mellékelt csekk felhasználását népszerűsíti.

Egyszerűen azért, mert a csekknek általában van feladója. Annak az adatai, aki hajlandó pénzt áldozni egy párt támogatására, aranyat érhetnek. Több szempontból is. Az egyik nyilvánvaló szempont, hogy olyan biztos támogatónak számít. Olyannak, akit érdemes megkeresni, és abban a kétes megtiszteltetésben részesíteni, hogy legyen a párt aktivistája. Nagyobb valószínűséggel fogja elvállalni, mint az, akit az utcán szólítanak le. Ha pedig egyszer elvállalta, akkor futni fog az anyagi és személyiségi befektetése után. Tényleg lelkes lesz, és tőle telhetően hatékony. A címlátogatásokat diákmunkában vállaló majdnem-aktivistáknál szinte biztosabban hatékonyabb.

De lehet egy olyan nézőpontja ugyanennek, hogy akár fel sem keresni az adakozókat. Egészen egyszerűen meg kell lebegtetni azt a kommunikációs brossurát, ami a régi „B”-listázós reflexeket kelti életre. Azt, hogy mindaz, aki pénzzel, névvel, címmel támogatta a Fideszt, azt majd felkeresi a végrehajtó hatalom egy kormányváltás után. Akár közvetlenül, akár közvetve. Egyfajta retorziós fenyegetést belengetve. Amit az tesz hatékonnyá, hogy elég a lehetőségét felvetni, mert a többit már megteszi a pánikra való önhangolás. Azzal a várható hatással, hogy a befizető nem csak maga fog elmenni, és lelkesen szavazni a Fideszre, hanem az egész rokonságot és baráti kört is megpróbálja rábeszélni. A valószínűleg sosemvolt „lebukástól” való félelem hatására. Úgy válva a kormánypárt leglelkesebb aktivistájává, hogy valójában senkit sem kell ismernie a pártból. Így még valós, és később a pártot kompromittáló, címlisták -- egyébként vajon csekk-feladói listát is meg kell majd semmisíteni? -- sem kellenek. Elég a puszta lehetőség felvetése.

No, igen! Ez feltevés egy igen aljas, talán nem is létező terv meglétét feltételezné. Senkit sem beszélek rá, és senkit sem beszélnék le arról sem, ha az ilyen mélyre sülyedést nem tételezi fel a kormánypártról. Hátha nekik, az utóbbiaknak van igazuk.

Andrew_s

Orbánjugend: ki és meddig lehet büszke egy iskolára

Talán az iskolákban most elharapódzó honvédelmi intézkedési terv tett érzékenyebbé. Benne van a pakliban. Volt középiskolám honlapját az esetleges érettségi találkozó miatt feltúrva jöttem rá arra, hogy ott már a 2014-es pedagógiai program része volt a „Katonasuli” nevű fakultatív agymosás.

Lehet belőle érettségizni is. A pedagógiai programban taglalva, hogy elvárás az olyan humánus eszközök használatának ismerete, mint a gépkarabély, vagy a kézigránát. A biológiai, vegyi és sugárfegyverekről nem is szólva. Illetve szólva. A tanrend szerint. Ráadásul a pedagógiai program szerint cél a hivatásos katonaság iránti kedv felkeltése is. Miközben volt középiskolám NEM katonai iskola. Annak idején sem volt az.

Amikor odajártam akkor is úgy gondoltam, és ma is úgy gondolom: a kertészet az egyik leghumánusabb ága még a mezőgazdaságnak is. A gyilkolástani ismeretek aligha a humanizmus fokmérői. Hogy miért kell tervszerűen pályaelhagyásra buzdítani a diákokat? Nem tudom. Azt hiszem, talán, nem is nagyon akarom tudni. Ugyanakkor az iskola egykori igazgatójáról, illetve mostani névadójáról, Varga Mártonról olyan anekdoták is keringenek, hogy az iskola, a tanárok, illetve a diákok védelmében a nyilasokat is elhajtotta.

Varga Márton, gondolom, most forog a sírjában.

A magam részéről meg egyre kevésbé vagyok büszke, hogy egykor oda jártam középiskolába. Majd hospitálni is a tanárrá képződésem alatt. Miközben csak remélni merem, hogy nem jön el az az idő, amikor szégyenkeznem kell emiatt.

Andrew_s

Bojkottal a polgárháborúba?

Az év vége felé megindult a teoretikusok rohama a realitások ellen? Most éppen Vásárhelyi Mária írása nyomán jutott eszembe ez a kérdés. Amely kérdés Heller Ágnes nem kevésbé elméleti, a Jobbikot előre kormányba fényező eszmefuttatása nyomán is felmerülhetett. Míg most a bojkottra szólít fel Vásárhelyi.

Na, csókolom! Azt aligha vitatja épeszű ember, hogy a választási rendszer egy diktatúrának is becsületére válna. Azt is nehéz lenne vitatni, hogy egy hamiskártyással nehéz döntés lehet beülni egy partiba. Mert Vásárhelyi Mária, többek közt ezt a kártyás hasonlatot hozza. Alkalmasint hibásan. A választási rendszer ugyanis olyan kártyázás, amely ugyan erősen aszimmetrikus szabályrendszert követ, de még van szabályrendszere. Nehéz lenne megmondani, hogy Orbán mit lépne, ha nem őt, vagy kedvenc barátait hozzák ki győztesnek. Lehet valószínűsíteni sok mindent. A békés hatalomátadásról a szükségállapot kihirdetéséig. De ezen a hídon akkor kellene tudni átmenni, ha az ország odaér.

A 2014-es választások alapján persze levonható az a következtetés, hogy a választásra jogosultak alig több mint negyven százaléka voksolt a Fidesz-KDNP szövetségre. Amiből persze az is következik, hogy ugyanezen embertömeg közel kétharmada nem szavazott arra a politikai egylettre, amely így a kisebbség nevében birtokol parlamenti többséget. De ebből az is következik, hogy akkor az ellenék képtelen volt ezt a közel kétharmadot megszólítani, és urnához hívni. Nem kis részben annak az ellenzéki politizálásnak köszönhetően, ami idén mintha visszacsengeni látszana. Egyrészt olyan teoretikus nézőpontok uralkodtak el, amelyek igen alkalmasnak látszottak a szárszóihoz hasonló klubnapok agyonütésére, de igen alkalmatlannak bizonyultak az emberek megszólítására. Másrészt az ellenzéki pártok egymás izélgetésével voltakelfoglalva a szövetségi kompromisszumok helyett.

A bojkott ötlete akkor is felmerült, és már akkor is az volt a véleményem, hogy egy passzív bojkott valójában legfeljebb a nem-választók csőbe húzására alkalmas. Aki otthon marad, az a mások kezébe helyezi a döntést. Ilyen egyszerű. A nem-döntéssel azt a döntést hozza, hogy mások döntsenek helyette. Ezt a fajta bojkottot propagálni lehet nagyon szimpatikus. Leginkább azért, mert nem kell programokkal, kommunikációval, ésszerűséggel bíbelődni. Eleve meg lehet ideologizálni a buktát, mert a választási rendszer tehet róla. Valamint előre meg lehet ideologizálni a passzivitást is. Mondván: nem hülyék, és felelőtlenek vagyunk, hanem bojkottálunk.

Egy percig sem vitatva persze, hogy egy szociológiai tanulmányban baromi jól mutat a lehetséges passzív bojkott különböző lehetőségeinek elemzése. Milyen bojkott lehetne még? Lehetne, például egy aktív, cselekvő bojkott. Afféle választási sztrájk. Amikor az ellenzéki aktivisták akár fizikailag teszik lehetetlenné a szavazást. Ahogy a sztrájkőrök állják el a gyárkaput. Ja, hogy egy ilyen akció meghirdetése kockázattal járna? Igen, azzal járna, mert kétségtelenül a választási törvény megsértését jelentené. Azért, ha százezreket tudna egy párt erre mozgósítani, akkor lenne látszatja talán. Ha más nem, a kártyák kiterítése mindenképpen. Egyebek mellett a valós támogatottságokról is. Amelyről sokkal kényelmesebb tudományos mélabúval vitatkozgatni, mint a valósággal szembe nézni.

Amellet tudom: egy választási sztrájkra emlékeztető bojkott az említett támogatottság nélkül szart sem érne. Amíg a politikai erők nem tudnak százezreket megszólítani annyi esélye lenne, mint hőlégballonnal eljutni a Holdra. Ugyanakkor világos: ha az ellenzék meg tudná szólítani azokat a százezreket, akkor a jelen választási rendszert is a hasznukra fordíthatnák. Baromira lenyomva a Fideszt. Amit legalább meg kellene próbálni. Mert a szavazók megosztása bojkottpártiakra, illetve dönteni bátrakra jelenleg a kormánypártokat erősítheti. Erről kár lenne szociológiai tanulmányokat írni. A 2014-es választási eredmény mindennél beszédesebben mutatta, hogy az egymás közti megosztottság, a szavazók megosztása milyen remek eredményre vezetett.

Ettől még persze egyik nagy teoretikust sem szeretném lebezsélni a tanulmányok írásáról. De könyörgöm! Nem lehetne csak egy kicsit, egy icura-picurkát nem az elefántcsont-torony akadémiai magasáűból beleugatni a kicsik dolgába. Azokéba, akik nem tudnak kimenni egy külföldi egyetemre, mert nekik a saját hungaro-skanzenjük van. Azokéba, akiknek a mindennapjai nem egy szociológiai kísérlet terepe, hanem a napi túlélésért folytatot harc. Azokéba, akik lehetnek opportunisták, amikor családjuk másnapi kenyeréről van szó. Azokéba, akik nem annak a magyarázatára kiváncsiak, hogy milyen baromi jó, ha helyettük más dönt, és legalább a döntés lehetőségének látszataként szertnék megélni, hogy az ország egy kicsit az övék is.

Sajnos, elég nehéz elhessenteni a gondoltot, hogy az ellenzék jelen állapotában a bojkott ötlete nem más, mint önfelmentés. Arra is nehéz nem gondolni, hogy a diktatórikus rendszerek megszűnésének milyen módszertanai ismertek a történelemből. A választási bojkott nem annyira gyakori, mint az utcai pofozkodás. Valamiért ugyanakkor az az érzésem, hogy minden egyes bojkott-felhívással ehhez a pofozkodáshoz kerülünk közelebb. Mert azért az otthon csikket kotorászó nem-szavazóknak is tele lesz a tökük egy idő után. Igaz, jó eséllyel a jövőjüket kísérleti terepként kezelő ellenzéki arcokkal is.

Andrew_s